Bornemissza Gergely jellemzését Anikó készítette. Ha hasznosnak, érdekesnek találtad, kérlek nyomj egy lájkot a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Gyakori dolog, hogy a becsületes, derék, erkölcsileg feddhetetlen felnőtt embereket úgy képzeljük el, hogy szegény, árva, vagy legalább is félárva gyermekkoruk volt. Gárdonyi sem gondolta ezt másképp.

Mint tudjuk, Bornemissza Gergely, a regény sok szereplőjéhez hasonlóan a valóságban is létező személy volt. Gyermekkorának ábrázolása azonban teljesen az írói képzelet műve.

Gergely, a kisfiú

Félárva fiúcskaként ismerjük meg az első fejezetekben, aki édesanyjával és anyai nagyapjával él Cecey Péter, dunántúli nemes birtokán, Keresztesfalván.

Édesapja, aki kovácsmester volt, korán elhunyt, így nagy nélkülözésben élnek hármasban. Nagyapja, az egykor Dózsa György mellett harcoló, mára ősz, öreg paraszt néha átjár a szomszédos falvakba koldulni, és az uraságtól is kapnak időnként egy kis alamizsnát.

Így is jól látszik azonban a különbség a két gyermek, Gergő és Ceceyék lánya, Vicuska között, amikor az első fejezetben, a patakban meztelenül fürdőző kis testüket meglátjuk. Míg a kislány úrileány, hiszen „kövér, mint a galamb és fehér, mint a tej”, addig Gergő „soványka, barna fiú”.

Soványsága a hiányos táplálkozására, míg bőrszíne arra utal, hogy őt nem tiszta ruhákban óvják a napfénytől, mint Vicát a szülei, hanem hiányos öltözékben kell kivennie részét a ház körüli munkából.

Egy ilyen feladat indítja el a regény cselekményét is. Gergő, bár még csak hét esztendős, megbízható, komoly és szófogadó gyermek, így nagyapja nyugodtan bízza rá feladatként egyetlen lovuk legeltetését a közeli erdőben.

Azonnal elindul, hogy teljesítse feladatát. Útja azonban Ceceyék háza mellett vezet el, ahol a kis Éva könyörög neki, hogy vigye magával. A két gyermek testvérként szereti egymást.

Vica felnéz a nála két évvel idősebb, önálló nagyfiúra. Gergely pedig, miközben húgaként kezeli, tiszteli benne gazdája lányát is. Így udvariasan leszáll a lóról és vezeti Évát arra, amerre az menni akar, vagyis a pillangók után az erdő mélyére.

Egy török janicsár, Jumurdzsák elköti Gergő lovát, míg ők fürdőznek a patakban, de a kisfiú azt hiszi, csak elkóborolt az állat, így merészen indul keresésére. Megtalálja és visszavezeti a patakhoz, közben azonban törököket lát, így Vicuskát arra biztatja, bújjanak el egy bokor tövében.

A kislány rábízza magát a fiúra. Amikor azonban kis idő elteltével felbukkan Jumurdzsák a fiút keresve, és azzal fenyegetőzve, hogy elviszi a lovat, Gergő bátorsága is alább hagy, és szája sírásra görbül.

Viaskodik benne a félelem és a felelősség érzése. Végül a felelősség győz, ő pedig hősiesen szembe áll a törökkel, és kéri, adja vissza a lovát.

A kérés nem hatja meg a janicsárt, mindkét gyermeket elrabolja, és magával viszi táborhelyére.

A gyermekek tiltakoznak, de végül csendes beletörődéssel viselik sorsukat. Míg Vicuska azonban „szinte ájult rémületében”, addig Gergőn most is látszik a felelősségtudat. Éberen figyeli a körülményeket és követi a történéseket.

Pontosan megfigyeli az útvonalat, amelyen mennek, az embereket, akik körülveszik. Bár ekkor még nem érti a törökök nyelvét, látja rajtuk, amikor róluk beszélnek. Felnőtt rabtársai beszélgetését is figyelmesen hallgatja. Az őket körülvevő veszéllyel tisztában van, nem véletlenül alszik nyugtalanul, és álmodja azt, hogy anyját törökök szúrják le. Ennek ellenére vagy talán épp ezért bátran kelti fel Vicuskát, hogy elszökjenek a táborból.

Lovukat nem tudják eloldozni egy másiktól, így a két állattal indulnak útnak csöndesen.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Bornemissza Gergely jellemzése bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Antigonét, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 12 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Antigoné olvasónaplójához kapcsolódó ajánlott bejegyzés:

• Az Antigoné elemzése
• Az Antigoné mitológiai háttere – A Thébai mondakör
• Az ókori görög színház
• Az ókori görög dráma

A tragédia Thébában, a királyi palota előtt kezdődik nem sokkal a Thébát sikertelenül ostromló argoszi hadak elvonulása után. Itt találkozik a két testvér Antigoné és Iszméné.

Antigoné szomorúan kérdezi testvérét, hogy hallotta-e, milyen parancsot hirdetett ki a király, Kreón. Iszméné nem tud semmiről, mire Antigoné elmondja neki, hogy Kreón megtiltotta, hogy eltemessék az ostrom során meghalt testvérüket, Polüneikészt.

A királyi parancs oka és indoka, hogy Polüneikész az argoszi hadak vezetője volt, míg testvére, Eteoklész a thébai védelmet irányította. Vagyis két testvér állt szemben egymással, ráadásul egymás kezétől is haltak meg a csata során.

Kreón szerint Eteoklész megérdemli a temetést, hiszen a hazáját védte, míg Polüneikészt azzal bünteti halálában, hogy nem engedi eltemettetni, hiszen a hazájára támadt.

Az érthetőség és a biztonság kedvéért, hogy képben legyetek: Antigoné, Iszméné, Polüneikész és Eteoklész testvérek voltak, Oidipusz thébai király gyermekei. Oidipusz halála után a két fiú, Polüneikész és Eteoklész megegyezett abban, hogy évente felváltva fognak uralkodni Thébában. Polüneikész kezdett, majd egy év után átadta a hatalmat Eteoklésznak.

Eteoklész azonban az újabb egy év leteltével nem adta vissza Polüneikésznek a trónt, aki emiatt Argoszba ment, sereget toborzott és megostromolta Thébát. Az ostrom során a két fivér szembe került egymással és egymás kezétől haltak meg. Ez a tragédia indító konfliktusa.

Antigoné és Iszméné között vita alakul ki. Antigoné a királyi tiltás ellenére el akarja temetni Polüneikészt, ehhez kéri Iszméné segítségét.

Iszméné először szelíden próbálja lebeszélni erről nővérét, rámutat, hogy a király szava törvény, aki megszegi azt, annak büntetése a nyilvános megkövezés.

Antigoné szerint viszont nem lehet tilos az, hogy valaki eltemesse a saját testvérét. Iszméné egyre kétségbeesetten és erőszakosabban próbálja lebeszélni Antigonét a szerinte őrült tervről. Szerinte többszörösen is lehetetlen a temetés, egyrészt mert a király, Kreón azt parancsolta, másrészt pedig, mert ők ketten Antigonéval csak nők:

„A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek s ha már felettünk ők az urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”

Iszménének tulajdonképpen igaza van, csakhogy ő az emberi – királyi – törvényeknek engedelmeskedik, míg Antigoné a saját szíve után megy.

Antigoné végül belátja, hogy nem tudja rávenni Iszménét arra, hogy segítsen neki, sőt Antigoné meg is sértődik a testvérére:

„Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítsége nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem meghalni szép.

Vagyis Antigoné annak ellenére dönt Polüneikész eltemetése mellett, hogy pontosan tisztában van a lehetséges következménnyel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Szophoklész – Antigoné – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.