Idegen, régi és régies szavak és jelentésük – Légy jó mindhalálig

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényében szereplő idegen, régi és régies szavak és jelentésük (szószedet)

 

alamuszi alattomos, sunyi

„- No, ne legyél olyan alamuszi – hecceli Orczy, erre ő vörösen és kapkodva kiugrik a padból, és felrángatja a kis télikabátját.” (ötödik fejezet)

almárium falra szerelt polcos, fiókos szekrény

„[…] olyan emlékezete volt, mint az almárium: amit egyszer beletettek, az benne is maradt […] „ (2. fejezet)

aprehendál neheztel, zokon vesz

„Rettentőket nevettek, s az egész óra nem ért semmit, hiába könyörgött a tanár egész megaprehendálva: -De hát, az istenért, ne nevessenek, mert mindnyájuknak ötöst írok be.” (2. fejezet)

árkus papírív, egy árkus papír az egy ív papírt jelent. A cselekmény idején még másfajta papírméreteket használtak, mint ma.

„Ő látta, hogy ez a levél csak valami öt-hat sor, és mégis olyan soká olvasta a lány, mintha egy egész árkus lett volna teleírva” (hatodik fejezet)

bliktri csekélység, semmiség

„Orczy persze nevetett rajtuk, mikor panaszkodtak, hogy így butaság, úgy butaság, mert Orczy zongorázni is tudott, hát neki bliktri volt az egész kotta.” (negyedik fejezet)

böcsmöl becsmérel

„Azzal mentette süllyedező, léket kapott önérzetét, hogy a barátját böcsmölte: de henceg! az ő szobája! nekik megvan Petőfi!…”

brúgó barna diákkenyér

„Már mindenki otthon volt, s előkészítették a brúgót a vacsorához.” (első fejezet)

bugyelláris Pénztárca

„Az egész konviktus megmozdult, mindenki felállt, ő is, a bugyellárisát a zsebébe tette.” (hatodik fejezet)

cigáró szivar

„Hé, dárdás, gyere csak, szaladj, hozzál két cigárót, itt egy hatos, de el ne veszítsd!” (első fejezet)

coetus Latin szó, jelentése: egyesülés, összejövetel, társaság. Az egyetemeken és iskolákban a tanárok és tanulók összessége. A regényben azonban valójában az egy kollégiumi szobákban lakó diákok összességét jelenti.

Pl. Nyilas Misi a debreceni kollégium második emeletének 19. számú coetusában lakik.

coniugatio A latin nyelvben az igék ragozása
csörögefánk csavart alakú, cukorral hintett sütemény

„Az orvos egy nagyon öreg úr volt, méltóságos úrnak kellett szólítani, s kezet csókolni neki, olyan rózsaszínű bőre volt, mint a csörögefánk […]” (2. fejezet)

A szószedetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Móricz Zsigmond – Légy jó mindhalálig – Olvasónapló

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Nyilas Mihály
Böszörményi
Lisznyai úr, a szobafőnök
Nagy úr
1892 ősze A Debreceni Református kollégium
19. számú coetusa
A füvészkert a kollégium mellett

A Légy jó mindhalálig olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:

A történet 1892 őszén kezdődik a Debreceni Református Kollégium 19. számú coetusában (szobájában). Az egyébként hét fős szobában most csak két fiú van: a regény főszereplője, Nyilas Mihály és egy Böszörményi nevű fiú.

Mindketten másodikosok, vagyis 12 évesek, de nem egy osztályba járnak, Misi B-s, Böszörményi A-s.

A fejezetből megtudunk néhány dolgot a főhősről: előző évben még nem a kollégiumban lakott, hanem egy ismerős családnál a Nagymester utcában, Törökéknél. Mivel azonban az első évet kitűnő eredménnyel zárta, ezért megkapta a tandíjmentességet és beköltözhetett a kollégiumba. Egészen pontosan a tandíjmentességet már előző évben megszerezte, a kollégiumi hely azt jelenti, hogy nem kell fizetnie a szállásért és az ellátásért.

Nagy dolog ez Misinek, mert a családja nagyon szegény, öten vannak testvérek, csak fiúk. Az apjuk ács és egy Debrecentől távol eső faluban laknak, bár az nem derül ki, hogy pontosan hol.

Megtudjuk azt is, hogy Misi alacsony, vékony gyerek, aki a nagyság szerint felállított tornasorban hátulról a harmadik.

Misi éppen latint indul tanulni a füvészkertbe, ezért benyúl a fiókjába, hogy kivegye a latin tankönyvet. Megtudjuk azt is, hogy mi van a fiókjában:

  • A Békési latin nyelvtankönyv
  • Egy Csokonai Vitéz Mihály életéről szóló könyv
  • Egy füzet a Történelmi Arcképcsarnok című sorozatból
  • Misi legnagyobb kincse, egy bőrkötéses könyv.
  • Ezt Törökéknél találta a kamrában és az ottani gyerekek labdának használták. Misinek nagyon megtetszik a könyv, nem a tartalma miatt, mert az valami latin szöveg, hanem a borítója miatt. Egy óvatlan pillanatban a könyv lapjait kitépi, és a borítót elviszi magával. Ezután vesz 50 ív papírt és a Darabos utcai könyvkötőnél bekötteti a borítóba. Így tulajdonképpen lett neki egy bőrkötéses naplója.
  • Egy kármin színű festék
  • Néhány rajzlap

 

Misi fiókjáról bővebben olvashatsz a Nyilas Misi kincsei (Mi van Misi fiókjában?) című írásban

A kármin, azaz vörös színű festéknek akkor lesz jelentősége, amikor Misi már éppen indulna a füvészkertbe, de a másik fiú, Böszörményi megállítja:

„- Te!
Ijedten nézett a pajtására, annak semmi jót nem ígért az arca, már biztos, hogy festéket akar.
– Mongyad csak, van festéked? – kérdezte Böszörményi.”

Böszörményinek ugyanis szokása, hogy elkéri mások festékét és el is használja, anélkül, hogy kifizetné, vagy visszavenné, mint ahogy Misitől is többször kért már festéket. Böszörményinek pedig nem nagyon lehet nemet mondani, mert sokkal magasabb, mint Misi és szeret verekedni.

Misi búsan veszi elő a kárminvörös festéket, Böszörményi pedig rögtön lecsap rá. Misi szomorúan veszi tudomásul, hogy lemondhat a festékéről, mert Böszörményi szeret festeni, csak éppen nem tud, viszont az összes festéket el fogja használni.

„A kicsi kétségbeesetten le is mondott a festékjéről, hóna alá szorította a latin nyelvtanát, s fejébe készült nyomni a kis kalapját.”

Itt jutunk el a fejezet másik fontos tárgyához, Misi kalapjához. A kisfiú nem szereti a kalapját, úgy érzi nem neki való, nem teszik neki a zöld színe és a rajta lévő két zsinór, azonban nem tehet ellene semmit, kénytelen azt hordani, mert a családja túl szegény ahhoz, hogy újat vegyenek neki.

Misi bemegy a füvészkertbe, ami rögtön a kollégium mellett van és próbál a latin leckére koncentrálni, de nem sikerül neki. Sokkal jobban foglakoztatja, hogy közeledik a hónap vége, amikor majd ki kell fizetnie Csigainét, aki a ruháját mossa és vasalja. Neki pedig nincs elég pénze, leginkább azért, mert bekötette azt a könyvet.

Misi próbálja magolni a latint, de egyre csak a problémákon jár az esze: Böszörményi az ő festékét pusztítja és nincs elég pénze kifizetni Csigainét.

„Szerette volna megtanulni, de nem lehetett. Tele volt a szíve, a feje, valami nagy fájdalom­mal. A szüleire gondolt, s a szemébe könny jött, mert tőlük nem kérhet pénzt, mert nekik nincs, mert ha eszébe jut, hogy ő itt a konviktusban húst eszik és jó falatokat, otthon pedig hitvány krumplilevest esznek, nagyon szégyelli magát, s most míg a latin coniugatiót hajto­gatja gépiesen, folyton ég az arca a szégyentől, hogy azt a könyvet beköttette.”

Misi végül kétségbeesésében elsírja magát, hosszan, sokáig sír, mire megkönnyebbül és visszaindul a kollégiumba.

A kollégiumi szobában Böszörményi már nem fest és nincs egyedül, megjöttek a többiek is, aki addig az udvaron longamétát játszottak. A szobában összesen heten laknak, ebből öten másodikosok, ketten pedig már nyolcadikosok, akiket a kicsiknek „úr”-nak kell szólítani: Lisznyai úr, a szobafőnök, aki a szoba rendjéért felel és Nagy úr, aki egy alacsony, béna vállú fiú, most éppen cigarettát tölt.

Amikor Misi belép a szobába, mindenki kineveti, mert amíg a füvészkertben tanulni próbált egy fehér olajfa hosszú leveleit tűzte a hajába, amiről aztán elfelejtkezett.

Misinek erről jut eszébe, hogy a kertben hagyta a kalapját. Kétségbeesetten rohan vissza, de a füvészkertet már bezárták. Misinek igazából csak annyit kéne csinálni, hogy meghúzza a csengőt, akkor beengednék, és megkereshetné a kalapját, de a kisfiú ezt nem meri megtenni.

„Soká állt a kollégium sarkánál, elbújt az emlékkertben az orgonabokrok megett, s addig sírdo­gált, míg csak meg nem hallotta a konviktusi csengőt.”

Misinek sietnie kell vissza, mert vacsorára csöngettek. Felszalad a szobába és előkeresi a másik kalapját, egy szalmakalapot, amit már nem akart többet felvenni, mert megázott az esőben és elvesztette a formáját. Ezzel a kitérővel azonban elkésik a közös vacsoráról, amiért büntetés jár, de szerencsére be tud lopakodni úgy, hogy nem veszik észre a késését.

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: kármin, krajcár, longaméta. Jelentésüket itt találod.

A regény szereplőinek betűrendes felsorolását itt találod.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




William Golding – A legyek ura – Olvasónapló

William Golding A legyek ura című regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet – A kagyló hangja

 

 

Néhány dolog, mielőtt nekikezdünk:

  • A szokásoktól eltérően a fejezetek előtt most nincs táblázat, a szereplőkkel, az időponttal és a helyszínnel, ennek oka, hogy:
    • A fiúk viszonylag sokan vannak, de ebből csak néhány szereplő fontos és jelenik meg név szerint, őket könnyű megjegyezni.
    • A regény cselekményének ideje nem derül ki a regényből pontosan. Golding szándékosan nem határozza meg, hogy mikor játszódik a történet, ezzel is próbálva időtlenné tenni a sztorit. Látni fogjuk, hogy következtetni azért lehet az időszakra, de az sem mindig egyértelmű.
    • A helyszín se sokat változik, mivel a regény egy szigeten játszódik.
  • Ne ijedjetek meg, az első fejezet olvasónaplója elég hosszú, de később rövidülnek a fejezetek és csak 12 van belőlük 🙂

A történet két kisfiúval indul, akik éppen kibukkannak az erdőből egy homokos tengerpartra. A nevüket egyelőre nem tudjuk meg, csak annyit, hogy az egyik szőke, a másik pedig kövér és szemüveges.

A két fiú beszélgetéséből kiderül, hogy repülővel utaztak valahová több másik fiú társaságában, amikor lezuhantak. Nem tudjuk meg, hogy honnan igyekezetek hová, és miért zuhant le a gép, de a kövér fiú zuhanás közben látta, hogy lángol a gép farka.

A gép lezuhant és széles utalt tarolt a fák között.

„– Aztán mi történt a géppel? – kérdezte. – Hova lett?

– A vihar kisodorta a tengerre. Csuda veszélyes dolog lehetett azzal a sok kidőlő fával. S alighanem voltak még benne srácok is.”

Azt nem tudják, hogy rajtuk kívül más is túlélte-e a szerencsétlenséget, vagy egyedül vannak a közelben. A szőke fiú korábban felmászott egy magaslatra és szerinte egy trópusi szigeten vannak.

A fiúk egy lagúnához érnek, a szőke legény rögtön meg is fürdik, a kövér csak a partról figyeli. Beszélgetésükből további infók derülnek ki róluk:

  • A szőke fiút Ralphnak hívják, 12 éves, apja fregattkapitány a haditengerészetnél. „. Széles, erős vállával jó bokszoló lehetne belőle, ha ugyan látszólagos harciasságát nem hazudtolja meg ártatlanul szelíd szája és szeme.”
  • A kövér, szemüveges fiú nevét továbbra sem tudjuk meg, csak annyit, hogy az iskolában Röfinek szokták csúfolni. Nyomatékosan megkéri Ralphot, hogy ne hívja így és senkinek ne árulja el a csúfnevét. Ralfnak persze rögtön megtetszik a gúnynév és Röfizni kezdi a kövér fiút.
  • Röfi asztmás, három éves kora óta szemüveges és nem tud úszni. Apja meghalt, őt a nagynénje neveli, akinek cukorkaboltja van.

Figyeljük meg, hogy a két fiú tökéletes ellentéte egymásnak: Ralph igazi vezéregyéniség, míg Röfi tipikusan az a fiú, akit mindenki csúfolni szokott.

Ralph rettentően élvezi a fürdést, a kalandot és azt a tudatot, hogy lehet, hogy csak ketten vannak a szigeten, sőt még az is elképzelhető, hogy egyáltalán nincs a szigeten felnőtt ember.

Röfi józanabb, őt a gyakorlatiasabb kérdések izgatják: túlélte-e még valaki a balesetet, és ha igen, hogyan tudják megkeresni őket.

Ekkor a hínár között egy kagylót pillantanak meg. Röfi látott már ilyet korábban egy ház kerítésén. Elmondja, hogyha belefújtak a kagylóba, akkor búgó hangot adott ki. Röfi szerint ez alkalmas lenne arra, hogy összehívják a baleset túlélőit, ha vannak egyáltalán ilyenek.

Ralph meg is próbálkozik vele, több sikertelen kísérlet után a kagylóból hangos, búgó hang tör elő.

A hangra nem messze tőlük egy kisfiú bukkan ki a fák közül.

„Körülbelül százméternyire egy gyerek tűnt fel a fövényparton, a pálmák alatt. Körülbelül hatéves, zömök, izmos kisfiú volt, szőke hajú, rongyos ruhájú, arcára vastag foltokban ragadt az elmázolt gyümölcsnedv.”

A fiút Johnnynak hívják. Közben a kagyló hangjára egyre többen bukkannak ki az erdőből és egyesével, kettesével Ralphék felé tartanak. Mindegyik fiú és 6-12 év közöttiek, köztük egy ikerpár, két teljesen egyforma fiú: Sam és Eric, de persze senki sem tudja megkülönböztetni őket.

Egyre több fiú gyűlik össze, miközben Ralph folyamatosan fújja a kagylót. A fiúk örülnek egymásnak, boldogan nevetgélnek.

Utolsóként egy csapat fiú érkezik, szigorúan kettes sorban, fegyelmezetten menetelve.

„ Egy csapat fiú volt, két sorban, nagyjából ütemesen meneteltek; már messziről feltűnt különleges öltözetük. Ingüket, rövid nadrágjukat, egyéb ruhadarabjaikat a kezükben hozták, de mindegyikük ezüst jelvénnyel ellátott, négyszögletes fekete sapkát viselt. Testüket nyakuktól a bokájukig fekete köpeny takarta, amelynek bal melle fölött hosszúkás, ezüst kereszt csillogott, a nyakrész fodros gallérban végződött. […] A csapat vezetője ugyanúgy volt öltözve, mint a többiek, azzal a különbséggel, hogy sapkajelvénye arany volt.”

A fiúkról kiderül, hogy egy templomi énekkar tagjai, a vezetőjüket pedig Jack Merridewnek hívják. Határozott, vezetéshez, parancsoláshoz szokott fiú.

A fiúk úgy döntenek, hogy gyűlést tartanak. Először mindenki bemutatkozik, ami hamar káoszba fullad, mert túl sokan vannak ahhoz, hogy mindenki meg tudja jegyezni a többiek nevét: Roger, Bill, Robert, Harold, Henry, Simon, stb.

Jack szerint Röfi túl sokat beszél és elnevezi a fiút Gömböcnek. Ralph rögtön kijavítja, nem Gömböc, hanem Röfi. A fiúknak megtetszik a név, csúfolni kezdik Röfit, aki erre elszomorodik.

Emlékezzünk rá, Röfi kifejezetten megkérte Ralphot, hogy senkinek ne árulja el a csúfnevét.

Ezután Jack szerint vezért kell választaniuk. A vezéri szerepre pedig természeteses Jack a legalkalmasabb, legalábbis szerinte. A többi fiú szerint viszont szavazni kell arról, hogy ki legyen a vezér.

A szavazás alapján pedig Ralphot választják meg vezetőnek. Ez Jacknek először nem tetszik, de Ralph rögtön közli, hogy a kórus természetesen Jack parancsnoksága alatt marad. Egy pillanatra felvillan a konfliktus a két fiú között, de Ralph gesztusának köszönhetően hamar el is csitul. Egyelőre.

Ralph első vezéri intézkedése józan, gyakorlati döntés.

„– Mindenki ide figyeljen! Időre van szükségem, hogy kigondoljam, mik a tennivalók, ezt most itt kapásból nem tudom eldönteni. Ha ez nem sziget, akkor lehet, hogy egyből ki tudnak menteni, tehát most elsőnek azt kell eldönteni, hogy sziget-e vagy nem. Mindenki maradjon itt, várjon türelmesen, senki el ne lógjon. Hárman közülünk expedícióra indulunk… azért csak hárman, mert ha többen mennénk, az emberek elkeverednének s elveszítenék egymást… Egyszóval hárman nekiindulunk most, s megnézzük, mi a helyzet. Én megyek, meg Jack, meg… meg…

Szemügyre vette a körben kínálkozó, mohó arcokat. Választékban nem volt hiány.

– Meg Simon.”

Röfi tiltakozni kezd, ő is menni akar. Elvégre az ő ötlete volt a kagyló és ő már akkor is a Vezérrel volt, amikor még senki más nem került elő. Ralph viszont elutasítja, Röfi maradjon a táborban.

Ralph, Jack és Simon elindulnak a felfedező útra, Jacknél van egy bicska is. Röfi nem hallgat Ralphra, ott baktat a nyomukban. Ralph végül elunja a dolgot.

„Aztán Ralph hirtelen megállt, s hátrafordult Röfi felé.

– Figyelj csak ide! – mondta.

Jack és Simon úgy tett, mintha semmit sem venne észre, továbbmentek.

– Nem jöhetsz velünk – mondta Ralph.

Röfi szemüvegét újra befutotta a pára, ezúttal a megaláztatástól.

– Megmondtad nekik. Pedig megkértelek, hogy ne szólj. Elpirult, a szája remegett.

– Megmondtam, hogy nem akarom…

– Miről beszélsz, az ég áldjon meg? – kérdezte Ralph.

– Arról, hogy Röfinek hívjanak. Mondtam, hogy semmit sem bánok, ha nem neveznek Röfinek, s megkértelek, hogy ne áruld el nekik, s erre fogod magad, s egyből megmondod…

Csönd lett. Ralph most megértette Röfit, s látta, hogy meg van bántva, s meg van alázva. Egy ideig habozott, hogy mentegetőzzék-e, vagy pedig tetézze meg a sértést.

– Röfi jobb, mint Gömböc – mondta végül is a született vezér közvetlenségével. – Egyébként sajnálom, hogy megbántottalak. Most pedig eriggy vissza, Röfi, és szedd listába a neveket, az most a dolgod. Viszlát!”

Vagyis Röfinek nem is az az igazi baja, hogy nem mehet a másik hárommal, hanem hogy Ralph megalázta a többiek előtt, pedig direkt kérte, hogy ne árulja el a csúfnevét.

