Jókai Mór – Az arany ember – Első rész – A Szent Borbála – Olvasónapló

I. rész 5. fejezet: A szigorú vizsgálat

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Fabula János, a Szent Borbála kormányosa
Tímár Mihály, a Szent Borbála hajóbiztoda
Trikalisz Euthym, a hajó utasa
Timéa, Trikalisz Euthym 13 éves lánya
1828 A Dunán hajózó
Szent Borbála
nevű hajó
Orsova szigete

Tímár Mihály tehát már kétszer mentette meg a Szent Borbálát és utasait. Most a hajó Orsova szigetére érkezik, ahol elméletileg komolyan ellenőrizni fogják a hajót, annak papírjait, az utasokat és a rakományt.

Az olvasó még nem tudja, hogy miért, de az biztos, hogy Trikalisz Euthymnak van félnivalója az ellenőrzéstől.

A helyzetet ismét Tímár oldja meg. Jókai ebben a fejezetben tulajdonképpen egy korabeli vesztegetési ügyletet ír le. Ennek lényege, hogy amikor az ellenőrök felszállnak a Szent Borbálára, akkor bizonyos mennyiségű illetéket kell nekik fizetni a munkájukért. Ez úgy történik, hogy Tímár az összeszorított öklét – benne a pénzzel – beledugja egy vizeskorsóba, amiből az ellenőrök kiveszik. Azért így történik a dolog, mert a korabeli szabályok szerint, amíg nem lehet tudni, hogy a hajón nincs-e valami fertőző betegség, addig rendkívül óvatosnak kell lenni, és az emberek hite szerint a víz lemossa a fertőzést a pénzdarabokról.

Így viszont van lehetőség a vesztegetésre, hiszen az ellenőrök, amikor a korsóból veszik ki összeszorított öklükben a pénzt, akkor pontosan érzik a súlyáról, hogy nem rézpénzt kaptak – mint ami járna nekik –, hanem aranyat.

Az ügylet megköttetett, ezek után az ellenőrök végignézik a hajót és gondosan kerülnek minden olyan helyet, ahol esetleg találhatnának valamit.

Az ellenőrök vezetője egy levelet ad át Tímárnak azzal, hogy vigye el Kacsuka őrnagynak a hadsereg szállítási osztályának vezetőjének és hozzáteszi még, hogy Tímár sem fog rosszul járni, ha kézbesíti a levelet.

Tímár nem tudja mi van a levélben, de az olvasó megtudja:

„Sógor! Ajánlom e levél átadóját különös figyelmedbe. Ez egy arany ember!”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Jókai Mór – Az arany ember – Első rész – A Szent Borbála – Olvasónapló” bejegyzéshez 22 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf!
    Ebben a fejezetben lemaradt a táblázat (szereplők,időpont,helyszín).
    Csak annyit szeretnék kérdezni hogy direkt van ez így, és hogy mi az időpont.
    Válaszod előre is köszönöm: Kristóf

    Válasz
    • Kedves Kristóf!

      Melyik fejezetre gondolsz? Csak azt látom, hogy melyik bejegyzéshez írsz kommentet, de hogy azon belül melyik oldalhoz, azt nem…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf!

    Kristóf szerintem a 14. fejezetre gondolt,mert ott valóban lemaradt a táblázat.

    Üdvözlettel:Butyka

    Válasz
    • Kedves Kpri Csll!

      Mert nem arra kell kattintani… Kicsit lejjebb találsz olyat, hogy oldalak 1 2 3…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    A hetedik felyezetben a harmadik mondatban ott,hogy Tímárék minden kaptak ott véletlenül kihagytál egy T betűt. Gondoltam szólok ha nem probléma.

    Üdv:
    Dániel

    UI:Boldog új évet!

    Válasz
    • Kedves Dániel!

      Dehogy probléma, köszönöm, hogy szóltál, az olvasónapló ettől csak jobb lesz! 🙂 Hiba javítva!

      Üdv:

      Zsiráf

      ui.: Neked is boldogságosat! 🙂

      Válasz
  4. Kedves Zsiráf!
    Az első rész 12. fejezetében lemaradt a táblázat. Direkt nincs vagy csak elfelejtetted?

    Válaszod előre is köszönöm😊
    Üdv: Anna

    Válasz
    • Kedves Anna!

      Az a fejezet olyan sok szereplőt mozgat, hogy nem volt értelme táblázatot csinálni hozzá.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Jesszus, baromi jó ez az olvasó napló!!
    Látszik hogy nagyon sok energiát fektettél bele. Nagyon sok információ van benne, teljesen hasznos.
    Minden olvasó névében nagyon köszönjük!!!❤

    Válasz
  6. Kedves Zsiráf!
    Szeretném megtudni hogyan tölthetem le az olvasónaplót.
    Köszönöm válaszodat üdvözlettel
    Demeter Gyöngyi

    Válasz
  7. Kedves Zsiráf!
    Sajnálom hogy ezt írom remélem nem néztek maximalistának de majd kiütötte a szememet.
    Ennél a fejezetnél azt írtátok hogy: „apja halál óta” lemaradt egy a betű : apja halála óta
    Üdv Ricsi

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!

    Azt szeretném kérdezni hogy nekünk először a tavaszvirány c.fejezet végéig kell elolvasni de nem találom hogy melyik az?Megmondanád hogy pontosan meddig kell elolvasni?

    Válasz
    • Kedves Bence!

      A Tavaszvirány című fejezet a harmadik rész harmadik fejezete, ez egyébként majdnem pontosan a könyv fele! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  9. Szia Zsiráf!
    nagyon jó lett az olvasónapló annyi lenne az időpontok egy picit lehtnének pontosabbak pl amikor a hivatalos könyvbe azt írja hogy Szent Patrik napja ilyenekkel lehetett volna színesíteni

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .