Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Kilencedik szín

Szereplők	Helyszín
Danton (Ádám) Éva (A márki huga) A márki Saint-Just Robespierre „Rongyos, felgerjedt pórnő” (Éva másik megjelenési formája a színben) Nemzetőrök Sans-Culotte-ok	Párizs

Történelmi háttér:

Danton:

• Párizsi ügyvéd, a francia forradalom legendás (legendásan kegyetlen) alakja. Tehetséges és nagyszerű szónok, aki a forradalom nevében iszonyú vérengzéseket rendezett. Végül Robespierre parancsára és Saint-Just vádirata alapján 1794-ben kivégezték, nagyjából olyan vádakkal, mint amik majd a színben is elhangzanak.

Robespierre:

• Francia ügyvéd, politikus, a jakobinus diktatúra vezéralakja. Villámgyors karriert futott be a francia forradalom alatt, majd ugyanolyan gyorsan is bukott meg. Néhány hónappal Danton kivégzése után megsebesül (golyót kap az állkapcsába, máig vitatott, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy valaki eltalálta), elfogják, majd kivégzik.

Saint-Just:

• A francia forradalom és a jakobinus diktatúra jelképes alakja, Robespierre barátja. Robespierrel együtt fogják el és végzik ki.

Az előző, prágai szín végén Ádám-Kepler változást, új eszméket, forradalmat akar. Meg is kapja, mert Luciferrel közös utazásának következő állomása Párizs, ahol Ádám a Nagy Francia Forradalom Dantonjaként jelenik meg.

Érdekes, hogy Lucifer ebben a színben egyáltalán nem szerepel, Éva viszont két alakban is!

További érdekesség, hogy ez a szín amolyan „álom az álomban” rész, hiszen a harmadik színben Lucifer álmot bocsátott Ádámra és Évára, és álmukban kezdték meg az időn és történelmen át tartó utazásukat.

Az előző szín végén Ádám-Kepler leissza magát, tehát a párizsi szín mámoros álmában történik, amiből majd a tizedik színben fog magához térni, ismét Prágában.

Ádám-Danton egy emelvényen álló nyaktiló mellett áll és a tömegnek szónokol:

„ÁDÁM (folytatva)
Egyenlőség, testvériség, szabadság! –

NÉPTÖMEG
Halál reá, ki el nem ismeri!”

Ádám lelkesítő szónoklatot tart, aminek lényege, hogy  a nép, bár éhezik, rongyos, és alig van fegyvere, mégis lelkes és győzni fog.

Ádám szerint a nép győzhetetlen, ha jól vezetik, éppen most végeztek ki egy tábornokot, aki vereséget szenvedett:

„ÁDÁM
Helyesen mondod. Nincs más kincse a
Népnek, mint a vér, mellyet oly pazar
Nagylelküséggel áldoz a hazának. –
S ki egy népnek szent kincsével parancsol,
Nem bírván meghódítni a világot,
Az áruló. –„

Ekkor a forradalmi hadsereg egy tisztje lép ki  tömegből és azt kéri, hogy adják neki a kivégzett tábornok helyét. Danton szerint azonban először bizonyítania kell:

„ÁDÁM
Dicséretes, barátom, önbizalmad,
De biztosítást, hogy szavadnak állsz,
Előbb a harcok színhelyén szerezz.”

A tiszt szerint viszont ő éppen alkalmas lenne erre a feladatra, de Danton türelemre inti. A tisztről viszont sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy türelmes lenne:

„A TISZT
Nem bízol bennem, látom, hát tanulj
Felőlem jobban vélekedni, polgár. –
(Főbe lövi magát.)”

Dantont nem hatja meg a tiszt öngyilkossága:

„ÁDÁM
Kár érte, egy ellenséges golyót
Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. –
Viszontlátásig, győzelem után.”

Ezután Ádám-Danton újra a néphez fordul:

„ÁDÁM
Óh, bár oszthatnám én is sorsotok. –
De nékem harc jutott csak, nem dicsőség,
Nem ellenség, mely által esni is dísz,
De mely rejtekből orvul leskedik
Fondorlatával rám s a szent hazára. –„

Ez azért egy kicsit álszent szöveg, de a nép vevő rá:

„NÉPTÖMEG
Mutasd meg ujjal, és halál reá!

ÁDÁM
Akit mutatni bírok, az meg is halt.”

Danton azonban kicsit túllőtt a célon, a népet már nem lehet leállítani, vért akar:

„NÉPTÖMEG
Hát a gyanúsak? – Hisz aki gyanús,
Már bűnös is, megbélyegezte a
Népérzület, ez a nem tévedő jós. –
Halál, halál az arisztokratákra! –
Jerünk, jerünk a börtönüregekbe,
Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent.”

Danton megpróbálja eltéríteni a nép dühét, és azt mondja, hogy inkább a Konventtel foglalkozzanak, annak soraiba ugyanis árulók férkőztek. De a tömeg mindenáron a börtönbe zárt arisztokraták akarja megtizedelni (naná, hiszen ott nem kell válogatni, aki börtönben van, az mind bűnös…)

„NÉPTÖMEG
Fel a Konventre hát, nincs még eléggé
Átválogatva. – A Konventre később,
Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. –
Addig szedd össze minden áruló
Nevét, Danton.
(A néptömeg fenyegetve el.)”

Ekkor néhány katona két arisztokratát rángat a nyaktilóhoz, Danton elé. Egy márkit, és testvérét, Évát. Annyi a bűnük, hogy arisztokratáknak néznek ki (azok is)

„EGY SANS-CULOTTE
Imé, itten hozunk
Ismét két ifju arisztokratát,
E büszke arc, finom fehér ruha
Világosan mutatja bűnöket!”

Érdekes módon Ádám-Dantonban hirtelen mély rokonszenv támad a márki és Éva iránt. Elhatározza, hogy megmenti őket, még akkor is, amikor a büszke márki nem kér a kegyelemből:

„ÁDÁM
Nem értem, mily rokonszenv vonz felétek,
De önveszélyemmel megmentelek.

A MÁRKI
Nem, Danton, hogyha bűnösök vagyunk,
Elárulod a hont, ha el nem ítélsz;
Ha nem vagyunk, nem kell hiú kegyelmed.

ÁDÁM
Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz? –

A MÁRKI
Márki vagyok. –„

A korszak két ellentétes politikai nézete csap itt össze. A márki az arisztokratákat, a császárságot képviseli, aki csak a királyához hű, és nem ismeri el a nép, a csőcselék hatalmát. Ezekért az elvekért pedig meghalni is kész.

Ádám-Danton pedig a forradalmat, a népet képviseli, az arisztokrácia és a király ellensége.

Ádám úgy dönt, hogy akarata ellenére is megmenti a márkit, maga sem tudja, miért:

„ÁDÁM
Dacolsz velem, jó, hát én is fogok.
Ki lesz erősb? megmentlek ellenedre,
S e jellemért egy higgadtabb jövő,
Melyben kihamvadt a pártszenvedély,
Hálát fog adni nékem. – Nemzetőrök!
Lakomra véle. Tí feleltek érte.”

Danton mellett a vérpadnál csak a márki testvére, Éva marad. Hamarosan kiderül, hogy Éva hasonlóan büszke és nemes jellem, mint a testvére. Dantonnak ez imponál, pillanatok alatt beleszeret a lányba

„ÁDÁM
Az én világom e szörnyű emelvény.
Midőn ráléptél, véled egy darab
Menyország szállt le, s szentélyébe zár.”

Danton ezután arról panaszkodik Évának, hogy mennyire egyedül van, és tudja, hogy vannak ellenfelei a forradalmárok között, akik vesztére törnek. Éva meglepődik:

„ÉVA
S e rémvilágban még szeretni vágysz,
Nem rettent-é a lelkiösmeret? –„

Danton következő monológjában tulajdonképpen felmenti saját magát a forradalmi vérengzésekben játszott szerepe alól. Brutussal, Ceasarral példálózik, akiket saját koruk ugyanúgy elítélt, mint az arisztokraták most a forradalmárokat, de majd a történelem igazságot szolgáltat nekik.

„Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú?
Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret,
Amint magával hozza e világra:
Én érzem, e szív hogy rokon tiéddel,
S te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? –„

Éva azonban sokkal reálisabb:

„ÉVA
S ha meg? Mi haszna. Más Isten vezet,
Mint akit én szivemben hordozok.
Nem érthetjük meg így egymást soha. –„

Közben a tömeg visszatér a börtönből, ahol komoly vérengzést rendeztek a foglyok között. Amikor meglátják, hogy Éva még mindig él, Danton nem nyakaztatta le, akkor egyszerűen leszúrják.

„ÁDÁM (szemét elfödve)
Jaj, vége hát. – Óh, sors, ki bír veled?”

A tömeg elvonul, csak egy rongyos polgárlány marad, aki kísértetiesen hasonlít az előbb leszúrt Évához, kezében egy véres fejjel, másikban egy késsel.

Ez azonban már egy másik Éva. Az előző, az intelligens, arisztokrata Éva, aki hű volt az elveihez, az arisztokráciához, és bár ő sem maradt érzékelten Danton iránt, mégis világosan felismerte, hogy nézeteik között akkora a szakadék, amit nem lehet áthidalni.

A polgárlány Éva ennek éppen az ellenkezője: közönséges, rongyos teremtés, akit a forradalom emelt ki a nyomorból, és  adott hatalmat a kezébe.

„ÉVA
Danton! tekints ez összeesküvőre,
Téged kivánt megölni, én ölém meg.”

Ádám-Dantonnak nem nagyon tetszik, hogy a lány tulajdonképpen önbíráskodott, tovább romlik a helyzet, amikor Éva jutalmat követel:

„ÉVA
Tettem helyes, s jutalmamat kivánom:
Tölts vélem egy éjet, nagy férfiú.”

Danton sok mindenre hajlandó a forradalom érdekében, de ezek között nem szerepel, hogy egy mocskos, trágár polgárleánnyal szertkezzen…

Éva megsértődik:

„ÉVA
Valóban, polgár, úgy látszik, te is
Kékvér arisztokrataul szegődtél,
Vagy hagymázban szólsz ily regényesen. „

Ádám-Danton közben azon gondolkozik, hogy ez az Éva mennyire hasonlít külsőre a márki testvéréhez, és mégis, mekkora különbség van közöttük, bár pontosan nem tudja megfogalmazni, hogy mi is ez a különbség.

Érkezik Robespierre és Saint-Just újabb tömeg élén. Hamar kiderül, hogy Danton fejét akarják és a Konvent határozatát hozzák Danton letartóztatásáról.

Danton próbál védekezni, de a tömeg ellene fordul:

„SAINT-JUST
[…]A felséges nép majd itél fölötted,
Előtte vádollak, honáruló:
Csempészetért az állami javakban,
Rokonszenvért az arisztokratákkal,
Vágyódásért a zsarnok úralomra.”

Tulajdonképpen ez nagyjából igaz is, mert Dantontól nem állt távol a valóságban sem, hogy saját zsebre is dolgozzon, de attól még tény, hogy Saint-Just és Robespierre nem a forradalom és a nép érdekében eszközölte ki Danton kivégzését, hanem saját politikai érdekeik miatt.

Ádámot lefogják és a nyaktilóhoz vezetik, ahol még megjósolja, hogy Robespierre követni fogja őt a halálba három hónapon belül (így is lett), majd a fejét önként a guillotine alá hajtja.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!