A történet látszólag teljesen rendben van, Gregersnek azonban gyanús lesz, hogy valahogy mindig felbukkan az apja, Werle nagykereskedő az elbeszélésben: Werle ajánlotta Hjalmarnak, hogy vegye ki a bútorozott szobát Gina anyjánál, aztán Werle ötlete volt, hogy Hjalmar fényképészetet tanuljon, ráadásul az is kiderül, hogy Gina már akkor is értett a fényképek retusálásához.
„Apám, szinte mint a Gondviselés nyúlt bele az életedbe” – mondja Gregers, de Hjalmar szerint ezt az öreg Werle azért tette, mert „Nem hagyta cserben öreg barátja fiát a szükség idején. Mert mondjon, ki mit akar, csupa szív ember a te édesapád.”
Éppen ez a baja Gregersnek is. Ő ugyanis tudja, hogy az apja egyáltalán nem „csupa szív ember”, ezért meg van győződve róla, hogy az öreg Werle nem önzetlenül segített Hjalmarnak, hanem valami oka, vagy célja volt.
Gregers és Hjalmar beszélgetését Sörbyné, az öreg Werle, és több másik vendég érkezése zavarja meg. A vendégek nevét nem tudjuk meg, csak annyit, hogy Kövér vendég, Kopasz vendég, Rövidlátó vendég.
Fontos információ, hogy Sörbyné azért terelte át a vendégeket a zeneszobából a dolgozószobába, mert „most már igazán ne üljön ott tovább abban az erős világításban. Az ön szemének az árt”
Az öreg Werle szemproblémája még fontos lesz a későbbiekben!
Korábban már volt szó róla, hogy Hjalmar egyébként nem bejáratos a Werle-házba. A Kopasz vendég, a Kövér vendég és a Rövidlátó vendég viszont nagyon is, ők jól ismerik Sörbynét, ezért úgy gondolják, hogy kicsit többet engedhetnek meg maguknak. Ezért elkezdenek Hjalmaron élcelődni, aki nincs abban a helyzetben, hogy kivágja magát, csak hallgat.
Ez nem kerüli el Gregers figyelmét, aki halkan nógatja barátját, hogy ne hagyja annyiban a dolgot, legalább mondjon valamit. Hjalmar végül megszólal, de nincs szerencséje. A többi vendég már a különböző évjáratú borokról beszélget, mire Hjalmar csak azért, hogy mondjon valamit, megkérdezi, hogy mi a különbség a különböző évjáratú borok között.
Ez egy szerencsétlen kérdés, hiszen azokban a körökben, ahol a Werle-ház vendégei forognak, ilyet nem kérdez az ember, ez tudatlanságnak számít.
Ez csak újabb alkalom arra, hogy a vendégek Hjalmaron poénkodjanak, megjegyzik, hogy a bor is olyan, mint a fényképezés, ahhoz is fény (azaz napsütés) kell.
A tréfálkozást Graberg, a könyvelő érkezése szakítja félbe, aki elnézést kér a zavarásért, de nem tud a hátsó ajtón kimenni, mert azt (is) bezárták. Az öreg Werle szerint semmi gond, menjen át nyugodtan a dolgozószobán. Erre Graberg jelzi, hogy nincs egyedül, mire belép a szobába az öreg Ekdal is.
A szoba levegője azonnal megfagy. Amikor Hjalmar meglátja az apját, akkor hátat fordít neki, mintha nem venné észre.
Az öreg Ekdal tekintetét a földre szegezve, halkan bocsánatot kérve oson át a dolgozószobán.
Gregersnek csak ekkor esik le, hogy ki lehet az öreg, felháborodva kérdezi Hjalmartól, hogy miért tett úgy, mint nem ismerné a saját apját?
Hjalmar kényelmetlenül feszeng: „De hát hogy nézett volna az ki…? […] Jaj, Gregers, ha a helyemben volnál…!”
Az első felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!