7. fejezet: Chataquéla
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
|---|---|---|
| Chataquéla Szentirmay Rudolf Az ifjú óriások Kárpáthy Abellinó Eszéki Sándorné Eszéki Flóra |
1822 szeptember | Párizs |
FIGYELEM! Hosszú, de fontos fejezet!
1822 szeptemberében egy új jelenség hozza izgalomba az ifjú óriásokat, aki nem más, mint Chataquéla.
Chataquéla egy afgán hadifőnök leánya, aki gyermekkorában rabszolgaként került Európába, ahol azonban hamar felszabadították híres szépsége miatt. Európai fogalmak szerint gyakorlatilag erkölcstelennek számít viselkedése, mert számos férfifal folytatott már viszonyt. Saját népe szokásai szerint viszont szigorúan erkölcsös.
Ehhez azonban ismerni kell az afgán erkölcsöt:
„Az afgánok házassági kódexeiben nagyon kevés formaság van megalapítva a hivatalos szerelmi összeköttetésekre nézve. Az egész mindössze abból áll, hogy ha egy férfinak meg¬tetszik valami szabad állapotban levő asszonyszemély, derekán viselt övét elküldi hozzá, s ha a hölgy megtartja azt, és cserébe a magáét küldi vissza, a házasság megköttetett. Arról azután, ha a hölgy valamely férfi övével derekán jelenik meg, tudhatja mindenki, hogy ez annak felesége és többé nem szabad. […]Az elválás hasonló egyszerű formaságok mellett megy végbe.”
Chataquéla jelenleg éppen a híres angol költő, Lord Byron felesége, persze afgán fogalmak szerint. Ez persze nem akadályozza meg az ifjú óriásokat abban, hogy udvaroljanak neki, hátha közülük választja ki a következő férjét.
A nő övét és szerelmét azonban nem olyan könnyű megszerezni. „Chataquéla férje iránti hűségéről csak következő férje iránti szerelemből mond le, s másra nézve illethetetlen.”[…]” Őérte fáradni, küzdeni kell, pedig mily könnyű és édes az ő bírhatása!”
Párizs egyik külvárosában tűz ütött ki, az emberek kétségbeesettnek próbálják meggátolni a terjedését. Véletlenül a környéken jár Chataquéla is nyitott hintójában, körülötte az ifjú óriások. Ott van Abellinó, Fenimor, Lord Burlington, Iván herceg és a többiek is. Beszélgetve nézik a futkosó embereket, de nem segítenek, hiszen ők nemesemberek, tőlük távol áll ez, ráadásul „csak” munkások házai égnek.
Chatquéla viszont érzékenyebb, mint Abellinóék és látva, hogy a közelben van egy tűzoltó szekér, de azt lovak hiányában nem tudják megmozdítani, kifogja saját lovait a hintóból és azokkal siet segíteni. Ekkor már persze egy ifjú óriás sincs körülötte, mindegyik elmenekült a veszély elől.
A tűz egyre terjed, a tűzoltó szekér épp jókor érkezik. Chataquéla egy díszesen öltözött fiatalembert lát meg, aki szervezi a munkások oltási munkálatait. A nő nem ismeri a férfit, habár az láthatóan nemesember.
A tűzoltó szekérrel sikerül megfékezni a lángol továbbterjedését. Ekkor azonban hirtelen gyereksírást hallanak egy olyan udvarról, amit már körülfogott a tűz. Kiderül, hogy az udvarban 10-12 kisgyermek rekedt. Egy módon lehetne megmenteni őket, ha valaki felmászna az udvar mellett egy ház tetejére, ami még éppen nem ég, és valakit leeresztene egy kötélen.
Ez azonban a tűz miatt nagyon veszélyes, senki nem vállalkozik rá, csak az ismeretlen fiatal nemesúr. Chataquéla gondolkodás nélkül mondja neki, hogy ő lesz akkor a másik, akit a fiatalember engedjen le kötélen az udvarba. Így is történik, a ropogó tűz veszélyes közelségében kettejüknek sikerül kimenteni a gyerekeket.
Közben a tüzet is sikerült megfékezni, a közvetlen veszély elmúlt. Chataquéla keresi azt a bátor ifjú nemest, aki vele együtt kockáztatta az életét munkások gyermekeiért, de már sehol sem látja, a fiatalember eltűnt és Chataquéla még csak a nevét sem tudja.
„Chataquéla hasztalan tudakozódék utánok a körülállóktól, senki sem ismeré, pedig úgy szerette volna tudni, ki volt azon ifjú, kire ő életét oly könnyelműen rábízta, s ki: azt oly erős lélekkel őrzé meg.”
A fejezet az ifjú óriások klubjában folytatódik, ahol Abellinóék éppen Chataquéla tüzes kalandján viccelődnek és találgatják, hogy ki lehet az a fiatal nemes, aki segített neki. Ízetlen tréfák hangzanak el arról, hogyha közülük lett volna valaki, akkor a segítségért cserébe legalább egy csókot kért volna, illetve, hogy az afgán nők férjük halála esetén utánuk ugranak a halotti máglyára. Az Abellinó megjegyzi, hogy Chataquéla ilyet biztos nem tenne, mert ahhoz túlságosan szereti az életet.
Ekkor azonban érdekes dolog történik. A klubban ott van Rudolf gróf is, a fiatal magyar nemes, aki furcsa fogadást ajánl Abellinónak. Rudolf szerint ugyanis Chataquéla képes férje után halni.
„– Ajánlatom rövid és gyorsan végbemehet. Én elveszem nőül ezt az asszonyt; ez az első. Azután gondom lesz rá, hogy hirtelen meghaljak; ez a második. Chataquéla utánam fog halni; ez a harmadik; és akkor ön kötelezve van magát tetszése szerinti módon kivégezni; ez a negyedik.”
Abellinó először csak kacag, nem lája Rudolfon, hogy az komolyan gondolja, végül belemegy a fogadásba.
Közben Chataquéla mindenhol érdeklődik a fiatalember után, akivel a tüzet oltotta. Látatlanba beleszeretett. Egyik nap ismeretlen névjegyet talál az ezüsttálcán, amin a vendégek jelentik be magukat: Szentirmay Rudolf gróf.
Érzi, hogy ő az az ifjú a lángoló ház tetejéről. És igaza is lesz, tehát Rudolf volt az, aki leeresztette Chataquélát a lángoló udvarra
FIGYELEM! Rudolf vezetékneve most kerül elő először!
A hölgy már kimondhatatlanul epekedik – nagyrészt képzelt – hőse után, Rudolf pedig hidegvérűen, szenvedélymentesen csábítja el a lányt, aki viszont a Londonban élő Lord Byron felesége, afgán fogalmak szerint.
„– Chataquéla, légy te az én nőm!
A hölgy reszketett, nem bírt felelni.
– Menj vissza férjedhez, és válj el tőle azonnal! Én utánad fogok menni, és nőül veszlek, szeretni foglak, míg meg nem halok.”
Chataquéla szenvedélyes nő, azonnal összecsomagol és elutazik Londonba, megbeszélik, hogy üzen Rudolfnak, ha már elvált, akkor Rudolf utána megy.
„És itt helyén van megkérdenünk: „Tréfa ez vagy való? És ha való, miben alapszik?”
Honnan e harmincéves életunalom, e bizarr különcködés, e megvetése a világnak, ez útjából kitévedt eszmejárás? Megmondjuk.
Nem a máj és lép betegsége ez, hanem a léleké, és többnyire nagy lelkeké, mert kis lelkek hamar otthon találják magukat a világban.”
Rudolf már régóta nem találja helyét a világban. Nincs cél az életében, nem tudja, mihez kezdjen magával. Az ifjú óriások mulatságai neki nem viccesek, de nem ismer mást. Szép lassan kiüresedett az élete, céltalanná vált, meg akar halni. Ezért ajánlotta ezt a furcsa fogadást Abellinónak.
Azonban újabb fordulat következik. Chataquéla ugyanis már több mint 10 napja nem jelentkezett, Rudolf elhatározza, hogy utána utazik. Elutazása előtti este azonban még elmegy az operába, bár érzi, hogy azt is rettentően unja.
Az operában találkozik gróf Eszéki Sándornéval, egy öreg matrónával, aki unokájával, a 17 éves Eszéki Flórával éppen akkor érkeztek Londonból. Rudolf kénytelen beszélgetni velük, bár nagyon érdektelen. Az öreg nemes asszony elmondja neki, hogy már másnap indulnak haza, Magyarországra, mert nagy honvágyuk van, és Rudolf is jobban tenné, ha tehetségét és vagyonát a haza szolgálatában állítaná, ahelyett, hogy Párizsban dorbézolná el.
Rudolfot azonban ez nem érdekli, neki nincs honvágya, nem érdekli Magyarország, sőt semmilyen vágya sincs, unja az életet, halni szeretne van. Udvariasságból elkezd társalogni a fiatal, de máris gyönyörű Flórával, aki érdekes híreket mond neki Londonból.
Közli ugyanis, hogy a londoni lapok azzal vannak tele, hogy meghalt Lord Byron. Felesége, Chataquéla pedig utána halt, magára gyújtotta házát.
Rudolfot mintha villámcsapás érte volna. „Tehát mégis van isteni hatalom, mely egy életunt kezéből kifacsarja a saját maga ellen irányzott fegyvert!…”
Rudolf úgy érzi, álomból ébredt fel hirtelen, mintha megváltozott volna körülötte a világ. Érzi, hogy kapott még egy lehetőséget a sorstól, amivel élni kell, amit nem szalaszthat el. Most mintha az opera is jobban tetszene neki, mint a világ is színesebb lenne.
„– Mikor utaznak nagyságtok Magyarhonba?
– Holnap korán reggel.
– Megengedik, hogy útitársuk legyek?
E kérdés oly meglepő, oly váratlan volt mindenkire, hogy senki sem felelt rá.
Azonban a hallgatás és bámulat elég válasz volt.”
Rudolf tehát elvesztett egy fogadást, de megnyerte az életét, és mint látni fogjuk a szerelmet is megtalálja majd Eszéki Flóra oldalán.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!