Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat

8. fejezet

Felvirrad a csata napja, a Pál utcaiak csapata már háromnegyed kettőkor összegyűlik a grundon. Boka az utolsó pillanatban még változtat a haditerven, két erőd elé árkot ásnak, a Pál utcaiak egy része majd innen fog támadni. A fahasábokból álló erődök tetején kis piros-zöld zászlók lobognak, kivéve a hármas számún, onnan hiányzik a zászló

A hiányzó zászló most  a Pál utcaiaknál van, mert Nemecsek visszalopta, de Boka becsületes harcban akarja visszaszerezni, ezért – még előző este, miután a vörösinges követség elment a grundról – Boka is követeket küld (Csele, Csónakos és Weisz) a füvészkertbe, akik átadják a zászlót azzal, hogy a vörösingesek másnap hozzák magukkal a csatába és a Pál utcaiak majd visszaveszik tőlük, ha tudják.

Közben jelentik az őrszemek, hogy közeledik az ellenség, akik két irányból támadnak.

Áts Feri a Pál utca felől támadókat vezeti

A Mária utca felől érkezőknek az idősebbik Pásztor az élén.

A Mária utca felől érkezők támadást indítanak, de az Áts Feri vezette másik sereg nyugodtan áll a Pál utcában. Boka először megijed, nem érti, hogy a vörösingesek két csapata miért nem támad egyszerre. Ezután azonban egy pillanat alatt átlátja a helyzetet és rájön, hogy Áts Feriék arra várnak, hogy, a Pásztor vezette csapat a Pál utca felé szorítsa őket, és Áts Feriék csak akkor fognak támadni.

A grundon zajlik a csata és a Pál utcaiak lassan  a Pásztor-csapat fölé kerekednek, egyenként bezárják a vörösingeseket a fűrészgép kunyhójába. A Pál utcában várakozó másik vörösinges csapat erről semmit sem tud, csak hangok jutnak el hozzájuk. Végül Áts Feri is rájön, hogy a tervezett csel nem sikerült, a Pásztor-csapatot legyőzték.

A vörösinges vezér rögtön átlátja, hogy komoly bajba kerültek, hiszen most az ő fél csapatának kell felvennie a harcot a Pál utcaiak egész seregével szemben. Ennek ellenére – becsületből – megindítja a támadást a Pál utca felől.

A csata újra fellángol, a vörösingesek eleinte jobban állnak, hiszen ők frissek és pihentek, míg a Pál utcaiak kezdenek fáradni, mivel ők már megküzdöttek a Pásztor-féle csapattal is.

Lassan azonban érvényesülni kezd a Pál utcaiak létszámfölénye. Áts Feri is látja ezt és rájön, hogy csak akkor fordíthat a csata menetén, ha sikerül kiszabadítaniuk a kunyhóba zárt társaikat. A szabályok szerint ugyan ezt nem szabad, de a vörösingesek úgy gondolják, hogy háborúban minden megengedett. Áts Feri meg is indul társai élén a kunyhó felé.

Ekkor azonban a kis Nemecsek áll az útjába és „rettenetes erőfeszítéssel, amelyhez csak a láza, a forró, lüktető láza, az önkívülete adta szegény

kis testének az erőt, a meglepett vezért annak rendje és módja szerint a földhöz teremtette.

Aztán lerogyott ő is, ájultan.”

Mivel a szabályok értelmében, ha valakinek a két válla a földhöz ér, akkor legyőzöttnek kell tekinteni és nem harcolhat tovább, ezért a vörösingesek rögtön kétségbe estek, vezérük „elesett”

A Pál utcaiak tehát győztek, mindenki megmámorosodott a diadaltól. De a kis Nemecsek még mindig ájultan feküdt a földön, Boka és Janó, a tót, gyorsan vizet hoznak, hogy magához térjen. Ekkor Nemecsek elmeséli, hogy szökött meg hazulról, amíg a szülei nem voltak otthon, mert lázálmában úgy hallotta, mintha társai hívnák őt.

Közvetlenül a csata után:

  • A vörösingesek közül csak Áts Feri maradt a grundon, majd szomorúan ő is távozott, ő az egyetlen, aki a fegyverét is magával vihette, Boka „Tisztelegj!”-et vezényel a tiszteletére.
  • Geréb, az egykori áruló, mivel a csatában derekasan harcolt a Pál utcaiak oldalán, visszakapja főhadnagyi rangját.
  • Nemecseket, az egyetlen közlegényt kapitánnyá léptetik elő.

Közben megérkezik Nemecsek édesanyja, aki kétségbeesetten kereste beteg fiát. Ölbe veszi a kisfiút és elindul vele haza. A Pál utcaiak pedig úgy döntenek, hogy elkísérik a nap hősét, kettős sorban, csendesen mennek Nemecsek és az édesanyja után. A házuk előtt Nemecsek még kezet fog mindenkivel, majd bemennek. A Pál utcai fiúk győztes csapata pedig lassan elindul hazafelé, egyedül Boka marad a ház előtt, aki most végre elsírhatja magát szeretett barátja miatt.

Boka már ekkor érzi, hogy Nemecsek betegsége nagyon súlyos, a kisfiú aligha fog felépülni belőle. Bokát nem ereszti a ház, valamiért úgy érzi, ott kell maradnia a ház előtt, mintha díszőrséget állna.       Átmegy az út másik oldalára, onnan figyeli tovább a kis házikót a Rákos utcában, ahol kis barátja betegen fekszik.

Egyszer csak lépteket hall, és meglepődve látja, hogy Áts Feri a vesztes vörösingesek vezére tart Nemecsekék háza felé.

Ne feledjük, Áts Ferinek nagy szerepe volt abban, hogy Nemecseknek többször is meg kellett fürödnie, és ezért megfázott.

Végül mindkét hadvezér hazafelé indul, a grundért vívott csata napja véget ért.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat” bejegyzéshez 67 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm sokat segitett de az elején van egy gyerek amit nem raktatok többesszámba és a 2. fejezetben a Még az helyett Mégbaz van irva 🙂

    Válasz
  2. Kedves Adria!

    Nem részek, hanem fejezetek és ne a rövidített változatból dolgozz, a másikban minden fejezet elején ott van, hogy kik a szereplők!

    Üdv:

    Zsiráf

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!

    Szuper az oldalad kérlek segítesz nem tudom hogy kell-e datumot írni,

    mert ha kell hogyan kéne

    Üdv:Karolina

    Válasz
    • Kedves Karolina!

      Használd a nem rövidített változatot, ott minden fejezet elején ott van a táblázat!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Nagyon ügyes vagy ZSIRÁF! Neked a második neved nem véletlenül ZSENI???? Nagyon jó lett sokat segített. Az egri csillagokhoz is a te vázlataidat fogom használni.

    Válasz
    • Kedves Viki!

      Nem tudom, milyen választ vársz… 🙂 Az oldalon lévő olvasónaplók nem azért vannak, hogy azokat szó szerint lemásold és beadd, hiszen akkor tulajdonképpen lenyúlod a munkámat, vagyis csalsz. Ha ezt elbírja a lelkiismereted, akkor én nem foglak lebeszélni róla, ezt Neked kell elrendezned magaddal.
      Az itteni anyagok célja, hogy segítsen Nektek eligazodni a kötelező olvasmányokban, mik a fontosabb részek, és mit jelentenek.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves zsiráf! A negyedik bekezdésben a ” megkérdezik az orvos” kicsit hibás! Köszönjük hogy irtál nekünk ilyen olvasónaplót,sokat használ!!!😇

    Válasz
    • Kedves Maja!

      Nem hibás, mert nem az van odaírva, hogy megkérdezik, hanem, hogy megérkezik 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. Nekem nagyon tetszett mivel csak a lényeg volt benne. Nem tért el a szöveg az eredetitől. Nagyon köszönöm ZSIRÁF!!!

    Válasz
  7. Kedves Zsiráf!

    Köszönöm, de átolvasva az oldal által közölt rövidített változatot, megoldódott. Kicsit „seggeltem” rajta, és kibogoztam. Köszi, szuper ez az oldal!!!

    Virág

    Válasz
    • Kedves Virág!

      Örülök, hogy sikerült összehozni, na meg, hogy még nem kezdtem neki a válasznak 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Emi!

      Könnyen lehet, hogy akad benne hiba, és mindig szívesen veszem, ha korrektül jelzik is ezt nekem. Te viszont csak hőbörögtél egyet, ráadásul úgy, hogy ebben az egy mondatodban két helyesírási hiba is van…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  8. Szia Zsiráf!

    Az olvasónapló közepén ott van,hogy : az olvasónaplónak meg nincs vége, kattints a folytatáshoz. Kattingatog mindenhova,de nem csinál semmit. kérlek el tudod mondani,hogy mit csináljak?

    Válasz
    • Kedves Bluepie!

      Ha PC-ről, vagy laptopról vagy, akkor frissítsd az oldalt, és akkor kattinthatóak lesznek a számok. Ha túl sokan vagytok egyszerre az oldalon, akkor néha nem bírja a szerver a terhelést…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  9. Szia. Az első fejezetben véletlenül azt írtad, hogy grundod. De nagyon köszönöm , sokat segített.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .