William Golding – A legyek ura – Olvasónapló

Ötödik fejezet – A tengeri szörny

Ralph lefelé sétál a gyűlések helyszínéhez, közben nyugtalan gondolatok járnak a fejében. Olyan gondolatok ezek, amik nem egy 12 éves gyerekhez illenek, a szigeten való hosszú tartózkodás, a felnőttek iránymutatása nélküli élet azonban rákényszeríti Ralphot, hogy felnőttként gondolkodjon.

„Türelmetlen mozdulatot tett. Az a baj, hogy ha az ember vezér, akkor gondolkodnia kell, bölcsnek kell lennie. Megesik, hogy az embernek azonnal határoznia kell. Határoznia és gondolkodnia kell… a gondolkodás fontos dolog… következményei s eredményei vannak…

Az a baj – gondolta Ralph a vezéri főhelyet szemlélve –, hogy nem tudok gondolkodni. Nem úgy, mint Röfi.

Ralphnak ezen az estén még egyszer helyesbítenie kellett ítéletét. Röfi tud gondolkodni. A nagy, kerek koponyájában lépésről lépésre halad, de hát nem ő a vezér. Bármilyen nevetséges is külsőre, de agya az van. Ralph most már szakembere volt a gondolkodásnak, s fel tudta ismerni a más gondolatait.”

Ralph a gyűlések helyén megfújja a kagylót, mire mindenki összegyűlik. Ralph kijelenti, hogy most komoly dolgokról kell beszélni. Az utóbbi időben valami elromlott a szigeten a gyerekek között. Amikor idejöttek, akkor mindenki boldog volt, de mostanra rosszra fordultak a dolgok és ez azért van, mert senki sem tartja be azokat a szabályokat, amiket korábban hoztak:

• Úgy döntöttek, hogy vizet fognak tárolni üreg kókuszdiókban az árnyékban, de már senki sem hoz vizet.
• Úgy döntöttek, hogy egy meghatározott helyre mennek wc-re, de most már mindenki ott intézi a dolgát, ahol éppen eszébe jut.
• Úgy döntöttek, hogy mindenki segít a kunyhók felépítésében, de a végére Ralph és Simon egyedül maradtak.
• Úgy döntöttek, hogy a tűz mindig égni fog, de a vadászok miatt most kialudt, emiatt lehet, hogy elszalasztották a lehetőséget, hogy megmentsék őket.
• A legfontosabb pedig a félelem, mert a kicsik félnek olyan dolgoktól, ami nincs is. „– Meg kell vitatnunk, hogy miért félnek az emberek, s el kell határoznunk, hogy nincs rá semmi okuk.”

Ralph szerint fontos dolog, hogy betartsák azokat a szabályokat, amiket ők maguk hoztak. Ralph azonban azzal, hogy felhozta a félelmet, hibát követett el, mert elterelte a többiek figyelmét. A kézzelfogható szabályok betartása a gyerekeknek nem olyan fontos és érdekes, mint a félelem az ismeretlentől, vagy a vadállatoktól, a „kígyó-izétől”. A kötelezettségek betartásának szükségességét a gyerekek nem tudják felfogni, mert nem tudják mihez kötni, ellenben megmagyarázhatatlan, mesés, kalandos dolgoktól félni sokkal izgalmasabb.

A kagylót most Jack veszi át, aki ügyesen kihasználja Ralph hibáját és a félelemről kezd el beszélni. Szerinte a szigeten nincsenek vadállatok, senkinek nincs oka semmitől félni, akik mégis ezt teszik, azok csupán apró gyerekek, „pisisek”. Természetesen a fiúk közül senki sem szeretné, ha „pisisnek” tartanák, ezért egyetértenek Jackkel.

Figyeljük meg, hogy a fiúk vitája mennyire hasonlít a felnőttek köztti politikai csatározásokra. Ralph jó és hasznos dolgokat mond, de nem tudja pontosan megfogalmazni őket. A gyerekek számára a megfelelő helyre vécézés, a tűz fenntartása, vagy a vízgyűjtés unalmas dolgok. Nem fogják fel, hogy a biztonságos élet megteremtéséhez ezek az unalmas dolgok kellenek, ehhez pedig szervezettség kell. A szervezettség biztosítja azt, hogy ne vaduljanak el, hogy civilizáltak maradjanak. Jack ezzel szemben olyan témáról szónokol, ami mindenkit izgat, a félelemről, a vadállatokról, a gyávaságról. Elvont dolgok ezek, nincs gyakorlati hasznuk, hiszen a félelem irracionális dolog, nem lehet irányítani, de érdekesek, hatással vannak a gyerekek fantáziájára, lekötik a gondolataikat és ezzel Jack hatalmat szerez a többiek felett, manipulálni tudja őket, mint egy diktátor.

Most Röfi emelkedik szólásra és komoly, felnőttes szavakat használ a félelemről.

