Wibra Gyuri jellemzése

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényének talán legfontosabb karaktere Wibra Gyuri. Hősünk gyerekként és később, felnőtt ügyvédként is bőven az események közepében van. Ebben a posztban őt fogjuk egy kicsit megvizsgálni úgy, ahogy szoktuk, külső, belső tulajdonságok, összegzés. Nosza.

Arról már volt szó korábban is, hogy a regény két különböző, egymástól független szálon indul el:

  • Első rész: A legenda
    • Ez a rész foglalkozik a glogovai eseményekkel, azaz hogyan került Veronka, Bélyi János, az új glogovai plébános húga Glogovára és hogyan mentette meg valaki – a falusiak szerint Szent Péter – egy esernyő segítségével az életét.
  • Második rész: A Gregoricsok
    • Ez a rész pedig a Gregorics családdal foglalkozik. Elsősorban Gregorics Pállal, azaz a tapintatlan Gregoriccsal. Megtudjuk, hogy az esernyőnek ő az eredeti tulajdonosa, bár eleinte nem lehetünk biztosak benne, hogy az öreg Gregorics esernyője és a glogovaiak által Szent Péter esernyőjének tartott „vászongomba” ugyanaz.

FIGYELEM! Ne felejtsük el, hogy Mikszáth játszik az események időrendjével. Az első rész ugyanis időben később történik, mint a második rész. Mivel azonban sokáig nem derül ki, hogy az első rész Szent Péternek tulajdonított ernyője valójában a második rész kopott, piros ernyője, így a fordított időrend sem egyértelmű egy darabig.

Nos, a bemelegítő kör után lássunk hozzá hősünkhöz!

Wibra Gyuri, a kisfiú

Gyuri az első részben nem kap szerepet. Ennek fentebb már kifejtett oka, hogy ez a rész a glogovai eseményekre koncentrál. Gyuri tehát a második részben jelenik meg először, ekkor még mint kisfiú.

A II. rész 1. fejezete a tapintatlan Gregorics, vagyis Gregorics Pál életével foglalkozik. Végigveszi Gregorics ifjúságát, azt, hogy hogyan próbált megnősülni – sikertelenül –, komoly szerepvállalását a szabadságharcban – kémkedés. Végül pedig azt, hogyan vonult vissza besztercebányai házába idősebb korára, amikorra már mogorva, emberkerülő egyéniség lett.

Bár Gregoricsnak nem sikerült megnősülnie, azért nem maradt asszony nélkül, ugyanis beleszeretett szakácsnéjába, Wibra Annába. A kapcsolat – kisebb vonakodást követően – Annának sem volt ellenére, s bár Gregorics soha nem törvényesíti viszonyukat, azaz nem veszi feleségül őt, végig kitart Gregorics mellett.

A kapcsolat persze  – a nagy társadalmi különbség miatt – botrányosnak számított a korabeli Besztercebányán. Azonban éppen ez az, ami az öreg Gregoricsot pont nem érdekel. (Valójában Annát sem.) Mivel Gregorics nem védekezik, és nem támad az ügyben, vagyis manapság azt mondanánk, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó a dolgot, a kapcsolatukról szóló pletyka szép lassan elcsendesedik.

Évekkel később erősödik csak fel újra:

„Mi volt igaz belőle, mi nem, biztosan megállapítani nem lehet, de az tény, hogy a hírek szép lassacskán elaludtak, s csak évek múlva éledtek fel ismét, mikor azok, akik a komor Gregorics-házba behatoltak, egy piciny fiúgyereket láttak játszadozni a gyepes udvaron, egy ott legelésző báránykával.

Kié ez a fiú? Mit keres az itt? Hogy került a Gregorics-udvarba? Néha maga Gregorics is játszott vele.”

Az Olvasó számára – az előzményeket is figyelembe véve – egyértelmű, hogy a kisfiú Gregorics és Wibra Anna fia. Ezt egyébként Gregorics Pál féltestvérei is hamar kiderítik:

„A többi Gregoricsnak, kik az örökséget várták, szemet szúrt a gyanús kisfiú a Gregorics-ház udvarán, s addig-addig fürkészték, míg megtalálták a privoreci katolikus anyakönyvben. […] »Wibra György törvénytelen«-nek volt bejegyezve, anyja Wibra Anna.”

Wibra Gyuri jellemzésének még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Wibra Gyuri jellemzése” bejegyzéshez 27 hozzászólás

    • Kedves Balázs!

      Várom a Te jellemzésedet Wibra Gyuriról, ami bizonyára minden hibától mentes lesz és mindenki tetszését elnyeri majd! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Te nem olvasod tovább az első oldalnál, kedves Balázs?
      Azok háttérinformációk, amik segítik megismerni Wibra Gyuri egészét!

      Tisztelettel: M. Gellért

      Válasz
  1. Látszik ,hogy valaki nem tud érthetően olvasni:) (az előző kommentelőkre értem)

    Szerintem érthető lett és örülök,hogy ehhez hasonló bejegyzéseket is megosztasz velünk , így a tanár által feltett agyilag fárasztó kérdésre bőven megtaláljuk a választ 🙂

    Én vagyok az aki vázlatot kért a kőszívűhöz nem tudom ,hogy emlékszel e rám ,de végül sikerült összerakni a tartalmat igaz 5 oldal lett ,de 525-hoz képest elég jó számomra. Most már a szent Péteren dolgozok , de az általad kapott tanács …vagyis megerősítés miatt több kreativitásom van megoldani ezt a tartalmat 🙂

    Röviden összefoglalva : Köszönöm!!

