Az elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak találtad, kérlek nyomja egy lájkot a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Az Oidipusz király olvasónaplóját itt találjátok!

Az elemzés vázlata:

• • Bevezetés
  • A mű keletkezésének történelmi háttere
  • A dráma alaphelyzete
  • A cselekmény kezdete
  • A konfliktus kibontakozása
  • Késleltető jelenetek
  • Tetőpont
  • A dráma végkifejlete
  • Jóslatok a görög tragédiákban
  • A dráma értelmezési lehetőségei:
    1. Analitikus dráma
    2. Sorstragédia
    3. Az önmegismerés drámája
    4. Ödipusz-komplexus: a freudi értelmezés
  • A bűn értelmezési lehetőségei
  • A mű fogadtatása és utóélete

Bevezetés

A kolónoszi születésű, Athénben alkotó Szophoklész (i. e. 496 – i. e. 406) kora legsikeresebb drámaírója volt, aki 24 alkalommal győzött a Dionüszosz-ünnepkor tartott drámaversenyen és élete folyamán több, mint 120 művet alkotott.

Több király is meghívta udvarába, de ő nem hagyta el az athéni közönséget, amely emberi és írói kiválósága miatt is nagyon szerette.

Számos újítást vezetett be az ókori görög színház működésében, mint például a fellépő színészek számának háromra növelése, vagy a díszletezés. A kórus taglétszámát is felemelte 12-ről 15 főre.

Színészként sem volt utolsó: szépségét, lant-és tánctudását korabeli elbeszélések méltatják. Két legemlékezetesebb szerepét – a labdázó phaiák királylányt, Nauszikaát, és egy mitikus énekmondót, Thamüriszt – olyan hatásosan játszotta, hogy Polügónotosz állítólag őt kérte fel modellnek a lanton játszó Thamüriszt ábrázoló festményéhez.

Hangja azonban nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy saját darabjaiban beszélő színészként is fellépjen, így az ő újítása volt a színészmesterség és a költői tevékenység szétválasztása is.

Az ókori görög dráma fejlődésében Arisztotelész szerint Szophoklész művei jelentik a csúcspontot.

Legkiválóbb darabjának tartják az i. e. 420-as évek elején bemutatott Oidipusz királyt, amely a thébai mondakörbe tartozik, s kb. 20 évvel az Antigoné után keletkezett, de annak előzményeit meséli el.

Már Arisztotelész is ezt a drámát tekinti tragédiaelmélete mintadarabjának, Poétikájában legtöbbször erre a műre hivatkozik. Szerinte tele van sikeres, művészileg szerencsés megoldásokkal; főleg a jellemábrázolást és a szerkezeti felépítést dicséri.

A mű keletkezésének történelmi háttere

A mű olyan történelmi időszakban született, amely vérzivatarával hozzájárult a szerző világszemléletének elkomorulásához, a műben érzékelhető pesszimizmushoz.

Ez az időszak ugyanis a peloponnészoszi háború ideje, amely i. e. 431-ben robbant ki. A háború a két legnagyobb görög városállam, Athén és Spárta között folyt, melyek féltékenyek voltak egymás politikai befolyására. A társadalmi rétegek közül az arisztokraták Spártát, a demokraták Athént támogatták.

Volt egy kis dór város, Megara, amelyet Athén blokád alá helyezett, így Megara az Athénnal rivális Spártához fordult segítségért, amelyet meg is kapott. Spárta többször betört Attikába, feldúlta a szántóföldeket – ezért a nép a városba, Athénba menekült, ahol pestisjárvány tört ki.

A járványnak Periklész is áldozatul esett, és maga a társadalmi rend is válságba került. Thuküdidész (i. e. ?460-?396) történetíró szerint a háború az emberi természet legtorzabb oldalát hozta felszínre: a háború alatt Athénban siralmas erkölcsi és biztonsági állapotok voltak – az emberek minden törvényt kezdtek semmibe venni, mert úgy érezték, életük és vagyonuk csak egy pillanatig lehet az övék.

Ez az oka, hogy az Oidipusz király c. tragédiában ennyire sötét életérzés szólal meg. Az Antigonéval összevetve azt látjuk, hogy míg az Antigonéban észlelhető némi pozitív végkicsengés is – igaz, hogy a hősnő meghal, viszont az általa képviselt értékek győznek és a zsarnok is megbűnhődik –, addig az Oidipusz király végén nem villan fel semmilyen reménysugár. Csupán az élet szomorúságába való beletörődést érezzük.

Bár feltételezni lehet, hogy a dögvész véget ér, erről egy szó sem esik már a darabban, melynek végkicsengése az, hogy az ember sorsa végső soron tragikus és boldogtalan.

Az élet olyan, mint az árnyék vagy a pára: ingatag és bizonytalan. Még boldog időszakainkban is mindig ott les ránk a boldogtalanság – ami nem bűneinkért van ránk mérve, hanem mert a sorsunk alapvetően szenvedés s szerencsétlenség.

Ez a komor világkép a háború valóságából nőtt ki: ahogy az athéni társadalom belső ellentmondásaira fény derült, s a szép látszat mögött felszínre jöttek a feszültségek, úgy hatja át a drámát is a ragyogó felszín mögött megsejtett tragédia.

Szophoklész arra figyelmeztet, hogy ne üljünk fel a látszatnak, a hamis illúzióknak, hanem bátran, következetesen nézzünk szembe a rideg valósággal, mint Oidipusz, s ne ámítsuk magunkat.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Szophoklész – Oidipusz király – Elemzés bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

Az elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak találtad, kérlek ismerd el a munkáját egy like-al a bejegyzés alatt! Köszönjük! 🙂

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

• Az Antigoné részletes olvasónaplója
• Az Antigoné mitológiai háttere – A Thébai mondakör
• Az ókori görög színház
• Az ókori görög dráma

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A dráma alaphelyzete
• A bonyodalom kezdete
• A konfliktus kibontakozása
• Tetőpont
• Végkifejlet
• A szereplők konfliktusrendszere
  • Antigoné és Kreón
  • Antigoné és Iszméné
  • Kreón és Teiresziász
  • Kreón és Haimón
• Befejezés

Bevezetés

Szophoklészt, aki i. e. 496-406-ig élt, a görög tragédiaköltészet csúcsának tartják: több mint 120 művet írt, amelyekből csak 7 darab maradt fenn teljes terjedelmében, a többi töredékes vagy elveszett. Élete nagyrészt Athénhoz köthető (bár egy attikai községben, Kolónoszban született Athéntól északra).

Az athéni közönség ünnepelt kedvence volt, nagy sikereket aratott: összesen 24-szer győzött az évente megrendezett tragédiaversenyen, amit nagy dicsőség volt megnyerni. Ráadásul első győzelmekor a nagy elődöt, a szintén híres Aiszkhüloszt győzte le (468-ban).

A drámaelőadásban is fontos újításokat vezetett be: ő léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, és a kórus taglétszámát is megemelte (12-ről 15-re). Annyira népszerű lett, hogy különféle politikai tisztségeket is kapott jutalmul (pl. kétszer választották meg sztratégosznak, a 10 katonai parancsnok egyikének).

Művei Arisztotelész görög bölcselő szerint példaképül szolgálhatnak a műfajon belül.

Plutarkhosz szerint Szophoklész három korszakba sorolta őket életművében: első korszakában Aiszkhülosz emelkedettségét akarta túlszárnyalni, második korszakában új, saját alkotói módszert hozott létre, végül utolsó korszakában a drámák beszédstílusát alakította át, mert olyan stílust akart, amellyel jobban ábrázolni lehet a jellemeket.

Hét ránk maradt tragédiája közül három a trójai, három a thébai mondakörből való, egy pedig Héraklészről szól. Három legfontosabb műve – az Oidipusz király, az Antigoné és az Elektra – az utolsó, érett korszakában született.

Az ún. tragikus triász egyik tagja, vagyis egyike annak a három nagy tragédiaköltőnek, akiket a világirodalom klasszikusának tartunk. Ez a három szerző i.e. 5. században élt Athénban, és három egymást követő drámaírói nemzedékhez tartozott: a legidősebb Aiszkhülosz volt (i.e. 525-456), utána következett Szophoklész (i.e. 496-406), a legfiatalabb pedig Euripidész (i.e. 480-406).

Érdemes tudni, hogy Aiszkhülosz legfontosabb műve a Leláncolt Prométheusz, Euripidészé pedig a Medeia. A tragikus triász kortársa volt Arisztophanész (?450-?456) is, az antik görög irodalom legnagyobb komédiaszerzője.

Szophoklész műveiről általánosságban el lehet mondani, hogy valamilyen, már-már irracionális szenvedélyt ábrázolnak, ami a mai olvasó, az átlagember számára furcsa lehet, hiszen a mindennapokban nem találkozunk hasonlóval sem. Szophoklész hőseit azonban arra motiválja, hogy emberfeletti tettet hajtsanak végre, vagy úgy viselkedjenek egy adott helyzetben, ahogy senki más nem, amihez nem kevés bátorság szükséges. Ezek a főszereplők nemcsak erkölcsileg feddhetetlenek, de erős jellemek is: nem hagyják, hogy szándékukban megingassák őket – még a haláltól sem félnek, ahogy, mint látni fogjuk, Antigoné sem félt.

Az Antigoné – amelyet feltehetőleg i.e. 440 körül mutattak be – a thébai mondakörbe tartozik, akárcsak az előzményeket elmesélő két dráma, az Oidipusz király és az Oidipusz Kolónoszban, amelyek időben később keletkeztek (utóbbit csak Szophoklész halála után mutatták be).

A három darab a közös téma ellenére nem nevezhető trilógiának, mivel teljesen eltérő problémakörrel foglalkoznak, mindegyiknek külön önálló konfliktusrendszere van. Az Antigoné bemutatásakor nagy sikert aratott: annyira tetszett a korabeli nézőknek, hogy megválasztották Szophoklészt az Athéntől elszakadni akaró Szamosz városa ellen küldött hajóhad egyik vezérének.

Az Antigoné-témát, mely eredetileg egy legenda volt, később más tragédiaszerzők is feldolgozták, például Euripidész, akinél nincs tragikus befejezés: Antigonénak Haimón segít a temetésben, később pedig összeházasodnak és gyermekük is születik.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Szophoklész – Antigoné – Elemzés bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

A Az Oidipusz király szereplőinek viszonyrendszere bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Oidipusz királyt, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 11 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Oidipusz király olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

• Az Oidipusz király mitológiai háttere – A Thébai mondakör
• Az ókori görög színház
• Az ókori görög dráma
• Az Oidipusz király szereplőinek viszonyrendszere – infógrafika
• Az Oidipusz király című tragédia elemzése
• Az Oidipusz király történelmi háttere – A peloponészoszi háború

A tragédia egy egy mondatos „helyzetjelentéssel”, nyitóképpel kezdődik, amiből megtudjuk, hogy mi is az alapszituáció:

„Thébát dögvész pusztítja, és a nép az esdeklést jelképező olajágakkal megjelenik a király, Oedipus színe előtt”

Oidipusz, Théba uralkodója fogadja a népet, és az őket vezető papot kérdezi, hogy miért jöttek.

A pap pedig elmondja, hogy a várost dögvész sújtja, embert, állatot és földet egyaránt mérgezve. A nép már csak uralkodójukban, Oidipuszban bízik, aki már korábban is megmentette egyszer a várost a Szfinxtől.

Most tehát kérik, hogy újra mentse meg őket, tegyen valamit, amitől elmúlik a dögvész.

Oidipusz erre közli, hogy tisztában van a várost sújtó dögvésszel, ami legalább annyira bántja őt, mint az embereket, hiszen egy király számára nincs fájdalmasabb annál, mintha a népe pusztul.

Oidipusz meg is tette már a megfelelő lépéseket, elküldte a sógorát, Kreónt, a delphoi jósdába, hogy kérjen jóslatot arra nézve, hogy Théba lakóinak mit kell tenniük, hogy elmúljon a dögvész.

Végszóra éppen megérkezik Kreón, aki remélhetőleg jó hírt hozott, mert nagyon csillog a szeme.

Oidipusz fennhangon kérdezi tőle, hogy milyen jóslatot kapott Delphoiban, mire Kreón óvatosan visszakérdez, hogy a király az egész nép előtt akarja-e hallani a jóslatot, hogy vonuljanak-e inkább be a palotába.

Oidipusz szerint Kreón nyugodtan mondhatja mindenki előtt a hírt, a királynak nincs takargatni valója a népe előtt.

Kreón ekkor közli a jóslatot: a dögvész azért sújtja Thébát, mert megölték az előző királyát, Laioszt. A gyilkos most is a városban él, és a jóslat szerint a dögvész addig nem múlik el, amíg meg nem találják és száműzik, vagy megölik.

Oidipusz már azután lett Théba királya, hogy Laiosz meghalt, nem ismerte személyesen Laioszt, haláláról is csak pletykákat halott, ezért most a részletekről érdeklődik Kreóntól.

Kreón pedig elmondja, amit az előző király haláláról tud: Laiosz király egy jóslatért indult el többedmagával, de út közben lemészárolták őket. A támadás csak egy ember élte túl, aki később azt mondta, hogy útonállók támadtak rájuk.

Oidipusz ezután arra kíváncsi, hogy miért nem bosszulták meg a thébaiak királyuk halálát, miért nem nyomoztak az elkövetők után.

Kreón szerint ezt akarták, de ekkor érkezett a Szfinx és a városnak hirtelen sokkal komolyabb problémája támadt, mint halott királyának gyilkosa után kutatni.

Oidipusz azonban ünnepélyesen kijelenti, hogy ő bizony kideríti, hogy ki(k) volt(ak) az elkövető(k).Több okból is meg akarja találni a gyilkosokat, egyrészt, mert ezt kívánja Théba népe, másrészt, mert könnyen előfordulhat, hogy az, aki Laiosz életére tört, hamarosan akár Oidipusz ellen is fordulhat, harmadrészt pedig azért, mert ezt kívánja a jóslat.

Oidipusz felszólítja a papot, hogy hívja össze Théba egész népét, mert ő, a király, szólni kíván hozzájuk.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Szophoklész – Oidipusz király – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Antigonét, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 12 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Antigoné olvasónaplójához kapcsolódó ajánlott bejegyzés:

• Az Antigoné elemzése
• Az Antigoné mitológiai háttere – A Thébai mondakör
• Az ókori görög színház
• Az ókori görög dráma

A tragédia Thébában, a királyi palota előtt kezdődik nem sokkal a Thébát sikertelenül ostromló argoszi hadak elvonulása után. Itt találkozik a két testvér Antigoné és Iszméné.

Antigoné szomorúan kérdezi testvérét, hogy hallotta-e, milyen parancsot hirdetett ki a király, Kreón. Iszméné nem tud semmiről, mire Antigoné elmondja neki, hogy Kreón megtiltotta, hogy eltemessék az ostrom során meghalt testvérüket, Polüneikészt.

A királyi parancs oka és indoka, hogy Polüneikész az argoszi hadak vezetője volt, míg testvére, Eteoklész a thébai védelmet irányította. Vagyis két testvér állt szemben egymással, ráadásul egymás kezétől is haltak meg a csata során.

Kreón szerint Eteoklész megérdemli a temetést, hiszen a hazáját védte, míg Polüneikészt azzal bünteti halálában, hogy nem engedi eltemettetni, hiszen a hazájára támadt.

Az érthetőség és a biztonság kedvéért, hogy képben legyetek: Antigoné, Iszméné, Polüneikész és Eteoklész testvérek voltak, Oidipusz thébai király gyermekei. Oidipusz halála után a két fiú, Polüneikész és Eteoklész megegyezett abban, hogy évente felváltva fognak uralkodni Thébában. Polüneikész kezdett, majd egy év után átadta a hatalmat Eteoklésznak.

Eteoklész azonban az újabb egy év leteltével nem adta vissza Polüneikésznek a trónt, aki emiatt Argoszba ment, sereget toborzott és megostromolta Thébát. Az ostrom során a két fivér szembe került egymással és egymás kezétől haltak meg. Ez a tragédia indító konfliktusa.

Antigoné és Iszméné között vita alakul ki. Antigoné a királyi tiltás ellenére el akarja temetni Polüneikészt, ehhez kéri Iszméné segítségét.

Iszméné először szelíden próbálja lebeszélni erről nővérét, rámutat, hogy a király szava törvény, aki megszegi azt, annak büntetése a nyilvános megkövezés.

Antigoné szerint viszont nem lehet tilos az, hogy valaki eltemesse a saját testvérét. Iszméné egyre kétségbeesetten és erőszakosabban próbálja lebeszélni Antigonét a szerinte őrült tervről. Szerinte többszörösen is lehetetlen a temetés, egyrészt mert a király, Kreón azt parancsolta, másrészt pedig, mert ők ketten Antigonéval csak nők:

„A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek s ha már felettünk ők az urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”

Iszménének tulajdonképpen igaza van, csakhogy ő az emberi – királyi – törvényeknek engedelmeskedik, míg Antigoné a saját szíve után megy.

Antigoné végül belátja, hogy nem tudja rávenni Iszménét arra, hogy segítsen neki, sőt Antigoné meg is sértődik a testvérére:

„Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítsége nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem meghalni szép.

Vagyis Antigoné annak ellenére dönt Polüneikész eltemetése mellett, hogy pontosan tisztában van a lehetséges következménnyel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Szophoklész – Antigoné – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.