4. fejezet: Az ifjú óriások
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
|---|---|---|
| István Miklós Rudolf Debry márki Vezekéri gróf Burlington lord Philax úr, a pudli gazdája Kárpáthy Abellinó Catalani Minvielle-né Oignon, a tapskereskedő |
1822 | Párizs A Boulevard Montmartre északi oldalán álló háromemeletes ház erkélyszobája |
István, Miklós és Rudolf másnap tehát elmennek az ifjú óriások klubjába, ami Párizsban, a Montmartre sugárút egyik háromemeletes házában található. Ide gyűlnek a Párizsban élő külföldi – köztük magyar – nemes ifjak, akiknek legfontosabb témája, hogy melyik állatra fogadjanak az agár- és lóversenyeken, hogy kinek milyen kalandja volt és hogy éppen mit adnak az operában. Tehát bármivel foglalkoznak, amivel pénzt lehet veszíteni.
Amikor a három magyar nemes megérkezik a klub erkélyszobájába, akkor éppen Debry márki beszél 5-6 ember gyűrűjében.
„Köztük látjuk a híres marquis Debryt, Párizs legelső bonhomme-ját, a legszeretetreméltóbb rágalmazót, kinek minden apró kalandot, a budoárok legkisebb titkait, a kulisszák regényes intrikáit meg kell tudni, azokból mindenféle változatokkal meséket, anekdotákat csinálni; ha valakire ránézett, már az bizonyos lehet felőle, hogy tud róla valamit, hanem azért a márki a legkedvesebb ember, mert senkit szemben meg nem sért, ezért pedig, amit az embernek háta mögött mondanak, civilizált világban nem szokás megharagudni.”
Akik pedig hallgatják őt:
- Iván, egy magas, katonás tartású északi herceg, aki mindig szórja a pénzt, de valójában nyakig úszik az adósságban.
- Burlington lord, aki „[…] egy furcsa angol fiú, ki háttal ülve a társaságnak lovagolt egy széken annyira elnyújtva a lábait, hogy szinte hihetetlen volt, hogy ez mind hozzá tartozzék. „
- Vezekéri, a magyar gróf, aki „ […] egy nyúlánk, tejképű ifjúé, ki kényes lustasággal veté hátát az erkély rácsozatának, két karját túllógatva rajta.” Különös tulajdonsága, hogy kozmetikushoz jár, ahol tejben fürdik, hogy idegei minél érzékenyebbek legyenek.
Debry története:
Debry éppen Saint Michel történetét meséli. Ennek lényege, hogy Saint Michel halálosan beleszeretett egy táncosnőbe, aki azonban nem akart tudomást venni róla. Erre az ifjú azt találta ki, hogy nemesember létére elszegődött a táncosnőhöz szolgálónak, csak azért, hogy a lány közelébe lehessen. Egy alkalommal a hölgy titkos randevúra ment Párizs melletti nyaralójába, ahova csak egy inasát –Saint Michelt – vitte magával, hogy az szolgáljon fel nekik az ebédnél. A történet csattanója, hogy amikor a táncos lány udvarlója – egy tábornok – megérkezett és leültek ebédelni, akkor az inasként felszolgáló Saint Michel rémülten fedezte fel, hogy a másik férfi a saját nagybátyja.
Rudolf már régóta bejáratos ebbe a társaságba, ő nem lepődik meg sem a sikamlós történeten, sem a jelenlévők stílusán, István és Miklós viszont először járnak itt és megdöbbennek a magyar nemesek – pl Vezekéri – puhányságán és gyengeségén.
Ekkor érkezik a klubba Kárpáthy Abellinó, aki az ifjú óriások megbízásából a Mainvielle–Catalani ügyben járt el, rögtön el is meséli a többieknek, hogy mit végzett:
Abellinó története:
Abban az időben Párizsban az operaszínházban két híres és körülrajongott énekesnő volt, az egyik Mainvielle-né, a másik Catalani. Mainville-né tehetségesebb volt mint Catalani, évek óta az opera első számú énekesnője, akit imádott a közönség, volt azonban egy olyan „hibája”, ami miatt az ifjú óriások elhatározták, hogy tönkreteszik karrierjét.
