Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Tizedik szín

Szereplők	Helyszín
Kepler János (Ádám) Borbála, Kepler felesége (Éva) Lucifer, Kepler szolgája A tanítvány	Prága

Az előző szín azzal ér véget, hogy Ádám-Danton önként a nyaktiló alá hajtja a fejét. A nyakazásra azonban már nem kerül sor, mert Ádám-Danton mint Ádám-Kepler magához tér részeg álmából Prágában.

„LUCIFER
Ezúttal a nyakazás elmarad. –

ÁDÁM (felemelkedve)
Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?

LUCIFER
Elszálltak a mámorral, mesterem.”

Ádám annak ellenére szomorú, hogy visszakerült Prágába, hogy látta, hogy Párizsban mivé lett a forradalom kezdeti nemes eszméje: terrorba, vérbe és mészárlásba fulladt.

Közben még mindig tart Éva-Borbála és az udvaronc randija, amelyen időközben Éva kap egy kis ízelítőt abból, hogy hogyan mennek a dolgok Rudolf császár intrikákkal teli udvarában:

„ÉVA (a lugosból kilépve)
El tőlem, el – nem csalt tehát gyanúm,
Fel mersz szólítni férjem gyilkosául.
Ily ocsmány tettre képesnek hiszed,
Kit szíved ideáljaul hazudsz.

AZ UDVARONC
Az istenért, nyugodtan, kedvesem,
Ha észrevesznek, még botrányt okozsz.”

Vagyis Éva csak egy könnyű kis kalandra vágyott, de az udvaronc férje meggyilkolására akarja rávenni…

Éva teljesen kiborul, felismeri, hogy a középkor lovagi eszménye mekkora hazugság: a lovagok csak elméletben magasztalják fel a női nemet, a valóságban ugyanolyan aljas vágyak mozgatják őket, mint mindenkit.

Az udvaronc jobbnak látja inkább elillanni:

„ÉVA
A nyomorult! –
Im, itt vagyok, bünömmel s könnyeimmel. (El.)”

Ádám eközben még mindig a forradalmi látomásával van elfoglalva:

„ÁDÁM
Tehát csak álom volt, és vége van.
De nem mindennek. Az eszmék erősbek
A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti
Erőszak, az örökre élni fog.
S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztulva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.”

Vagyis Ádám szerint a Nagy Francia Forradalom eszméi és céljai alapvetően jók és nemesek voltak, csak a megvalósításuk nem sikerült megfelelően. De az eszmék (és az ember) fejlődni fog az idővel, és egyszer majd sikerül őket tökéletesen megvalósítani.

Lucifer, mint szolga ekkor figyelmezteti Ádám-Keplert, hogy órát kell tartania a diákoknak. Hát, Ádámnak ehhez most pont nincs kedve:

„ÁDÁM
Nem oktatom, csak idomítom őket,
Szavak szerint, miket nem értenek,
De értelmök sincs, ezt vagy azt csinálni.
Az oktalan bámúl, és azt hiszi,
E szép szavakkal szellemet idézünk,
Pedig fogás csak az egész, takarni
A szemfényvesztés mesterségeit.”

Ádám tehát nincs túl nagy véleménnyel a diákjai szellemi színvonaláról, de a saját tudományáról sem.

Ekkor érkezik Kepler egyik tanítványa:

„TANÍTVÁNY
Kegyes voltál magadhoz hívni, mester,
Igérvén, hogy tudvágyamat betöltöd,
S mélyebben engedsz a dolgokba néznem,
Mint másra célszerűnek tartod azt.”

A tanítvány szavaiból látszik, hogy nagyon szomjazza a tudást, és mivel értelmesnek és szorgalmasnak látszik, ezért Ádám hajlandó tanítani:

„ÁDÁM
Jól van tehát, látom, te érdemes vagy,
S a legrejtettebb szentélyig beviszlek,
Lásd a valót, mint én látom magam.”

De Ádám ezután valójában semmilyen titkot nem árul el a Tanítványnak. Pontosabban, az a nagy titok, hogy nincs titok: Ádám-Kepler szerint a középkori tudomány alkalmatlan arra, hogy megértse a természet és a világ törvényeit.

A tudósok csak bölcselkedő tanulmányokban próbálják megmagyarázni azokat a dolgokat, amiket ők sem értenek.

„TANÍTVÁNY
Ah, értlek, értlek, s így lesz-é örökre?

ÁDÁM
Egykor nevetni fognak az egészen.”

Tehát Ádám szerint a tudománynak, a megismerésnek van jövője, az ember, az emberiség, a tudás fejlődni fog, de ehhez idő kell.

Logikus a tanítvány kérdése:

„TANÍTVÁNY
Óh, mit tegyek hát, mester, mondd nekem.
Ki annyi éjt szenteltem a tudásnak,
Csak a butával lettem-é egyenlő,
És mind e munka elveszett hiába? –„

És logikus Ádám válasza is:

„ÁDÁM
[…] és ki a szabadba.
Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal,
Minő az erdő, míg az élet elfoly,
Örömtelen poros szobafalak közt.
Hosszúnak nézed-é az életet,
Hogy sírodig teóriát tanulsz?
Együtt mondunk bucsút az iskolának,
Téged vezessen rózsás ifjuságod
Örömhozó napsúgár- és dalokhoz;

Majd Ádám Luciferhez fordul, tovább akar menni, egy másik korba vágyik:

„Engem vezess te, kétes szellemőr,
Az új világba, mely fejlődni fog,
Ha egy nagy ember eszméit megérti,
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,
Ledűlt romoknak átkozott porán. –„

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!