III. rész 1. fejezet
Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
---|---|---|
Dobó István Mekcsey István Cecey Péter Cecey felesége |
1543, két évvel később, mint az előző rész |
A Berettyó partja |
A Berettyó partján lovas csapat itatja a lovaikat, azonban a lovak nem akarnak inni, kiderül, hogy véres a víz. A csapat vezetője Dobó István, a patakparton ülve egy fiatal férfit talál, akiknek a fején egy nagy kardvágás van, azt mossa a folyóban.
Kiderül, hogy a férfi Mekcsey és azért vérzik, mert egy 10 törökből álló csapat megtámadta a közelben egy öregember kocsiját, Mekcsey és három embere pedig a segítségére sietett. Csak Mekcsey és az öreg házaspár élte túl a harcot, hat török meghalt, négy elmenekült.
Az öreg házaspárról kiderül, hogy Cecey Péter és a felesége. Éppen a királyné udvarába tartanak Vicuska esküvőjére, akit az a Fürjes Ádám vesz feleségül, aki az előző részben csúnyán cserbenhagyta Gergelyt. (2. rész, 21. fejezet) Dobó és Cecey, mikor megismerik egymást, melegen kezet fognak. Mekcsey Debrecenbe tart, hogy elvigye Gergelyt a király hadába.
Cecey, Dobó és Mekcsey megosztoznak a törökök fegyverein, Mekcseyé lesz egy szép kígyófejes kard.
Mivel Cecey és Mekcsey egy irányba mennek, Dobó kíséretül melléjük adja három katonáját.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Köszi Zsiráf, hogy ezt a sok fejezetet leírtad, és köszi azt is hogy sokat írtál és a tanárom elhitte hogy én írtam és 5-ös lett a dogám! Köszi!!!!!!!! 🙂
Kedves Sziszi!
Örülök, ha jól tudtad hasznosítani az oldalt, gyere máskor is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia kedves Zsiráf!
Az lenne a kérdésem, hogy az
Ábel a rengetegben című regényről fogsz e írni ?
Üdv levi 🙂
Kedves levi!
Fúúúú…Biztos fogok egyszer, de az biztos, hogy nem idén lesz! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf nem találom erre a kérdésre a választ.Tudnál segízeni lèccives?(Hogyan jutnak be a börtönbe és hogyan beszélnek Török Bàlintal)Előre is köszönöm.!
Kedves Jánoska!
A választ a III. rész 11. fejezetében találod.
Üdv:
Zsiráf
Én dolgozatot írtam és nagyon jó lett köszönöm hogy ezt mind összegyűjtötted.
Kedves Lili!
Szívesen, örülök, hogy jól sikerült! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsíráf ki volt Török Bálint rabtársa és a Talizmán gyűrűm 5 volt belőle
Kedves Bence!
A válaszokat ebben és ebben a fejezetben találod!
Üdv:
Zsiráf
Szia zsiráf tudnál segíteni az egyik kérdésre válaszolni bármit erre a kérdésre hogyMit fogad meg Török Jancsi, Gergő és Mécses?
Kedves Alexandra!
Kérlek olvas el a Kommentelési Szabályok 7. pontját, aztán visszatérünk a kérdésedre.
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!!
Nagyon tetszik ez az oldal!! Elolvastam a könyvet de hogy megértsem az olvasónaplód sokat segített!! Köszönöm!! Ügyes vagy!!
Üdv:UnicornGirls
Kedves UnicornGirls!
Örülök neki! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia zsiráf! Tudnál egy olyat is csinálni amiben a pál utcai fiúknak a lényegét íród le ? Nagyon nagyon örülnék neki😁 előre is kösziiii!!!!!!!!!
Üdv:anna😋
Kedves Anna!
http://olvasonaplopo.eu/molnar-ferenc-a-pal-utcai-fiuk-olvasonaplo/
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm nagyon sokat segít a tanulásban. Így 4-nel rosszabbat nem írtam.
Kedves Gál Gréta!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Nagyon jó az oldal és ha elolvasom ezeket mindig tudom hogy 5-ös lesz a dogám ☺
Köszönöm, hogy megkönnyíted az Egri Csillagok olvasását!😊
Kedves Vargha Virág!
Örülök, hogy jól sikerülnek a dogák, csak így tovább! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Ezt elírtad?
török Bálint
Üdvözlettel
Bányai Tibor
Kedves Bányai Tibor!
Ezt el. Köszi, javítva! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Én is köszönettel tartozom mert emiatt lett 5-ös az Egri csillagok témazáróm.Nagyon alaposan megfogalmazott és részletes leírás ez.
Köszönettel:Nikola TSL(fiú)
Kedves Nikola TSL!
Örülök a jó jegyednek! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf nagyon jó ez az olvasó napló néhány osztálytársam is ezt az oldalt használja! 🙂😁
Kedves Jázmin!
Köszönöm és örülök neki! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Nagyon jo ez az oldal
Kedves Zsömi!
Köszönöm! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szerintem is szuper!?
Egyetértek!!! (y) 🙂 😉 <3
Zsiráf tufsz segíteni?az egri csillagokban Moré lászló és a Jumurdzsák másik neve mi volt?Milyen más néven emlegetik a következő szereplőket? ez a kérdés ami benne van a feladatban. és akkor a Móré László meg a jumurdzsák neve kellene köszönöm ha segítesz U.I.imádlak te vagy a legjobb fej a világon
Kedves Szombati Márk Vince!
Móré László másik nevét ebben a fejezetben találod.
Jumurdzsák másik nevét pedig ebben.
Üdv:
Zsiráf
ezzel az oldallal megmentetted az életem!nekem nem lett volna erőm csinálni egy ilyen oldalt!!
Kedves Bogyesz!
Örülök, ha segítségedre van az oldal! Tudod, mindenkinek van valami fejlövése… 🙂
Üdv:
Zsiráf
Ez az oldal kiemelkedik a többi közül mert ez egy kicsit különlegesebb és már minden könyvet innen néztem nagyon örülök zsiráf hogy te ezt megtetted mind azokért akik a határidővel küzdenek
Köszönöm azt is ,hogy köszönöm
Kedves Woluska!
Örülök, ha használhatónak találod az oldalt!
És köszönöm, hogy megköszönted a köszönömöt! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm nagyon sokat
segített az oldal
Kedves bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb!
Szívesen, gyere máskor is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Csak annyi gondom van ,hogy az iskolába powerpointot kellet készíteni és nem tudtam kimásolni.
Kedves bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb!
Nos, a jobb egérgomb nem véletlenül van letiltva, egy kicsit Nektek is dolgozni kell! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Nagyon örülök, hogy vannak még olyan emberek akik tesznek azért, hogy másoknak jobb legyen és nem csak nézik, hogy mások mit csinálnak hanem ők is tesznek valamit.
Kedves Cukrica!
Azért vagyunk egy páran! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Mnnyi időbe telt megírni ezt az egész oldalt Zsiráf?
Kedves Zsömi!
Fene tudja 🙂 Az írás tart a legkevesebb ideig, az oldal kódolása és karbantartása sokkal több időbe telik. Az Ovasónaplopó mostani formája már a negyedik verzió, eltartott egy darabig, amíg kitaláltam, hogy hogyan nézzen ki.
Üdv:
Zsiráf
Az igen
nagyon köszi hogy le írta az egészett! 🙂
Kedves sakura!
Szívesen, gyere máskor is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiràf!
Remélem nem veszed sértésül, ha én nem ezt az ólvasónaplódat àt írom. Remélem nem baj, mert a tanàrunk észre veszi, ha valaki az internetrõl màsolta. És én nem nagyon tudok tartalmat írni, így gyanut foghat. Még egyszer, bocsànat, ha àt írom. Üdv:Vadkutya
Kedves Vadkutya!
Természetesen nyugodtan dolgozd át az olvasónaplót, ez csak egyféle verzió, amit bárki nyugodtan bővíthet, átírhat, másolhat, rövidíthet! 🙂
Jó munkát!
Üdv:
Zsiráf
Én köszönöm.
Köszönöm az ezt a lerövidített változatot nagyon hasznos!!! 🙂
Kedves Könyv moly nem vagyok 🙂
Szívesen!
Üdv:
Zsiráf
Nagyon tartalmas és biztos 5 fogok rá kapni az iskolában 🙂 🙂
Kedves Könyv moly nem vagyok 🙂
Azért ne igyunk előre a kecske szőrére, de reméljük a legjobbakat! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia nagyon köszi nekem nagyon sokat segített nagyon jó ez az oldal 🙂
Kedves Domika!
Szívesen, gyere máskor is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Holnapra kell kiolvasni az Egri csillagokat,de szerencsére megtaláltam ezt az oldalt!! Kircsi!!;-):-D
Kedves Virág!
Örülök, ha tetszik! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!!
Nagyon jó az oldal!! Sokat segített a saját olvasónaplóm megírásában. Köszönöm szépen!!
Richárd
Kedves Richárd!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Tudsz segíteni abban, hogy ki írt Gergő kardjára és mit írt rá?
Kedves Monos Virág
„Még egy kard volt ottan íratlan. A Dobóé párja. Azt Gergelynek adta Mekcsey.
– Hát erre mit írjunk? – kérdezte Tinódi. – Jó lesz-e ez: Bornemissza Gergely, szaporábban nyergelj!
Nevettek. Gergely a fejét rázta.
– Nem. Nekem nem kell vers, csak egy szó. Abban az egy szóban benne van minden vers és minden gondolat. Ezt írja rá, Sebők bátyám: A hazáért!”
Vagyis Tinódi Lantos Sebestyén írja rá Gergő kardjára azt, hogy A hazáért
Üdv:
Zsiráf
Koszi zsiraf a reszlrtes naplot minfen brnnr van ami kell de semmi ami nem holnap irok belolle dolgozatot az erdedetit nem olvastam el ez segiteni fog biztos vagyok benne
Kedves Kipu!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm NAGYON SOKAT SEGÍTETT EZ AZ OLDAL! A kiselőadásomban köszönök hogy mindezt megírtad!
Kedves Barby!
Szívesen!:)
Üdv:
Zsiráf
🙂
Köszi,hogy segítettél !! Nagyon jó ez az oldal
Kedves Mátéka!
Szívesen, gyere máskor is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf! 😀
Életmentő vagy 😀 ! Semmi erőm nem volt másodszorra elolvasni ez az oldal mentette meg az életemet 😉 !
Kedves Kiaru c:
Örülök, ha használni tudtad! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf! Ez a weboldal nagyon jó! Sokat segített, innen másoltam ki mindent, és remélem 5 lesz a dogám! És előre megköszönöm, hogy válaszolsz 😀 Ez a legjobb weboldal
Kedves Peti!
Köszönöm az elismerést és örülök, ha használni tudtad az oldalt! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Tudnál Segítteni?
Ki minek öltözött?
Kedves Ricsi!
Hűha… Azért így belőni elég kemény… Hol, mikor és kikre gondolsz? 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Elöször is köszönöm ezt az olvasónaplot… Nagyon hálás vagyok neked és minden tiszteletem a tiéd, hogy ezt az oldalt össze hozzád… Nagyon köszönöm neked még egyszer!
Üdv:
Ember
Kedves Ember!
Szívesen, örülök, ha hasznosnak találod! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Mi az a jedikula? Mi celra szolgal?
Mit jelent a tulipánünnep?
Kedves Tóth Alexandra!
Mivel nem volt türelmed legörgetni az oldal aljára és ott feltenni a kérdésed, hogy az legyen az utolsó, hanem csak találomra belekattintottál a kommentek közé, így tök felesleges válaszolnom, mert soha többé nem fogod megtalálni a kommentedet a többi között…
Üdv:
Zsiráf
Bocs a helyesírási hibáért!☺
Üdv:
Ember☺☺☺
Kedves Ember!
Nincs harag! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Csak megköszönni tudom neked. Köszönöm!
Kedves Flacika08!
Szívesen, szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
A III. rész II. fejezetében írtad, hogy Gárdonyi jellemzi a Héttornyot.
Sajnos nekem nincs meg a könyv, de ez a kötelező. Arra lennék kiváncsi, hogy mit ír erről az épületről.
Köszi, előre is:)
Kedves 🙂
„Konstantinápoly déli sarkán egy régi vár áll. Falai magasak. A falakon belül hét köpcös torony, mint hét óriás szélmalom, ilyenforma rendben:
A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik.
Ez a híres Jedikula, magyarul Héttorony.
A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse.
A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek.
Ott a hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindenkit másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan kényben, szabadján, mintha otthon volna: járni engedik napestig a várkertben, a zöldségeskertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat hármat is; leveleket írhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet.”
Üdv:
Zsiráf
Köszi a gyors választ:)
Szívesen, szívesen! 🙂
köszi a válaszokat
Kedves lilllllllllla!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Nem szeretnék egy sértő, illetlen kritikát írni, de úgy érzem, ezt muszáj leírnom. (Hogy jobb legyen az oldal, nameg, hogy mással ne forduljon elő.)
Tehát: Aminap megírtuk a dolgozatot és a tanárunk a következő rafinált kérdést tette föl:
Miért volt rabláncon Török Bálint (vagy valami ilyesmit). Először azt gondoltam, hogy ahogy Te írtad még maga Török se tudta, de nem erre akart rákérdezni. Kijavításkor a megoldás az volt: Mert nem tért át az iszlám hitre. (Nem arra kérdezett rá, hogy miért van börtönben, hanem arra, hogy miért kötözték le jobban). Remélem érted mire gondolok 🙂
Szóval ezt csak azért írtam mert ezt nem írtad le, nameg az ekőbb említett dolgok miatt.
Egyébént az olvasónapló nagyon klassz, használható, átlátható, hibátlan:)
Üdv:
Peti
UI:Bocsi a hibákért (ha vannak (átnéztem))
Kedves Peti!
Hm… Sajnálom, hogy nem tudtad helyesen megválaszolni a kérdést… Ugyanakkor úgy érzem, hogy a kritikád nem teljesen jogos, ugyanis ha megnézed, akkor a III. rész 11. fejezeténél azt írtam, hogy:
„Végül Veli bég beengedi őket Török Bálinthoz, akit úgy találnak az udvaron, hogy súlyos vasláncba van verve. Ebből tudjuk meg, hogy a főmufti 9. fejezetbeli térítési kísérlete nem járt különösebb sikerrel. Török Bálintot azért verték láncra, mert: „…gorombán bánt a főmuftival.””
Ezzel együtt nem érzem teljesen korrektnek a dolgozat kérdését, mert a „Miért van rabláncon Török Bálint?” kérdésre én is azt válaszoltam volna, amit Te, tekintve, hogy a regényben az a fontos, hogy Bálint úr török rabságba esett, nem az, hogy megláncolták… Vagy legalábbis illett volna valamilyen rávezető kérdést még hozzátenni. De hát, kik vagyunk mi, hogy szembe szálljunk a nagyhatalmú tanerővel… 😀
Remélem nem az ötösöd múlt a kérdésen, ha mégis, akkor pár év múlva meghívlak egy sörre! 🙂
Üdv:
Zsiráf
u.i.: Köszönöm a visszajelzést, ilyenkor jövök rá, hogy mekkora felelősségem van egy-egy olvasónapló írásánál…
Tényleg. Ezesetben visszavonom amit írtam, bocsi.
Kedves Peti!
Nincs harag! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszi Zsiráf ez igy nagyon jó 5-öst kaptam kösziiii
Kedves Niki!
Gratula, Te is megdolgoztál érte! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf !
Azt szeretném kérni , hogy segits nekem fülszöveget írni az egri csillagókból . Előre is köszönöm . Ez az oldal fantasztikus ! Szerintem hibátlan .
Üdv: Segítség
Kedves Segítség!
Szóval fülszöveg… A fülszöveg a könyv rövid leírása, összefoglalása, aminek az a célja, hogy az olvasó megvegye a könyvet, tehát egy rövid, néhány soros figyelemfelkeltő összefoglalás kell.
Az Egri csillagok alapvetően két fő motívum köré épül, ezek pedig Gergely élete (felnőtté válása) és Eger 1552-es török ostroma. Ezeket mindenképpen bele kell venni + még talán a konstantinápolyi kalandot.
A szöveg stílusa pedig már Tőled függ:
Lehet klasszikus, pl.: „A regény Bornemissza Gergely, a jobbágyfiúból vitézzé váló kisfiú izgalmas története a Bakonybeli Keresztesfalvától az egri vár 1552-es török ostromáig. Pontos és érdekes leírás a korabeli emberek hétköznapjairól, számos magyar történelmi fordulóval megfűszerezve.” stb. stb
Vagy kalandregényes: „Kövesse figyelemmel Bornemissza Gergely kalandjait a három részre szakadt Magyarországon egy kis faluból a török fogságon és Török Bálint nemesi birtokán át a török császár elleni gyilkossági kísérletig, és a reménytelen túlerővel szembeni egri várvédelemig. A regény a klasszikus kalandregény minden jellemzőjével rendelkezik, van benne szerelem, árulás, konstantinápolyi fogolyszabadítási kísérlet, csata és győzelem. Tökéletes nyári olvasmány a történelmi kalandregények kedvelőinek.
Valahogy így tudnám elképzelni, természetesen ez még nem feltétlenül elég, de szerintem indulásnak nem rossz. A lényeg, hogy minél rövidebben kell minél jobban felkelteni az olvasó figyelmét. A fülszövegnél – tapasztalataim szerint – még az sem baj, ha van egy jó adag szóismétlés, esetleg túlzás is.
Remélem tudtam segíteni:)
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf !
Igazából 10 kérdésem lenne . Zsiráf ha megterhelek nyugodtan írd le és valahol majd megkeresem . Ha nem terhwelek meg akkor ezzek lennének a kérdések :
Kik a valodi és kitalált szereplők ?
Milyen más néven emlegeti a regény
Zápolyát
György barátot
Móré Lászlót
Bizáncot
Dervis béget
Jedikulát
Sebő deákot
Manda béget?
Mit énekel?
Az öt olasz ének veli bégnek a Jedikulabán
Sok dolgos asszony az ehri várbannaz eskü napján
Cecey Éva a mennyegzőjén
A perzsa hívők serege a Konstantinápolyba
A müzzein boldogasszony -templom tornyából
A helyszínek ídőrendi sorrendben
Jumurdzsák jellemzése gyűrű
Gyűrű jellemzése
Bornemissza Gergely önéletrajza
Ha nagyon megterhelek akkor nem muszály válaszolnod. De ha válaszolsz akkor te egy csoda ember vagy.
Üdv:nel0
Kedves nel0!
Leghamarabb holnap este tudok válaszolni!
üdv:
Zsiráf
Köszönöm
Kedves nel0!
Maradjunk annál, hogy fél csoda ember vagyok, mert minden kérdésre nem fogok válaszolni, egy kicsit azért Neked is dolgoznod kell! 🙂
Valódi szereplők pl.: Bornemissza Gergely, Dobó István, Mekcsey István, a török szultán, Fráter György, Török Bálint, Török János, Hegedüs István
Kitalált szereplők pl.: Cecey Éva, az öreg Cecey, Jumurdzsák, Sárközy, a ragyás cigány, Hajván
Milyen más néven emlegeti a regény:
Zápolya – Szapolyai János
György barát – A sajóládi gvárdián
Móré László – Miután a török szultán fogságában felveszi az iszlám hitet, Szelimnek hívják
Bizánc – Konstantinápoly
Dervis bég – Jumurdzsák
Jedikula – Héttorony
Sebő deák – Nem Sebő, hanem Sebők és Tinódi Lantos Sebestyén
Manda bég – Eredeti neve Hasszán, de mindenki csak Hajvánnak (marhának) hívja
Mit énekel
Az öt olasz énekes Veli bégnek a Jedikulában:
Mamma,
Mamma,
Ora muoio,
Ora muoio!
Desio tal cosa
Che all orto ci sta.
A sok dolgos asszony az egri várban az eskü napján:
Csak azért szeretek falu végén lakni,
Erre jár a rózsám a lovát itatni.
A lovát itatni, magát fitogtatni,
Piros két orcáját velem csókoltatni.
Cecey Éva a menyegzőjén:
Eriggy, legény, szaporán
Daruszőrű paripán
Kedvesedhez!
Eriggy, legény, szaporán
Daruszőrű paripán
Gergelyedhez!
A perzsa hívők serege Konstantinápolyban
„Valami keserves litániát énekelnek, amelynek minden sora ez a két szó: Husszein! Hasszán! – és egy hu kiáltás, amely különösen dübörgő ropogással elegyedik.”
A müezzin a Boldogasszony templom tornyából
„Allahu akbár! Ashádu anna la iláha ill Allah! Ashádu anna Muhammad rászulu Allah! Heija alassalah! Heija alalfalah! Allahu akbár! La ilaha ill Allah! (Isten a legmagasztosabb! Bizony nincs isten az Istenen kívül! Bizony Mohamed az ő profétája! Jertek imádkozásra! Jertek Isten tiszteletére! Isten a legmagasztosabb! Nincs isten az Istenen kívül!)”
A helyszínek időrendi sorrendjét ki tudod írni az olvasónaplóból.
Jumurdzsák jellemzését itt találod
A gyűrű jellemzését meg itt
Remélem így könnyebb lesz, ha legközelebb is szükséged van segítségre, elég csak egyszer írnod, nem kell különböző neveket használni, mert az IP címekből látom, hogy ugyanonnan jönnek a kérdések 😀
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf !
Te fantasztikus vagy !!!! Nagyon de nagyon köszönöm !
Kedves nel0!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon sokat segít az oldalad.
Örülök ,hogy megtaláltam.
Üdv
Kedves Grrrr2!
Szívesen, én is örülök, hogy idetaláltál! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiràf!
Könnyű ez a munka?? Hogy össze-vissza ìrogatsz mindenkinek?
Kedves Lili!
Nem munka, hobbi! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Ez már csak azért jó mert a tanár nem nézni az oldalakat eddig 1 oldali irt le a kis füzetjébe amit a legtöbben irnak le az iskolában. Az osztályba mindenkinek elmondtam ezt az oldali mert kutya jó
Kedves RoliKing!
Köszönöm a reklámot! 🙂
Üdv:
Zsiráf
A delik szo mit jelen mert nem tudom? Kerlek irj vissza amint csak lehet!
Kedves Nagy Alexandra!
A delik a deli többesszáma, ami lovas török katonát jelent. Mekcsey és Gergely öltöznek be deliknek, amikor útban vannak, hogy megpróbálják kiszabadítani Török Bálintot.
Üdv:
Zsiráf
Nem baj hogy mast irtam mert akkor meg nem tudtam es azt irtam helyette hogy gergoek es mi az igazi neved?
Kedves Nagy Alexandra!
A Gergőék is teljesen jó!
Üdv:
Zsiráf
Koszonom szepen hogy ezt mind le irtad
Kedves Evelin!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Egy anyuka vagyok, a 6-os lányomnak segítek (olvassa de nagyon nyögve-nyelősen) megérteni a regényt, így keveredtem az oldaladra.
Csak ááámulok és báááámulok. Ahogy feldolgoztad a regényt, a jellemzések, és nem utolsó sorban a hozzászólások megválaszolása….Minden elismerésem a Tiéd, valami hihetetlen nagylelkű vagy.
Azért a hozzászólásokat olvasva, volt amikor hangosan felröhögtem….:)
Kedves Husibogár!
Már-már zavarba jöttem, köszönöm a pozitív visszajelzést, mindig jól esik a megerősítés! 🙂
A hozzászólások szerintem tökéletesen alkalmasak az ifjúság terelgetésére és/vagy nevelésére… 😀
Üdv:
Zsiráf
szia zsiráf!
én csak annyit tudok mondani hogy ,,woooooooow” ez amit te leirsz az elkepesztonem hiszed el mar lassan agy eve keresek rendes oldalakat ahol jo a rovidites de miota rad talaltam azota minden dolgozatom otos lett es ,eg az se volt baj hogy az utolso napra hagytam ezt nagyon koszonom igy meg tobb szabad idom van es sokkal aktivabb vagyok ugy koszonom ezt a sok jot amit le irsz es felraksz erre az oldalra !!!:)
Kedves Lizuskad256!
Köszönöm az elismerést, szerencsére le tudom tagadni, hogy elpirultam! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Üdv Zsiráf! Látom a tartalmát amit itt összefoglalt és nagyon szuper viszont nekem ennek az egész fejezetnek kéne egyetlen mondattal leírni hogy miről szól, Sajnos nagyon béna vagyok fogalmazásban így ha tudna segíteni annak nagyon örülnék. 🙂 Válaszát előre köszönöm!
Kedves Könyves Emese!
Hm…nem egészen világos a feladat. Minden egyes fejezetet kell egyenként egy mondatban leírni, vagy az egész részt egy mondatban?
Üdv:
Zsiráf
3.rész 10. fejezet hjaj én béna 🙂
Kedves Könyves Emese!
Így már értem. 🙂
„Gergelyék Jumurdzsákék elől menekülve csónakba szállnak, de a törökök tovább üldözik őket egy másik csónakban, végül Gergely egy puskaporból készített bombával felrobbantja őket.”
vagy
„Gergelyék Konstantinápolyban menekülnek Jumurdzsák és Altin aga elől, akik utolérik őket, de Gergely puskaporos bombájával sikerül elmenekülniük”
Én valami ilyesmit tudok elképzelni, bár egy egész fejezetet egy mondatba sűríteni azért nem kis teljesítmény. 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm Szépen a segítséget ! 🙂 🙂
Szívesen, szívesen! 🙂
Szia Zsiráf! Azt sueretném kérdezni hogy a 3.rész 11.fejezetét elolvastam de két kérdésre nem tudtam meg a választ : Mit kérnek a bégtől? Mi történt végül? Holnapra kéne elküldenem emailben a tanárnak de ez az egy hiányzik :/ Segítségedet kérném. ( Amúgy barátnőm ajánlotta ezt az oldalt mert nagyon jó és megnéztem és tényleg nagyon szuper oldal elismerésem. Én nem tudnék ilyeneket az olvasmányokból örülök ha 1 napig emlékszek arra mi történt benne. Tényleg elismerésem nagyon klassz az oldal)
Kedves Szövike!
Igazából a mindkét kérdésedre benne van a válasz az olvasónaplóban…
Gergelyék azt kérik Veli bégtől, hogy az aranytálért cserébe engedje be őket a Héttoronyba, amit Veli bég meg is tesz, végül pedig körülállják a megőszült Török Bálintot, de a felindultságtól egyikük sem tud megszólalni, csak Török Jancsi sírja el magát.
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf
Milyen útra készítettek tervet Gergő és Mekcsey?(3.rész 4.fejezet)
És a lakoma az esküvő előtt zajlott? (szintén az a fejezet)
És ugye Mekcsey szökik el a vacsoráról ? ( 4. fejezet) Vagy éva is?
Kedves Szövike!
Gergely és Mekcsey Török Bálintot akarják kiszabadítani a Héttoronyból, arra az útra készítettek tervet. Ezt a tervet módosították egy kicsit, amikor kiderült, hogy Fürjes Ádám feleségül akarja venni Évát. Tehát az alapterv a Török Bálint kiszabadítása.
Igen, a lakoma az esküvő előtt zajlott. Vagyis igazából nem is lesz esküvő, hiszen Éva elszökik.
Éva és Mekcsey is elszöknek. Ebből igazából csak Éva távozása számít szökésnek, hiszen ő az apja akarata ellenére távozik. Mekcsey csak vendég a lakomán, ő bármikor távozhat, tehát ha szigorúan vesszük, ő nem szökik, inkább szökteti Évát.
Üdv:
Zsiráf
Hello! Hol fogadnak vezetőt, aki Sztambulba vezeti őket? Mi a vezető neve (3.rész 7fejezet)
Kedves Szövike!
Kérdésedre a választ megtalálod a III. rész 7. fejezetének olvasónaplójában!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf . Ki oktatja és mire Török Bálintot? ( 3. rész 9. fejezet)
Kedves Könyves Emese!
A választ megtalálod az olvasónapló III. részének 9. fejezetében…
Üdv:
Zsiráf
Ki mondta? Ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az emberek is??
Kedves Zsófi011!
Ha már ilyen szépen megszólítottál és kértél, hogy segítsek…
„Gergely lecsüggedt fővel felelte:
– Már tizennyolc éves vagyok. Itt élősködjek-e, itt haszontalankodjak-e, mikor az országnak katona kell?
A korához képest valóban érett ifjúnak látszott.
Leányosan finom, barna arcán már a szakáll is pelyhedzett. Csillogó fekete szeme csupa értelem és komolyság.
– Te kellesz éppen? – szólt Törökné. – Nem várhatod-e meg az én fiaimat? Mindenki elfordul tőlünk – bólogatott az asszony, előtolongó könnyeit törölve. – Ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az emberek is.”
Vagyis Török Bálint felesége mondja a III. rész 3. fejezetében.
Üdv:
Zsiráf
Vica szökése után merre indulnak a vándorok?
Kedves Zsófi011!
Kérdésedre a választ megtalálod az olvasónapló III. résznek negyedik és ötödik fejezetében.
Üdv:
Zsiráf
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! Remélem még a mai nap folyamán ha teszek fel neked kérdéseket abba tudnál-e segíteni, hogy melyik fejezetben találom meg a választ! Előre is köszönöm a segítségedet! Ma még írni fogok!!
Kedves Zsófi011!
Jöhetnek a kérdések, legkésőbb holnap megválaszolom őket, persze, csak ha tudom 🙂
Üdv:
Zsiráf
8. Kivel találkoznak a szálláson és mit tudnak meg róla?
9. Sikerül-e a küldetés?
IV. Eger veszedelme
1. Mikor és hol kezdődik a történet?
2. Mit talált Éva asszony a mellény zsebében?
3. Milyen néven mutatkozik be Jumurdzsák és mit akar?
4. Hány emberrel indul Gergő Egerbe? Kit fogad fel menet közben?
5. „Az ágyúk között volt egy nagy testes bronzágyú. Öblös torkába emberfej nagyságú golyó fért. A betűk és cifrázatok aranyként ragyogtak rajta.”
– Miről szól az idézet?
– Mi volt a felirat?
– Hogy hívták a másik nagy ágyút?
6. Ki hozza a török első levelét? Mi lesz a sorsa?
7. Mekkora volt a vár védelmi ereje 1552. szeptember 9-én?
8. Mire esküdtek meg az ostrom előtt a várvédők?
9. Ki volt a legfiatalabb apród?
10. Egyik éjjel bekiáltanak a várba. Kinek és miről szól az üzenet?
11. Mikor kezdik a törökök bombázni a várat?
12. Hogyan járt az a paraszt, aki a töröktől üzenetet hozott? Mi volt a levélben? Mi volt Dobó válasza?
V. Holdfogyatkozás
1. Ki volt a kapitány Szarvaskőn és Szolnokon?
2. Miért gondolja Gergő, hogy Jancsika a töröknél van?
3. Miért megy a török az erdőre Dobó szerint?
4. Ki volt az áruló? Mi lett a jutalma?
5. Ki segít Évának az alagútban? Hogyan jutnak be a várba?
6. Az ostrom után megszámolták a várba belőtt ágyúgolyókat. Mennyi volt?
Kedves Zsófika!
huh, azért ez egy izmos kérdéssor… Lássuk…
8. Kivel találkoznak a szálláson és mit tudnak meg róla? – Válasz: III. rész 5. fejezetben
9. Sikerül-e a küldetés? Válasz: Itt nekem nem egészen világos, hogy melyik vagy milyen küldetésre gondolsz, feltételezem, hogy Török Bálint kiszabadítására. A válasz: nem sikerül. Bővebben: III. rész 12. fejezet
IV. Eger veszedelme
1. Mikor és hol kezdődik a történet? – Válasz: IV. rész 1. fejezet
2. Mit talált Éva asszony a mellény zsebében? – Válasz: IV. rész 1. fejezet
3. Milyen néven mutatkozik be Jumurdzsák és mit akar? – Válasz: IV. rész 1. fejezet
4. Hány emberrel indul Gergő Egerbe? Kit fogad fel menet közben? – Válasz: IV. rész 2. fejezet
5. “Az ágyúk között volt egy nagy testes bronzágyú. Öblös torkába emberfej nagyságú golyó fért. A betűk és cifrázatok aranyként ragyogtak rajta.”
– Miről szól az idézet?
– Mi volt a felirat?
Válaszok: „- Ez a Baba – mondotta Dobó. – Olvasd a feliratát!
Az ágyú derekán koszorúba hajló két pálmalevél között ez a mondat ragyogott:
Erős várunk nékünk az Isten!”
– Hogy hívták a másik nagy ágyút? – Válasz: Békának
6. Ki hozza a török első levelét? Mi lesz a sorsa? – Válasz: egy Kál (vagy Kaál) faluba való lovas parasztember hozza, bővebben: IV. rész 3. fejezet
7. Mekkora volt a vár védelmi ereje 1552. szeptember 9-én? – Válasz: ez egy érdekes kérdés, mert Gergely hosszan olvassa fel egy listáról a fegyvereket, találsz róla némi infót a IV. rész 4. fejezet olvasónaplójában, de ha ennél többre van szükséged, akkor bizony a könyvből kell kinézned…
8. Mire esküdtek meg az ostrom előtt a várvédők? – Erről a kérdésről van egy egész poszt Dobó István és a várvédők esküje címmel.
9. Ki volt a legfiatalabb apród? – Válasz: IV. rész 4. fejezet
10. Egyik éjjel bekiáltanak a várba. Kinek és miről szól az üzenet? – Válasz: IV. rész 12. fejezet
11. Mikor kezdik a törökök bombázni a várat? – Válasz: IV. rész 13. fejezet
12. Hogyan járt az a paraszt, aki a töröktől üzenetet hozott? Mi volt a levélben? Mi volt Dobó válasza? – Válasz: IV. rész 14. fejezet
V. Holdfogyatkozás
1. Ki volt a kapitány Szarvaskőn és Szolnokon? – Válasz: Szarvaskő kapitányára: V. rész 1. fejezet, Szolnok kapitánya Nyáry Lőrinc volt.
2. Miért gondolja Gergő, hogy Jancsika a töröknél van? – Válasz: V. rész 5. fejezet
3. Miért megy a török az erdőre Dobó szerint? – Válasz: V. rész 6. fejezet
4. Ki volt az áruló? Mi lett a jutalma? – Válasz: V. rész 6. fejezet és 7. fejezet
5. Ki segít Évának az alagútban? Hogyan jutnak be a várba? – Válasz: V. rész 8. fejezet
6. Az ostrom után megszámolták a várba belőtt ágyúgolyókat. Mennyi volt? – Válasz: „- Hát ha azt nem számítjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt híján tizenkétezer.”
Remélem valami ilyesmire gondoltál és tudtam segíteni! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm segítőkészségedet! Legközelebb is hozzád fordulok bizalommal!
Szívesen, szívesen! 🙂
Szia Zsiráf elolvastam de ezek szerint nehéz a felfogásom mert a 3.rész 9. fejezetében nem találom hogy ki oktatja Török Bálintot és mire? Segítségét Előre Köszönöm!
Kedves Könyves Emese!
A török hercegprímás az iszlám hitre.
Üdv:
Zsiráf
Ú nagyon szépen Köszönöm már csak ez hiányzott. 🙂 🙂 Ajánlani tudom csak ezt az oldalt Köszönöm !!!
Szívesen! 🙂
hány éves gergő ebben a részben
Kedves Bálint!
Ha már ilyen szépen megszólítottál, és kérted, hogy segítsek…
Ha Gergely az első részben 7 éves, és az első rész 1533-ban játszódik, akkor hány éves Gergely a harmadik részben, ami 1543-ban játszódik? Innen már nem jelenthet gondot a válasz, ha mégis, akkor legközelebb gondold át, hogyan teszed fel a kérdést! 🙂
Üdv:
Zsiráf
ezt el tudnád küldeni:
1. kik támadták meg az utazókat?Mi lett az összecsapás eredménye?
2.Egészítsd ki a mondatokat: ____________ban, a__________-tenger partján a _______________________azaz a_________________________leírásával kezdődik a fejezet. Másold le a Jedikula leírását, alaprajzát
Kedves feri!
Az első kérdésedre a választ megtalálod az olvasónapló III. részének 5. fejezetében.
A második kérdésre szerintem ez a válasz: „Konstantinápolyban, a Márvány-tenger partján a Jedikula, azaz a Héttorony leírásával kezdődik a fejezet.” A Jedikula leírását és alaprajzát pedig megtalálod a könyv III. részének 2. fejezetében.
Üdv:
Zsiráf
u.i. Egy köszönés és/vagy egy elköszönés sokat tud ám lendíteni a kapcsolatokon…
Szia! Nagyon kéne a segítség!
1.Milyen üzenetet adnak át Török Bálintnak (a rab oroszlán részben)
2.Bornemissza Gergelynek milyen lesz a sorsa Török Bálint udvarában?
Válaszod előre is köszi!☺
Kedves kurucz aida!
Hm…Az 1. kérdés nekem nem teljesen egyértelmű, a válasz valószínűleg a III. rész 8. fejezetében lehet, vagyis Török Bálint azt az üzenetet kapja, hogy a török szultán beszélni akar vele.
Gergelynek pedig igen jó sora lesz Törökék udvarában, gyakorlatilag saját gyermekükként nevelik a fiút.
Üdv:
Zsiráf
Nagyon szépen köszönöm!
Szívesen, szívesen! 🙂
Köszi, hogy megírtad engem leginkább a szereplők érdekeltek és tessék itt van! Köszi
Kedves Benjámin!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
köszi hogy mindig segítesz ebben nekem és mindenkinek:)
Kedves csányi réka!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszi ezt az oldalt Zsiráf!!!
Nagyon sokat segített!
(de azért elolvastam egy kis részét a könyvnek) 😉
Kedves Csanád!
Szívesen! 🙂
Szerintem előbb-utóbb a többit is el fogod olvasni, mert jó könyv 🙂
Üdv:
Zsiráf
Tudom, hogy unalmas ez a sok „köszönöm zsiráf, sokat segítettél,, stb., de nem tudok mást mondani nagyon köszönöm ha nem lenne ez a weboldal biztos már 5 hónappal az olvasónapló leadása elöt el kellett volna kezdenem írni/olvasni a könyvet és az olvasó naplót, de így egy hét alatt lerendeztem. Csak azért imátkozok a többieknek is innen legyen az olvasó napló (>_<) Még egyszer köszi.
Kedves Eszter!
Egyáltalán nem unalmas, sőt!:) A visszajelzések fontosak, mert ebből tudom, hogy jó irányba halad az oldal! 🙂
Gyere máskor is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
kössssssssssssssssssz nagy a segítség
Kedves AlBon!
Szzzzzzzzzzzzzzzzzívesen!
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiraf!
Rettenetesen koszonom neked ezt az oldalt meg csak a 3 fejezetnel tartunk az egri csillagokban de mar az elsobol lefeleltem 5osre a te segitsegeddel. Megegy szer nagyon koszonom.
Kedves Dod!
Szívesen, örülök, hogy jól sikerült a felelet! 🙂
Üdv:
Zsiráf
A Jedikula egy kicsit viccesen hangzik 😀
Nagyon jó ez az oldal, és az lenne a kérdésem, hogy mióta csinálod?
Kedves 807OND!
Az ötlet kb 5 éves, 3 éve foglalkozom vele, és kb 2 éve veszem komolyan. 🙂
Üdv:
Zsiráf
köszi zsiráf az 5.rész megvan e?
Kedves maté!
Itt találod.
Üdv:
Zsiráf
Hányszor és milyen áruhákat használt Éva le tudnád? íri én nem találom
Kedves krisztián!
Ezt egyszer már megkérdezted az Egri csillagok szereplői című posztnál, ahol válaszoltam is rá…
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf.
Az lenne a kérdésem, hogy a rab mit jósolt Török Bálintnak?
Válaszod köszönöm!
Kedves Linsi!
Tessék egy kicsit jobban szétnézni! 🙂 Erről van egy egész bejegyzés az olvasónapló kérdések menüpont alatt Török Bálint átka címmel!
Üdv:
Zsiráf
köszönöm. nagyon rendes vagy
Kedves Linsi!
Szívesen, szívesen! 🙂
Zs.
Kedves Zsiráf. Nagyon jó ez az oldal, de lehetne egy kérdésem? Fogsz-e olyat csinálni, hogy az egri csillagokból 1 szereplőt, például Gergőt kiválasztod és írsz róla egy fogalmazást amiben jellemzed őt? Sokat segítene nekem!😀
Kedves Pelles Gábor!
A jellemzések menüpont alatt sok Egri csillagok szereplőről találsz anyagot, mondjuk pont Gergőről nem 🙂 A közeljövőben nem is tervezem, most már olvasónaplókon dolgozom. De ha megcsinálod, és jó lesz, akkor szívesen kirakom az oldalra! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszi a segítséget
Kedves Ba2si!
szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon tetszik ez az oldal!
Nagyon korrekt és átlátható!
Köszi neked!😊
Kedves Lázár Gitta!
Szívesen, örülök, hogy használni tudod! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
El kell mondanom, hogy ez az oldal nagyon a segítségemre van, mert egyébkén nem vagyok egy jo fogalmazó
Kedves Drake!
Örülök, hogy használni tudod! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf
Ez egy kicsit buta kérdés lesz de neked elkellett olvasnod az egri csillagokat?
Kedves olvasok réme!
