Mekkora volt valójában az egri várat ostromló török sereg?

Játszunk el azonban egy kicsit a „mi lett volna ha?” gondolattal! Tegyük fel, hogy a törökök vannak olyan könnyelműek és bohémak, hogy valóban küldenek egy 150 ezres sereget az 1552-es hadjáratra. Nos, a szám akkor sem fog stimmelni. Ugyanis az egri ostrom az 1552-es hadjárt utolsó hadieseménye volt (ami ráadásul eredetileg nem is szerepelt a műsorban). Tehát, ha a törökök 150 ezerrel indultak, a hadjárat végére kis valószínűséggel lehettek ugyanennyien. Gondoljunk csak a háború természetes velejáróira: csata/várostrom közbeni halál, sebesülés miatti harcképtelenné válás, a menetrendszerűen érkező járványok áldozatai, dezertálás, tábori igzságszolgáltatás „következményei” stb.

Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a török seregnek a meghódított területeken, főleg a várakban, katonaságot kellett hátrahagyni a biztosítás érdekében. Márpedig a törökök igen sikeresek voltak abban az évben, mielőtt odaértek Egerbe, számos várat elfoglaltak: Veszprém, Buják, Drégely, Szécsény, Temesvár, Lugos, Karánsebes, Pancsova, Versec, Arad, Lippa, Solymos, Csanád, Szolnok… Ezeken a területeken mindenhol katonákat kellett hagyni.

Ráadásul, ha a törökök tényleg 150 ezren jelentek volna meg Eger alatt, akkor azt kell mondanunk, hogy az egrieknek semmilyen esélyük sem lett volna. Lehettek volna bármilyen hősiesek, kitartóak találhatott volna ki Bornemissza Gergely bármilyen trükkös és furmányos hadiszerszámokat, a törökök a puszta számbeli fölényüknél fogva elsöpörték volna a várat!

Gondoljunk csak bele, ha a magyar védőket 2000 főre tesszük, akkor 150 ezres török sereg esetén hetvenötszörös túlerőt jelent, vagyis minden magyarra 75 török jutott volna. Nos, ez azért nem a legjobb arány.

Érdekes vita lehetőségét veti fel az is, hogy kit is számoljunk bele a 150 ezer főbe? Ez mindenkit magában foglal, tehát a sereget kísérő mesterembereket, logisztikai szakembereket, felcsereket, az ökrök és lovak gondozóit, állatorvosokat, hadtápot, a kereskedőket, mutatványosokat, prostituáltakat is? Vagy a 150 ezer csak a harcosok száma lenne? Kit tekintünk katonának? Csak a hivatásosokat, akik életvitelszerűen harcoltak és zsoldot kaptak? Vagy ide tartoznak a szabadkatonák is, akik nem kaptak katonai képzést és csak a zsákmányra hajtanak?

Számolnunk kell még a logisztikai problémákkal is. Eger környékén az egyetlen jelentősebb vízvételi lehetőség az Eger patak volt, aminek vízhozama egész egyszerűen nem alkalmas ennyi ember ellátására. És akkor a kajáról még nem is beszéltünk.

Ott van még a halottak problémája is. Egy 150 ezres seregben naponta akkor is sokan halnak meg (betegség, verekedés, baleset, igazságszolgáltatás következtében), ha nincs harc. Ostromnál nyilván megtöbbszöröződik az áldoztok száma. Érdekes módon azonban Egernek és környékének az 1960-es években történt, viszonylag részletes feltárás során nem találtak török tömegsírokat.

Ennek nagy valószínűséggel az az oka, hogy sem idő, sem lehetőség nem volt a halottak mély gödrökbe való eltemetésére, valószínűleg éppen csak elkaparták őket valahol, ahonnan aztán a környék állatai hamar széthordták a maradványokat. Ellenben egy 150 ezres hadsereg tömegsírjai után nagyobb valószínűséggel kellene temetkezési nyomokat találni, mint egy 40 ezres után.

Összességében úgy tűnik, hogy igazat kell adnunk azoknak, akik a 30-40 ezres szám mellett vannak, bár nyilván ennél ezért lehettek némileg többen, mint ahogy némileg kevesebben is.

Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a török sereg kisebb létszáma semmit sem von le az egri védők hősiességéből! Ha maradunk a 40 ezres számnál, akkor ez még bőven húszszoros túlerőt jelent. Dobó és vitéz társai – köztük egyszerű parasztemberek – ezzel nem lesznek kevésbé hősök, hiszen ma melyikünk mondhatná el magáról, hogy képes lenne megküzdeni egyedül 20 képzett harcossal…

A számszerű adatok többségének forrása: Sugár István: Az egri vár és viadala c. könyve (Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1971)

-Vége-