    UI.:Jövőre visszajövök 🙂

    Válasz
    • Kedves Csakegysrác!

      Persze, hogy emlékszem, 5 oldal az teljesen rendben van! Várlak jövőre is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Hello zsiráf 🦒 azt szeretném kérdezni hogy ismered e Bán Mórt mármint mint könyveit mertbcsak ajánlani tudom a Hu nyadi sorozatát.
    Üdv..: Gergő

    Válasz
    • Kedves Gergő!

      Hogyne, itt figyel 8 kötete a polcon! 🙂 Én is szeretem, bár néha néha a történelmi hűséggel vannak benne gondok, de nem egy szakkönyv ugye, hanem történelmi kalandregény 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Kriszti!

      A kérdésedre a válasz éppen Wibra Gyuri jellemzésének MÁSODIK sorában van… Tessék szétnézni, mielőtt kérdezel!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
      • Kedves Zsiráf!

        Megkérdezem hogy Wibra Gyuri jellemzése NINCS az amit küldtél szóval kérlek nekem is kell ez a kérdés szóval mi volt Wibra Gyuri foglalkozása? Ha nem válaszolsz akkor csinálj kérlek egy jellemzése amire senkinek nem lesz kérdése. Ha az én jellemzésemet kérded akkor már ne is mond mert csak a kérdésemre a választ szeretném nem meg a negatív vissza jelzést amire alapból egy emojit raksz mert én is tudok emojit rakni.
        Nézd:🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂

        VÁROM A VÁLASZT!!!!!!!!

        Válasz
        • Kedves Szimi!

          Nem biztos, hogy jó taktika a részedről, ha azzal pimaszkodsz és nagyképűzöl, akitől a választ várod a kérdésedre… Ugorj neki a könyvnek, ahogy nézem, nem fog ártani neked!

          Üdv:

          Zsiráf

          Válasz
  3. Szia Zsiráf!
    Én egy olyan feladatot kaptam, amiben meg kellene magyaráznom, hogy Vera miért azzal a két névvel illette Gyurit, hogy Tamás úr és Góliát. Viszont elakadtam.
    Esetleg tudnál segíteni?

    Válasz
    • Kedves Merci!

      Úgy látszik, idén ez egy visszatérő kérdés 🙂

      Amikor Veronka Tamásnak nevezi Gyurit, akkor ez egy szellemes utalás arra, hogy Gyuri nem hitte el az esernyő történetét, miszerint az Szent Pétertől származik. “Tamáskodni” azt jelenti, hogy “hitetlenkedni”, és Szent Tamásra, vagy másképp Hitetlen Tamásra utal, aki Jézus egyik apostola volt, és amikor Jézus a feltámadása után megjelent Tamásnak, akkor az nem hitte el, hogy valóban Jézust látja.

      Góliátnak pedig a Czobor Mária rózsájáról szóló fejezetben nevezi Veronka Gyurit, amikor a lány nem fogadja el Gyuritól a rózsát. Gyuri erre dühös lesz és egy arra tévedő, apró gyíkon tölti ki a haragját. Veronka szemében pedig ez olyan, mint Dávid ( a kis gyík) és Góliát (Gyuri) egyenlőtlen küzdelme.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Szia!

    Először is köszönöm a munkád, hatalmas segítség. Egy kérdés maradt még az olvasónaplóhoz, amiben el vagyok akadva: milyen késleltető elemek gátolják Wibra Gyurit az örökséghez jutásban?

    Előre is köszönöm, ha tudsz benne segíteni.

    Üdv,
    Csenge

    Válasz
    • Kedves Csenge!

      Mivel Gyuri úgy gondolja, hogy az örökségét jelentő utalvány az esernyő nyelében van, ezért tulajdonképpen az a kérés, hogy mi akadályozza Gyurit abban, hogy megtalálja az esernyőt.
      Erről, mármint az esernyőről pedig van két bejegyzés is, az egyik itt, a másik pedig itt.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves Zsiráf!

    Nagyon szépen köszönöm, életmentő vagy!!
    Egy kérdésem lenne amit nem találtam az olvasónaplóban (lehet, hogy a könyvben sincs benne): Wibra Gyuri külsőleg hogy néz ki? Pl.: haja, szeme színe, stb…

    Válaszodat előre is köszönöm:
    Lili

    Válasz
    • Kedves Lili!

      A helyzet az, hogy a regényben nem nagyon esik szó Gyuri külsejéről, egy helyen említik csak:
      „A kis Wibra Gyuri szépen növekedett, erőteljes, hatalmas fickó lett belőle, olyan mellkassal, mint a dob. Gregorics Pál nem győzte mondogatni:
      – Hol vette ezt a mellkast? Az ördögbe, hol vehette?”
      Egyébként csak annyi derül ki róla, hogy jóképű, tehetséges fiatalember lesz belőle, de semmi több.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .