Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Tizenötödik szín

Szereplők	Helyszín
Ádám Lucifer Az Úr Éva	Újra a harmadik szín pálmafás vidéke

A mű záró színében, ami ismét egy keretszín, és az első három színnel együtt keretbe foglalja a drámát, Ádám és Lucifer visszatérnek a harmadik színbe.

Pontosabban eddig is ott voltak, valójában nem mozdultak onnan, hiszen a harmadik szín végén Lucifer álmot bocsát Ádámra, tehát a történelmi/történeti színek valójában Ádám álmában történtek.

Ádám zavarodottan ébred álmából, hirtelen nem is tudja eldönteni, hogy eddig álmodott, vagy pedig most álmodik.

Lucifer azonban nem hagy neki sok időt, gyakorlatilag azonnal folytatja az előző színben megkezdett vitát, aminek lényege, hogy az embernek nincs szabad akarata, nincs saját döntése, csak végzete, ami előre elrendeltetett, ami ellen az ember semmit sem tehet.

Ádám természetesen nem ért egyet vele:

„ÁDÁM
Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem ezt nagyon magamnak,
Lemondtam érte a paradicsomról.
Sokat tanultam álomképeimből,
Kiábrándultam sokból, s most csupán
Tőlem függ, útam másképpen vezetni.”

De Lucifer sem hagyja magát, hosszan sorolja érveit, amivel végül sikerül is elbizonytalanítania Ádámot.

Ádám végül egyetlen lehetőséget lát arra, hogy megmutassa, igenis van szabad akarata, igenis tud, akár az Istennel is dacolni: öngyilkosságot akar elkövetni.

Ez persze Lucifer győzelmét jelentené, de az ördög szempontjából a lehető legrosszabbkor lép ki Éva a kunyhóból.

„ÉVA
Ádám, miért lopóztál tőlem úgy el,
Utolsó csókod oly hideg vala,
S gond vagy harag van most is arcodon.
Úgy félek tőled…”

Ádámot azonban éppen pont másmilyen, emelkedettebb gondolatok foglalkoztatják + éppen véget akar vetni az életének, nem csoda, hogy nem túl kedvesen reagál Éva szavaira:

„ÁDÁM (továbbhaladva)
Mért is jársz utánam,
Mit leskelődöl lépteim után?
A férfiúnak, e világ urának,
Más dolga is van, mint hiú enyelgés.”

Jön azonban az újabb fordul, ugyanis Éva nem várt (tulajdonképpen azonban nagyon is várt és logikus) bejelentést tesz:

„ÉVA
Tudom, fel fog mosolygni arcod,
Ha megsugom. De jőj hát közelebb:
Anyának érzem, óh, Ádám, magam.”

Azaz Éva terhes. És innentől feleslegessé válik Ádám öngyilkossága, hiszen azért akar meghalni, hogy szembe szálljon az Istennel, hogy megmutassa neki, hogy ő, Ádám dönthet a teremtő művéről.

Azzal azonban, hogy utódja születik Évától, Isten teremtése, az ember, nem semmisül meg, tehát Ádám öngyilkossága is hiábavalóvá válna. Erre Ádám is hamar rájön:

„ÁDÁM (térdre esve)
Uram, legyőztél. Ím, porban vagyok
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.”

Éva bejelentése Lucifer vereségét is jelenti, nem is tetszik a fordulat az ördögnek:

„LUCIFER
Féreg! feledted-é nagyságodat,
Melyet nekem köszönhetsz. –„

Ádám és Éva azonban már nem foglalkoznak Luciferrel, az Urat dicsőítik, ami érthető módon felidegesíti az ördögöt:

„LUCIFER
Fellázadsz-é, rabszolga, ellenem?
Fel a porból, állat.
(Ádám felé rúg. Az ég megnyílik: az Úr dicsőülten, angyaloktól környezve megjelen.)”

Isten megjelenése pedig meghátrálásra kényszeríti Lucifert:

„AZ ÚR
A porba, szellem!
Előttem nincsen nagyság.

LUCIFER (görnyedezve)
Átok, átok!”

Az Úr pedig megbocsájt Ádámnak és újra a kegyeibe fogadja:

„AZ ÚR
Emelkedjél, Ádám, ne légy levert,
Midőn látod, kegyembe veszlek újra.”

Ádám ezután arról panaszkodik az Urnak, hogy látomásai voltak ( a történelmi színek), és ezek a látomások bizony nem sok jóval kecsegtetnek: akárhol, akármilyen időben járt, leszármazottai, az emberiség soha nem tudott élni a lehetőségekkel, soha nem fejlődött, sőt, gyakran visszafejlődött.

Ádám arra kíváncsi, hogy vajon igazak voltak-e ezek a látomások? Az emberiség vajon tényleg ilyen utat fog bejárni?

Isten azonban nagyon kétértelműen és rejtélyesen felel: Az ember nem tudhatja meg, hogy merre tart, hogy milyen lesz a jövő, hiszen ha mondjuk tisztában lenne azzal, hogy a halál utána a lelke örökké élni fog, akkor „Erény nem volna itt szenvedni többé”.

Az embernek küzdenie kell, hiszen küzdelem nélkül nincs győzelem, a küzdelem nehézsége, a kudarcok, a ballépések nélkül az ember nem tudja értékelni a sikert, az előrehaladást, a fejlődést.

Ádám azonban attól fél, hogy el fog tévedni azon az úton, amit Isten jelölt ki neki: ki fog segíteni neki, ki fogja a helyes úton tartani:

„AZ ÚR
Karod erős – szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. „

Azaz, ha Ádám (az ember) jól csinálja a dolgokat, akkor egyszerűen tudni fogja, hogy jól csinálja…

Végül az utolsó sorban az Úr összefoglalja az egész mű mondani valóját:

„AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

-Vége-