Sárközi, a ragyás cigány jellemzése

4. Összegzés

Sárközi, a ragyás cigány komikus, vicces, humoros figura, akit természetes gyávasága, ravaszsága és ösztöne mindig megóvja attól, hogy igazán nagy bajba kerüljön.

Mindig az események sűrűjében van, de nem önszántából, hanem a körülmények sajátságos, szerencsétlen alakulása folytán.

Klasszikus ügyeskedő, aki mindig megpróbálja kihozni a legtöbbet, a számára legelőnyösebbet a legkritikusabb helyzetből is.

Általában nincs szerencséje, hiába szeretne mindig kapni, szerezni valamit (a legtöbb esetben kap/szerez is valamit), azt hamarosan el is veszítni. Ezt tekinthetjük igazságszolgáltatásnak is, hiszen mindig úgy akar valamihez jutni, hogy nem tesz érte semmit, nem dolgozik meg érte, csak ravaszkodik. Magától értetődik tehát, hogy az „ebül szerzett jószág ebül vész el”.

Természetes ragaszkodása Gergelyhez megható emberi tulajdonsága, de ez mindig csak kezdetben van így, később aztán mindig megpróbál hasznot is húzni a helyzetből.

Külső tulajdonságai: ragyás, mindig rongyos, folt hátán folt ruhát visel, furcsán beszéli a magyart.

-Vége-




“Sárközi, a ragyás cigány jellemzése” bejegyzéshez 22 hozzászólás

    • Kedves Zoltán!

      Nos, csak a nagy bölcseket tudom idézni: az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.. 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  1. Volt egy magyar házim és abban ez az olvasónapló nagyon sokat segített!
    Köszönöm! ☺️❤️☺️

    Válasz
  2. Kedves Zsiráf!
    A múltkor segítettét a Toldi átírásában, most pedig ennek az olvasónaplónak vettem hasznát.
    A Toldi természetesen 5* lett.
    Nem tudom szavakba önteni a hálám, amivel tartozom neked, ezért a csodás munkáért!
    Nagy-nagy köszönet, egy anyukától, aki a kislányát segíti a tanulásban.
    Köszönöm

    Válasz
    • Kedves Éva!

      Emlékszem, a Toldi Györgyös fogalmazás volt az! 🙂 Örülök, hogy jól sikerült! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Kedves Zsiráf! Lehet hogy leírtad de én nem találom sehol,hogy kinél szolgált korábban Sárközi?

    Válasz
  4. Hogy van az hogy egyik jellemzésnél sem tudom megnyitni a folytatást???????????????¿¿¿¿¿??????¿¿¿¿¿??????¿¿¿¿¿¿

    Válasz
  5. Szia Zsiráf!
    Lehet hogy benne van a írásodban de nem találtam,ha nem nagy udvariatlanság akkor elárulod ki volt Sárközi felesége ha volt?
    Előre is köszönöm

    Válasz
  6. Kedves Zsiráf!

    A fiamnak most az online oktatás alatt 2 olvasónaplót is el kellett készítenie, a Toldi és az Egri csillagokat.
    A Toldinál még nem akadtunk az oldaladra, de most az Egri csillagoknál hatalmas segítség volt. Egy 12 éves alapvetően szerintem még nem tud úgy elolvasni ég regényt, hogy minden apró kis részletet utána fel tudjon idézni. Nagyon sok mindenre megtaláltuk Nálad a választ, köszönet érte.

    Üdv: Éva és Ádám

    Válasz
    • Kedves Év és Ádám!

      Örülök, hogy rátaláltatok az oldalra és segített nektek. Nos, a kötelező olvasmányokkal kapcsolatos vita messzire vezet, ne is menjünk bele! 🙂 Gyertek máskor is!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .