Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Nyolcadik szín

Szereplők	Helyszín
Kepler János (Ádám) Borbála, Kepler felesége (Éva) Lucifer, Kepler szolgája Rudolf császár Udvaroncok	Prága

Ahhoz, hogy értsük a színt és a szereplőket, kell egy kis történelmi háttér, ami alátámasztja azt, ami majd a színben történik:

Kepler János:

• Vagy inkább Johannes Kepler német matematikus és csillagász, aki megalkotta a Kepler-törvényeket, amik a bolygómozgásokkal kapcsolatosak, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy zseniális figura volt.
• Feleségét valóban Barbarának hívták, egész pontosan Barbara Müller von Mühleggnek, és Kepler valóban II. Rudolf császár udvari matematikusa és a csillagásza volt.
• Valóban évekig nem kapott fizetést, és anyját bebörtönözték boszorkányság vádjával. Szabadulását nagyrészt fia közbenjárásának köszönhette.

Habsburg Rudolf:

• Számtalan nevet és számot viselt: II. Rudolf néven német-római császár, német és cseh király, I. Rudolf néven magyar király, és V. Rudolf néven Ausztria főhercege.
• Nem túl tehetséges, gyengekezű uralkodóként tartjuk számon, akinek politikai tehetetlenségének számlájára írják a harminc éves háború kirobbanását.
• Mintegy ezt ellensúlyozva viszont nagyon sokat tett a művészetekért és a tudományokért, ezek a témák sokkal jobban érdekelték, mint a politika és az uralkodás. Kifejezetten és magas szinten érdeklődött az alkímia iránt
• Egy jóslat miatt, mely szerint fia fogja letaszítani a trónról, soha nem házasodott meg.

A középkori Prágában járunk, Rudolf császár udvarában. A háttérben boszorkányt égetnek, de az udvaroncok beszélgetéséből kiderül, hogy akkorra ez már annyira megszokott dolog lett, hogy senkit sem érdekel.

Érkezik Rudolf császár és Kepler. A császár megparancsolja Keplernek, hogy készítse el a horoszkópját, mert rosszat álmodott az éjjel.

Rudolf ezután az alkímiáról kezd beszélni, mint kedvenc témájáról, a beavatatlanok számára érthetetlen szavakat és kifejezéseket használva. Ádám-Kepler rezignáltan veszi tudomásul uralkodója szavait:

„ÁDÁM
Értem, felséges úr.”

A császárnak azonban egyéb mondanivalója is van: figyelmezteti Keplert, hogy kellemetlen pletykák terjengnek róla az udvarban, miszerint a reformáció híve lett. Ez nem vet jó fényt a császári csillagászra, ráadásul Keplernek egyébként is érdemes lenne meghúznia magát, mivel az anyja boszorkányság vádjával börtönben van.

A császár azt is Ádám-Kepler szemére veti, hogy túl látványosan próbálja kiszabadítani az anyját. Kepler válasza érthető:

„ÁDÁM
Felséges úr! hiszen fia vagyok.”

A császár szerint viszont Ádám-Keplernek kicsit le kéne nyugodnia. Figyelmezteti a csillagászt, hogy ő, a császár, mennyiszer állt ki mellette: udvari csillagásznak nevezte ki és nemességet adott neki, annak ellenére, hogy az apja csak egy kocsmáros volt és rangon felüli házasságot intézett neki Müller Borbálával.

Miután Rudolf kiosztotta a figyelmeztetéseit, magára hagyja Keplert, aki az elhangzottakon töpreng.

A közelben két udvaronc nézi Keplert és halkan köszörülik rajta a nyelvüket: ebből kiderül, hogy az udvar tagjainak többsége nem fogadja be Keplert, az újonnan szerzett nemesség miatt csak felkapaszkodott senkinek tartják.

Nagyobb baj, hogy érkezik Borbála is, Kepler felesége, mégpedig udvaroncok gyűrűjében. Borbála és az udvaroncok incselkedő beszélgetéséből kiderül, hogy Borbála nem a hűség szobra, és osztja az udvar tagjainak véleményét férjével kapcsolatban.

Közben a társaság odaér Keplerhez, és két udvaronc rögtön munkát is ad Keplernek:

„HARMADIK UDVARONC
Ah, mester! épp jó, hogy találkozunk,
Jószágaimra kívánnék utazni,
Időjóslást szeretnék!

ELSŐ UDVARONC
Én pedig
Fiamnak vágynám csillagát kitudni.
Éjfél után, múlt éjjel jött világra.”

Ádám-Kepler pedig tudja, hogy mit kell válaszolnia:

„ÁDÁM
Reggel mindkettő készen vár, urak.”

Az udvaroncok távoznak, Kepler egyedül marad a feleségével, azonnal kezdődnek is a bonyodalmak:

„ÉVA
János, nekem szükségem volna pénzre.

ÁDÁM
Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár.”

Éva-Borbála további szavaiból kiderül, tehetetlennek és mihasznának tartja férjét, aki nem tud biztos anyagi hátteret biztosítani ahhoz, hogy felesége a többi udvarhölgy között villoghasson.

Ádám-Kepler azonban visszavág: így is éjjel-nappal dolgozik, tudományos tehetségét és képzettségét kiárusítva és apró pénzre váltva horoszkópokat és időjóslásokat készít. A császártól fizetést nem, csak ígéreteket kap, a nemesurak pedig vagy fizetnek neki a munkájáért, vagy nem, inkább nem.

Pedig Keplernek nagy tervei vannak, nagy felfedezéseket szeretne és tudna tenni, de éppen Borbála örökös pénzéhsége miatt kénytelen ezeket az alantas munkákat elvállalni.

De Éva-Borbála kezében is van azért néhány ász:

„ÉVA (sírva)
Szememre hányod, hogy mit áldozasz,
S nem áldozék-e én is eleget,
Miattad? én, nemes háznak leánya,
Midőn kétséges rangodhoz csatoltam
Jövőmet, és nem általam jutál-e
Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el. –„

Kepler keserűen monologizál azon, hogy mennyire nem a szellem, a tudás számít a világban, hanem a rang és a vagyon, pedig szerinte az előbbiek sokkal fontosabbak.

Éva jobbnak látja, ha inkább megenyhül férje iránt, elvégre szüksége van a pénzre:

„ÉVA
No, Jánosom, oly gyászosan ne vedd,
Ha mondok is egyet-mást néha-néha,
Nem akarálak búba ejteni.
De ládd, az udvar oly csodálatos,
És hölgyei oly büszkék, gúnyosak,
Mit kezdjek én dacolni ellenök?
Nincs már közöttünk, úgyebár, harag,
Jó éjt – reggelre ne feledd a pénzt.
(Lemegy a lépcsőn a kertbe.)”

Ádám pedig pontosan átlátja, hogy milyen romlott felesége van, de azt is tudja, hogy mennyire vonzza őt a nő:

„ÁDÁM
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.”

Kepler hívatja a szolgáját, Lucifert, és kiadja neki az utasítást, hogy készítsen másnapra horoszkópot és időjóslást, de olyat, ami legalább nagyjából hihető.

Vagyis Kepler pontosan tisztában van vele, hogy ez a két dolog leginkább hablaty, nem tudományos munka, ezért passzolja le a szolgájának…

Közben Borbála a kertben éppen az egyik udvaronc szeretőjével randevúzik.

Közben Ádám azon mereng, hogy végül is ő vágyott egy olyan korba, ahol nyugalom van, ahol nincsenek nagy eszmék:

„ÁDÁM (merengve)
Kivántam kort, mely nem küzd semmiért,
Hol a társas rend megszokott nyomát,
E megszentelt előitéletet
Nem bántja senki, hol nyugodhatom,
És egykedvű mosollyal hagyhatom
Hegedni hosszu harcaim sebét. –
Megjött a kor, s mit ér, ha e kebelben
A lélek él – e kínos szent örökség,
Mit az egekből nyert a dőre ember -,
Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyugodni,
S csatára kél a renyhe élvezettel.”

Vagyis Ádám nyughatatlansága, tenni akarása nem csitult el attól, hogy Prágában van. Bort hozat Luciferrel és miközben tovább elmélkedik, lassan leissza magát.

Közben a kertben az udvaronc egyre hevesebben udvarol Borbálának, akinek szavaiból viszont érdekes módon az derül ki, hogy alapvetően szereti a férjét, csak éppen, mivel nem tudja megérteni, ezért unatkozik mellette. Ezért szórakoztatja magát futó kalandokkal.

Ádám eközben tovább elmélkedik (és iszik):

„ÁDÁM
Óh, jő-e kor, mely e rideg közönyt
Leolvasztandja, s mely új tetterővel
Szemébe néz az elavult lomoknak,
Biróúl lép fel, büntet és emel,
(Felkél, és tántorogva az erkély szélére lép.)
Nem retten vissza a nagy eszközöktől,
Nem fél a rejtett szót kimondani,
Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt
Haladni fog a végzetes uton,
S lezúzza tán azt is, ki őt kimondta.”

Ádám tehát ismét változásra, haladásra, forradalomra, megújulásra vágyik.

És mivel közben halkan felhangzik a Marseillaise dallama, sejteni lehet, hogy a következő szín hol és mikor fog játszódni.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!