Tarnóczy Emil köz- és váltóügyvéd bebörtönzése természetesen nem maradhatott következmények nélkül. Az esetet az újságok is felkapták és eljutott a belügyminiszterhez is, aki utasította az illetékes főispánt, tegyen valamit az ügyben.

A főispán levelet küldött Pongrácznak, amiben egyelőre még csak barátságosan kéri, hogy engedje el az ügyvédet. Pongrácz persze erre nem volt hajlandó, és érdekes választ küldött a főispánnak:

„A macska megfogja az egeret és megeszi, ha akarja, de a lajhár nem fogja meg a macskát, tehát meg sem eszi, ha a macska nem akarja.

Így szól hozzád, Kubicza, a cica. A prókátorból nem esztek.

1. Pongrácz István,
   de Óvár et Szent-Miklós.”

Az érthetetlen és értelmetlen levélből a főispán azt szűri le, hogy a gróf végképp megbolondult és kénytelen most már hivatalos útra terelni a dolgot. Pandúrokat – korabeli rendőröket – küld a nedeci várba egy Szlimák János nevű csendbiztos vezetésével, immár hivatalos végzéssel.

Pongrácz azonban embereivel megvereti a pandúrokat, Szlimákot pedig fogságba ejti.

A helyzet kezd igen súlyossá válni, most már nem csak egy ügyvéd, hanem egy hatósági személy is a gróf fogja. Pongrácz emberei elgondolkoznak, hogy mi lesz ennek a vége. Eddig is tudták, hogy a gróf nem teljesen normális, de eddig csak hóbortos volt, akinek hadijátékaiban szívesen vetek részt. Mostanra azonban úgy tűnik teljesen megőrült, az ügyvéd és a csendbiztos bebörtönzése nem maradhat következmények nélkül.

„A káplán azt tartotta, hogy az elmekór most már napok óta mutatkozik, jelentést kellene tenni a hatóságnak és értesíteni a rokonokat, vagy pedig meg kellene csalni és elvinni Bécsbe, esetleg a budai tébolydába.”

„- Hogyisne! – vágott közbe Pruzsinszky méltatlankodva. – Ellenkezőleg, el kell titkolni a dolgot, amíg lehet. Ha jelentést teszünk, vagy elszállítjuk, a rokonok rögtön ráteszik a kezüket Nedecre és elkergetnek bennünket. Nekem pedig semmi kedvem sincs tél idején az országúton találnom magamat. Ha az urak szeretik az ilyesmit, megtehetik. De én nem látom be, hogy ha ő megbolondult, mi is bolondot cselekedjünk.”

Pongrácz emberei tehát  a saját érdeküket nézik és egyelőre kivárnak.

A gróf végül elengedi a csendbiztost, de nagyon megszégyeníti: a kezét hátrakötve egy szamár hátára ültetik, nyakába pedig egy táblát akasztanak:

„»Én vagyok a nemes vármegye.
Lovon indultam el, szamáron érkezem.«”

Ezt a sértést már nem tűrheti el a vármegye:

„Megmozdult tehát a vármegye, pörbe fogván Pongrácz Istvánt a Tarnóczy jogtalan letartóztatásáért és a hatóság elleni lázadás bűntetteért”.

Ezzel csak az a probléma, hogy a korabeli bürokrácia olyan lassú és olyan körülményes volt, a perbe fogottnak pedig annyi lehetősége volt az eljárás lassítására, hogy Tarnóczy Emil valószínűleg öreg ember lesz, mire hivatalos úton sikerül kiszabadítani a gróf fogságából.

Ezért katonai erő alkalmazásához fordulnak, a nedeci várat meg kell ostromolni. A budetini városparancsnok – emlékezzünk rá, ő Pongrácz rokona és az ő ötlete volt a besztercebányai küldöttség – parancsot kap, hogy megfelelő haderőt bocsásson az alispán rendelkezésére.

A városparancsnok így is tesz, bár kissé meglepő módon. Szerinte ugyanis a „megfelelő haderő” pusztán egy ember, mégpedig egy Vakarcs nevű honvéd

„A Vakarcs volt a legkisebb honvéd, azért hítták így, tömzsi, apró cigánylegényke egy posztócsillaggal az atilláján. Bejött és szalutált.”

A negyedik rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Negyedik rész – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.