Most egy másik, hasonlóan fontos dologról lesz szó, nevezetesen Bornemissza Gergely piros hüvelyes kardjáról. Látni fogjuk majd, hogy a kis kard a regény elején és végén jut fontos szerephez.

A kis kard az I. rész 10. fejezetében kerül elő. Emlékezzünk rá, ez az a rész, amikor Dobó és Pécsről toborzott zsoldosai előbb visszaverik Jumurdzsák és társai támadását, majd Gergely segítségével kiszabadítják az erdőben lévő foglyokat.

„Az egyik kocsiban egy halom mindenféle fegyver volt. Az is szedett-vedett zsákmány, java része a Móré várából való. De volt közötte egy könnyű kis meggyszín bársonyhüvelyű kard is. Dobó fölvette azt.

– Bornemissza Gergely, jer ide. Fogd ezt a kardot. A tiéd. Légy hű vitéze a hazának, jámbor szolgája az Istennek. Áldás és szerencse legyen a fegyvereden!
Felkötötte a kardot a gyerek derekára, és homlokon csókolta a kis vitézt.
A kisfiú komolyan fogadta a kitüntetést. Szinte belehalványult. Talán a jövendő idők fuvalma szállt át
egy pillanatra a lelkén: megérezte, hogy nemcsak a kardot kötötték őhozzá, hanem őt is a kardhoz.”

Ebből a részből megtudjuk, hogy a kard hadizsákmány, Móré László várpalotai ostrománál szerezték Jumurdzsákék.

Gergely kiérdemelte a kardot, mondhatni, megdolgozott érte, hiszen életkorához képest nagy haditetteket vitt véghez: Lovat szerzett a töröktől és elvezette Dobóékat az erdőben fogva tartott foglyokhoz.

Figyeljük meg, hogy Gergely jövőbeli sorsa gyakorlatilag eldőlt azzal, hogy megkapta a kardot. Erre utal az, hogy „… nemcsak a kardot kötötték őhozzá, hanem őt is a kardhoz.” Most már biztos, hogy vitéz lesz belőle.

A kis kard még egyszer előbukkan az első részben, a 11. fejezetben. Ekkor Gergely Dobó mellett lovagolva tart vissza a foglyok kiszabadítása után Keresztesfalvára.

„Gergely azt hitte, álmodik. Ahogy ott poroszkált Dobó mellett a kis fürge török lovon, azon tűnődött, hogy hogyan került ő bele ebbe a nagy dicsőségbe.

Hol a lovat nézte, hol a szép kardot. A lovat meg-megsimogatta, a kardot ki-kihúzta. Ha véletlenül törökre bukkannak, és Dobó azt mondja neki: vágjad, Gergő! – hát az is bizonyos, hogy Gergő nekivág most akár egy hadseregnek!”

Gergő tehát nagyon büszke a kardjára. Lássuk be, lehet is, hiszen egyetlen nap alatt hatalmasat fordult az élete. A 7 éves jobbágyfiúnak egyik napról a másikra lett aranya, lova és kardja.

Gergő büszkesége nyilvánul meg akkor is, amikor Gábor pappal Szigetvárra érkeznek Török Bálinthoz. A pap bemutatja Gergelyt Bálint úrnak, a feleségének és két kisfiának. A két Török fiú persze először ijedten nézi az idegen gyereket, de Gergő feltalálja magát:

„- Győjjenek – szólt Gergő -, megmutatom a kardomat.

A három fiú hamarosan összebarátkozott.”

Még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A A kis, piros hüvelyes kard szerepe bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.