Ugyanis férjezett volt, sőt, szerette is a férjét és hiába udvaroltak neki az ifjú óriások, hűséges is maradt a férjéhez. Ezt persze Abellinóék társasága rendkívül nehezen viselte ezért elhatározták, hogy megbuktatják Mainvielle-nét és sztárt csinálnak Catalaniból, aki bár szintén férjezett volt, de ez őt nem akadályozta abban, hogy a fiatal nemesek hódolatát fogadja.
Azonban Deboureux, az Opera igazgatója elzárkózott attól, hogy Mainvielle-né helyett Catalanit szerepeltesse a Zelmira című népszerű darabban.
Abellinó azonban tudta, hogy Deboureuxnak van egy komoly problémája. Ez pedig az, hogy akkoriban Párizs leghíresebb színésze egy kutya volt. A kutya tulajdonosa, Philax úr, néhány évvel korábban lépett fel a pudlival először egy darabban, aminek lényege, hogy egy középkori lovagot megölnek és a kutyája lép fel a nevében a gyilkosokkal szemben, mire a király parancsára a gyilkosoknak meg kell küzdeniük a kutyával. Egyszerű, már-már bugyuta darab, eleinte egyetlen komoly párizsi színház sem volt hajlandó műsorra tűzni, de egy alkalommal a lepusztult Luxemburg színház mégis tett egy próbát. A siker óriási volt, mindenki a kutyára volt kíváncsi, senki sem ment többé Operába.
Abellinó tehát azt kérdezi Deboureuxtól, hogy mit tenne meg neki, ha eltűntetné a kutyát, a válasz természetesen az, hogy mindent. Erre Abellinó elmegy a kutya tulajdonosához, Philax úrhoz, 50 ezer frankért megveszi tőle a kutyát, majd rögtön agyon is lövi, így Deboureux problémája is megoldódott.
Abellinó tehát azt kéri az Opera igazgatójától, hogy a Zelmira főszerepében léptesse fel Catalanit, majd másnap egy rendkívül unalmas és divatjamúlt szerepben – Italiana de Algeriben – énekeljen Mainvielle-né. Az igazgató belemegy.
Azonban Mainvielle-né éppen akkor üzen az igazgatónak, hogy engedje őt szabadságra, mert férje beteg és vidékre kell utaznia gyógyulni. Abellinó ezt úgy értékeli, hogy Mainvielle-né megsejtett valamit és most menekülni akar a fellépés elől, ezért kikönyörgi Debourexnél, hogy még mielőtt Mainvielle-né szabadságra menne, egy estén adassa le a Zelmira első két felvonását Catalanival a főszerepben és az Italiana de Algeri unalmas utolsó két felvonását Mainvielle-nével. Tehát egy estén akarja megbuktatni Mainvielle-nét és magasra emelni Catalanit.
Az ifjú óriások természetesen hatalmas lelkesedéssel fogadják Abellinót történetét, mindenki rögtön intézni akar valamit az ügyben. Hamarosan előkerítik Monsieur Oignont, aki „egy olyan ember, aki tapsokkal és füttyökkel kereskedik. Nagy tekintélyű férfiú, kitől az írók és művészek sorsa függ.”
FIGYELEM! Az Oignon beszélő név, franciául hagymát jelent.
Hamar megállapodnak vele, hogy amikor Catalani lép fel, akkor legyen taps, éljenzés, Oignon emberei dobáljanak koszorúkat a színpadra, de amikor Mainvielle-né re kerül a sor, akkor pisszegjenek, doboljanak a lábukkal. Oignon ez utóbbira nehezen áll rá, elvégre mégiscsak egy köztiszteletben álló művésznőről van szó, de végül megszületik az egyezség.
Miklós és István csodálkozva hallgatják Abellinó és a tervet, majd megkérdezik tőle, hogy tulajdonképpen miért is akarják Mainvielle-né vesztét okozni. Akinek egyébként csak a férje neve francia, ő maga magyar. Abellinót hidegen hagyja, hogy a művésznő ugyanolyan nemzetiségű mint ő, és közli, hogy a buktatás oka, hogy a nő nem hajlandó velük foglalkozni, pedig – Abellinó szerint – ők emelték hírneve csúcsára, hát most letaszítják onnan.
Rudolf előre tudta, hogy két barátja csalódni fog az ifjú óriásokban.
„– Hát viszed-e őket haza? – kérdé Rudolf hallgató társától.
– Annyi bizonyos, hogy tégedet elviszlek közülök. „
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!