Hogyan írjunk olvasónaplót?

Ebben az írásban kicsit eltérünk az oldal profiljától és nem egy mű olvasónaplóját, vagy egy szereplő jellemzését olvashatjátok. Viszonylag sok emailt kaptam ugyanis, amikben arról érdeklődtök, hogy is kell jó olvasónaplót írni. Nyilván a hangsúly a „jó”-n van, hiszen innen-onnan összebuherált, lopkodott, se eleje, se vége naplót bárki tud írni.

A cél természetesen egy olyan olvasmánynapló elkészítése, amire jó jegyet kapsz. Nos, most ennek fogunk utána járni.

A cím kicsit talán megtévesztő, helyesebb lett volna azt írni, „Hogyan ne írjunk olvasónaplót?”, vagy még inkább „Én hogyan írok olvasónaplót?”.

Ne feledjétek, ami most következik, az nem egy kötelező érvényű, atombiztos leírás, amit ha követsz, akkor tuti százezer százalék, hogy csillagos ötös fölét fogsz kapni rá. Ezek csak az én meglátásaim, illetve módszerem, amik alapján az olvasónaplóim készülnek. Az már egy másik kérdés, hogy a közvetlen visszajelzések és az oldalletöltési statisztikák alapján szeretni szoktátok és hasznosnak találjátok az itteni cuccokat.

Az első és legfontosabb dolog, hogy azokat a szempontokat vedd figyelembe, amiket a tanárod megadott. Nyílván nem véletlenül tette, vagyis elsősorban a tanerő elvárásainak kell megfelelnie a munkádnak. Ezen túl azonban, illetve, ha egyáltalán nem kaptál útmutatást az olvasónapló elkészítéséhez, hasznos lehet, amit itt olvasol.

Először is tisztázzunk néhány alapfogalmat!

Mi az olvasónapló?

Az olvasónapló egy irodalmi műnek az olvasó által történő rövidítése, a tartalom saját szavakkal történő leírása. Ez egy elég egyszerű alaptétel, nem is igényel sok magyarázatot.

Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a rövidítés óhatatlanul azzal jár, hogy egyben értelmezed is a művet. Vagyis olvasónaplódba azok a dolgok kerülnek be, amiket Te fontosnak tartasz a regénnyel, drámával, stb. illetve annak cselekményével, szereplőivel kapcsolatban. Természetesen optimális esetben az általad fontosnak tartott dolgok egybe esnek a tanár (és így tágabb értelemben az iskolai elvárások, tanrend, sőt az irodalomtudomány) által fontosnak tartott dolgokkal.

Az olvasónapló írásának nagy művészete és szent grálja, hogy meg tudd találni, ki tudd szűrni az esetenként több tucat oldalas fejezetekből azt a maximum néhány (tétel)mondatban elmondható lényeget, ami az egészből fontos. Tudom, ez így bonyolultan hangzott, de hidd el, nem kell rögtön a Tiszának (Dunának, Körösnek, Berettyónak) szaladnod, nem olyan vészes!

Mikor írunk olvasónaplót?

Olvasónapló általában két esetben készül:

  • Önszorgalomból:
    • Ekkor elolvasod a kötelező olvasmányt szabadidődben és azt akarod, hogy tanév közben is emlékezzél rá. Ebben az esetben, bár nem kötelező a napló írása, Te azonban előrelátó módon írsz egyet belőle. A cél az, hogy hónapokkal később, amikor órán feldolgozzátok az adott kötelezőt, akkor ne kelljen újra elolvasnod, elég csak fellapoznod a naplót és minden szép.
    • Lássuk be azonban, hogy ez az az eset, ami nem igazán életszerű, a gyakorlatban a legtöbb diák nem azzal tölti a nyári (téli, őszi) szünetet, hogy kötelezőket olvasson és jegyzetelgessen. Vagyis a legtöbben – ne aggódj, annak idején én is – seggel állunk neki az ilyen feladatoknak, lévén, hogy nem kötelező, hobbiból meg egészséges tizenéves nem csinál olyat, amiért sem jutalom, sem büntetés nem jár. Legalábbis nem rögtön. Azt viszont halkan bár, de megjegyzem, hogy rendkívül hasznos tud lenni a későbbiekben, ha mégis megcsinálod!
  • Iskolai kötelezettségből
    • Na, ez az, ami jóval gyakoribb. Vagyis amikor konkrétan megkapod házi feladatnak, hogy írj egy olvasónaplót valamelyik kötelező olvasmányból. A legtöbben ezt is nehezen viselik, de nincs mese meg kell csinálni. Ilyenkor azért általában órán kapsz valamilyen iránymutatást arra vonatkozóan, hogy hogyan is kezdj neki, mire kell figyelni, mik az elvárások. Vagy nem kapsz.

Még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Moliere – Tartuffe – Olvasónapló

Moliere Tartuffe című vígjátékának részletes olvasónaplója jelenetenként

A vígjáték az 1660-as években játszódik Párizsban, a helyszín végig Orgon háza

Első felvonás 1. jelenet

Szereplők
Pernelle asszony, a nagymama, Orgon anyja
Flipote, Pernelle asszony szolgája
Elmira, Orgon felesége
Mariane, Orgon lánya
Dorine, Mariane komornja
Damis, Orgon fia
Cléante, Orgon sógora, Elmira testvére

A darab kezdetén rögtön mélyvízbe kerül az olvasó, egy közepes nagyságú perpatvar közepébe, sok szereplővel.

Egy családi összejövetelről távozik éppen Pernelle asszony, a nagymama, a család legidősebb nőtagja.

Távozás előtt azonban még mindenkit kioszt, mindenkihez van egy rossza szava, a családtagok hiába is próbálnak beleszólni az öregasszony szóáradatába:

  • Pernelle asszony elégedetlen a menyével, fia, Orgon feleségével, Elmirával, szerinte az asszony túl sok pénzt költ, tékozol. Kiderül, hogy Elmire a fia második felesége, az első feleség meghalt, tőle született a két gyerek: Mariane és Damis. Pernelle asszony kijelenti, hogy a gyerekek anyja sokkal jobb feleség volt, mint Elmira.
  • Felháborodik azon, hogy Dorine, az unokája komornája egyáltalán bele mer szólni a beszélgetésbe.
  • Szerinte az unokája, Damis, csak egy lehűtő csibész
  • Másik unokája, Mariane pedig csak tetteti, hogy szelíd és jámbor.
  • Megkapja a magáét Cléante is, Elmira testvére, Pernelle asszony szerint tűrhetetlen elveket vall.

Az öregasszony szóáradatától szóhoz sem tudnak jutni a család tagja, vádaskodásai olyan nevetségesek, hogy az Olvasó rögtön megkedveli az összes többi szereplőt.

Végül Damis, és Dorine a komorna az, akik ki tudják vonni magukat Pernelle asszony hatása alól.

Kijelentik, hogy Pernelle asszony nézeteit bizonyára Tartuffe táplálja. Hamar kiderül, hogy az egész családnak elege van Tartuffe-ből, aki mint koldus, nincstelen érkezett a házhoz, mostanra pedig már gyakorlatilag mindent ő határoz meg, teljesen behálózta a ház urát, Orgont.

Tartuffe mondja meg, hogy mit szabad csinálni, és mit nem, idegesítő és álszent vallásossága megkeseríti a házban lakók életét.

Pernelle asszony viszont Tartuffe védelmére kel, szerinte a férfi mélyen vallásos és csak a bűnt üldözi, ami elharapózott Orgon házában, és csak az isteni szabályokat akarja betartatni.

Dorine, a komorna viszont visszafelesel. Megkérdezi, hogy miért van az, hogy mióta Tartuffe és a szolgája, Lőrinc betette a lábát a házba, azóta nem fogadhat senki vendéget, nem tarthatnak ünnepséget, egyáltalán semmi sem csinálhatnak, mert az Tartuffe szerint ellenkezik a vallással és Istennel?!

Pernelle asszony szerint azonban ez nagyon helyesen van így, egyébként is csak botrányt okozott korábban is a házban tartott sok ünnepség és baráti összejövetel, már egész Párizs az Orgon-házról pletykálkodott.

Ekkor szól bele a beszélgetésbe Cléante és megjegyzi, hogy Párizs egyébként is pletykák városa, ez kikerülhetetlen, de az azért mégiscsak lehetetlen, hogy soha ne hívják meg egy barátjukat sem, mert tartanak attól, hogy mások mit gondolnak. Álszent viselkedés ez, így nem lehet élni.

Dorine pedig azt is tudni véli, hogy ki pletykált róluk, meg is nevezi a fő pletykaforrást. Dorine tudja, hogy az a nő mindenkiről rosszat terjeszt, de erre meg is van a magyarázat.

A hölgy, korábban, fiatalkorában élénk tárasági életet élt, számtalan szeretője volt, de mostanra megöregedett, a férfiak már nem keresik a kegyét. Ezért aztán álszent, bigott vallásosságba menekül és mindenkit a nyelvére vesz, aki fiatalabb, mint ő és jól meri érezni magát a környéken.

Pernelle asszonyt azonban nem lehet meggyőzni, szerinte Tartuffe igenis egy becsületes, mélyen vallásos, jó ember és Orgon soha nem tett még jobbat, mint hogy befogadta a házba, legalább majd egy kicsit rendet tesz.

Mivel azonban Pernelle asszony korholó szavai láthatóan leperegnek a családról, sőt állandó, egyébként logikus közbeszólásaikkal csak feldühítik az öregasszonyt, az végül pofon vágja mit sem sejtő szolgáját, Flipote-ot, majd méltóságteljesen távozik. Előtte azonban még közli, hogy várhatják, hogy mikor látogat el hozzájuk még egyszer. A család erre persze fellélegzik.

A vígjáték alaphelyzeteként tehát adott egy átlagos, viszonylag jómódú párizsi család, aminek tagjai átlagos társadalmi életet élnek. Azaz csak élnének, mert a családfőt, Orgont, nem sokkal korábban behálózta egy Tartuffe nevű szélhámos, aki jámbor, istenfélő álcája mögé bújva egyre inkább magához ragadta a családon belüli hatalmat.

A család nagy része átlát Tartuffe-ön, de nem tehetnek ellene semmit, mert az ravaszul éppen a családfőt és annak anyját hálózta be. A többi családtag pedig egyre kétségbeesettebben keres fogást Tartuffe-ön, egyelőre sikertelenül.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szophoklész – Oidipusz király – Olvasónapló

Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának részletes olvasónaplója

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Oidipusz királyt, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 11 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Oidipusz király olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A tragédia egy egy mondatos „helyzetjelentéssel”, nyitóképpel kezdődik, amiből megtudjuk, hogy mi is az alapszituáció:

„Thébát dögvész pusztítja, és a nép az esdeklést jelképező olajágakkal megjelenik a király, Oedipus színe előtt”

Oidipusz, Théba uralkodója fogadja a népet, és az őket vezető papot kérdezi, hogy miért jöttek.

A pap pedig elmondja, hogy a várost dögvész sújtja, embert, állatot és földet egyaránt mérgezve. A nép már csak uralkodójukban, Oidipuszban bízik, aki már korábban is megmentette egyszer a várost a Szfinxtől.

Most tehát kérik, hogy újra mentse meg őket, tegyen valamit, amitől elmúlik a dögvész.

Oidipusz erre közli, hogy tisztában van a várost sújtó dögvésszel, ami legalább annyira bántja őt, mint az embereket, hiszen egy király számára nincs fájdalmasabb annál, mintha a népe pusztul.

Oidipusz meg is tette már a megfelelő lépéseket, elküldte a sógorát, Kreónt, a delphoi jósdába, hogy kérjen jóslatot arra nézve, hogy Théba lakóinak mit kell tenniük, hogy elmúljon a dögvész.

Végszóra éppen megérkezik Kreón, aki remélhetőleg jó hírt hozott, mert nagyon csillog a szeme.

Oidipusz fennhangon kérdezi tőle, hogy milyen jóslatot kapott Delphoiban, mire Kreón óvatosan visszakérdez, hogy a király az egész nép előtt akarja-e hallani a jóslatot, hogy vonuljanak-e inkább be a palotába.

Oidipusz szerint Kreón nyugodtan mondhatja mindenki előtt a hírt, a királynak nincs takargatni valója a népe előtt.

Kreón ekkor közli a jóslatot: a dögvész azért sújtja Thébát, mert megölték az előző királyát, Laioszt. A gyilkos most is a városban él, és a jóslat szerint a dögvész addig nem múlik el, amíg meg nem találják és száműzik, vagy megölik.

Oidipusz már azután lett Théba királya, hogy Laiosz meghalt, nem ismerte személyesen Laioszt, haláláról is csak pletykákat halott, ezért most a részletekről érdeklődik Kreóntól.

Kreón pedig elmondja, amit az előző király haláláról tud: Laiosz király egy jóslatért indult el többedmagával, de út közben lemészárolták őket. A támadás csak egy ember élte túl, aki később azt mondta, hogy útonállók támadtak rájuk.

Oidipusz ezután arra kíváncsi, hogy miért nem bosszulták meg a thébaiak királyuk halálát, miért nem nyomoztak az elkövetők után.

Kreón szerint ezt akarták, de ekkor érkezett a Szfinx és a városnak hirtelen sokkal komolyabb problémája támadt, mint halott királyának gyilkosa után kutatni.

Oidipusz azonban ünnepélyesen kijelenti, hogy ő bizony kideríti, hogy ki(k) volt(ak) az elkövető(k).Több okból is meg akarja találni a gyilkosokat, egyrészt, mert ezt kívánja Théba népe, másrészt, mert könnyen előfordulhat, hogy az, aki Laiosz életére tört, hamarosan akár Oidipusz ellen is fordulhat, harmadrészt pedig azért, mert ezt kívánja a jóslat.

Oidipusz felszólítja a papot, hogy hívja össze Théba egész népét, mert ő, a király, szólni kíván hozzájuk.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!