A kutyák öngyilkosságának rövid, de humoros története a IV. rész 1. fejezetében hangzik el.

Ez az a fejezet, amiben Mravucsán, Bábaszék polgármestere vacsorát ad Wibra Gyuri, Veronka és madame Kriszbay tiszteletére. A vacsorán természetesen bábszék legfontosabb emberi is részt vesznek.

A vacsora jó hangulatban telik, a vendégek kedélyesen beszélgetnek. Ekkor meséli el Klempa Teofil, a bábaszéki kántor a kutyák öngyilkosságát:

„Egy idő óta ugyanis a környéken nagy szenzációt kezd okozni, hogy a Klempa kántor méhesében reggelenkint egy-egy holt kutyát találnak, amelyik fegyverrel öngyilkosságot követ el: nem főbe, de hátgerincen lövi magát.

– A gyilkos én vagyok! – beszéli Klempa. – Úgy szoktam eljárni, hogy a megtöltött puska csövét bedugom az üres méhköpű felső részén annak a belsejébe; a künn maradt s felhúzott ravaszra madzagot kötök, azzal megkerülöm a puska fogantyúját, s áthúzván a madzagot a billentyű alatt, hasonlóképpen bevezetem a kas belsejébe, egy darab húst kötve a madzag legvégére. A kutya odajön, megszagolja a húst, bedugja érte a fejét a köpű belsejébe, természe­tesen húzgálni kezdi fogaival a húst, mire dörren a puska, bumm, s bekövetkezik a haláleset.”

A történeten mindenki nevet, a tanulságot – amit ajánlatos mindenkinek megfogadni – Mravucsán, a polgármester vonja le:

„- Az öngyilkosságok kétségen kívül sokfélék, de a legborzasztóbb lehet a szomjúság által előidézett öngyilkosság. Igyunk, uraim!”

A A kutyák öngyilkossága – Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.