A Thébai mondakör: 1. rész: Thébai alapítása

Agénór fiai bejárják az ismert világot Európé után kutatva, csak éppen Kréta szigetére nem vetődnek el. Ahol egyébként időközben Európé három fiút szül Zeusznak: Minószt, Szarpédónt és Rhadamnthüszt, majd később a sziget királyának, Aszteriosznak lesz a felesége.

Agénór fiai végül feladják a kutatást Európé után, és mivel haza nem mehetnek, így hárman háromfelé indulva próbálnak szerencsét:

  • Phoinix Afrikában megalapítja az első föníciai gyarmatot.
  • Kilix Ázsiában telepedik le.
  • Kadmosz pedig anyjával, Télephasszával, Thrákiában telepedett le.

A három fiú közül nekünk Kadmosz sorsát érdemes nyomon követnünk, hiszen ő lesz majd Thébai alapítója.

Kadmosz egészen anyja haláláig Thrákiában marad, majd mivel egyre komolyabb honvágya van, szeretne hazatérni Türoszba. Figyelembe kell azonban venni apja parancsát, miszerint Európé nélkül nem térhet haza.

Ezért újra visszatér a régi feladathoz: valahogy elő kéne keríteni Európét ahhoz, hogy hazamehessen.

Ennek érdekében elmegy Delphoiba, ahol Apollóntól jóslatot kér. Az isten a szokásos kétértelműséggel válaszol: ne foglalkozzon többet Európéval, ha hazát akar magának, akkor alapítson egyet!

Menjen a pásztorok közé, ott keressen egy olyan tehenet, aminek félhold alakú jel van a homlokán, vegye meg, majd hajtsa maga előtt az állatot addig, amíg az el nem fárad, és le nem fekszik.

Na, azon a helyen alapítson várost magának.

Kadmosz így is tesz és azon a helyen, ahol a tehén lepihent, hálából az útmutatásért, Apollónak akarja feláldozni a tehenet, de az áldozathoz – na meg a városalapításhoz – vízre van szüksége. Ezért kísérői közül elküld néhányat, hogy keressenek egy forrást a közelben.

Várost alapítani azonban nem könnyű, erre hamarosan Kadmosz is rájön, amikor kiderül, hogy a közeli forrás Árész, a vérszomjas hadisten tulajdona, és ennek megfelelően egy hatalmas sárkány védelmezi.

A sárkány pedig végzi a dolgát, Kadmosz szolgáinak nagy részét lemészárolja. Ezt már Kadmosz sem tűrheti tétlenül és kemény harcban, Pallasz Athéné segítségével megöli a sárkányt.

Ekkor azonban újabb dilemma áll elő: mivel a sárkány megölte Kadmosz embereinek többségét, így nem maradt elég élőerő a városalapításhoz.

Szerencsére Kadmoszt kedvelik az istenek, most konkrétan Pallasz Athéné, aki azt tanácsolja neki, hogy vesse el a megölt sárkány fogait. Kadmosz így is tesz, mire a sárkányfogakból óriási termetű emberek kelnek ki.

A Thébai mondakör történetét feldolgozó 5 részes sorozatnak 1. részének még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .