A Toldi estéje a Toldiban megismert Toldi Miklós életét viszi tovább, pontosabban fejezi be.

Ne felejtsük el, hogy valójában egy trilógiáról van szó, aminek a Toldi és a Toldi estéje az első és a harmadik, befejező része, de időrendben Arany ezt a kettőt írta egymás után. A trilógia második része, a Toldi szerelme csak jóval később, utoljára készült el.

Első ének

Az első ének elején az őszi időjárásáról kapunk egy szép leírást.

A történet egyébként Nagyfaluban, Toldi Miklós szülőfalujában és birtokában kezdődik.

Az őszi napfény Toldi Miklósra esik, aki éppen a falu temetőjében, nem messze a házától, egy kőkereszt előtt térdepel. A kereszt az édesanyja, Toldi Lőrincné sírján van, aki már több, mint negyven éve meghalt.

Ez a Toldi Miklós azonban már nem a Toldi című mű fiatal és lelkes Toldi Miklósa.

Az első rész óta soka idő eltelt Toldi Miklós bizony megöregedett. Megőszült a haja és ősz a szakálla is, ami az övéig ér.

Azt is megtudjuk, hogy Toldi immár három éve él otthon, Nagyfaluban. Három évvel azelőttig, mint ahogy egész életében, a királyt szolgálta. Akkor azonban Toldinak elege lett, szerinte a királyi udvarban túl nagy lett a fényűzés, túl sokat foglalkoznak zenével, tánccal, és túl keveset a katonai képzéssel és a haza védelmével.

Vagyis Toldi szerint a királyi udvar elkényelmesedett, erről főleg a király körül lebzselő sok olasz udvaronc tehet.

Toldi Miklós pedig nem olyan ember, hogy ha valami nem tetszik neki, azt magában tartja. Olyan sokáig zsémbelt a királlyal, olyan sokáig mondogatta, hogy ő már nem való a királyi udvarba, míg végül a király tényleg hazaküldte.

Ez volt három évvel ezelőtt, ezóta a királyi udvarban már elterjedt az a hír, hogy Toldi meg is halt.

Nemcsak Toldi felett múltak el az évek, hanem a háza felett is. Rogyadozik az egykor szép ház, nehezen járnak az ajtók, ablakok, rozsdásak a kilincsek.

A házból éppen Bence jön ki, Toldi szolgája. Ez a Bence már nem az első rész öreg Bencéje, hanem annak a fia, aki örökölte apja nevét és a szolgálatot is Toldi mellett.

Bence látja, hogy Toldi a sírok között térdel, majd feláll és int Bencének, hogy hozzon egy kapát és egy ásót.

Bence nem igazán érti, hogy miért kellenek a szerszámok, a kertben nem veteményeztek már vagy húsz éve. De azért odaviszi őket Toldinak.

Toldi Miklós pedig nem szól semmit, csak kimér a füvön egy négy lépés hosszú és két lépés széles területet, pont amekkorát sírnak szoktak ásni.

Bencének nagyon fúrja az oldalát a dolog, vajon tényleg sír lesz-e, és ha igen, akkor kinek, de hiába próbálja meg óvatosan faggatni a gazdáját, Toldi semmit sem mond, csak konokul, szomorúan, elszántan ásni kezd.

Bence nem tehet mást, fogja a kapát és segít Toldinak. Végül azonban nem bírja tovább és nyíltan rákérdez, hogy miért ásnak sírt, ha nincs halott a háznál?

Régen, amikor még csatázni jártak Toldival, akkor volt rengeteg hulla a csata után, de akkor nem ástak sírt. Most meg hulla nincs, mégis sírt ásnak.

Hiába csacsog azonban Bence Toldi nem válaszol neki, csak elszántan ás és ás.

Bence ekkor bátortalanul megkérdezi, hogy talán Miklós bátyjának, Györgynek ássák-e a sírt. Bence beszédéből pedig azt is megtudjuk, hogy mi történt Györggyel, hiszen önmagát gyorsan megcáfolva kijelenti, hogy nem lehet Györgyé a sír.

György ugyanis sok évvel korábban Nagyfalutól távol, egy medvevadászat során halt meg.

Közben Toldi elkészül az ásással, nyakig áll a sírban. Onnan szólal meg végre.

Kijelenti, hogy Bencének igaza volt, valóban sírt ástak, mégpedig a saját sírját. Toldinak nincs kedve tovább élni, semmi nem köti már az élthez, mindenki meghalt, akit szeretett.

Egész életét a haza és Lajos király védelmének szentelte, de a király megharagudott rá, amiért kimondta, amit gondolt és elküldte az udvartól.

Toldi három éve unatkozik, három éve nem harcolt, három éve rozsdásodik a kardja. Még segíthetett volna a királynak, ha fegyverrel nem is, de tanáccsal mindenképpen, de a király elűzte.

Toldi érzi, hogy már nem sok van neki hátra. Megparancsolja Bencének, hogyha meghal, akkor ebbe a sírba temesse el, és ne tegyen a sírra semmilyen jelzést.

Bence egyre szomorúbban hallgatja gazdája szavait, végül már nem bír a könnyeivel sem.

Közben beesteledik, bagoly huhog a közelben, de Toldi másra figyel, közeledő lódobogás hallatszik.

Egy lovas érkezik, de csak Bencét veszi észre, a sírban álló Toldit a sötétben először nem látja meg. Bencének kell megmutatnia.

Kiderül, hogy a lovast Pósafalvi Jánosnak hívják, és a budai királyi udvarból érkezett, mint követ.

Pósafalvi elmondja, hogy Budán éppen hadijátékokat tartanak és egy olasz vitéz minden magyart legyőzött eddig.

Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de az olasz zsákmányolt egy pajzsot is, amin a magyar címer van. Most azzal küzd és hetvenkedik, hogy nincs olyan magyar vitéz, aki el tudná venni tőle a pajzsot.

Eddig minden magyar kudarcot vallott, és az olasz már azzal fenyegetőzik, hogy hazaviszi a magyar címeres pajzsot Olaszországba.

Ez kell csak Toldinak, rögtön felpezsdül a vére, mégse felejtették el, még szükség van rá, még őt hívják, ha nagy a baj.

Rögtön kiugrik a sírból és parancsot ad Bencének, hogy készítse fel a lovát, csináljon valami vacsorát és hozzon bort. Pósafalvit pedig meghívja, hogy éjszakázzon nála.

Toldi aznap este nagyon sok bort iszik és mulat, de inkább haragjában táncol, mint jó kedvében.

Az öreg, de még mindig hatalmas erejű Toldival sem Pósafalvi, sem Bence nem tudja felvenni a versenyt, lassan kidőlne mellőle.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Arany János – Toldi Estéje – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.