A frissen szült Antiopét tehát Lükosz visszahurcolja Thébaiba anélkül, hogy az ikrekről tudna, majd átadja a feleségének, Dirkének, aki válogatott kínzásokkal gyötri a lányt.
A hegyen kitett ikrekre közben pásztorok találnak rá és felnevelik őket, nevet is kapnak: Zéthosz és Amphión.
Az ikrek jobban nem is különbözhetnének egymástól: bár mindketten jóképű, jó kiállású fiatalemberek lesznek, Zéthoszt a pásztorkodás és a nyáj őrzése köti le, míg Amphiónt inkább a művészetek érdeklik, gyönyörűen játszik héthúrú lantján, amit Hermésztől kapott ajándékba. Kétféle természetük finom kakaskodáshoz is vezet kettejük között, ugyanis Zéthosz nem sokra tartja a lanton való kornyikálást, Amphión ilyenkor elnézően mosolyog.
Zeusz azonban nem felejtkezik el Antiópéról, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy csak néhány év múlva jut eszébe egykori szeretője, amikor is Antiópé bilincsei váratlanul maguktól lehullanak és a nő kiszabadul.
Antiópé pedig a Kithairón hegye felé menekül, éppen arra, ahol sok évvel korábban megszülte és otthagyta két fiát. Sőt, éppen azon a pásztortanyán kér segítséget, ahol fia, Zéthosz is lakik, de persze nem ismerik fel, szökött rabszolgának nézik és durván elutasítják.
Pedig Antiópénak elkélne a segítség, mert időközben észrevették szökését, Lükosz király és emberei pedig már üldözik. Szegény Antiopének nincs szerencséje, saját fia utasítja el, a király üldözi, erre belefut Dirké királyné és társnői menetébe, akik éppen Dionüszosznak áldoznak.
Antiópét elfogják és Dirké parancsára éppen egy bika szarvához akarják kötözni, hogy az halálra vonszolja.
Szerencsére ekkor ér a helyszínre az a pásztor, aki annak idején megtalálta az ikreket, felismeri Antiópét és időben szól Zéthosznak és Amphiónnak, hogy éppen az anyjukat készülnek kivégezni.
Az ikrek természetesen megmentik Antiópét, sőt, Dirkét kötözik a bika szarvához, aki ezzel elnyeri méltó büntetését.
A két fiú ezután Lükoszt is meg akarja ölni, de ezt már Zeusz nem hagyja és Hermészen, az istenek hírnökén keresztül üzen az ikreknek: elég volt a bosszúból és a vérengzésből, Lükosz maradjon életben, de cserébe adja át Thébai trónját Zéthosznak és Amphiónnak.
Így is történik, az ikreket királlyá koronázzák, mire ők elhatározzák, hogy fallal veszik körül Thébai-t.
És ekkor jön jól Amphión Hermésztől ajándékba kapott lantja, ugyanis ahogy pengetni kezdi, a hegyekből a sziklák és az erdői fái maguktól a városnál teremnek, csak fel kell építeni belőlük a falat.
Az építők a falun hét kaput csinálnak, annak emlékére, hogy Amphión lantjának hét húrja volt. Így kapja Thébai a „hét kapujú” jelzőt, ami gyakran olvasható az Iliászban és az Odüsszeiában is.
Lükosz, majd Zéthosz és Amphión uralkodásával tehát ideiglenesen megszakad a városalapító Kadmosz vér szerinti leszármazottainak uralkodása.
Ezen a ponton a mondakör történetei egy kicsit eltávolodnak egymástól, de mivel nem akarok visszaélni a türelmetekkel, ezért nem vesszük sorra az összes sztorit.
Így pl. nem beszélünk részletesen Ampión feleségéről, Nióbéról, aki súlyos árat fizetett elbizakodottságáért: mivel megsértette az isteneket, ezért azok mind a 7 fiát és 7 lányát megölték, végül ő maga bánatában kővé változott. Szomorú, de tanulságos történet.
A Thébai mondakör történetét feldolgozó 5 részes sorozatnak 3. részének még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!