Hajván (Hasszán, Manda bég) jellemzése

A török sereg ezután megáll éjszakára táborozni (II. rész 8. fejezet), Hajván pedig kis időre eltűnik egy napraforgó táblában, azonban hamarosan már ismét Gergely mellett van. Ismerkedésük tovább folytatódik.

„- Te nem kapsz enni? – kérdezte Gergely.
– Kapok – felelte a török -, de előbb a janicsároknak adnak. Én most vagyok hadban először.
– Azelőtt mi voltál?
– Csordás. Elefántcsordás. Teheránban.
– Mi a neved?
– Hasszán.
Egy másik janicsár ült mellettük a fűben. A markában főtt gerincdarabot tartott. Bicskával faragta róla a húst. Az is megszólalt:
– Mi csak úgy hívjuk, hogy Hajván. Mert marha.
– Miért volna marha? – kérdezte a diák.
– Azért – felelte a janicsár, a csontot a háta mögé dobva -, mert mindig azt álmodja, hogy ő a janicsárbasa.”

Megtudjuk tehát törökünk nevét, sőt egyszerre kettőt is. A Hasszánnal nem is nagyon kell tovább foglalkoznunk, többet nem kerül elő a regényben, emberünk nagyrészt Hajván (később Manda bég) néven fut. Sokkal érdekesebb ennél a Hajván jelentése: Marha. Hajván butaságával, naivságával tehát társai is tisztában vannak, nem véletlenül kapta ezt a megtisztelő nevet.

Ne ítéljük el azonban rögtön Hajvánt butasága miatt. Gondoljunk csak bele, hogy milyen „izgalmas” élete lehetett a töröknek Teheránban elefánthajcsárként, ha inkább választotta a szabadkatonák bizonytalan és felettébb veszélyes életét. Hajvánban tehát jó adag becsvágy is van, nem elégszik meg azzal, amit az élettől kapott, szeretne előrébb jutni. Azt még nem tudja hogyan, de legalább tesz érte valamit. Az már majd személyes tragédiája lesz, hogy szellemi képességei túlságosan szerények becsvágyához képest.

Tervei viszont vannak az egykori elefántcsordásnak, hiszen arról álmodozik, hogy hivatásos tiszt, janicsárbasa lesz. Figyeljük meg, hogy ez a – mintegy – véletlenül elhangzó tény, milyen fontos szerepet kap később, amikor Gergely ravaszul kiszabadul a török fogságból.

A II. rész 8. fejezetében aztán összeérnek az addig jelentéktelennek tűnő dolgok, kijelentések: Hajván ereje, butasága, naivsága, érdeklődése, hogy Gergely tud-e írni-olvasni.

Hajván ugyanis éjszaka egy köteg papírt mutat Gergelynek.

„- Nézd – azt mondja -, ezt én egy holt dervisnek a csuhája alatt találtam. A dervist valami seb ölte meg. A derekán volt a seb. Vagy átszúrták, vagy átlőtték. De az mindegy. Pénz is volt nála: harminchat arany. Az is itt van a tarsolyomban. Hát ha te megmondod, hogy mik ezek az írások, akkor két arany a tiéd. Ha pedig nem mondod meg, akkor úgy ütlek kupán, hogy megdöglesz.”

Tiszta üzletnek tűnik, nem nagyon hagy Gergelynek választási lehetőséget. Figyeljünk meg azonban két dolgot:

  • Hajván kétségbeesetten akarja tudni, hogy mi lehet a papírokban, különben nem egy hitetlen rabtól kérdezné még. Ennek egyik oka nyilván az, hogy ő nem tud írni-olvasni, de képet ad a török sereg általános műveltségéről is, hiszen Hajván valószínűleg nem Gergelyt kéri meg először az olvasásra. Ezt jelzi az is, hogy amikor Gergely megkérdezi, hogy mutatta-e a papírokat a török másnak is, Hajván azt feleli: „- Mutatni mutattam, de olvasni nem tudták.”
  • Hajván stratégiai hibát (egyszerűbben butaságot) követ el azzal, hogy megmondja hány arany volt a dervisnél. A 36 aranyból csak kettőt akar Gergelynek adni. Gergely viszont – ha akarná – simán feljebb tudná alkudni az árat, hiszen tudja, mennyi pénze van valójában a töröknek. Más kérdés, hogy Gergelynek egyéb tervei vannak.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Hajván (Hasszán, Manda bég) jellemzése” bejegyzéshez 12 hozzászólás

    • Kedves Bende!

      „A rajzok magyarországi várak rajzai voltak. Ónnal készültek. Itt-ott törlés. Egy X alakú és egy O alakú jegy az egyik rajzon szembetűnő. A lap alján magyarázatul latin nyelven: X a vár leggyöngébb része, O az aknaásásra alkalmas hely. Néhol ez az O jegy nyíl alakú vonallal volt megtoldva, néhol hiányzott is.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  1. Szia Zsiráf tudnál segíteni pár kérdésben.
    Ki kér Gergőtől segítséget a török táborban? Milyen feltétellel engedelmeskedik?
    Ki kapja a zsákmányból? „de volt közötte egy könnyű kis meggyszín bársony hüvelyű kard is.”

    Válasz
    • Kedves Ádám!

      Ki kér Gergőtől segítséget a török táborban? Milyen feltételekkel engedelmeskedik?
      A választ ebben a fejezetben találod!

      Ki kapja a zsákmányból? „De volt közötte egy könnyű kis meggyszín bársony hüvelyű kard is.”
      A választ ebben a fejezetben találod.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Ági!

      Ne csináld… A válasz ennek a bejegyzésnek az utolsó oldalán van… 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .