Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Második rész – Olvasónapló

Természetesen dráma ez a fiataloknak, nehezen viselik, hogy el kell válniuk, olyannyira, hogy Miloszláv meg is tesz a nagy vallomást: feleségül akarja venni Apolkát.

Apja, Gáspár erre igazán kiborul, hiszen neki semmit sem jelent a lány, pusztán annak eszköze, hogy folyamatosan testvére fölé kerekedhessen. Apolkának tehát mennie kell, de a fiatalok megbeszélik, hogy este találkoznak:

„Apolka lehajolt hozzá és magyarul súgta, hogyha hallanák is a cselédek, meg ne értsék:

– Tíz órakor este Péter nagybácsi le szokott feküdni, akkor kinyitom az ablakot s beszél­gethetünk, ha odajössz.”

Apolka tehát most Péternél készül eltölteni a következő fél évet. Amikor Péter házába érnek, maga Péter nem várja személyesen a lányt. Apolka berendezkedik, majd elküldi társalkodónőjét, és az angol komornyikot is.

Ekkor azonban kiderül, hogy a pofaszakállas angol komornyik nem más, mint Trnowszky Péter, aki azért öltött álruhát, hogy megnézhesse, milyen körülmények között él Apolka Gáspárnál. Természetesen annak is szemtanúja volt, amikor Miloszláv szerelmet vallott a lánynak és annak s, amikor Apolka az ablak alá hívta a fiút.

Péter iszonyú haragra gerjed:

„- Hát azért hizlaljalak én itt könyörületből, hogy azé a gézengúzé légy, a halálos ellenségem fiáé? Láttam, hogy sirattad, hallottam, mikor az ablak alá híttad. Szégyen, gyalázat! Az utcán nem akartam botrányt csinálni. De nem tűrlek itt egy percig sem, hálátlan teremtés. Fel is út, le is út, takarodj rögtön a házamból!”

Apolka nem tehet mást, elhagyja Péter házát, egy helyre mehet, vissza Gáspárhoz, aki viszont szintén nem fogadja szívesen:

„- Úgy? Elkergetett a zsivány? És most ide akarsz jönni végképp az én nyakamra? Persze, persze. Hát olyan nagy szamárnak tartasz te engem? Ugye jó volna, még jobban behálózni a fiamat? Nagyon korán kezded a mesterséget, kis pondró. Elpusztulj innen, mert a kutyákat uszítom rád. Hallani se akarok többé felőled.”

Apolka kétségbeesésében elmegy Klivényihez, régi gyámjához, hátha befogadják. Meglepő módon Klivényi most jóval kedvesebben bánik vele, mint két évvel azelőtt. Miloszláv persze hamar kideríti, hogy hova került a lány, hamar „barátságba” keveredik Klivényivel (gyakorlatilag lefizeti) és így minden nap találkozhat Apolkával.

Egy nap Lengeffy Elemér vándortársulata érkezik a városba. Klivényi pedig azzal állít haza, hogy egy nemes úr, aki az utcán látta Apolkát, és nagyon megtetszett neki, két jegyet ajándékozott Klivényinek, hogy vigye le a lány este színházba.

Apolka nem nagyon akar menni, mert Klivényi felesége éppen ágyban fekvő beteg, őt szeretné ápolni, de Klivényinek nem lehet ellent mondani.

Elmennek a színházba, ahol a nemes úr bemutatkozik:

„- Én báró Behenczy Pál vagyok.
S mindez olyan előkelően, finoman csengett, a cipője talpa recsegett, a monoklija fénylett, ragyogott a szemén, s a zsebkendőjéről, az egész ruhájáról rezeda-illat áradt szét a környéken.”

A színházban megjelenik Miloszláv is, az előadás után pedig közösen – Apolka, Klivényi, Behenczy és Miloszláv – vacsorázni mennek. A vacsora melletti beszélgetés során aztán szép lassan kiderül, hogy miért erőltette Klivényi a találkozást Behenczyvel. Gyakorlatilag el akarja adni a lányt a báró szeretőjének. Apolka persze, aki soha nem találkozott még az életnek ezzel a sötét oldalával, nem igazán érti, hogy mi történik körülötte, Behenczyt sem tartja szimpatikusnak.

Miloszláv bezzeg rögtön rájön, hogy mit akar Klivényi, a dolog elfajul, összeverekednek. Csak azért nem lesz súlyosabb következménye a dolognak, mert verekedés közben érkezik Kubikné, akit Klivényi felesége mellett hagytak, hogy ápolja. Kubikné közli, hogy Klivényi felesége, Zsuzsanna meghalt.

„Rögtön megösmerte a Kubikné huhogó hangját, s eleresztette zsibbadtan a Miloszláv nyakát. »Meghalt«, motyogta és bambán nézett maga elé.”

A második rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!