Török Bálint élete

A végzetes csata után Török Bálint Szapolyai táborában tűnt fel, ami talán azért történt, amiket „kapott” Mohács után, és már ugyebár egyszer átélte a bűnbakkeresés útját.

Ott volt 1526 novemberében Székesfehérváron, amikor a nemesség egy része királlyá választotta Szapolyait. Hűségéért a Temesi ispáni ranggal jutalmazták.

1526 őszén Cserni Jovan vezetésével a délvidéken élő szerbek egy része fellázadt és egyfajta saját miniállamot hozott létre. Török Bálint, mint Temesi ispán maga köré gyűjtött minél több katonát, és megtámadta Cserni Jovan gyülevész bandáját. 1527 tavaszán a Szeged melletti Sződfalva mellett legyőzték a felkelőket.

A vezér is alig tudott elmenekülni, aki ezután Szegeden próbált rablással pénzt szerezni, de nem jött össze, halálos sérülés lett a dologból. Emberei egy tanyára vitték vezérüket, ahova Török Bálint is követte 300 lovasával.

Lényeg a lényeg, egy héttel később Cserni Jovan feje már Szapolyai előtt volt.

Ebben az évben más fontos események is történtek. Ugyanis még 1526 novemberében Pozsonyban a nemesek egy másik csoportja ezúttal Habsburg Ferdinándot választotta királlyá. A volt király özvegye, Mária királyné vezetésével intenzív kampány indult a magyar főurak között, hogy híveket szerezzenek.

Így került képbe Török Bálint, akinek elkezdtek szépen fűt-fát ígérni. Volt szó birtokadományokról, készpénzről, ígéretről, hogy a török ellen fog harcolni Ferdinánd. 1527 nyarán Ferdinánd egy nem túl nagy sereggel megindult, és sorba nyíltak meg előtte a várak kapui. Így Győr, majd Komárom, Esztergom, Visegrád, és végül Buda a főváros is.

Ekkor jelent meg Török Bálint 400 lovas katonával a kapuk előtt és csatlakozott a királyi sereghez. Ezek után a Budán összehívott országgyűlésen a nemesség elismerte Ferdinándot királynak, akit november 3-án Székesfehérváron meg is koronáztak. Török Bálint részt vett a koronázáson, sőt ez már neki a második volt.

Alig egy év alatt a harmadik „főnöknél” járt a főúr ekkor már.

1528-ban a szinai csatában Szapolyai főseregével ütközött meg a királyi sereg, melynek könnyűlovasságát Török Bálint vezette. A csata a királyi sereg győzelmével végződött, ami után elfoglalták Szepes várát, ami a Szapolyai család központjának számított, és a kezükre került Trencsén is, ahol a Szapolyai család kincstárát és levéltárat őrizték.

A háború az idő előrehaladtával komoly fordulatot vett, mert a már szinte szétvert Szapolyai „párt” erőre kapott.

Ennek oka a törökkel kötött kényszerű szövetség volt, amely segítségével 1529-ban Budát is sikerült visszaszerezniük.

Török Bálint személyisége komoly változáson ment át ezekben években. Magára hagyottnak érezte magát, unta, hogy soha nem kap segítséget, csak ígéreteket, a király mindig csak tartozott neki a fizetéssel, a katonái zsoldjával, és amikor ezekért cserébe birtokadományt kért, hát azt se kapott.

Az életrajznak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .