Hajván (Hasszán, Manda bég) jellemzése

Hajván ezután a két évvel később játszódó III. részben bukkan fel újra, bár nem személyesen, csak beszélnek róla, azonban sorsa megint Gergelyhez kötődik.

Mint tudjuk, ez a rész szól a konstantinápolyi kalandról, vagyis amikor Gergelyék megpróbálják kiszabadítani Török Bálintot – sikertelenül – a Héttoronyból. Miután beletörődtek a kudarcba, a Magyarországra áthelyezett Veli béggel együtt – mint a béget szórakoztató olasz énekesek – mennek haza. Az út vége felé aztán érdekes dolog történik.

A 13. fejezetben, amikor Veli bég és csapata Mohácsnál pihen, egy „alacsony, rókaszemű szilidár” jelenik meg a bégnél és beszélni akar vele. Kiderül, hogy a szilidár rájött arra, hogy Gergelyék nem olaszok, hanem magyarok és hosszan sorolja az érveket ennek alátámasztására. Veli bég eleinte hiszi is meg nem is – inkább nem – de az érvek között van egy Hajvánnal kapcsolatos is.

„- Az este egy aga jött hozzánk, a legnagyobb termetű aga, akit életemben láttam.
– Manda aga.
– Az. Ahogy elmegy az olaszok mellett, megáll a nyúlánk előtt, és azt mondja neki: „Nini, te Bornemissza vagy!” Amaz összerendül, és azt feleli rá: „Nem vagyok az.” „De Isten engem, az vagy te – mondja az aga -, Bornemissza Gergely.” És tovább beszél hozzá: „Hát nem ismersz engem? Megvan-e még a szép gyűrűd? Használt ám a tanács, amit adtál. Látod, már aga vagyok. Csakhogy nem Hajván a nevem, hanem Manda. Nem fog a golyó.”
– És mit felelt az olasz?
– Azt felelte: „Nem tudom, mit beszélsz. De azt tudom, hogy van egy ember, aki hasonlít rám. Honnan ismered annak a magyarnak a nevét?” „Budán tudtam meg – felelte az aga -, mikor Török Bálintot elfogták. Az ő kíséretében volt. Ejnye, hogy nem te vagy az! Igen hasonlítasz rá. Tíz aranyat vesztettél vele, hogy nem te vagy.”

Ebből a beszélgetésből több fontos dolog is kiderül:

      • Habár Gergely valójában átverésnek szánta a „nem fog a golyó” jóslatot, mégis hatott Hajvánra. Nyilvánvaló, hogy Hajvánnak csak mázlija volt az elmúlt két év harcai során, valószínűleg akkor sem lőtték volna le, ha nem hisz a sérthetetlenségében.
      • Hajván azonban hitt abban, hogy nem fogja a golyó és mivel tényleg nem találták el, így Gergelynek hálás ezért. Ezt nyugodtan nevezhetjük placebó hatásnak, vagyis Hajván el akarta hinni, hogy sérthetetlen, ezért sérthetetlen is lett.
      • A papírokba vetett rendíthetetlen hite és Gergely jóslata bevált, törökünk immár nem Hajván, a marha szabadkatona, hanem Manda aga, a hivatásos tiszt.
      • Figyeljük meg jószívűségét is. Mivel konokul hiszi, hogy Gergelynek köszönheti szerencséjét, valahogy viszonozni szeretné. Más kérdés, hogy Gergely pont a háta közepére kívánja Hajvánt a 10 aranyával együtt.

Hajván naiv butaságában és örömében, amiért újra találkozik szerencséje megalapozójával, majdnem le is buktatja Gergelyéket. Gergelynek gyorsan kell rögtönöznie, hogy ki tudják vágni magukat. Az ismét Hajván szerény agyát mutatja, hogy át lehet verni egy „tudom, hogy van egy ember, aki hasonlít rám” mesével.

Hajván papíroknak köszönhető – valójában azonban minden igazi alapot nélkülöző – karrierje nem áll meg az agaságnál. A IV. rész 6. fejezetében, amikor Versányi, Dobó kéme beszámol az érkező török sereg összetételéről, megemlít egy Gergelynek ismerős nevet is.

„- Hogy mondtad a nevét?

– Manda. Azt nem fogja a golyó. Nem régi bég. Csak most a nyáron kapta a bégséget a temesvári csata után. A katonák különben csak úgy hívják, hogy Hajván.

Gergely elmosolyodott.

– Ez az – mondotta a két kapitánynak -, akiről a minap este beszéltem. No, majd fogja itt a golyó!”

Törökünk tehát már bég, igaz, hogy 11 év kellet neki hozzá, de végül beteljesítette Gergely jóslatát.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Hajván (Hasszán, Manda bég) jellemzése” bejegyzéshez 12 hozzászólás

    • Kedves Bende!

      „A rajzok magyarországi várak rajzai voltak. Ónnal készültek. Itt-ott törlés. Egy X alakú és egy O alakú jegy az egyik rajzon szembetűnő. A lap alján magyarázatul latin nyelven: X a vár leggyöngébb része, O az aknaásásra alkalmas hely. Néhol ez az O jegy nyíl alakú vonallal volt megtoldva, néhol hiányzott is.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  1. Szia Zsiráf tudnál segíteni pár kérdésben.
    Ki kér Gergőtől segítséget a török táborban? Milyen feltétellel engedelmeskedik?
    Ki kapja a zsákmányból? „de volt közötte egy könnyű kis meggyszín bársony hüvelyű kard is.”

    Válasz
    • Kedves Ádám!

      Ki kér Gergőtől segítséget a török táborban? Milyen feltételekkel engedelmeskedik?
      A választ ebben a fejezetben találod!

      Ki kapja a zsákmányból? „De volt közötte egy könnyű kis meggyszín bársony hüvelyű kard is.”
      A választ ebben a fejezetben találod.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Ági!

      Ne csináld… A válasz ennek a bejegyzésnek az utolsó oldalán van… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .