Az ókori görög színház

Az Antigoné és az Oidipusz király című tragédiákhoz kapcsolódóan úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egy kicsit jobban elmerülni az ókori görög színház kialakulásában, fejlődésében, jelentőségében. Íme.

Az írást Esszina készítette, ha tetszett és hasznosnak találtad, akkor kérlek nyomj egy lájkot a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Az ókori görög színház című íráshoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Az írás vázlata:

  • Bevezetés
  • A színházak keletkezése
  • A színház, mint építmény
  • Színházi kellékek és színpadkép
  • A színházi előadások rendje
  • A színdarabok társadalmi szerepe és hatása
  • Az ókori görög színház utóélete

Az ókori színjátszás a vallási élethez kapcsolódó dramatikus szertartásokból, népszokásokból alakult ki, amelyeknek egyes elemei (pl. meghaló és feltámadó istenek) nemcsak az antik görög, hanem más népcsoportok (mezopotámiai, egyiptomi, dél-amerikai) kultúrájában is megjelentek.

Krétán már az archaikus (knósszoszi) korban (i. e. 7-6. század) olyan kultikus szertartásokat tartottak, amelyeknek az állatviadalok, akrobatikus mutatványok, énekes-táncos, színjátékszerű betétek is részét képezték.

A mükénéi korból (i. e. 16-12. sz.) fennmaradtak olyan ábrázolások, amelyeken jelmezbe öltözött férfiak állatformájú démonokat, isteneket személyesítenek meg – ilyen állatalakokat később az attikai vázaképeken is találunk (i.e. 6. sz.).

Az istenekhez kapcsolódó szertartásokban jelentős szerepet kaptak a dramaturgiai elemek, melyeket már a színjátszás elődjének lehet tekinteni.

Például az attikai Eleusziszban Démétérnek, a földművelés istennőjének tiszteletére titkos szertartást rendeztek, ezt nevezték eleusziszi misztériumoknak. Hozzá tartozott a szertartáshoz annak a történetnek az eljátszása is, hogy hogyan vesztette el Démétér istennő a leányát, Korét (akit az alvilág istene, Hádész rabolt el), és hogyan bánkódott utána, hogy kereste meg.

Azoknak a termékenységi rítusoknak pedig, amelyek Artemisznek, a vadászat istennőjének és Dionüszosznak, a bor és a mámor istenének kultuszához kötődtek, elmaradhatatlan része volt a dramaturgikus elem.

Ezek olyan orgiába fúló, szexuálisan túlfűtött szertartások voltak, melyeken az extázisig fokozódó tánc és az álarc tette lehetővé az egyéniség levetését, az álarc viselőjének átalakulását, Dionüszosz istennel való azonosulását a szertartás idejére.

A táncok résztvevői jelmezt is viseltek: ujjatlan tunikát, amit a has résznél kitömtek, mellé pedig valamilyen állatra utaló kiegészítőt használtak, vagy a falloszt, amely a férfitermékenység jelképe volt.

A színházak keletkezése

Mint említettük, a dramaturgikus elem igen jelentős szerepet kapott a vallási kultuszban, így nem meglepő, hogy a színház eredetileg kultikus hely volt a görögök számára, ahol istentiszteleteket tartottak.

Az első színházak Dionüszosz isten tiszteletére épültek. A boristen tiszteletét Peiszisztratosz (athéni türannosz, i. e. 608-527) tette hivatalos kultusszá Athénban (politikai okokból), és a Dionüszosznak építendő szentély színhelyéül az Akropolisz déli lejtőjét jelölte ki.

A szentély legrégibb templomát az i. e. 6. században emelték, majd az i. e. 5. században építettek mellé egy újabbat. A két épület előtt állt az isten oltára. I. e. 420 körül oszlopcsarnokot emeltek, hogy a kultusz színterét elválasszák a színháztól.

A görögök évente négy Dionüsziát rendeztek, melyeken az isten tiszteletére egy kórus ún. dithüramboszokat (kardalokat) adott elő.

A falusi Kis Dionüszián, amelyet január végén, február elején tartottak, a telet búcsúztatták (ez a jókedvű ünnep a nálunk is ismert farsanghoz volt hasonló). Az itt előadott dithüramboszokból alakult ki később a szatírjáték és a komédia.

A tavaszi Nagy Dionüszosz-ünnep, mely minden év áprilisában-májusában került megrendezésre, komorabb hangulatú volt: erre az alkalomra az isten életéről, Héra istennőnek köszönhető szenvedéseiről írtak énekeket.

Ez a tavaszköszöntő Dionüszia 6 napig tartott, az egész lakosság részt vett rajta, és ebben az időszakban nem végeztek semmilyen hétköznapi tevékenységet. Az ünnepséget az állam szervezte és valamelyik gazdag polgár finanszírozta.

A színielőadás tehát a Dionüszosz-kultusz szerves része volt, vallási esemény.

Mivel a templomokba csak a szakrális vezetők és beavatottak léphettek be, a beavatatlanok tömegei a templom körüli téren és a színházban tartózkodtak (a kereszténység megjelenéséig bevett szokás volt, hogy a beavatatlanokat kizárták a templomi gyakorlatból). A nagy tömegek a vallási élményt a színházban élték meg, ezért nem volt mindegy, milyen a szerkezete, tájolása.

Az ókori görög színházról szóló írásnak még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!

Szólj hozzá!