Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Tizenkettedik szín

Szereplők	Helyszín
Ádám Lucifer Tudós Aggastyán Platón Cassius Michelangelo Luther Éva	Falanszter

A tizenkettedik szín az ún. falanszter szín, amiben Ádám és Lucifer a jövőbe, egy falanszterbe látogatnak el.

A falanszter Charles Fourier francia utópista gondolkodó találmánya, egy olyan közösség, telep, ami egyben termelési egység is, helyettesíti a családot, a falanszterek hálózata pedig az elképzelés szerint felváltja majd a nemzeteket.

Madách nem teljesen hű Fourier elképzeléséhez, de az alap minden bizonnyal a francia utópistától származott.

Miután Ádám csalódott az ipari forradalom korszakában is, Lucifer tovább kalauzolja az időben.

Ne felejtsük el, hogy az előző színnel Madách elért a saját korához, tehát ha tovább akarta küldeni Ádámékat, akkor már a jövőben kellett gondolkoznia, mármint a saját korához képesti jövőben.

Így kerül Ádám és Lucifer egy „U” alakú falanszterbe, méghozzá annak közepén, a földből kibukkanva.

Ádám érdeklődését persze rögtön felkelti a falanszter, tudni akarja, hogy hol vannak. Lucifer rövid magyarázatot ad: a jövőben nincsenek nemzetek, nincsenek országok, csak falanszterek hálózata, amikben minden ember egyenlő.

Ádámnak tetszik ez a rendszer:

„ÁDÁM
Beteljesült hát lelkem ideálja,
Ez mind derék, ezt így kivántam én is.”

Egyedül azt sajnálja, hogy nincsenek országok, így hazaszeretet sem lehetséges. De rögtön indulni akar, megismerni az embereket, akik a falanszterben laknak.

Lucifer olyan ruhákat varázsol rájuk, mint amilyeneket az itteniek hordanak, majd bemennek egy szobába, ahol egy tudós ügyködik.

„LUCIFER
Üdvöz légy, túdós!

TUDÓS
Meg ne háboríts
Nagy művemben, nem érek rá fecsegni.

LUCIFER
Nagyon sajnálom. Mink az ezredik
Falanszterből vagyunk tudósjelöltek,
S ily messze útra nagy hired hozott.

TUDÓS
Dicséretes buzgóság, mondhatom.
De hisz müvem most félben is maradhat,
Csak a meleg ne fogyjon lombikomban,
S akaratomnak enged az anyag. –„

Vagyis, elsőre a tudós el akarja hajtani őket, mire Lucifer közli, hogy az ő hírneve hozta őket ide. Erre a tudósnak rögtön akad ideje a számukra. Azaz Ádámék rögtön az elején ízelítőt kapnak abból, hogy azért nem teljesen más ez a tudós, mint azok az emberek, akiket Ádám ismert.

Lucifer összes is foglalja:

„LUCIFER
Ah, nem csalódtam, megmaradt tehát
Még benned is, ki a természetet,
Embert leszűrted, mint végső salak,
A nagy hiúság. –„

Ádám és Lucifer majdnem lebuknak azzal, hogy azt mondták, hogy egy másik falanszterből jöttek, hiszen valójában Ádám semmit sem tud a falanszterekről, ezért nagyon óvatosan kell a tudóssal beszélniük, nehogy ez neki is feltűnjön.

A tudós felajánlja nekik, hogy megmutatja a múzeumot, ahol a régi múlt dolgait állították ki. A múlt természetesen azokat a korokat jelenti, hol eddig Ádám járt.

A múzeumban Ádámék kitömött állatokat látnak: lovat, kutyát, ökröt, oroszlánt. Kiderül, hogy ezekből az állatokból ezek az utolsó példányok, vagyis a földön már nem él több.

Ádám meglepődve kérdezi, hogy milyen állat él még egyáltalán.

A tudós kifejti, hogy azok, amik hasznosak: a disznó és a birka, de ezek sem régi formájukban, mert a tudósok „továbbfejlesztették” őket, sokkal több zsírt, húst és gyapjút adnak.

Aztán egy kiállított szén darabot látnak, ebből sincs már több, a tudósoknak mesterségesen kell előállítaniuk, ugyanígy jártak a vasérccel és az arannyal is, bár utóbbi már nem képviseli azt az értéket, mint korábban.

Ott az utolsó rózsa is, a többi kiirtották, mert csak a helyet foglalta az értékes haszonnövények elől.

Könyvek sincsenek már, az utolsó két példányt (Homérosz Odüsszeiáját és Tacitus Agricoláját) is ebben a múzeumban őrzik.

A könyvekhez való hozzáállás is megváltozott. Ádám (Madách) rajong ezekért a kötetekért, de a tudós szerint felismerték, hogy nagyon veszélyesek, mert álmodozásra, kalandvágyra sarkallják az embert.

Ez pedig a falanszter, a közösség szempontjából haszontalan, tehát könyveket olvasni tilos a fiataloknak, csak azok vehetik a kezükbe, akik már elmúltak 60 évesek.

Következnek a fegyverek, amiket már szintén nem használnak, sőt, az ágyúról már azt sem tudják, hogy hogyan működik. Az ágyún lévő latin feliratot (Ultima ratio regum – A királyok végső érve) sem értik, vagyis a latin nyelv is feledésbe merült.

Ugyanez a sorsa a művészetnek, a tudós lekicsinylően jegyzi meg egy festmény előtt, hogy az alkotója teljesen értelmetlenül töltött túl sok időt az elkészítésével, hiszen semmi haszna sincs.

A tudós gondolatmenete, miszerint a víz nem lesz finomabb egy díszes pohárból, vagy a szépen faragott széken nem lesz kényelmesebb az ülés, elsőre még talán meggyőző is lehet, de Ádám szerint a művészet eltűnésével éppen az emberi alkotóerő lényege vész el:

„ÁDÁM (félre)
De a müvészet, a szellem maradt el –„

Ádám szerint a falanszterbeli élet túl szabályos, túl unalmas, nincs benne semmi izgalom, semmit veszély, semmi lehetőség. A tudós persze ellenkező érveket sorol:

„TUDÓS
Nincs-é behozva a testvériség?
Hol szenved ember anyagi hiányt?
Valóban, illy eszmék megérdemelnék
A megfenyítést.”

Ádámot ezután az érdekli, hogy akkor mi tartja össze az embereket, mi a céljuk, miért tudnak lelkesedni?

„TUDÓS
Ez eszme nálunk a megélhetés.”

A tudós elmagyarázza, hogy korábban a földön mindenből volt bőven: élelem, nyersanyag, minden volt. Ezért aztán az emberek nem is tudták ezeknek a dolgoknak az értékét felmérni, és nem vigyáztak rájuk, pazarolták az erőforrásokat.

Mire pedig az erőforrások vészesen lecsökkentek már késő volt. A tudós szerint még 4000 évük van, amíg kihűl a nap. Ez alatt a négy évezred alatt kell megoldásokat találniuk: hogyan pótolják a napot.

Figyeljük meg, hogy bár a 4000 év természetesen nem igaz, de a tudós szavaiban ott van a modern szemlélet, amit ma globalizáció- ellenességnek nevezünk…

A nap pótlásának kutatásáról eszébe jut a tudósnak az munka, amivel akkor foglalatoskodott, amikor Ádámék megérkeztek.

„Éppen jó, hogy beszédünk erre vitt,
Majdnem feledtem volna lombikom,
Mert én is épp e tárgyban dolgozom.”

A tudós szavaiból kiderül, hogy életet szeretne előállítani a lombikjában, vagyis uralni akarja a természetet, azt akarja, hogy az ő akaratának engedelmeskedjen.

Lucifer azonban ügyes kérdésekkel rámutat, hogy a tudós nem tudja irányítani a természeti törvényeket, mert nem érti a működésüket, max. az élet keletkezéséhez vezető folyamatot tudja elindítani, de utána a természeti törvények a saját logikájuk szerint működnek:

„LUCIFER
A természet fűtője vagy tehát csak,
A többit ő magában végezi. –„

Ádám, aki pedig rajong a tudományért, szintén elkedvetlenedik. Kijelenti, hogy a tudomány nem tudja megjósolni a jövőt, csak követni és leírni tudja a történéseket.

Végül persze Lucifernek és Ádámnak lesz igaza, a lombik elpattan, a kísérlet nem sikerült. Ez azonban nem szegi a tudós kedvét, szerinte már nem sok kell a sikerhez:

„TUDÓS
A lombik eltört, újra kezdhetem
A nagy müvet. Midőn már int a cél,
Kisded göröngy, a dőre vakeset,
Elejt.”

Ekkor hirtelen hangos csengőszó hallatszik, a tudós elmagyarázza, hogy véget ért a napi munka, ezután gyűlés következik, ahol a közösség dolgait intézik: fegyelmezik azt, aki vétkezett, beosztják a nőket és a gyerekeket.

A falanszter tagjai nagy körben állnak az udvaron, középen egy aggastyán hirdeti ki, hogy ki milyen hibát vétett, és azért milyen büntetést kap.

Az embereknek csak számaik vannak, de amikor előlépnek, akkor Ádám az emberiség történetének (vallás, művészet, tudomány) nagy alakjait ismeri fül a vétkezőkben. Ezek az emberek sehogy se tudnak beilleszkedni a falanszter zárt, személytelen világába:

Luther:

• Ő a harmincas szám, bűne az, hogy túlságosan felfűtötte a kazánt, ezzel veszélyeztette a falansztert. – büntetésül nem kap ebédet.

Cassius:

• A 209-es szám, már harmadjára kap fenyítést, mert verekedést szított. Cassius hiába védekezik azzal, hogy nem szította a verekedést, ő csak megvédte magát.

Platón:

• A 400-as szám, bűne, hogy annyira elmerült a gondolataiban, hogy elpusztult a rá bízott marha – büntetésül borsón kell térdepelnie.

Michelangelo:

• A 72-es szám, vétke, hogy rendetlenséget hagyott a műhelyében. Azzal védekezik, hogy unalmas számára mindig ugyanolya, teljesen dísztelen széklábakat készíteni. – büntetése szobafogság.

Vagyis az emberi történelem olyan nagy alakjai kapnak büntetést, akik nem tudnak beilleszkedni a falanszter szűk világába. Akik éppen azért lettek nagy emberek, és alkottak maradandót, mert másképp gondolkoznak, mint az egyszerű emberek. Az ő fantáziájukat, szellemüket nem lehet szabályok közé szorítani.

Ádám úgy érzi, hogy eleget látott, menni akar, de akkor jelenti ki az öreg, hogy aznap két gyermek éri el azt a kort, amikor az anyjuk mellől a közös „neveldébe” kerülnek.

Két nő lép elő két gyerekkel. Az egyik nő Éva, akinek szépsége rögtön elbűvöli Ádámot, mindjárt nem akar olyan gyorsan távozni. Egy szempillantás alatt beleszeret Évába.

Közben az aggastyán utasítja a tudóst, hogy a gyerekek fejformája alapján határozza meg, hogy milyen feladatokra, milyen szakmára alkalmasak és az alapján fogják tanítani őket.

Franz Joseph Gall német anatómus fejlesztette ki a frenológia tanát, ami szerint a koponya alakjából meg lehet állapítani egy ember képességeit és jellemét. Madách korában ez népszerű elmélet volt, maga Madách is hitt benne.

Természetesen mára bebizonyosodott, hogy az elméletnek semmi értelme, az ember fejének formája nem határozza meg a jövőjét…

A tudós rövid vizsgálat után megállapítja, hogy az egyik gyerekből orvos lesz, a másikból pásztor. Ezután a gyerekeket el akarják szakítani az anyjuktól.

„ÉVA
Hozzá ne nyúlj! e gyermek az enyém:
Ki tépi őt el az anyakebelről! –„

Éva tehát nem akarja, hogy elvegyék tőle a gyerekét, és személytelenül, több száz másik gyerekkel közösen neveljék.

Ádám nem bír magával és Éva védelmére kel:

„ÁDÁM
Ah, emberek, ha van előttetek szent,
Hagyjátok ez anyának gyermekét.”

Az aggastyán azonban figyelmezteti Ádámot, hogy ne merjen szembe szállni a Törvénnyel és a Tudománnyal:

„AZ AGGASTYÁN
Merész játékot űzesz, idegen;
Ha a család előitéletét
Éledni hagyjuk, rögtön összedűl
Minden vívmánya a szent tudománynak.”

Ez azonban se Évát, se Ádámot nem érdekli. Éva a gyermekét félti, Ádám pedig Évát. Ádám odáig megy, hogy a korábban a múzeumban látott karddal akarja megvédeni Évát és a gyereket.

Ekkor azonban közbe lép Lucifer, aki Ádám vállára teszi a kezét, mire Ádám nem tud többet mozogni, nem tud beleavatkozni az eseményekbe:

„LUCIFER
Álomkép, ne mozdulj!
(Ádám vállára teszi kezét, ez megdermed.)
Érezd kezemnek végzetes hatalmát. –„

A két gyereket elvszik, Éva összeomlik. Az aggastyán kijelenti, hogy a két nőnek nincs férje (párja), majd kihirdeti, hogy jelentkezzen, aki igényt tart rájuk.

Természetesen Ádám rögtön kijelenti, hogy Évát akarja, mire az öreg felszólítja a tudóst, hogy mondjon véleményt erről a kapcsolatról:

„TUDÓS
Rajongó férfi és idegbeteg nő
Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár.”

Azonban Éva is és Ádám is kijelenti, hogy szeretik egymást. Ez végképp elképeszti az aggastyánt és a tudóst is, hiszen a falanszterben nem a szerelem alapján szokás párt választani.

A szerelem csak valami régi, ódivatú, idejétmúlt dolog, amivel a falanszterben nem tudnak mit kezdeni:

„TUDÓS
Ez őrülés. – Sajátságos, valóban,
A múlt kisértetét feltűnni látni
Világos századunkban.”

Ádám átöleli Évát és kijelenti, hogy a szerelmet nem lehet tudományosa leírni, megtiltani, vagy megmagyarázni:

„AZ AGGASTYÁN
Mit hallgatjuk tovább, kórházba őket!”

A helyzetet Lucifer menti meg:

„LUCIFER
Itt gyors segély kell. Ádám, útazunk!
(Elsüllyednek.)”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!