Azt hiszem, azzal senkinek sem mondok újat, hogy közeledik az év vége, a Szilveszter, mint ahogy az sem újdonság, hogy az év utolsó napján hajlamosak vagyunk megbolondulni.
Valamilyen oknál fogva ezen a napon (is) igényét érezzük a mértéktelen alkoholfogyasztásnak, ami persze eleinte mértékletesnek indul, illetve mindenféle fogadalmakat teszünk, leginkább azért, hogy aztán ne tartsuk be őket. A legtöbb esetben a két dolog összekapcsolódik, a mámoros pillanatokban tett fogadalom általában az alkohol felszívódásával együtt felejtődik el.
A mostani posztban nem azzal fogunk foglalkozni, hogy miért Szilveszter a Szilveszter (I. Szilveszter pápa miatt, aki 335. december 31-én halt meg), azzal sem, hogy miért alakult ki az újévi fogadalom szokása (új év, újrakezdés, a hibák beismerése, tiszta lappal indulás stb.), de még csak az alkalomhoz kötődő népi tradíciókkal sem (bár ezek egyike, az év végi hangos zajkeltés, kerepelés, aminek célja a rossz szellemek elűzése volt, kapcsolódik témánkhoz) .
Ehelyett arra gondoltam, hogy megvizsgáljuk egy kicsit közelebbről a háziállatok és a környezetvédők örök ellenségét, a tűzijátékot! Honnan származik, hogyan alakult ki, meg ilyenek.
Lássuk!
A témára vonatkozó első megállapítás azt hiszem senkit sem fog meglepni: a tűzijáték kialakulása és fejlődése szorosan összekapcsolódik a feketelőpor feltalálásával és elterjedésével.
A feketelőpor feltalálása pedig Kínában történt, azt azonban nem tudjuk pontosan, hogy mikor, csak azt, hogy nagyon régen.
Manapság egyébként hajlamosak vagyunk a kínai dolgokat egy legyintéssel elintézni, mondván, hogy gagyit és hamisítványt gyártanak, ami mondjuk igaz is volt a 20. század második felében és jórészt még napjainkban is. Ne felejtsük el azonban, hogy a kínai történelem azért ennél jóval régebbre nyúlik vissza, és számos olyan találmányt köszönhetünk nekik, amiket ma is használunk – pl. a körömlakk, csak hogy az egyik legfontosabbat említsem.
Nem egyszer előfordult az elmúlt pár száz évben, hogy az európaiak rettentően örültek egy találmányuknak, amiről hamarosan kiderült, hogy Kínában már jóval korábban feltalálták…
Tehát feketelőpor: ez a cucc faszén, salétrom és kén keverékéből áll, általában 15-74-11 százalékos arányban, bár a keverés minőség és cél függvényében változhat.
A manapság általánosan elfogadott nézet szerint a feketelőport a kínai alkimisták találták fel, miközben az örök életet biztosító elixírt keresték.
Ez csak elsőre tűnik megmosolyogtatónak, mert az ugyan igaz, hogy az örök élet nem jött össze nekik, de amíg kutattak utána, addig nagyon komoly kémiai tapasztalatokra tettek szert. Azt is mondhatjuk, hogy bár a nagy cél, az örök élet elérése nem sikerült, de a közben feltalált anyagok és kémiai eljárások kis túlzással több hasznot hoztak, mintha az örök életet találták volna meg.
Az alkimisták machinációi mellett a feketelőpor feltalálásával kapcsolatban terjeng egy másik történet is egy kínai szakácsról, aki – micsoda véletlen – éppen faszenet, salétromot és ként kevert össze, majd meggyújtotta. És nem robbant fel, de amikor ugyanezt a keveréket betöltötte egy bambuszrúdba, akkor már igen…
Ez a sztori szerintem több sebből is vérzik, mert pl. én nem tudok olyan ételről, amihez pont faszén, salétrom és kén kellene, de ez lehet, hogy csak az én tudatlanságom. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a lúzer kínai szakács története inkább csak városi legenda. Így legalább jobban megfogható a feketelőpor feltalálása, mintha csak kínai alkimistákat emlegetnénk.
A feketelőpor feltalálásának pontos ideje sem ismert, illetve vitatott, több lehetőség is játszik. Vannak, akik az 5.-6. századra teszik a dátumot, leginkább azért, mert 492-ből már van írásos feljegyzés a salétrom lángfestő hatásáról. Ebből mondjuk szerintem csak annyit következik, hogy kínaiak ekkor már biztos ismerték a salétromot, de az még nem, hogy már a feketelőpor receptje is meglett volna nekik.
Az első olyan feljegyzés, ami már konkrétan feketelőport említ, 800 körül született, és azt is tudjuk, hogy a kínaiak 900 körül feketelőporral töltött bambusz rudak meggyújtásával űzték el a rossz szellemeket.
Az első, a maihoz nagyon hasonló tűzijátékokról szóló tudósítás pedig a 12. századból származik. Ekkor azonban a cél még nem feltétlenül a köznép szórakoztatása volt, a hangos fényjáték ugyanis inkább egyházi szertartásokhoz és császári születésnapokhoz kötődött.
Érdekes módon a feketelőpor karrierjében megfigyelhető egy csavar. Manapság ugyanis ha a katonaság fejleszt valamit, akkor természetesen azt a legnagyobb titokban teszi, és ha a végtermék esetleg a polgári életben is használhatónak bizonyul, akkor majd jó hosszú idő után elérhető lesz a hétköznapi felhasználóknak is.
A feketelőpor esetében ez pont fordítva történt: először volt a polgári célú felhasználás, vagyis a tűzijáték, és csak később jött a nagy felismerés, hogy ezt a – bizonyos körülmények között – rendkívül pusztító anyagot érdemes lenne hadi célokra is alkalmazni.
A feketelőpor aztán valamikor a 13. században Kínából a kereskedelem/háború révén lassan átszivárgott a mongolokhoz, a törökökhöz és az arabokhoz, Európába pedig ez utóbbiak közvetítésével érkezett.
Fura, de Európában már a „rendes” utat járta be a feketelőpor és a tűzijáték: először hadi célokra használták, tudjuk pl., hogy 1378-ban a genovaiak Velence elfoglalásánál „hadászati pirotechnikát” vetettek be.
Később aztán rájöttek arra is, hogy a robbanó golyókat és rakétákat akár békésebb, szórakoztató célokra is lehet használni.
A feljegyzések szerint Magyarországon először Mátyás király és Aragónai Beatrix esküvőjén volt komolyabb tűzijáték. Ennek tűzmestere egy bizonyos Regiomontanus volt, akit azonban csak halála után tiszteltek meg ezzel a latinos névvel.
Életében Johannes Müller von Königsbergnek hívták, és bár mi most csak a tűzmesterséges kapcsán említjük őt, nem mellesleg a korszak neves matematikusa és asztrológusa is volt, aki Mátyás budai csillagászaként a király tiszteletére a palotán áthaladó délkört vette alapul számításainál. Ráadásként már 50 évvel Kopernikusz előtt azt tanította, hogy mozog a Föld, vagyis egy elég fajsúlyos figuráról van szó.
Az esküvői tűzijátékot azonban még messze nem úgy kell elképzelni, mint amilyeneket manapság látni. A minőség és a lépték is jóval szerényebb volt, mint ahogy színből is kevesebb volt, jórészt a citrom- és narancssárga különböző árnyalatai domináltak.
Mátyás halála után, illetve a török korban nem volt jellemző a szórakoztató célú tűzijátékozás, ami mondjuk érthető is, nem nagyon volt akkoriban mit ünnepelni.
Ezzel szemben a hadászati pirotechnika nagyon is jelen volt, elsősorban a végvárak eszköztárában. Gondoljunk csak a Gárdonyi Géza által az Egri csillagokban is megénekelt tüzes kerekekre, robbanó hordókra, és a Bornemissza Gergely által fejlesztett egyéb különleges fegyverekre.
És persze szót kell ejteni arról is, hogy mennyire veszélyesek voltak ezek a cuccok. Jól mutatja ezt az az incidens is, ami Miksa királlyá koronázása alkalmából történt Pozsonyban, 1563-ban.
A jeles esemény alkalmából Trója várának elfoglalását akarták eljátszani, amihez a várat fából ácsolták, és hogy még látványosabb legyen, tüzes röppentyűket is szereltek rá. Most hunyjunk szemet a fölött, hogy a röppentyűk alkalmazása mennyire volt autentikus Trója ostroma szempontjából, Homérosz biztos fordult egyet a sírjában.
A lényeg viszont az, hogy egy katona bénázása miatt túl korán/rosszul gyújtották meg a röppentyűket, mire az egész szerkezet leégett, nem kis árnyékot vetve a nagy napra, még akkor is, ha ez egy tökéletes képzavar.
Ha már a török korban nem tűzijátékoztak, akkor cserébe Buda 1686-os visszavételét a töröktől viszont hatalmas tűzijátékkal ünnepelték meg, amiről Romeyn de Hoohe jóvoltából remek rajz is készült.
Európában ekkoriban egyébként Németország és Olaszország volt a piacvezető a tűzijátékok terén, és a britek is rájöttek arra, hogy érdemes faarcú polgártársaikat szórakoztatni a tüzes őrülettel.
A derék britekhez egyébként már a 13. század végén eljutott a tűzijáték, de még vagy kétszáz évig nem hozta őket különösebben lázba.
Náluk az első dokumentált tűzijáték ugyanúgy egy királyi esküvőhöz kötődik, mint nálunk: 1486-ban VII. Henrik vette feleségül Yorki Elizabeth-et, amit tűzijátékkal is megünnepeltek. A partizásra pedig nagyon is volt alkalom, lévén, hogy Henrik ezzel a házassággal tett pontot a Rózsák háborúja végére, ami akkor már több mint harminc éve tartott.
A tűzijátékot Shakespeare is többször említi műveiben, egy bizonyos Erzsébet nevű hölgyet pedig gyermekkorában annyira elbűvölt a látványosság, hogy később, amikor már I. Erzsébet néven tette éppen Angliát kereskedelmi és tengeri világhatalommá, arra is jutott ideje, hogy megalkossa a Fire Master of England címet.
Ez szabad fordításban kb. Birodalmi Tűzmestert jelent, és feladata logikusan a tűzijátékos bulik szervezése volt. Később II. Jakab még tovább ment, és saját tűzmesterét lovaggá is ütötte.
A 18. századra aztán már fejlődött annyit a technika, hogy a tűzijáték olcsóbbá vált. Nem olcsóvá, csak olcsóbbá, ami azt jelentette, hogy már nem csak uralkodók tudták megfizetni, hanem akár magánszemélyek is. De persze a magánszemély alatt itt még nemeseket kell érteni.
A tűzijáték ekkor vált az arisztokrácia kedvelt szórakozásává, főleg esküvők, születésnapok alkalmával. 1795 nyarán például Magyarország akkori nádora, Sándor Lipót főherceg rendezett nagyszabású tűzijátékot I. Ferenc és felesége, Amália szórakoztatására.
1809-be, tehát már a 19. században pedig Győrben ünnepelték hatalmas tűzijátékkal Napóleon negyvenedik születésnapját.
A tűzijáték készítés súlypontja egyébként időközben újra visszakerült a Távol-Keletre, főleg Kínába. Ennek pedig az az oka, hogy a termelésnek még ma is csak egy nagyon kis részét lehet gépesíteni, tehát a gyártás nagy rész kézzel történik.
Mivel pedig a folyamat nagyon élőmunka igényes, ezért logikusan oda telepítik a gyártást, ahol olcsó a munkaerő.
A neten számtalan videót lehet megnézni kínai tűzijáték üzemekről, ahol minden le van szigetelve és gumival burkolva, sok helyen még a munkások is zokniban, vagy mezítláb járnak, azaz mindent elkövetnek annak elkerülésére, hogy egy kóbor szikra berobbantsa a több ezer négyzetméteres gyárat.
A 20. századból mindenképpen érdemes megemlíteni Emmerling Adolfot, akit tulajdonképpen a magyar pirotechnika megalapozójának tekinthetünk. Az üzlet és a tűzijáték egészen 1946-ig virágzott, amikor is Adolf üzemét államosították, a gyárát pedig Balatonfűzfőre költöztették.
És még egy okból fontos az 1946-os évszám: ekkortól kezdve tilos volt Magyarországon a magáncélú tűzijátékozás.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lett volna tűzijáték, csak azt, hogy állami monopóliummá vált, egészen 1992-ig, amikortól ismét lehet privátban is durrogtatni és villogtatni.
A legnagyobb tűzijátékot egyébként 2016-ban a Fülöp-szigeteken tartották, amikor is egy óra és egy perc alatt nyolcszáztízezerkilencszáznégy (!) tűzijátékot lőttek ki! Nem mellesleg a szakadó esőben…
A végén pedig most kéne pár szót ejtenem arról, hogy mennyire nincs értelme a tűzijátékozásnak, és mennyire káros úgy az állatok, mint a környezet számára. Ezt a gondolatmentet azonban azért nem fogom végigvinni, mert meggyőzni úgysem fogok tudni vele senkit, a tűzijáték évezredek óta létezik, és valószínűleg ugyanúgy túl fog élni minden értelmes és logikus érvelést, mint a bálnavadászat, a ciános aranybányászat, vagy a műanyagzacskók.
Szerencsére azért van előrelépés is az ügyben, a Galápagos-szigeteken pl. idén az állatvilág védelmében már csak olyan pirotechnikai eszközöket lehet majd használni Szilveszterkor, amiknek csak fényük van, de hangjuk nincs.
Több felmérés és tanulmány is bizonyította ugyanis, hogy a szigeten élő különleges és ritka állatoknál az év végi zajongás idegrendszeri és szívproblémákat okozott. Egyúttal ezt a mondatot küldöm azoknak, akik szerint a kutyáknak semmi bajuk nem lesz a szilveszteri petárdázástól, csak megijednek kicsit…
Nektek pedig köszönöm a megtisztelő figyelmet, és az olvasonaplopo.eu és a Zsiráf-fiók nevében kívánok Nektek Boldog Új Évet és jó bulizást!
Remélem jövőre is velem tartotok!
Üdv:
Zsiráf
Ha tetszett a poszt, kérlek lájkold, hogy én is tudjam! 🙂