Csokonai Vitéz Mihály – Dorottya – Olvasónapló

Második könyv – Estvélig

Ebéd után tehát tánc következik, Carnevál azt javasolja, hogy az első tánc az új házaspároké legyen. Mindenki egyetért, Dorottyát és a vénasszonyokat kivéve:

„De Dorottya s mások, kik pártába sűlve,

A széken, kanapén maradának dűlve,

Magokban zúgódtak, mivel szégyenlették,

Hogy közttök e csúfos külömbséget tették.”

Az első tánc egy francia tánc, amit három pár jár, majd a második táncot három másik friss házaspár táncolja, és így tovább.

Miután minden új házas táncolt már, a többiek is beszállnak a mulatságba, többek között táncol:

  • Ecse Cserházynéval
  • Cserházy Belindával
  • Opor Rózsival

 

Opor egyébként is híres táncos, kilenc angol kontratáncot jár egymás után és nem fárad el. Ezután Bongorfi vezetésével egy lengyel csoportos tánc következik, majd stájer tánc, utána galoppáta, straszburger, hanák, valceres, mazurja, szabács és kozák.

A külföldi táncok járását végül Bordács unja meg:

„Uraim! az Urak magyarnak tartanák
Magokat: de ki tót, ki német, ki hanák.
Miért nem táncol magyart az ánglus, francia?
Csak a magyarnak kell más nemzet módija?
Így vesztjük hazánkat a magunk kárával,
Külső tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával.
[…]Nemzeti táncunknak légyen első jussa:
Magyart! illyen-adta vén Jebuzéussa!”

A zenekar pedig rázendít a magyar muzsikára, a hangulat tovább emelkedik, mindenki remekül érzi magát.

Annyira, hogy Bordács viccből felkéri a vén Dorottyát is táncolni, aki annyira megörül, hogy végre valaki táncolni hívja, hogy nem veszi észre, valójában csak ki akarják gúnyolni. Így is lesz, mindenki kacag az ugrándozva táncoló öregasszonyon.

Este nyolc körül jár már az idő, mindenki elfáradt a táncolásban és megéheztek. Amíg a lakájok felterítik az asztalt és előkészítik a vacsorát, addig az urak és a hölgyek Belinda javaslatára tréfás játékokat játszanak.

A „Kit szeretsz?” nevű játékban egyszer Dorottya kerül sorra:

Midőn A! Kit szeretsz? ez a játék jára,
Reá megy a kérdés egyszer Dorottyára.
A! kit szeretsz? – Felel: Akárkit szeretek.
Mit adsz enni? – Annyit, amennyit vehetek.
Hová viszed? – Ágyba. – – Brávót kiáltanak
S a nagy kacaj miá majd hanyatt húllanak.”

Vagyis Dorottya frappánsan válaszolt, ami mindenkinek tetszik, Ecse azonban Dorottya háta mögött kifigurázza az öregasszonyt:

„Ágyba? […]
Koporsóba! úgyis ott áll a fél lába.
Megvette a hideg már benne az ikrát,
Vén üszög a madám, nem vethet már szikrát.”

Adelgunda, az egyik vénasszony meghallja Ecse gúnyolódását és visszamondja Dorottyának. A vénasszonyok már éppen hangosan méltatlankodnának a sértés miatt, de szerencsére hozzák a vacsorát, így a konfliktus – egyenlőre – elmarad.

Következik az újabb eposzi kellék, az isteni beavatkozás. Ugyanis Erisznek, a viszály és veszekedés gonosz istennőjének nem tetszik, hogy mindenki jól érzi magát. Elhatározza, hogy – nevéhez méltóan – viszályt fog szítani a vigadozó társaságban.

Erisz tehát felszáll lebegő hintójára, amit két kiskutya húz és megindul Kaposvár felé. Út közben, amerre csak elhalad, mindenfelé megrontja a hangulatot, beborul az ég, a madarak veszekednek, még a fák is egymás csépelik az ágaikkal.

Amikor Erisz beér az Eszterházy kastély udvarára, akkor összemarakodnak a kutyák és a lovak, összevesznek a szolgák, Jancsi a kocsissal, Náni Marissal, Fridrik szakács a dajkával stb.

Ezután Erisz – láthatatlanul – belép a bálterembe, ott is azonnal megmérgezi a hangulatot, mindenki rosszkedvű lesz, egymást kezdik csipkedni, bár senki sem érti – hiszen Eriszt nem látják –, hogy mitől romlott el a hangulat.

Erisz pedig egy olyan valakit keres, aki fogékony lenne az ő viszályt szító sugallataira. Természetesen azonnal kiszúrja Dorottyát, mint leginkább megkeseredett, legcsúnyább, legöregebb, leginkább gúnyolt banyát.

Dorottya éppen fánkot eszik, mivel két fogával semmi mást nem tud elrágni. Erisz tehát fánkká változik, Dorottya pedig megeszi az istennőt.

Erisz tehát gyakorlatilag megszállja Dorottyát, felerősíti benne az összes megbántottságot, haragot, dühöt, megalázottságot. Dorottya félrevonul egy kisszobába, ott kesereg hangosan, leginkább az bántja, hogy senki sem akarta feleségül venni.

   „Egek! már én tehát csak azért születtem,
Hogy férfi sohase feküdjék mellettem?
Miért juttattatok hatvan esztendőre,
Ha szert nem tehetek egy rossz főkötőre?
Vártam, sokat vártam, azt nem mondhatjátok;
Várásom bérét hát mért meg nem adjátok?
[…]Mivel érdemlettem? Egek! Ugyan mivel?
Lám lett vólna mivel, csak lett vólna kivel.
Sem pénzét, sem eszét én nem néztem vólna,
Sem nemét, sem képét; csak férfi lett vólna.
Mondtam, hogy akárki légyen, hozzámegyek,
Kezet csapok vele; csak leány ne legyek.
Bóldogabb férjfiú nem lett vólna, mint ő:
Úrrá tette vólna őtet egy főkötő.
Hordtam vólna mindég saját tenyeremen,
Csak könyörűlt vólna pártát-únt fejemen.
De hijába! mégis egy sem jött eszére:
Be bolond vólt, aki engem meg nem kére!
Akárkinek tárva vólt szívem birtoka”

A saját magán való sajnálkozás után következik a víg társaság becsmérlése:

„Holott ímé most is, e kis társaságba,
Annyiszor keverik az embert csúfságba.
Anélkűl nem esett egy tánc vagy egy játék,
Hogy illetlen dolgot vagy mocskot nem láték.
Hát már, hát így kell-é nékem hóltig élnem,
Hogy szerelem helyett csúfot kell reméllnem?”

És jön a fogadkozás, hogy bosszút áll:

„Nem! nem! – Vagy azokon bosszút fogok állni,
Akik olly vastagon mertek vólt tréfálni;
Vagy azt megmutatom, hogy idős létemre
Erővel is ifjat kerítek kezemre”

„[…]Bosszút kell állanom. Sokba megbántottak,
Sokba! csúfot tettek, azt az átkozottak.
Nem csak rajtam, hanem több leányokon is,
Mártán, Adelgundán, Rebekán, máson is.
Az a zálogosdi játék sokat sérte”

Dorottya különösen Carneválra és a mátrikulára (anyakönyvre) dühös. Carneválra azért, mert csak a fiatalokkal foglalkozik, csak a friss házasok érdeklik, az anyakönyvre pedig azért, mert abban az ő neve mellett is egy aszalt füge van.

Az öregasszony odáig megy, hogy be akar rontani a bálterembe, hogy mindent felborogasson és megtámadja Carnevált, de végül győz a józan esze – vagy Erisz sugallata – és rájön, hogy ezt egyedül nem tudja megcsinálni.

Eszébe jut azonban, hogy rajta kívül azért van még jó pár pártában maradt öregasszony a társaságban, az ő segítségükkel bosszút állhat Carneválon.

Dorottya ezután áldozatot mutat be, amit ő komolyan gondol, csak éppen viccesre sikerül: egy komódra rátesz egy lefordított éjjeli edényt, abban tüzet gyújt, rádob néhány szerelmes levelet, koszorút, hajtincset, majd a lángokon bolhákat áldoz:

„Ó, édes szerelem! –
Így szóll – tégy már egyszer, tégy kegyelmet velem.
Ha most is sohajtok, szemem most is nedves,
Ha ez áldozatom teelőtted kedves:
Ennyi férfi közzűl juttass egyet nékem,
Aki felépítse puszta düledékem.
Vagy ha még hatalmas szódra sem hajolnak,
Ha engem s társaim tovább is csúfolnak:
A bosszúállásra segéljed munkámat.
Dupla áldozattal adom meg hálámat.”

A furcsa kérés és áldozat azonban meglepő módon meghallgatásra talál Ámornál, a szerelem istenénél: „Ámor ezt hallgatta, nevette és jelűl Egy kisded mennydörgést durranta balfelül.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..