Hajván (Hasszán, Manda bég) jellemzése

Hajvánt Gergely indította el a felemelkedés útján, törvényszerű hát, hogy ő is vessen véget az óriás szerencséjének és életének is.

Az V. rész 20. fejezetében a várat lankadatlanul és dühödten ostromló törökök között feltűnik Hajván, bocsánat Manda bég is.

„A szomszéd létrán is egy aga mászik elöl, egy nagy testű óriás. Turbánja akkora, mint a gólyafészek. Kardja akkora, mint a hóhérbárd. […]

Gergely lepillant.

– Hajván! – kiabálja a felbukkanó óriásra. – Ó, te barom, te bivaly! – folytatja törökül. – Hát te azt hiszed, hogy nem fog a fegyver!

A török megdöbben. Széles, nagy ábrázata megkövülten mered Gergelyre.

Ezt a pillanatot használja fel Gergely. A kezében levő lándzsát a töröknek a szügyébe veti.

A török egyik kézzel a lándzsába markol, másikkal iszonyú csapást mér Gergelyre. De a csapás a levegőt éri, s a nagy test hanyatt zuhanással esik egy bádogtárgyra.”

Költői igazságszolgáltatás ez, a regény csúcspontján találkozik az a két ember, akik sokat köszönhetnek egymásnak: szabadulást és katonai karriert. Szinte sajnáljuk Hajvánt, amiért meghal, de ha jobban belegondolunk Gergely segítségével és a saját naiv butaságával, hiszékenységével sokkal többet elért, mint amire hivatott volt. Ha nem találkozik Gergellyel, valószínűleg soha nem lesz belőle bég, megmarad a gyalogos szabadkatona szintjén.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy Hajván a regény egyik szimpatikus mellékszereplője. Véletlenül keveredik Gergely életébe és akaratán kívül lesz alakítója az eseményeknek.

Kisember ő (már persze nem fizikai értelemben), akinek szerencsés és babonás felemelkedése után törvényszerű a bukása is. Jelleme és szerepe a regényben hasonló, mint Sárközié, a ragyás cigányé. Amíg Sárközi a „magyar kisembert” testesíti meg, addig Hajván ugyanez a török oldalon, vagyis „török kisember”

Humoros figura, akit az Olvasó nem tud komolyan venni, hiszen érezzük, hogy rajta kívül senki mást nem tudott volna Gergely ilyen átlátszó módon, ennyire tökéletesen megvezetni.

Azonban észre kell venni azt is, hogy az átveréssel mennyire jól járt Hajván. Kapott egy kapaszkodót, egy rajta kívül álló útmutatást, amiben hihetett, amiért dolgozhatott. Gyenge jellemét mutatja, hogy önmagától soha nem futott volna be ekkora karriert, soha nem lett volna belőle bég, ha nem kap egy – szerinte – megfellebbezhetetlen, felsőbb iránymutatást. Vagyis megkapta a célt, neki már csak el kellett jutni odáig.

-Vége-