29. fejezet: A végintézet
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
|---|---|---|
| Kárpáthy János Szentirmay Rudolf Varga Péter Pál úr Kiss Miska |
1825 | Kárpátfalva |
Rudolf nem véletlenül lovagol a téli éjszakában a Kárpáthy kastélyba, János úr hívatta komoly okból.
„– Köszönöm, Rudolf, köszönöm, hogy eljöttél; megbocsátasz, hogy ily órában, ily sietséggel küldtem érted. Hozott az isten! Nagyon köszönöm, hogy eljöttél. – Rudolf, én olyan különö¬sen érzem magamat. Három nap óta valami szokatlan kellemes érzés állja el tagjaimat, hogy éjjel felkölt álmomból, s a különös öröm miatt, vagy nem is tudom minek nevezzem, nem lelem helyemet. Én halálomat érzem. Kérlek, ne mondj ellent. Nem félek én attól; vágyódom utána. Olykor valami gyors zúgás csap el fülem mellett, mintha valami sebesen elrepült volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem hasonlóul, mindkétszer szélütést kaptam; úgy hiszem, most ez az utolsó lesz. Örömmel gondolok rá, legkisebb félelmet sem érzek előtte. Azért küldtem hozzád, hogy most józan ésszel, nyugodt vérrel végintézetet tegyek, melynek végrehajtására téged kívántalak felkérni. Elfogadod-e azt?”
Rudolf elfogadja. Átmennek a könyvtárszobába, ahol már várják őket a többi tanuk:
- Varga Péter, a jószágigazgató
- Kiss Miska
- A helybeli jegyző
- A pap
- Ott van még a fiskális és a vén hajdú, Pál úr is.
János úr ekkor elkezdi lediktálni a végrendeletét:
- „Legelső hagyományom ötvenezer forint, melynek kamatjait nyerje az urodalmi kertész, kinek kötelessége lesz ezért kora tavasztól késő őszig írisz és amaránt virágokat tenyészteni, miket „ő” annyira szeretett, s azokkal feledhetlen nőm sírját beültetni.”
- „Ugyancsak tízezer forint kamatját élvezzék a madarasi kastély kertészei, kiknek firól fira kötelességük leend ezért egy, az üvegház közelében álló jávorfát ápolni, mely alatt egy fehér pad áll… Ez volt az ő kedvenc helye”
- „ötvenezer forintot hagyok oly célra, hogy annak jövedelméből szegény, jó erkölcsű leányok házasíttassanak ki.”
- „amidőn meghalok, kívánom, hogy azon ruhámba öltöztessenek, melyben vele megesküvém,”
- A sírkőre ez legyen vésve: „Élt csak egy esztendőt, álmodta a többit”.
Ezután fia, Zoltán számára rendelkezik:
„Oly kézbe akarom őt adni, ahol minden jó indulat erénnyé válhatik benne, oly kézbe, mely őt vezetni fogja a becsület és honfidicsőség útjain, mely ápolni, védni fogja őt, jobban, mint ha én a sírból kinyújtanám kezemet az ő védelmezésére, oly férfi kezébe, ki jobb atyja lesz neki, mint lettem volna én, s ha nem fogja is őt szerethetni jobban, mint én szerettem, de szeretni fogja okosabban…. E férfi, kit fiamnak törvényes gyámul rendelek: gróf Szentirmay Rudolf.”
– „Ő” is így kívánta azt – szólt a nábob. – Utolsó órájában mondá e szavakat, kedves nőd karjaira téve fiát: „Légy anyja gyermekemnek!” Én nem felejtettem azt el. És most én mondom teneked! „Légy atyja gyermekemnek!” Boldog gyermek! Milyen jó atyát, milyen jó anyát hagyunk neki örökségül!”
Megemlékezik Abellinóról is:
„ Nem kívánom, hogy kolduljon, nem kívá¬nom, hogy szükséget lásson, hogy mások ajtajára szoruljon. Hanem rendelem, miszerint Pesten lakó jogigazgatómnál minden napra kijárjon számára egy arany. Ez úgy hiszem elég arra, hogy valaki a szűkölködés ellen biztosítva legyen. Ezen egy aranyat pedig mindennap saját maga vegye fel, és senkinek másnak az rajta kívül ki ne adassék, hanem amely nap ki nem vette, az az ügyvédnek marad, és senki azt adósság fejében le nem foglalhatja, és soha egy napot is előlegezni abból nem szabad. Amidőn pedig János fővétele napja eljön, azon a napon kapjon egyszerre száz aranyat. Akarom, hogy előre örüljön e napnak minden eszten¬dőben, és megemlegesse azt évrül évre.”
Kiss Miskára hagyja kedvenc lovait és agarait.
A jószágigazgatóra, Varga Péterre hagyja az öreg hajdút, Pál urat és Vidra cigányt, valamint a „a lapáji pusztát, melyet magam szerzék, éljen ott boldogul két hű cselédemmel.”
Ezzel befejeződik az öreg nábob végrendelkezése.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!