Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényének talán legfontosabb karaktere Wibra Gyuri. Hősünk gyerekként és később, felnőtt ügyvédként is bőven az események közepében van. Ebben a posztban őt fogjuk egy kicsit megvizsgálni úgy, ahogy szoktuk, külső, belső tulajdonságok, összegzés. Nosza.
Lássuk az egészetWibra Gyuri jellemzése
A kutyák öngyilkosságának rövid, de humoros története a IV. rész 1. fejezetében hangzik el.
Ez az a fejezet, amiben Mravucsán, Bábaszék polgármestere vacsorát ad Wibra Gyuri, Veronka és madame Kriszbay tiszteletére. A vacsorán természetesen bábszék legfontosabb emberi is részt vesznek.
A vacsora jó hangulatban telik, a vendégek kedélyesen beszélgetnek. Ekkor meséli el Klempa Teofil, a bábaszéki kántor a kutyák öngyilkosságát:
„Egy idő óta ugyanis a környéken nagy szenzációt kezd okozni, hogy a Klempa kántor méhesében reggelenkint egy-egy holt kutyát találnak, amelyik fegyverrel öngyilkosságot követ el: nem főbe, de hátgerincen lövi magát.
– A gyilkos én vagyok! – beszéli Klempa. – Úgy szoktam eljárni, hogy a megtöltött puska csövét bedugom az üres méhköpű felső részén annak a belsejébe; a künn maradt s felhúzott ravaszra madzagot kötök, azzal megkerülöm a puska fogantyúját, s áthúzván a madzagot a billentyű alatt, hasonlóképpen bevezetem a kas belsejébe, egy darab húst kötve a madzag legvégére. A kutya odajön, megszagolja a húst, bedugja érte a fejét a köpű belsejébe, természetesen húzgálni kezdi fogaival a húst, mire dörren a puska, bumm, s bekövetkezik a haláleset.”
A történeten mindenki nevet, a tanulságot – amit ajánlatos mindenkinek megfogadni – Mravucsán, a polgármester vonja le:
„- Az öngyilkosságok kétségen kívül sokfélék, de a legborzasztóbb lehet a szomjúság által előidézett öngyilkosság. Igyunk, uraim!”
Az esernyő történetéről már született egy hosszabb poszt, most azonban szigorúan csak arra fogunk koncentrálni, hogy mi történt a nyelével.
Miért is fontos az esernyő nyele?
Nos, azért, mert Wibra Gyuri a regény folyamán különböző jelekből arra következtet, hogy apjának, Gregorics Pálnak a híres esernyőjének nyelében volt egy titkos rekesz, amiben az öreg elrejtette Gyuri örökségét.
Gyuri tehát nyomozni kezd, kalandos módon – amibe most nem megyünk bele – meg is találja az ernyőt, azonban szembesül néhány problémával:
A fő kérdés tehát ezek után Gyuri számára az, hogy hogyan juthatna hozzá az esernyőhöz?
A megoldást – elsősorban Szent Péternek az álmában adott tanácsa nyomán – abban találja meg Gyuri, hogy feleségül kéri Veronkát. Hallotta ugyanis a Mravucsánéknál történt vacsorán, hogy a lány magával fogja vinni az ernyőt, ha férjhez megy.
A kézkérés kalandos úton meg is történik (Gyuri a glogovára vezető úton véletlenül éppen Bélyi János, Veronka bátyjának az életét menti meg, cserébe a húga kezét kéri és meg is kapja)
A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Czobor Mária rózsájának története az V. rész 1. fejezetében kerül elő.
FIGYELEM! Figyeljetek arra, hogy nem Csobor, hanem CZOBOR Mária a hölgy neve…
Addigra Gyuri az öröksége utáni nyomozás során eljut Bábaszékre, ahol megismerkedik Veronkával a fülbevaló véletlen megtalálása révén. Ezután Mravucsán polgármester vacsoráján Gyuri rájön, hogy a glogovaiak által Szent Péter esernyőjének tartott piros ernyő nem más, mint az az esernyő, ami az öreg Gregoricsé volt, és ami nagy valószínűséggel az ő örökségét rejti.
Gyuri ekkor arra az elhatározásra jut – nagyrészt az álmában Szent Péterrel történt beszélgetés következtében –, hogy megkéri Veronka kezét. Ennek a lépésnek érzelmi és gyakorlati oka is van. Egyrészt Gyurinak tetszik a fiatal és szép Veronka, másrészt pedig úgy gondolja, hogy hozzájuthat az ernyőhöz, ha elveszi a lányt.
A Mravucsánék vacsoráját követő napon Gyuri és Veronka (madame Kriszbay) társaságában indulnak Bábaszékről Glogovára. Út közben Gyuri a leánykérés módján töri a fejét.
„De hát hogy kell a dologhoz kezdeni? Ezen töprengett egész úton. Milyen jó volna egy kis romantika (mint a regényekben van), ha teszem azt, zsiványok támadnák meg őket az erdőn, s ő lelövöldözné a revolverével valamennyit, úgy venné vissza tőlük a Veronkát, aki aztán így szólana elérzékenyülve: »Megmentetted az életemet, tied vagyok koporsóm bezártáig.«”
De persze semmilyen lehetőség nem adódik a kihalt tájon, hogy Gyuri hős lehessen, így csendben tovább gyötrődik.
Szlatina faluban azután meg kell állniuk, hogy megetessék a lovakat. Amíg az etetés zajlik, Veronka azt ajánlja, hogy menjenek fel a hegytetőn lévő kastélyhoz, ami egykor a Czoboriak tulajdona volt.
„A korcsmáros azt állította, hogy néhány szoba még egészen úgy áll, ahogy a Czoborok hagyták, az udvaron egypár szakállas ágyú is tátong, a szobákban nagyszerű fegyvereket, különösen érdekes családi képeket láthatni, köztük egy kis leánykáét, Czobor Katalinét, aki hétéves korában eltűnt otthonról.”
Katalin azóta sem került elő. A kocsmáros fel is kíséri vendégeit az ódon várkastélyhoz, ahol Veronka egy szép rózsát pillant meg:
„Veronka pedig lelkesült az emlékeken, s egy gyönyörű kinyílt rózsát pillantott meg a félig rommá vált bástyafal alatt.
– Jaj, de felséges virág!
A vén kapus arról is mondott legendát.”
A legendának pedig az a lényege, hogy sok évvel azelőtt élt Czobor Mária a kastélyban, aki egy pásztorlegényt szeretett, de apja természetesen egy nemeshez akarta hozzáadni.
Czobor Mária bánatában – és tiltakozásul – leugrott a várfalról. Szerelme, a pásztorlegény pedig egy rózsafát ültetett ott, ahol a lány meghalt. A rózsafán minden évben egyetlen bimbó hajt ki, ez az, ami Veronkának annyira megtetszett.
Gyuriák visszafelé indulnak a kocsijukhoz, de Gyurinak eszébe jut, hogy itt az alkalom. Most adhat valami olyasmit – a rózsát – Veronkának, aminek az biztosan örülni fog. Ezért levágatja a rózsát a fáról a kocsmárossal, aki eleinte nem akarja leszakítani.
„- Szakítsa le nekem a rózsát.
– Ah, uram, mit gondol? Fölháborodnék a holt leány szelleme.
Kivette tárcáját és két ezüst forintost csúsztatott a markába, mire az szó nélkül kihúzta kését, s óvatosan levágta a rózsát.
– Hát mármost nem háborodik fel a szellem? – kérdé nevetve.
– Nem, mert az összeg feléért misét mondatok a plébánossal.”
Gyuri ezután átadja a rózsát Veronkának, azonban kiderül, hogy hatalmas bakot lőtt vele, a lánynak nem kell a rózsa.
„Veronka hátratette a kezét és hűvösen mondta:
– Volt lelke leszakítani?
– Volt a maga kedvéért. Hát nem cserél?
– Nem. A világért se tűzném fel, azt hinném, hogy a holt leánytól loptam.
– Igazán nem fogadja el tőlem?
– Nem.”
Gyuri erre mérges lesz és eldobja a rózsát, majd mindketten durcásan vonulnak le a hintóhoz.
Czobor Mária rózsája tehát egy szép legenda, aminek nem lehet tudni, hogy mennyi a valóságtartalma. Mondjuk éppen ez a legendák lényege…
Ebben a posztban röviden az akasztott ember (pontosabban felakasztott ember, még pontosabban önmagát felakasztott ember) kérdését fogjuk körbejárni.
Az öngyilkos ember problémaköre a III. rész 4. fejezetében kerül elő. Ekkora Wibra Gyuri már felnőtt férfi „köz- és váltóügyvéd”, akit azonban nem hagy nyugodni apja, Gregorics Pál vagyonának legendája.
Gregorics halála után ugyanis nem került elő nagy mennyiségű készpénze, senki sem tudja, hogy mi lehet vele. Gyuri azonban véletlen elszólások sorozatából sejteni kezdi, hogy apja a vagyont – vagyis az ő örökségét – egy bankban helyezte el. Az erről szóló utalványt pedig a piros esernyő nyelében lévő titkos rekeszben rejtette el.
Gyuri tehát nyomozni kezd az esernyő után, így jut el Bábaszékre, Müncz Jónásné (A mi Rozálink) boltjába. Az esernyőt ugyan ott sem találja meg, azonban Münczné fiától, Móricztól, értékes útbaigazítást kap. Móricz szerint az esernyőt valószínűleg Glogován hagyta el az apja, Müncz Jónás, a fehér zsidó.
Gyuri tehát végre konkrét nyomra bukkant, sietne is tovább Glogovára, ekkor azonban a kocsma előtt szembe jön vele Fiala, a bábaszéki hajdú, aki kidobolja, hogy elveszett egy fülbevaló, és a megtalálójának jutalom jár.
Nos, ez az, ami körülbelül semennyire nem érdekli Gyurit, de „szerencsétlenségére” a következő lépésénél majdnem rátapos a keresett gyűrűre.
„Hát ez is csak bosszúság, mikor úgy siet valaki. Nem tudta éppen más megtalálni, abból a sok száz emberből, aki az utcán lődörög! […] Ej, akárki, ha már megtalálta, elviszi a városházára, abba bele nem törik a dereka, úgyis tíz-húsz lépés ide.”
Így kerül Gyuri a bábaszéki városházára, ahol éppen ülésezik a szenátus – kb. a mai önkormányzati gyűlés. És itt jutunk el az akasztott emberhez, ugyanis a szenátusi ülés fő problémája egy öngyilkos, akit a faluhoz tartozó erdőben találtak.
A Liskovina erdő csősze jelentette, hogy egy ismeretlen, úri ruházatú embert talált felakasztva az erdőben, nem vitás, hogy öngyilkos lett.
A kérdés csak az, hogy mi történjen vele, ezt kellene eldöntenie a szenátusnak. Természetesen nincs egyetértés, a szenátorok több pártra oszlanak:
Óriási vita bontakozik ki:
A vita kezd elfajulni, az álláspontok nem közelednek egymáshoz. A döntő szót a polgármesternek, Mravucsánnak kellene kimondania. Mravucsán azonban nem szeretné, ha egy ilyen súlyos ügyben egyedül neki kellene dönteni, mindent kitalál, hogy elodázza a döntést, és közben fohászkodik, hogy történjen valami, ami miatt elhagyhatná az ülést.
A csoda meg is történik, hiszen ekkor lép be a terembe Gyuri, aki a fülbevalót hozta vissza a gazdájának. Ez a tökéletes ürügy, ami miatt Mravucsán otthagyhatja a szenátusi ülést, anélkül, hogy dönteni kellene.
A történet ezután a fülbevaló vonalán folytatódik, vagyis az olvasó nem tudja meg, hogy a szenátorok milyen döntést hoztak – hoztak-e egyáltalán valamilyet – az akasztott ember ügyében.
Az öngyilkos ember esetében Mikszáth egy kis bepillantást enged a korabeli apró városok életébe. Láthatjuk, hogy milyen dolgok foglalkoztatták az embereket, mennyire összekeveredett a babona és a racionális gondolkodás. Milyen komoly vitát tud kavarni egy látszólag egyszerű probléma megoldása.