Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Második rész – Olvasónapló

Második rész: A Gregoricsok

  1. fejezet: A tapintatlan Gregorics

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Gregorics Pál
Wibra Anna
Wibra György
Nincs pontos időpont, a fejezet néhány évvel az első rész előtt kezdődik, de időben az után ér véget Besztercebánya

A fejezet évekkel korábban (hogy pontosan mennyivel, az nem derül ki) játszódik, mint az első rész és egy Gregorics Pál nevű ember életét meséli el.

Gregorics Pált mindenki csak tapintatlan Gregoricsnak hívta, aminek több oka volt:

  • Napra pontosan kilenc hónappal az (egyébként gazdag borkereskedő) apja halálát követően született meg, ami rögtön pletykát indított el az emberek között.
  • Vörös haja és szeplős arca volt, és a néphit szerint „veres ember egy se jó”

Ennek ellenére Gregorics alapvetően jó ember volt, szeretett volna megfelelni a társadalmi elvárásoknak, de bármit is csinált, minden rosszul sült el, az emberek soha nem voltak elégedettek vele:

  • Amikor drága szivarokat szívott, akkor azt mondták róla, hogy pazarló, amikor átállt az olcsó szivarra, akkor meg azt, hogy spórolós, zsugori.
  • Amikor a tűzoltó egylet jótékonysági bálján 20 forintot fizetett a két forintos jegyért, akkor mindenki azt mondta rá, hogy pökhendi ember. Ennek oka, hogy Gregorics tudtán kívül többet adott a jegyért, mint a főispán, ezt pedig a korabeli társadalom mélyen elítélte.
  • Amikor (mivel nem volt rá szüksége) nem dolgozott, csak birtokai jövedelméből élt, akkor azt mondták róla, hogy lusta, amikor pedig dolgozni akart (mivel jogot végzett), akkor azt mondták róla, hogy más szegény ember elől veszi el a munkát.

Gregorics ezután úgy döntött, hogy megházasodik, ezt viszont a testvérei akadályozták meg folyton. Gregorics anyja ugyanis a férje második felesége volt. Gregorics apjának első feleségétől két fia és egy lánya volt, akik folyton arra vártak, hogy Gregorics mikor hal meg, hiszen ő örökölt mindent a szülők halála után. Az ő halála után pedig féltestvérei örököltek volna.

Ha viszont Gregorics megnősül és gyereke születik, testvérei elesnek az örökségtől. Ezért, ha Gregorics elkezdett egy lányos házhoz járni, akkor a testvérei ugyanott elkezdtek róla valami rosszat híresztelni, így Gregorics mindig kosarat kapott. Soha nem nősült meg.

Gregorics Pál már nagyon unta magát, amikor kirobbant az 1848-as szabadságharc.  Gregorics valami hasznosat akar csinálni, ezért jelentkezik katonának, de elutasítják, egészségi állapota és kora miatt eltanácsolják a harctól, maximum írnok lehetne. Gregorics azonban ennél büszkébb:

„- Én a legveszélyesebb foglalkozást szándékozom kikeresni magamnak. Melyiket tartja annak, őrnagy úr?

– Kétségtelenül a kémszolgálatot.

– Hát kém leszek.”

Gregorics hát kém lett. Mégpedig rendkívül sikeres kém.

„Még ma is sokan emlegetik öreg katonák a »vörös esernyős emberkét«, aki vakmerően tudott keresztülhatolni az ellenséges vonalakon, olyan bárgyú arcot vágva, mintha tízig se tudna olvasni. Keskeny madárképe, felgyűrt nadrágja, ócska, borzas, beütött cilinderje s a vörös, kampós nyelű esernyője a hóna alatt feltűnővé tették. Aki egyszer látta, nem könnyen felejtette el.”

Figyeljük meg az esernyő felbukkanását. Az olvasó nem tudja biztosan, de sejti, hogy ez ugyanaz az esernyő lesz, mint glogovai papé.

A szabadságharc után visszavonult besztercebányai házába, mogorva, emberkerülő természetű lett. Hamarosan azonban beleszeretett a szakácsnéjába, Wibra Annába. Persze rögtön híre ment a városban, de Gregorics már hozzászokott, hogy semmit nem tud csinálni, ami jó lenne.

„- Egy Gregorics és egy szolgáló! Szörnyűség! Ilyesmi tán nem is történt soha a világon!”

Gregorics nem vette feleségül Annát, de született egy gyermekük, akit a különc Gregorics nagyon szeretett. A gyerek születése után még elvonultabb lett, csak ritkán ment emberek közé, de akkor is mindig vele volt különös, kopott, piros ernyője, amit soha nem engedett ki a kezéből.

„Sokszor megtörtént, hogy figyelmeztették: »Tegye le, bácsi, az esernyőjét.«

– Nem, nem – ellenkezett ő -, megszoktam, úgy megszoktam, hogy a kezemben kell lennie; anélkül nem érzem magam jól. Becsületemre mondom.”

Az emberek azt suttogták, hogy az öreg Gregorics kém korában az esernyő üreges nyelében vitte a fontos üzeneteket, de ezt a pletykát senki sem tudta megerősíteni.

Gregorics törvénytelen fiának híre persze Gregorics testvéreihez is eljutott, aki végül kiderítették, hogy a kisfiút Wibra György néven anyakönyvezték.

Ehhez tudni kell, hogy a korban csak a házasságban született gyermek számított törvényesnek, azaz viselhette az apja nevét. Mivel Wibra Annát nem vette feleségül Gregorics, így a fiú törvénytelennek számított, tehát csak az anyja vezetéknevét viselhette.

Figyeljük meg, hogy bár a fejezet korábban kezdődik, mint az előző rész, de itt már évekkel később járunk, vagyis hamarabb kezdődik, és időben később fejeződik be, mint a glogovai pap története!

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Első rész – Olvasónapló

Első rész: A legenda

  1. fejezet: Viszik a kis Veronkát

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Az özvegy tanítóné
Veronka – két éves, az özvegy tanítóné lánya
Nagy Mihály, a halápi bíró
Billeghi Máté, halápi gazda
Koczka Ferenc, halápi gazda
1873 Haláp falu

A történet Haláp faluban kezdődik, ahol meghalt az özvegy tanítóné. Az özvegy tanítóné nagyon szegény volt, csak egy két éves, Veronka nevű kislány és egy hizlalt liba maradt utána.

A tanítónének van egy nagyobb fia is, aki nemrégen kapott plébánosi állást a messzi Glogova faluban. A falusiak azonban egyenlőre nem tudják értesíteni a fiút anyja haláláról és árva húgáról.

FIGYELEM! Figyeljetek arra, hogy a kislányt nem Veronikának, hanem VERONKÁNAK hívják, a falut pedig nem Golgovának, hanem GLOGOVÁNAK! Alap hiba szokott lenni…

Nagy Mihály, a falu bírája úgy dönt, hogy a „csöpp leányzó soros legyen a falusi gazdáknál, s a tizedes vigyen mindennap más-más portára, hol is illendő ellátásban részesítendő.”

10 nappal később két falusi gazda, Billeghi Máté és Koczka Ferenc Besztercebányára indulnak, hogy eladják a búzájukat. Amikor ezt Nagy Mihály, a bíró meghallja, akkor megparancsolja a két gazdának, hogy vigyék magukkal Veronkát is és adják oda a bátyjának, a glogovai plébánosnak.

„Ami parancs, parancs. Egy szerdai napon föltettek a zsákok tetejére a Billeghi uram szekerén egy kosarat és abba a Veronkát, meg a libát, mert az mint örökség, vele jár.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!