Hajván (Hasszán, Manda bég) jellemzése

A mostani elemzésünk tárgyát (vagy inkább alanyát, de ebbe most ne menjünk bele) nem tekinthetjük főszereplőnek, de érdemes vele foglalkozni egy kicsit, mert legalább egy esetben többszörösen is nagy hatással van a cselekményre és Gergely (valamint Vicuska és Bornemissza Jancsi) sorsára.

Hajván, az egykori teheráni elefántcsordás, aki később szabadkatonából lesz török hivatásos tiszt, érdekes figura. Mellékszereplőhöz méltóan nem olyan összetett alak, mint a főszereplők, gyakorlatilag egyetlen tulajdonsággal jellemezhető: ez a tulajdonság pedig a butaság.

De ne szaladjunk ennyire előre, tartsuk meg a szokásos sorrendet!

Emberünk első felbukkanása a II. rész 6. fejezetében történik. Ekkor már túl vagyunk Gábor pap sikertelen merényletkísérletén a török szultán ellen. A pappal együtt Gergely és Tulipán is fogságba esik. Tulipánt azonnal besorozzák a janicsárok közé, míg Gergely rab lesz. Ekkor találkozik, az egyenlőre még névtelen, török szabadkatonával.

„Kerek arcú, fiatal óriás volt az a török. Szakadozott bőrmelles volt rajta, s abból meztelenen nyúltak ki a karjai. Micsoda karok! Combokul is szívesen látná más ember az ilyen tagokat. Fegyvere: két hosszú handzsár az övkendőjében. Az egyik szarvascsont nyelű, a másik sárga marhalábszárcsont, még a kettős bütyök is azonképp a csont végén, ahogy a természet megformálta. De a fő fegyvere az a hosszú, rozsdás hegyű dárda, amelyet a vállán hordoz magával. A szabadkatonák közül való, akik csupán a zsákmányért járnak. Parancsolni parancsol nekik mindenki, de már engedelmeskedni csak addig engedelmeskednek, míg a tarisznyájukat meg nem tömik. No, ennek jó nagy volt a tarisznyája, s ugyancsak lapos. A hátán lötyögött pedig a tarisznya, s az is afféle maga varrta készség. Rajta volt az ökörnek a szőre és bélyege is. A bélyeg egy négyfelé osztott, tenyérnyi kört ábrázolt.”

Ez azért egy elég konkrét, részletes leírás, az ember képzeletében szinte megjelenik az úton baktató hatalmas termetű lándzsás török. Gárdonyi okkal emeli ki hatalmas termetét és erejét, ezzel mintegy előre vetítve, hogy emberünknek az élet más területén viszont van hiányossága bőven. Tény viszont, hogy egyikünk sem szeretne tartozni neki vagy pofont kapni tőle és az uzsimat is első szóra odaadnám neki…

Ezután érdekes beszélgetés alakul ki közöttük, amiből egy kis képet kapunk Hajván logikájáról.

„- Tudsz-e olvasni? – kérdezte a török mintegy negyedóra múlva.
– Tudok – felelte Gergely.
– Írni is tudsz?
– Írni is.
– És nem akarsz török lenni?
– Nem.
A török egyet emelt a szemöldökén.
– Kár.
– Miért?
– Szolimán pasa is magyar volt. Tudott írni, olvasni. Most pasa.
– És harcol a hazája ellen.
– Harcol az igaz hitért.
– Ha neki az az igaz hit, amit a prófétátok hirdetett, hát harcoljon másutt.
– Ott harcol, ahol Allah akarja.”

A tapogatózó jellegű csevej itt meg is szakad, de figyeljünk meg pár dolgot:

• Mekkora a kontraszt az írni-olvasni tudó, a korabeli általános műveltségnél messze többet tudó Gergely és az egyszerű gyalogos katona között.
• Hajván értetlenül áll a tény előtt, miszerint valaki tud írni-olvasni, mégsem akar török lenni. Számára az írni-olvasni tudás valami elérhetetlen, már-már varázslatos, földön túli dolog, ami viszont szükséges ahhoz, hogy az ember pasa legyen, vagyis előbbre lépjen a szamárlétrán.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!