Werle megpróbál békésebb vizekre evezni. Elmondja, hogy azért kérte a fiát levélben, hogy látogassa őt meg a családi házban, mert szeretné neki felajánlani, hogy társuljon be a cégbe.
Werle ezt azzal indokolja, hogy megöregedett, a szeme is sokat romlott az utóbbi időben, segítségre van szüksége. Tisztában van ugyan vele, hogy nincsenek a legjobb viszonyban Gregers-szel, de azért mégiscsak a fia.
Bár Werle szavai őszintének tűnnek, Gregers azonban ennél sokkal jobban ismeri az apját:
„GREGERS
(hűvösen fürkészi apját) Emögött van valami.
WERLE
Hogyhogy van valami?
GREGERS
Úgy, hogy nyilván szükséged van rám, fel akarsz használni valamire.”
És Gregersnek tulajdonképpen igaza is lesz, mert kiderül, hogy Werle feleségül akarja venni a Sörbynét, a házvezetőnőjét. Gregersnek ez ellen semmi kifogása nincs, de nagyon nem tetszik neki a módszer, ahogy ezt az apja intézi:
„GREGERS
Ugyan, apám, ne finomkodjunk – legalább ha négyszemközt vagyunk! (Kurtán felnevet) Szóval erről van szó. Most már legalább értem, miért kellett nekem mindenáron személyesen megjelennem az apai házban! Családi idillt akarsz rendezni Sörbyné kedvéért. Milyen megható tabló: apa és fia kéz a kézben! Ilyen még úgyse volt, mi?
WERLE
Micsoda hang ez?
GREGERS
Apám, hát mikor éltünk mi családi életet? Soha, amióta az eszemet tudom. Most viszont persze jól jönne egy kis családi idill. Mert milyen szép is lenne, és mindenkinek elmesélhetnéd, amint a fiú boldogan repesve, a gyermeki szeretet szárnyán siet haza korosodó édesapja esküvőjére. És kinek is jutna eszébe még ezek után felemlegetni a szegény, megboldogult feleség keserves sorsát? Egy hang se lesz róla, soha többé! Hiszen a fiú maga cáfolja meg a rossz nyelveket!”
Gregerst most már nem lehet megállítani, ismét felhánytorgatja apjának, hogy mennyit bántotta az anyját, mennyi fájdalmat okozott neki azzal, hogy számtalanszor megcsalta:
„[…] Az utolsó az a némber volt, akit Hjalmar Ekdal nyakába vartál, amikor ráuntál… Fúj!”
Ezután következik Gregers egy nagyon fontos felismerése, ami majd meghatározza a darab későbbi menetét:
„GREGERS
(nem figyel rá) És ez a tiszta, hiszékeny, gyermeki lélek most csalástól, szemfényvesztéstől körülvéve él -… egy fedél alatt egy ilyen nővel, és nem is sejti, hogy otthona – amit ő otthonának hisz – hazugságra épül! (Közelebb lép) Ha visszanézek arra, amit életedben elkövettél, mintha megcsonkított tetemekkel borított csatateret látnék.”
A tiszta, gyermeki lélek itt Hjalmart jelenti, akinek persze fogalma sincs, hogy Werle nagykereskedő mesterkedése következtében egy olyan nő lett a felesége, aki korábban Werle szeretője volt.
Végre Werlének is leesik, hogy itt nem lesz nagy családi kibékülés, a távolság közte és a fia között már túl nagy. Gregers egyetért:
„GREGERS
(mereven meghajtva magát) Magam is erre a következtetésre jutottam. Ezért veszem is a kalapom, és ezennel távozom.
WERLE
Elmész? És örökre?
GREGERS
Igen, mert végre olyan célt látok magam előtt, amelyért érdemes élnem.”
Ez a Gregers által megtalált, az Olvasó számára egyelőre nem ismert új cél fogja meghatározni a továbbiakban a cselekményt.
Vége az első felvonás olvasónaplójának.
A második felvonás olvasónaplóját itt találod.
Vissza a dráma olvasónaplójának főoldalára.