A Toldi estéje a Toldiban megismert Toldi Miklós életét viszi tovább, pontosabban fejezi be.

Ne felejtsük el, hogy valójában egy trilógiáról van szó, aminek a Toldi és a Toldi estéje az első és a harmadik, befejező része, de időrendben Arany ezt a kettőt írta egymás után. A trilógia második része, a Toldi szerelme csak jóval később, utoljára készült el.

Első ének

Az első ének elején az őszi időjárásáról kapunk egy szép leírást.

A történet egyébként Nagyfaluban, Toldi Miklós szülőfalujában és birtokában kezdődik.

Az őszi napfény Toldi Miklósra esik, aki éppen a falu temetőjében, nem messze a házától, egy kőkereszt előtt térdepel. A kereszt az édesanyja, Toldi Lőrincné sírján van, aki már több, mint negyven éve meghalt.

Ez a Toldi Miklós azonban már nem a Toldi című mű fiatal és lelkes Toldi Miklósa.

Az első rész óta soka idő eltelt Toldi Miklós bizony megöregedett. Megőszült a haja és ősz a szakálla is, ami az övéig ér.

Azt is megtudjuk, hogy Toldi immár három éve él otthon, Nagyfaluban. Három évvel azelőttig, mint ahogy egész életében, a királyt szolgálta. Akkor azonban Toldinak elege lett, szerinte a királyi udvarban túl nagy lett a fényűzés, túl sokat foglalkoznak zenével, tánccal, és túl keveset a katonai képzéssel és a haza védelmével.

Vagyis Toldi szerint a királyi udvar elkényelmesedett, erről főleg a király körül lebzselő sok olasz udvaronc tehet.

Toldi Miklós pedig nem olyan ember, hogy ha valami nem tetszik neki, azt magában tartja. Olyan sokáig zsémbelt a királlyal, olyan sokáig mondogatta, hogy ő már nem való a királyi udvarba, míg végül a király tényleg hazaküldte.

Ez volt három évvel ezelőtt, ezóta a királyi udvarban már elterjedt az a hír, hogy Toldi meg is halt.

Nemcsak Toldi felett múltak el az évek, hanem a háza felett is. Rogyadozik az egykor szép ház, nehezen járnak az ajtók, ablakok, rozsdásak a kilincsek.

A házból éppen Bence jön ki, Toldi szolgája. Ez a Bence már nem az első rész öreg Bencéje, hanem annak a fia, aki örökölte apja nevét és a szolgálatot is Toldi mellett.

Bence látja, hogy Toldi a sírok között térdel, majd feláll és int Bencének, hogy hozzon egy kapát és egy ásót.

Bence nem igazán érti, hogy miért kellenek a szerszámok, a kertben nem veteményeztek már vagy húsz éve. De azért odaviszi őket Toldinak.

Toldi Miklós pedig nem szól semmit, csak kimér a füvön egy négy lépés hosszú és két lépés széles területet, pont amekkorát sírnak szoktak ásni.

Bencének nagyon fúrja az oldalát a dolog, vajon tényleg sír lesz-e, és ha igen, akkor kinek, de hiába próbálja meg óvatosan faggatni a gazdáját, Toldi semmit sem mond, csak konokul, szomorúan, elszántan ásni kezd.

Bence nem tehet mást, fogja a kapát és segít Toldinak. Végül azonban nem bírja tovább és nyíltan rákérdez, hogy miért ásnak sírt, ha nincs halott a háznál?

Régen, amikor még csatázni jártak Toldival, akkor volt rengeteg hulla a csata után, de akkor nem ástak sírt. Most meg hulla nincs, mégis sírt ásnak.

Hiába csacsog azonban Bence Toldi nem válaszol neki, csak elszántan ás és ás.

Bence ekkor bátortalanul megkérdezi, hogy talán Miklós bátyjának, Györgynek ássák-e a sírt. Bence beszédéből pedig azt is megtudjuk, hogy mi történt Györggyel, hiszen önmagát gyorsan megcáfolva kijelenti, hogy nem lehet Györgyé a sír.

György ugyanis sok évvel korábban Nagyfalutól távol, egy medvevadászat során halt meg.

Közben Toldi elkészül az ásással, nyakig áll a sírban. Onnan szólal meg végre.

Kijelenti, hogy Bencének igaza volt, valóban sírt ástak, mégpedig a saját sírját. Toldinak nincs kedve tovább élni, semmi nem köti már az élthez, mindenki meghalt, akit szeretett.

Egész életét a haza és Lajos király védelmének szentelte, de a király megharagudott rá, amiért kimondta, amit gondolt és elküldte az udvartól.

Toldi három éve unatkozik, három éve nem harcolt, három éve rozsdásodik a kardja. Még segíthetett volna a királynak, ha fegyverrel nem is, de tanáccsal mindenképpen, de a király elűzte.

Toldi érzi, hogy már nem sok van neki hátra. Megparancsolja Bencének, hogyha meghal, akkor ebbe a sírba temesse el, és ne tegyen a sírra semmilyen jelzést.

Bence egyre szomorúbban hallgatja gazdája szavait, végül már nem bír a könnyeivel sem.

Közben beesteledik, bagoly huhog a közelben, de Toldi másra figyel, közeledő lódobogás hallatszik.

Egy lovas érkezik, de csak Bencét veszi észre, a sírban álló Toldit a sötétben először nem látja meg. Bencének kell megmutatnia.

Kiderül, hogy a lovast Pósafalvi Jánosnak hívják, és a budai királyi udvarból érkezett, mint követ.

Pósafalvi elmondja, hogy Budán éppen hadijátékokat tartanak és egy olasz vitéz minden magyart legyőzött eddig.

Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de az olasz zsákmányolt egy pajzsot is, amin a magyar címer van. Most azzal küzd és hetvenkedik, hogy nincs olyan magyar vitéz, aki el tudná venni tőle a pajzsot.

Eddig minden magyar kudarcot vallott, és az olasz már azzal fenyegetőzik, hogy hazaviszi a magyar címeres pajzsot Olaszországba.

Ez kell csak Toldinak, rögtön felpezsdül a vére, mégse felejtették el, még szükség van rá, még őt hívják, ha nagy a baj.

Rögtön kiugrik a sírból és parancsot ad Bencének, hogy készítse fel a lovát, csináljon valami vacsorát és hozzon bort. Pósafalvit pedig meghívja, hogy éjszakázzon nála.

Toldi aznap este nagyon sok bort iszik és mulat, de inkább haragjában táncol, mint jó kedvében.

Az öreg, de még mindig hatalmas erejű Toldival sem Pósafalvi, sem Bence nem tudja felvenni a versenyt, lassan kidőlne mellőle.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Arany János – Toldi Estéje – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

Az eposz in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik. Az akháj (görög) sereg már Trója alatt van, de azt egyenlőre nem tudjuk meg, hogy miért akarják bevenni Tróját, erről majd a történet során később kapunk – úgy ahogy – képet.

Első ének: A dögvész. Akhilleusz haragja.

Az Iliász olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:

A trójai háború kirobbanásának oka, Erisz aranyalmájának története

Briareusz, a százkarú története

Akhilleusz pajzsa

Hány Homérosz létezett? – A homéroszi kérdés

A trójai faló története

Létezhetett-e a trójai faló?

Az Iliász és az Odüsszeia embereszménye

Akhilleusz haragja

A Tróját ostromló akháj (görög) seregek korábban foglyul ejtették Khrűsza város papjának, Khrűszésznek a lányát, Khrűszéiszt. A lány Agamemnón, az akháj fővezér zsákmányrésze lett.

Khrűszész elmegy a Trója alatt állomásozó sereghez és váltságdíjat ígér a Khrűszéiszért. Agamemnón nem hajlnadó kiadni a lányt és elzavarja az öreg papot.

Khrűszész azonban Apollón papja és könyörög az istenhez, hogy bocsásson dögvészt az akhájokra. Apollón így is tesz és kilenc napon át dühöng a dögvész előbb az álltok, majd az emberek között.

A tizedik napon Akhilleusz (Héra sugallatára) összehívja az akháj harcosokat, hogy megvitassák, vajon mi az oka a járványnak.

A gyűlésen Kalkhász, a madárjós mondja ki, hogy a dögvészt Apollón bocsátotta a seregre, amiért Agamemnón megsértette a papját, Khrűszészt. A járvány pedig addig nem múlik el, amíg ingyen ki nem adják Khrűszéiszt az apjának és hekatombát nem visznek Khrűszába.

Hekatomba:

Eredetileg 100 marhából álló áldozat az isteneknek, később így nevezetek minden gazdagabb áldozatot.

Agamemnón eleinte ragaszkodik a lányhoz, később azt mondja, hogy hajlandó kiadni, de csak akkor, ha az akhájok kárpótolják őt a veszteségért. Akhilleusz azonban rámutat, hogy minden addig zsákmányolt kincset szétosztottak már a harcosok között, de kárpótolni fogják Agamemnónt, ha beveszik Tróját.

Agamemnónnak ez nem tetszik, ő azonnal kárpótlást akar, és azzal fenyegetőzik, hogyha nem kapja meg, akkor más zsákmányrészét – akár Akhilleuszét – fogja elvenni.

Akhilleusz ekkor rámutat, hogy Agamemnón kapzsi, hiszen az akhájok nem is feltétlenül a zsákmányért jöttek Trója alá, hanem, hogy Meneláosznak elégtételt szerezzenek.

„Szemtelen, érted jöttünk mind ide, hogy te örülhess,

hogy Meneláosznak, s neked, ebszemű, itt kicsikarjunk

harccal elégtételt […]

Vagyis itt van először utalás arra, hogy miért is vannak a görögök Trója alatt: Meneláosz feleségét, Szép Helénát akarják visszaszerezni, akit elcsábított/rabolt Parisz, a trójai királyfi.

Erről bővebben olvashatsz a trójai háború kirobbanásának oka, Erisz aranyalmája című posztban.

Agamemnónnak nem tetszik Akhilleusz tiszteletlensége, végül úgy dönt, hogy ki kiadja Khrűszéiszt az apjának és elküldi a hekatombát Khrűszába, de cserébe el fogja venni Akhilleusz rabnőjét, Brízéiszt. Nem is feltétlenül azért, mert kell neki a lány, hanem azért, hogy megmutassa Akhilleusznak, ő van akkora király, hogy ezt is megteheti.

A robbanékony és hiú Akhilleusz ezt már nem tűrheti és éppen kardot rántana, hogy nekiessen Agamemnónnak, amikor Pallasz Athéné fogja le a kezét, természetesen úgy, csak ő látja.

Az istennő megkéri Akhilleuszt, hogy ne ölje meg Agamemnónt és megígéri neki, hogy Agamemnón „dölyfe miatt háromszor ilyen nagy fényes ajándék lesz a te részed még”

Akhilleusz pedig hallgat az istennő szavára és nem ránt kardot az akháj seregek fővezérére, de figyelmezteti Agamemnónt, hogy „egykor Akhilleuszért, valamennyi akháj ivadékban vágy ébred: s te segíteni nem tudsz rajtuk”

Ekkor az öreg Nesztór próbálja békíteni, csitítani a vitatkozókat, de a helyzet már menthetetlen, Akhilleusz és Agamemnón végkép összevesztek, a gyűlés feloszlik.

Akhilleusz visszamegy a parton álló hajóihoz, Agamemnón pedig felrakatja egy hajóra Khrűszéiszt és a hekatombát. A Khrűszébe hajózó trójai küldöttség vezetője Odüsszeusz lesz.

Agamemnón nem felejtette el, hogy mivel fenyegette meg Akhilleuszt, elküldi Talthübioszt és Eurübatészt, hogy hozzák el Brízéiszt Akhilleusztól, akár erőszakkal is.

Talthübiosznak és Eurübatésznak nem nagyon tetszik a feladat, mégiscsak Akhilleuszról van szó, de engedelmeskednek, Akhilleusz pedig kiadja nekik a lányt, de megsértődik.

Amikor Akhilleusz egyedül marad, akkor anyjához, Thetiszhez imádkozik, neki mondja el, hogy Agamemnón megsértette őt azzal, hogy elvette a zsákmányrészét, vagyis Brízéiszt.

Thetisz pedig meghallgatja fia könyörgését, és megígéri neki, hogy beszél Zeusszal az ügyében, Akhilleusz addig ne vegyen részt a harcban. Zeusz ugyan a többi istennel az aithiopokhoz ment lakomára, de 12 nap múlva visszatér, Thetisz akkor beszél vele.

Közben az Odüsszeusz vezette küldöttség Khrűszába ér, ahol átadják a hekatombát és Khrűszéiszt az apjának Khrűszésznek. Odüsszeusz ezután arra kéri Khrűszészt, hogy imádkozzon Apollónhoz, szűntesse meg a dögvészt, ami az akháj sereget sújtja. Khrűszész így is tesz és Apollón hallgat rá.

12 nap után visszatérnek az istenek az Olümposzra, hamarosan megjelenik Thetisz is Zeusznál. Elmondja, hogy Agamemnón megsértette a fiát azzal, hogy elvette a zsákmányrészét, és arra kéri a főistent, hogy addig a trójaiaknak kedvezzen a harcokban, amíg az akhájok nem adnak kellő kárpótlást a fiának, Akhilleusznak.

Zeusz először nem is válaszol, de Thetisz emlékezteti rá, hogy milyen szolgálatokat tett a főistennek a múltban. Erre Zeusz hajlandó segíteni neki, bár morogva megjegyzi, hogy ezért biztosan össze fog veszni a feleségével, Hérával, aki egyébként is mindig azzal vádolja őt, hogy Tróját segíti.

Thetisz nem részletezi, hogy milyen segítséget is nyújtott Zeusznak az istenek lázadása során, bár korábban szóba kerül Briareusz, a százkarú neve. Erről bővebben olvashatsz A Briareusz, a százkarú története című posztban.

Thetisz tehát kikönyörögte Zeusz segítségét, gyorsan távozik is, de Héra előtt nem maradhat titokban a látogatása.

A főisten felesége meg is kérdezi Zeuszt, hogy kivel beszélgetett, sőt felelősségre is vonja, amiért mindig külön utakon jár és még ő, a feleség se tudja soha, hogy mire készül.

Zeusznak aznapra már elege van az istennőkből, közli a feleségével, hogy mindent megoszt vele, amiről úgy gondolja, hogy tudnia kell, de most már hagyja békén, mert komolyan dühös lesz.

A főisten esetleges haragja nem tréfa, Héra is megretten tőle, végül a vitatkozókat Héphaisztosz próbálja csitítani. Arra inti anyját, hogy ne mérgesítse fel Zeuszt, emlékezzen arra, hogy mit tett a főisten vele, Héphaisztosszal.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Homérosz – Iliász – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.

A mű szövegéből nem derül ki, hogy pontosan mikor játszódik, de azért következtetni lehet. Egyrészt tudjuk, hogy Toldi Miklós valóban létező személy volt, bár a történészek sokáig fiktív, kitalált figuránk tartották, mert olyan kevés adat maradt fenn róla. Tudjuk, hogy 1320 körül született és 1390-ben halt meg.

Másrészt Lajos király alakja Nagy Lajos magyar és lengyel királyt jelenti, aki 1342-1382 között volt magyar király.

Általánosságban tehát azt mondhatjuk, hogy a Toldi valamikor a 14. században játszódik.

A mű, egy rövid, két versszakos előhanggal kezdődik, amiben a költő megemlékezik a főhősről, Toldi Miklósról. Arany szerint Toldi már-már mitikus alak, aki ha ma megjelenne az emberek között, akkor mindenki elcsodálkozna magasságán, erején, fegyvereinek nagyságán és súlyán.

Első ének

A történet a Nagyfalu melletti pusztában kezdődik. Nagyon meleg van, senkinek sincs kedve dolgozni, 10-12 szolga heverészik a szénaboglyák árnyékában.

Munka pedig lenne bőven, félig rakott szénásszekerek álldogálnak mindenhol. Ráadásul a szekérhúzó ökrök is szomjasak, de senki sem húz nekik vizet a gémeskútból, mindenki alszik.

Azaz csak majdnem mindenki, egyvalaki nem alszik csak, hanem keményen dolgozik, Toldi Miklós.

Hirtelen azonban Toldi is abbahagyja a munkát egy kicsit, mert felfigyel az úton közeledő katonánkra.

Toldi Miklósnak nem véletlenül kelti fel a figyelmét a közeledő sereg, mindig is szeretett volna katona lenni. Katona volt az apja, Toldi Lőrinc és a bátyja, Toldi György is az.

Sőt, a bátyja a királyi udvarban is nőtt fel a királyfi barátjaként, habár a két testvér, György és Miklós, soha nem jöttek ki egymással jól. Ennek egyelőre nem tudjuk meg az okát.

Tehát Toldi Miklós és családja nemesi származású volt, a kisebbik fiú, Toldi Miklós, mégis a szolgákkal együtt dolgozik kint a határban, mint egy paraszt.

Közben kiderül, hogy az úton Laczfi Endre nádor közeledik hadával. Toldi bámulva, vágyakozva nézi a cifra ruhás katonákat. A sereg éppen mellette halad el, amikor Laczfi leszól neki a lóról és megkérdezi, hogy „Hé paraszt! melyik út megyen Budára?”

Toldi Miklós annyira elképed a megszólításon, hogy hirtelen nem is tud válaszolni. Nem csak a hangnem nem tetszik neki, hanem az sem, hogy valaki parasztnak nézte őt.

Dühében továbbra sem tud megszólalni, csak a keze ügyében lévő vendégoldalt emeli meg egy kézzel, azzal mutatja az irányt.

A vendégoldal egy hosszú és nehéz rúd, amit a szekér oldalához szoktak erősíteni, hogy szélesebb legyen a szekér rakodófelülete. Egy ember általában meg sem tudja mozdítani, nem hogy fél kézzel megemelje.

A mutatvány és az a könnyedség, ahogy Toldi végrehajtotta, természetesen csodálkozásra készteti Laczfi nádort és a katonákat. Laczfi rögtön megkérdezi embereit, hogy ki áll ki egy birkózásra Toldi ellen, vagy ki tudja megismételni a mutatványt.

Persze senki sem jelentkezik, mert tudják, hogy úgysem sikerülne legyőzni az ifjút. Ezt azonban ügyesen beburkolják, azt mondják, hogy ők katonák, akik egy paraszttal nem állnak le birkózni.

A sereg lassan elvonul Toldi Mikós mellett, mindenki az erejéről beszél, mindenki rámosolyog Miklósra. Elhangzanak félmondatok is, hogy milyen kár, hogy Toldi csak egy paraszt, különben a seregben lenne a helye.

Fontos megjegyezni, hogy Laczfi és a katonák nem tudják, hogy Toldi Miklóssal állnak szemben, ők csak egy fiatal legényt látnak, aki a béresekkel dolgozik, jogosan gondolják azt, hogy ő is közéjük tartozik.

A sereg már régen elvonult, Toldi pedig hazafelé ballag, markában a rúddal. Még mindig dühös, amiért parasztnak nézték, majdnem elroppan a rúd a kezében.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

A Arany János – Toldi – Olvasónapló bejegyzés először a Olvasónaplopó jelent meg.