Akhilleusz pajzsa

Miből készül, és hogy néz ki a pajzs?

A pajzsnak teljesen pajzs formája van, azaz kerek (erről később még lesz szó) és ónból, rézből, aranyból és ezüstből készül.

Lángra vetette a nempuhuló rezet is, meg az ónt is,
és a nagyértékű aranyat s az ezüstöt; utána
üllőtalpra nagy üllőt tett, a kezébe ragadta
jó kalapácsát, míg a fogót másik keze fogta.

És legelőször erős pajzsot kalapált ki az üllőn,
dúsan díszítette, reá hármas karimát tett,
fényeset és ragyogót, s ráfűzte a szíjat ezüstből.
Ötrétű lett végül a pajzs, és jártas eszével
Héphaisztosz sok-sok gyönyörű képet kalapált rá.”

A 20. énekben, Akhilleusz és Aineiász párviadalánál kapunk még egy rövid leírást a pajzsról:

Aineiász súlyos kelevéze se fúrta keresztül
akkor, mert az arany fölfogta, az isten-ajándék:
két rétegbe hatolt be, de három rétege volt még
pajzsának, mert öt lapból kalapálta a Sánta,
két réteg volt érc, kettő belül ón, s ez az egy volt
köztük arany, s ez föltartotta az érchegyü dárdát.”

Mi van a pajzson?

Akhilleusz pajzsa egy fantasztikus fegyver, Héphaisztosz rengeteg mindent rákalapált/vésett.

A pajzson szereplő képek, minták, elemek:

Na, itt aztán van káosz rendesen, mindjárt látni fogjátok, hogy miért.

Az Akhilleusz pajzsán szereplő képekről ugyanis van egy általánosan elfogadottnak tekinthető csoportosítás, ami a neten kering, a legtöbb helyen ezt lehet megtalálni, ez pedig a következő:

A pajzsnak három (vagy négy) köre (gyűrűje) van:

  • A belső kör, a pajzs közepe a világmindenséget ábrázolja, a földet, az eget, a tengert, a napot és a csillagokat.
  • Az első körgyűrű a városi életet mutatja be békében és háborúban:
    • Békében egy lakodalmas menettel és egy bírósági tárgyalással
    • Háborúban pedig a harcot mutatja be egy portyázás során
  • A második körgyűrű a paraszti munkákat mutatja be tavasszal, nyáron és ősszel, a szántást, az aratást és a szüretet.
  • A harmadik gyűrűben a pásztorélet három jelenete látható: oroszlánok támadnak a csordára, juhnyáj legelészik egy völgyben és lányok táncolnak ifjaknak.
  • A pajzs peremén a földet körülölelő Ókeánosz látható.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .