Ötödik felvonás

Az utolsó felvonás a következő nap reggelén játszódik. Hedvig jelenti Ginának, hogy a házmesternétől tudja, hogy Hjalmar Relling doktornál töltötte az éjszakát, vagy legalábbis most ott van, miután Relling doktor, Molvik és Hjalmar hazaértek hajnalban.

Az öreg Ekdal lép ki a szobájából, akiről az Olvasó már szinte elfelejtkezett. Érdeklődik, hogy hol van a fia, majd miután azt mondják neki, hogy sétálni ment, az öreg bemegy a padlásszobába.

Gina ugyanis jónak látja egyelőre nem izgatni az öreget azzal, hogy Hjalmar el akar költözni.

Érkezik Gregers is, ő is Hjalmarról akar megtudni valamit, Gina elmondja, hogy Rellingnél van.

És mivel annyit emlegetik, megjelenik Relling doktor is, aki nem is tagadja, hogy nála van Hjalmar, sőt, azt sem, hogy éjszaka inni voltak. Ennek eredményeként Hjalmar most az ő kanapéján horkol.

A tényre, miszerint Hjalmar részeged fekszik a doktornál, eltérően reagálnak a szereplők:

„HEDVIG
Alszik? Hát tud aludni?

GREGERS
Érthető. Azután a súlyos lelki tusa után…

GINA
Meg nincs ő ahhoz szokva, hogy éjszaka kódorogjon az utcán.”

Vagyis mindenki a saját nézőpontjából értelmez: Hedvig nem érti, hogy az apja hogy tud ilyenkor aludni, Gregers szerint Hjalmar lelkében nagy vihar dúl, míg a legélesebben Gina látja a helyzetet: férje egyszerűen berúgott, most azt alussza ki.

Gina tehát a legprakitusabb közülük, szerinte most az a legjobb, ha békén hagyják Hjalmart, hadd aludja ki a részegséget. Gina és Hedvig átmennek egy másik szobába.

Relling és Gregers egyedül maradnak, és most végre ütközhet a Hjalmarral kapcsolatos különböző nézőpontjuk:

„GREGERS
(Rellinghez) Ön mivel magyarázná azt a lelki átalakulást, ami most Hjalmarban lejátszódik?

RELLING
Na, lelki átalakulásnak én aztán nyomát se láttam rajta.

GREGERS
Hogyhogy? Amikor ilyen fordulóponthoz érkezett, amikor az élete új értelmet kap? Hogyan képzeli, doktor, hogy egy olyan egyéniség, mint Hjalmar…

RELLING
Egyéniség? Ez? Én mondom magának, hogy ha volt is benne valamikor hajlam az efféle elferdülésre, amit maga egyéniségnek nevez, hát azt gyökerestül kiirtották belőle, még gyerekkorában. Nekem elhiheti.”

Gregers, az idealista és Relling, a cinikus beszélgetése ez, és mivel az Olvasó egész jól megismert már Hjalmart, ezért inkább Rellingnek ad igazat.

A beszélgetésből fontos dolgok derülnek ki Hjalmar gyerekkoráról, ami sok mindent megmagyaráz vele kapcsolatban:

Hjalmart a két nagynénje nevelte fel, és természetesen Gregers és Relling doktor eltérően vélekednek róluk: Gregers szerint „Hjalmar mindkét nagynénje olyan asszony volt, aki sohasem tévesztette szem elől az eszményeit”, míg Relling szerint „hisztérikus vénkisasszony”-okról van szó.

Gregers  szerint Ekdal apja, az öreg Ekdal „gyermeki lelkületű ember” volt ugyan, de nagyon szereti a fiát, míg Relling szerint az „öreg Ekdal nagy szamár volt világéletében”, és azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy „lángésznek tartott a fiát”, holott erre Hjalmar semmivel sem szolgált rá.

Gregers szerint Hjalmar egy meg nem értett idealista hős, míg Relling doktor szerint Hjalmar csak egy váz, akinek nincsenek önálló gondolatai, csak „szépen tudta felmondani mások verseit meg gondolatait”

Gregers erre egy kicsit elbizonytalanodik:

„GREGERS
De hát azt nem gondolhatom, hogy teljesen vak vagyok…

RELLING
Hát, nem sok híja. Persze maga is beteg ember, azt tudja, ugye?”

Az ötödik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!

A Henrik Ibsen – A vadkacsa – 5. felvonás – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.