„ Manapság van orvosság minden bajra, még a lélek belsejében levő bajokra is. Csak nem gondolja itt valaki komolyan, hogy félnünk kell valamitől, ami nincs? Az élet folytatta Röfi lelkes-közlékenyen –, az élet ma tudományos, úgy van, tudományos. Egy vagy két évvel a háború befejezése után már majd felutazunk a Marsra és vissza. Tudom, hogy itt nincs szörny… úgy értem, olyan, ami agyarral, karommal támad… s azt is tudom, hogy itt nincs mitől félni…”

Jack tehát akaratlanul is jól számított, mindenki a félelemmel foglalkozik, be akarják bizonyítani, hogy a szigeten nincs olyan dolog, amitől félniük kellene.

Ekkor azonban egy Phil nevű „apróság” elmeséli, hogy egyik éjszaka rosszat álmodott, felébredt és kiment a kunyhóból a sötét erdőbe, ahol látta, hogy valami szörnyűséges és óriási mozog a fák között.

A többiek először elképednek a történeten, lehet, hogy mégis él valamilyen szörny a fák között? De Phil az „apróságokhoz” tartozik, túl kicsi ahhoz, hogy a „nagyok” komolyan vegyék.

„– Lidércnyomása volt – mondta Ralph. – Álmában kelt fel. […]

– Aludtál – mondta Ralph. – Nem volt ott senki, semmi. Éjszaka nem lehet az erdőben járni. Vagy járt ott valaki közületek? Kiment valaki a kunyhóból?”

Persze mindenki arra számít, hogy senki sem fog jelentkezni, éjszaka senki sem megy ki közülük a kunyhóból. Hirtelen azonban Simon emelkedik fel és félénken elmondja, hogy ő ki szokott járni éjszaka, mert a liánok között van egy búvóhelye, amiről senki sem tud és akkor jár oda, amikor egyedül akar lenni.

Ezzel Simon akaratlanul is eltereli a figyelmet Phil történetéről.

„– Hát ezt ne csináld többször, érted? Éjjel maradj a helyeden! így is épp elég ostobaságot hordanak össze vadállatokról meg egyebekről, semmi szükség arra, hogy még te is megijeszd az apróságokat éjjeli kirándulásokkal…”

Ekkor azonban a kis Percival jelentkezik. Ralphnak feltámad a lelkifurdalása, mivel Percival annak a fiúnak a rokona, akinek a szederjes anyajegy volt az arcán és eltűnt azon az éjszakán, amikor a fiúk véletlenül felgyújtották az erdőt. Azóta sem látta senki. (És később sem kerül elő többé.)

Percival szerint a szörny, amit Phil látott, a tengerből jön. Erre újra fellángol a vita, Maurice elmondja, hogy az apja szerint a tengerben van egy csomó olyan állat, amit még nem fedeztek fel, lehet, hogy ez is ilyen. Ráadásul szerinte vannak olyan tintahalak, amik több száz méter hosszúak és a bálnákat is megeszik. A vita innentől már nem a félelemről szól, hanem a fiúk hiányos természettudományos ismereteiről, mint hogy a tintahal ki tud-e menni a partra, vagy nem.

A vitát Simon szakítja félbe, aki érdekes dolgot mond.

„– Lehet – mondta akadozva –, lehet, hogy azért mégis él itt egy állat.

A gyülekezet vadul elbődült, Ralph ámulva nézett Simonra.

– Te… te is hiszel ilyesmikben?

– Hát nem tudom – mondta Simon. A szíve akkorákat vert, hogy majd megfulladt. – Tudniillik…

– Tudniillik úgy értem, hogy… hogy talán bennünk van az…

– Marhaság!”

Simon véletlenül ráérzett az igazságra, csak nem tudja megfelelően kifejezni. A fiúknak nem a külső vadállatoktól kéne félniük, hanem azoktól, amik bennük lakoznak és a civilizáció és a felnőttek hiánya miatt lassan elszabadulnak. Ez a gondolatmenet azonban túl bonyolult a fiúk számára ahhoz, hogy fel tudják fogni, azért vágják rá, hogy marhaság.

Közben besötétedik és Ralph már bánja, hogy estére hívta össze a gyűlést, hiszen a gyerekek félnek a sötétben, nem tudnak a Ralph szerint lényeges dolgokra koncentrálni. Végül szavazásra bocsájtja a kérdést.

„– Ki hisz abban, hogy vannak kísértetek?”

Ralph legnagyobb meglepetésére Röfi kivételével mindenki felnyújtja a kezét. Ez már a legértelmesebb Röfinek is sok.

„Valaki kiragadta kezéből a kagylót. Röfi sivító hangja hallatszott.

– Én nem szavaztam a kísértetekre. A gyülekezet felé fordult.

– Én nem szavaztam… ezt mindenki jól jegyezze meg magának.

Hallani lehetett, hogy nagyot dobbant a lábával.

– Mik vagyunk mi… emberek vagy állatok? Vagy vademberek? Mit fognak rólunk gondolni a felnőttek? Elhagyjuk a helyünket, hogy malacokra vadásszunk… ki hagyjuk aludni a tüzet… most pedig…”

Ekkor Jack kezd el vele ordítani, naplopónak nevezi. Röfi kétségbe eseten tiltakozik, hiszen nála van a kagyló, csak ő beszélhetne. Ralph próbál segíteni neki, kijelenti, hogy őt választották vezérré, tehát mindenkinek hallgatnia kell rá. Jackből viszont ezúttal kibújik igazi egyénisége.

„Ralph felugrott.

– Jack! Jack! Nem nálad van a kagyló! Hagyd beszélni! Jack arca feléje úszott.

– S te is fogd be a szádat! Ki vagy te tulajdonképpen? Itt ülsz… s parancsokat osztogatsz az embereknek, hogy mit csináljanak! Nem tudsz vadászni… nem tudsz énekelni…

– Én vagyok a vezér. Megválasztottatok.

– Mit számít az, hogy megválasztottak! Parancsokat osztogatsz, amiknek semmi értelme…

– Röfinél van a kagyló.

– Rendben van… hát csak kényeztesd azt a gömböcöt, ahogy eddig is tetted…

– Jack!

Jack keserű gúnnyal utánozta a kiáltást.

– Jack!… Jack!

– A törvényeink! – kiáltotta Ralph. – Megszeged a törvényeinket.

– Bánom is én!

Ralph összeszedte lélekjelenlétét.

– Nincs egyebünk, mint a törvényeink! – kiáltotta. De Jack megint csak ráordított.

– Fütyülök a törvényekre! Erősek vagyunk… vadászok vagyunk. Ha van itt állat a szigeten, megöljük. Bekerítjük, s addig ütjük, verjük, ütjük, verjük…”

Jack eszelős viselkedése magával ragadja a többieket, mindenki felugrál, csatárláncba állnak, hogy a sötétben megkeressék és megöljék a szörnyet.

Röfi, Ralph és Simon egyedül maradnak. Röfi szerint Ralph a vezér és fújja meg a kagylót, hogy mindenki visszajöjjön. De Ralph bizonytalan.

„Ralph higgadt, mérlegelő hangon felelt, mint aki egy elméletet ad elő.

– Ha most megfújom a kagylót, s nem jönnek vissza… akkor lőttek nekünk. Még a tüzet sem tudjuk ébren tartani. Olyanok leszünk, mint az állatok, sohasem fognak bennünket megmenteni.

– Ha nem fújod meg, akkor válnak csak igazán állatokká. Nem látom, hogy mit csinálnak, de hallani hallom őket.”

Ralphot egy másik kérdés is izgatja: mi van, ha mégis vannak kísértetek?

„– Az a kérdés, Röfi: vannak-e kísértetek? Vannak-e szörnyek?

– Persze hogy nincsenek.

– Miért ne volnának?

– Mert akkor a dolgoknak semmi értelmük sem volna. A házaknak meg az utcáknak… meg a tv sem működnék.

Az éneklő, táncoló fiúk oly messzire kerültek, hogy az énekből már csak a szöveg nélküli ritmust lehetett kivenni.

– De tegyük fel, hogy a dolgoknak nincs értelme, legalábbis itt a szigeten? Hogy vannak… izék, amik figyelnek bennünket, és várnak?”

Tehát Ralph érzi, hogy valami nincs rendben a szigeten, de azt nem tudja felfogni, hogy a helytelen, rossz dolgokat nem külső tényezők okozzák, nem a kísértetek, nem a szörnyek, hanem ők maguk, akik képtelenek betartani a saját maguk által hozott szabályokat.

Ralph még azon is eltűnődik, hogy le kéne mondania a vezérségről Jack javára. Röfi erőteljesen tiltakozik, a kövér kisfiú az egyetlen, aki felismeri, hogyha van valamilyen szörny egyáltalán a szigeten, akkor az nem más, mint Jack Merridew.

„– Ha Jack lenne a vezér, csak vadászattal törődnék, tűz meg nem lenne. Holtig itt rekednénk.”

A fejezet végén Ralph mondja ki mindnyájuk problémáját és Röfi egyetért vele

„– Ide-oda hánykolódunk meg sodródunk – mondta Ralph –, s közben minden elromlik. Odahaza mindig kéznél volt egy felnőtt. Kérem, uram… kérem, kisasszony… s akkor válaszoltak az embernek. De jó lenne![…]

– A felnőttek ismerik az életet – mondta Röfi. – Azok nem félnek a sötétben. Összegyűlnének meg teát innának és vitatkoznának, s akkor minden rendbe jönne… […]

– Ha valami jelt tudnának adni nekünk… – kiáltotta Ralph kétségbeesetten. – Valami jelt vagy egyebet a felnőtt világból…”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!