A három felfedező tovább indul, végül kalandos séta után megmásznak egy hegyet, ahonnan belátják körülöttük az egész tájat. Szigeten vannak. Megkapjuk a sziget leírását is.

„A szigetnek nagyjából csónak alakja volt, az innenső végén egy kis púppal, amely mögött a dzsungel lejtősen ereszkedett a partig. Mindkét oldalán sziklaszirtek, zátonyok, magas fák s egy meredek omladék vonalai szegélyezték, arrébb, a csónak hosszában egy fákkal benőtt szelídebb domboldal futott, itt-ott egy kis rózsaszín márványmintával; e mögött terült el sötétzölden a sziget őserdővel belepett síksága, amely megint csak egy rózsaszín farokban végződött. Ott, ahol a sziget végképp beleolvadt a tengerbe, egy másik sziget nézett vele farkasszemet, magányos szikla, amely mint egy merész, rózsaszín erődítmény emelkedett ki a vízből.”

A fiúk a hegy tetejéről egy tipikus trópusi szigetet látnak, amit kör alakban korallzátony vesz körül. Látják a fák között azt a letarolt „utat” is, amit a lezuhanó repülő hagyott maga után. A sziget lakatlannak tűnik.

Figyeljük meg, hogy valójában mekkora élmény ez a gyerekeknek. Lezuhantak egy lakatlan szigeten, ahol nincs felnőtt és minden az övék. Melyik kisfiú ne álmodna ekkora kalandról! A gyerekek egyelőre csak az izgalmas lehetőséget látják a dologban, bele sem gondolnak abba, mekkora veszélyben vannak.

Ralphék visszaindulnak a többiekhez, amikor hangos visításra lesznek figyelmesek. Egy kis vadmalacot találnak, amik belegabalyodott az indákba. Mivel mindannyian éhesek, meglátják a lehetőséget, hogy húst szerezzenek. Jack előkapja a bicskáját, de képtelen leszúrni a malacot, aminek Jack tétovázása elég időt hagy arra, hogy elmeneküljön.

Jack azzal mentegetőzik, hogy a helyet kereste, ahova szúrhatna, de mindannyian tudják, hogy nem erről van szó, Jack más okból nem szúrt.

„Mind a hárman nagyon jól tudták, hogy miért nem vágta el: mert elképzelhetetlenül szörnyű dolog lett volna lesújtani a késsel, s élő húsba vágni vele… elképzelhetetlenül szörnyű lett volna a vér látványa.”

A gyerekekben tehát működik a civilizációs gátlás, a neveltetés, ami szerint nem szabad fájdalmat okozni másnak. Még működik…

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Katona József – Bánk bán – Olvasónapló

Katona József Bánk bán című drámájának részletes olvasónaplója jelenetenként

Előversengés (Prológus)

Szereplők Időpont Helyszín
Ottó – Gertrudis öccse
Biberach – német lovag, Ottó bizalmasa
Gertrudis – Magyarország királynéja
1213 A király palota

A dráma egy rövid prológussal kezdődik, amiben Ottó és Biberach beszélgetnek.

Biberach Ottó bizalmasa, akinek Ottó lelkesen meséli, hogy mennyire szerelmes Melindába, Bánk bán feleségébe.

Ottó minden vágya, hogy meghódíthassa Melindát, tervei szerint aznap este ez sikerülni is fog neki. Az sem zavarja, hogy Melinda egyszer már visszautasította. Biberach gúnyosan figyeli Ottó lelkesedését és hidegen figyelmezteti Ottót: Melinda férje, Bánk bán, veszélyes ember, Ottónak vigyáznia kéne vele, aligha fogja bosszú nélkül hagyni, ha Ottó elcsábítja a feleségét.

Ottó azonban nem kér Biberach kioktatásából, szerinte Bánk bánt lefoglalja országos hivatalának ügyei, biztos a sikerben, vagyis Melinda elcsábításában. Bánk egyébként sincs a királyi udvarban.

Ekkor érkezik Gertrudis, Magyarország királynéja, aki közli Ottóval, hogy elege van Ottó udvari kicsapongásaiból. A királyné parancsára Ottónak másnap el kell hagynia az udvart, bár az aznap esti bálon még részt vehet.

Ottó erre csak annyit dörmög halkan, hogyha eléri célját – azaz aznap este sikerül elcsábítania Melindát –, akkor mindegy neki, el fogja hagyni a királyi udvart.

Ottó és Gertrudis távozása után Biberach megjegyzi:

„Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos
Bánk bán – bajúsza egy végére tűz.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 1-32. fejezet – Olvasónapló

Előszó, amely utószónak is olvasható

Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regénye egy nagyon rövid előszóval kezdődik, szerintem egyszerűbb, ha az egészet idemásolom:

„Kérdezzétek Konstantinápolyban: ki ismeri Zétát?
Mindenki azt mondja:
– Én is.
És némelyek hozzáteszik:
– Könyvtárosa ő a császárnak, és barátja a jeles Priszkosznak. Bölcs és becsületes ember. A szíve arany.
Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer engem senki. Igaz, hogy könyvtárosa vagyok a császárnak, és hogy Priszkosz szeret engem, de bölcs ember nem vagyok. A becsü­letem se folt nélkül való. És hát emberszeretetről szólhat-e az olyan, aki ölt?
Öltem. Embert öltem, nem is egyet: százat. Loptam is, csaltam is. Mindezt megírtam ebben a könyvemben, mintha gyónnék. A bölcsességemet is megítélhetik ebből, vagyis a bolondsá­gomat, amelynél nagyobbat ember még nem követett el ezen a világon.
Azután mondják meg majd ők is, hogy ismertek-e engem. Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrzőangyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.
Egy leány tanított erre engem.”
 

1. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Teofil (Zéta)
Maksziminosz
Priszkosz rétor
449. Trákia
Konstantinápoly (Bizánc)

 

Mielőtt komolyan nekiugrunk a mókának érdemes foglalkozni egy kicsit azzal, hogy időben mikor is játszódik pontosan a regény cselekménye. A pontos dátum nem derül ki a műből, mivel azonban történelmi regényről van szó, ami valós történelmi eseményeken alapszik, következtetni tudunk az időpontra:

  • Priszkosz rétor a valóságban Kr.u. 448-449 körül – a pontos év nem ismert – indul el a bizánci követség tagjaiként Attilához.
  • Ekkora Zéta már nyolc éve a rabszolgája, tehát Zéta Kr.u. 440-441 körül került hozzá, amikor 12 éves volt, vagyis a történet is ekkor kezdődik.

Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy magából a regényből nem derül ki évszám!

A regény cselekményét az előszóban már említett Zéta meséli el egyes szám első személyben. Az első fejezetben Zéta gyermek és ifjú koráról van szó.

Eredeti nevét nem tudjuk meg. Trákiában született és 12 éves volt, amikor meghalt az anyja és apja nem tudta eltartani Zétát és öt testvérét. Ezért apja elvitte Konstantinápolyba és két aranyért eladta rabszolgának egy Maksziminosz nevű gazdag úrnak.

„Apám akkor sírva fakadt és megcsókolt:
– Isten veled! Emlékezzél meg rólam, ha kedvez a szerencse. Mert azért adtalak olcsón ennek az úrnak, hogy a szerencsének mindig az útjában légy.”

Maksziminosz hazaviszi a fiút ás elnevezi Teofilnak. Kiderül, hogy három fia játszótársául vette Teofilt. A fiú először azt hiszi, hogy jó sora lesz, de hamarosan kiderül, hogy gazdája három fia inkább játéknak tekinti, mint társnak. Gyakran megverik, megalázzák játék közben.

Teofil eleinte nem érti a dolgot, később mérges lesz és egy alkalommal visszaüt a fiúknak. Az úrfiak persze sírva szaladnak az apjukhoz. Teofilt kegyetlenül megverik, ekkor kap először ízelítőt abból, milyen is egy rabszolga élete.

Maksziminosznál éppen vendégségben van Priszkosz rétor, aki szemtanúja Teofil sanyarú sorsának. Másnap egy aranyért megveszi a fiút Maksziminosztól.

Teofil sora jobbra fordul, Priszkosz rétor jó ember. Elnevezi Teofilt Zétának. Zéta új ruhákat kap, iskolába jár, maradék idejében pedig Priszkosznak segít.

Zéta immár 8 éve Priszkosz rabszolgája. Iskolai tanulmányai alatt kiderül egy hasznos tulajdonsága: nagyon jó memóriája van:

„A tanítóm figyelmeztette egyszer, hogy valami ritka erős a memóriám. Az uram megpróbált: elolvasott előttem két sort Homéroszból. Aztán négy sort, aztán hat sort. Elmondtam neki hibátlanul. Magam se tudom, hogy hogyan van, de a szavak úgy beleragadnak az elmémbe, hogy amit figyelemmel hallok vagy olvasok, azt többé el nem felejtem.”

Zéta lassan nélkülözhetetlenné válik Priszkosz számára, tulajdonképpen már-már nem is számít rabszolgának, inkább titkárféle. Zéta is nagyon ragaszkodik a gazdájához.

Priszkosz egyik reggel közli Zétával, hogy aznap van 8 éve, hogy megvette őt Maksziminosztól. A törvények szerint 8 év után szabaddá válik, tehát attól a naptól fogva Zéta szabad ember, nem rabszolga többé, azt csinál, amit akar. Priszkosz egy bőrzacskóban 100 aranyat is ad Zétának.

Zéta meghatódik a gesztuson, de nem akar elválni szeretett gazdájától:

„- Ó, jó uram – rebegtem térdre esve -, ne küldj el engem! Ne adj nekem pénzt! Hadd maradjak, ahogyan voltunk!
[…] Neked köszönhetem, uram, hogy kiemeltél az állati sorból! Neked köszönhetem, hogy világossága van az értelmemnek. Nem korbáccsal neveltél, hanem jó szívvel. Szép ruhában járattál, asztalodhoz ültettél. S nem te tanítottál-e arra, hogy az ember csak a szívével érdemelheti meg az ember nevet?”

Priszkosz örömmel egyezik bele, hogy Zéta vele maradjon. Kiderül azonban, hogy nagy utazás előtt állnak: Theodóziusz császár megbízásából Priszkosznak el kell utaznia Attilához, a hun királyhoz.

Néhány nappal korábban ugyanis követek érkeztek a hunoktól Theodósziuszhoz. Attila nevében azokat a hun szökevényeket követelték, akik a Római birodalomban telepedtek le, tovább néhány területi kérdésben ajánlattok egyezséget. Valamint kikötötték, hogyha Theodósziusz legközelebb követeket küld Attilához, akkor azok ne egyszerű futárok legyenek, hanem udvarának jeles személyiségei.

Ezért kell Priszkosznak utazni Attilához. Kiderül, hogy egyik útitársa Maksziminosz lesz, Zéta első gazdája.

Zéta először megretten a gondolatra, hogy a vad, ismeretlen hunok közé kell mennie, akik a szóbeszéd szerint embervért isznak. Gazdája iránti szeretete és ragaszkodása azonban erősebb, kijelenti, hogy Priszkosszal tart.

Lássunk egy kis történelmi hátteret az érthetőség kedvéért:

  • Theodóziusz, azaz II. Theodosius bizánci császár valós történelmi személy volt, 401-ben született és mindössze 7 éves, amikor elfoglalja a Keletrómai Birodalom trónját. Hosszú uralkodását a történelemtudomány nem tartja kiemelkedőnek, a császár nem volt különösebben tehetséges. 450 nyarán egy lovasbalesetben szerzett gerincsérülésébe hal bele.
  • Priszkosz rétor is valós történelmi személyiség volt. 448-449 körül egy követség tagjaként a császár Attila udvarába küldi. Kalandjairól 8 kötetes művet ír, amit csak 23 évvel később fejezett be és eredeti példánya nem maradt ránk, csak mások másolataiból, vagy utalásaiból tudunk róla.
  • Tehát a regény alap figurái (Theodóziusz és Priszkosz) és az indító cselekmény (követség Attilához) is valósak.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!