Hogyne, olvasónaplót is kellett írnom belőle, sőt az oldal indulása óta még nagyjából ötvenszer újra átolvastam! 🙂
Üdv:
Zsiráf
A jobb egérgomb miért van letiltva?
Amúgy köszi hogy megcsináltad ezt az oldalt 🙂
Kedves Petike_89!
Szerinted? 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!Te vagy a legjobb
Kedves Gyuri!
Ez talán túlzás, de azért köszönöm! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Nagyon hasznos ez az oldal .Már csak azért folyamodtam másolásra mert a konyv hosszusága miatt kifutottam volna az idobol es nem kaphattam volna tizest ..nagyon koszi Zsiráf
Kedves Szilvi!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Hali Zsiráf!
Nagyon nagy segítség számomra ez az oldal mivel holnapra be kell adnom az olvasó naplót és kb. megmentettél az 1-estől :D!
Köszi szépen 🙂
Kedves Idonno!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Le a kalappal előtted, hogy volt türelmed megírni ezt az oldalt!
Üdv:Danika
Kedve Danika!
Köszönöm! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm Zsiráf hogy leírtad ezt a sok fejezetet!! nagyon nagy hasznat vettem!!
Kedves Timmy!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf tudsz nekem segíteni légyszíves!! Hány évesek voltak Török Bálint fiai amikor megismerkedtünk velük a regényben???
Kedves Dorka!
„Török Bálint kézen fogta, és olyan sebesen vitte a feleségéhez, hogy Gábor pap alig bírta őket követni.
Az asszony – patyolatarcú, szép, szőke teremtés – a belső vár kertjében ült egy malomkő asztal mellett. Befőtteket kötözött ott szilkékbe, csuprokba. Egy fehér kezű, reverendás pap is dolgozott velük, a várnak a plébánosa. Közelükben meg egy ötéves és egy hároméves fiúcska játszadozott.”
Üdv:
Zsiráf
Itt is köszönöm szépen és bocsánat hogy kétszer kérdeztem csak nem láttam hogy válaszoltál mégegyszer bocsánat
Kedves Dorka!
Szívesen!
Üdv:
Zsiráf
Nagyon köszönöm ezt a rövid verziót kedves zsiráf!😀
Kedves Lilo!
Szívesen, szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy a 3. fejezetbe Erre a kérdésre nem tudom a választ:Mit mondott Töröknének Tinódi,hogy megnyhüljön az asszony? Ebben kérem segítségeteket! Köszönöm szépen a választ
Kedves Sándor György!
Egyszer bőven elég feltenned a kérdést…
„- Nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy belekottyanjak ebbe a beszédbe.
– Hát csak szóljon, Sebők.
– A madár mindig visszatér a fészkére, akárhova megyen is. Gergely is röpdösni akar egyet. Én is azt mondom, hogy jó lenne, ha forogna a világban. Mert, tetszik látni, János úrfi maholnap fölemberedik, aztán neki is jobb, ha tanult katona lesz mellette.
Nem volt semmi mosolyognivaló ezeken a szavakon, de mégis mosolyogtak. Mert Sebők deák mindig tréfás, mikor nem énekel, s ha komolyan beszél, akkor is azt sejtik már, hogy vidámság lappang a szava alatt.
– Hát majd meggondoljuk – bólintott rá az asszony.”
Üdv:
Zsiráf
Szia zsiráf lenne egy kérdésem köszi ha válaszolsz rá:kinek a megbizásábol és mi okbol járja dobó az országot??
Kedves Márk!
„Én királyi biztos vagyok most. Bitang birtokon szedem a tizedet.” Mondja Dobó Mekcseynek és Ceceynek, amikor találkoznak a Berettyó partján. Dobó ekkor Ferdinánd király szolgálatában állt. A „bitang birtok”-hoz pedig biztos tanultátok töriből a kettős adóztatás rendszerét. Vagyis, hogy a magyarok igyekeztek a már török megszállás alatt lévő területeken is beszedni az állami, nemesi és egyházi adókat. Az itt élők tehát egyszer adóztak már a töröknek, aztán jött Dobó és behajtotta rajtuk a magyar adókat is. Cserébe persze a törökök meg betörtek a magyar területekre és ők is szedtek ott adód. Így aztán az a jobbágy, aki volt olyan szerencsétlen, hogy rossz helyen lakott, egyszerre szívta meg a török és a magyar adószedőket is.
Dobó egyébként a valóságban is viselte ezt a címet. 1544-ben kapja azt a feladatot, hogy az egri püspökség török által már megszállt területén szedje be az egyházi tizedet.
Üdv:
Zsiráf
Köszi sokat segített!
Kedves wer70000!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia, Zsiráf! Csak úgy kíváncsiságból, minden olvasónaplót te írsz az oldalon?
Kedves Bence!
Bizony 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia! Az lenne a kérdésem, hogy ki minek öltözik be. (Gergely, Éva, Jancsi,Mekcsey és Matyi). Válaszod előre is köszönöm!
Kedves Rácz Panna!
Gergelyék többször is álruhában jelennek meg ebben a részben, úgyhogy nem egészen világos, hogy mikorra vonatkozik a kérdésed… Olvasd át ezt és ezt a fejezetet!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Nagyon jó ez az oldal és agyon sokat segít!
Kedves Anna!
Örülök, ha hasznodra van! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Letudnád írni hogy hogy írta le Gárdonyi Géza hogy hogy néz ki a héttorony?
Előre is köszi.
Kedves Szommer Bence!
„Konstantinápoly déli sarkán egy régi vár áll. Falai magasak. A falakon belül hét köpcös torony, mint hét óriás szélmalom, ilyenforma rendben:
A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik.
Ez a híres Jedikula, magyarul Héttorony.
A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse.
A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek.
Ott a hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindenkit másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan kényben, szabadján, mintha otthon volna: járni engedik napestig a várkertben, a zöldségeskertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat hármat is; leveleket írhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet.”
Üdv:
Zsiráf
szia zsiráf azt szeretném kérdezni hogy Gergelyék milyen karneválon voltak? köszönöm a segítséget
Kedves oli!
„- Hát a városba csak be lehet menni – mondotta a cigány -, máma különösen. Mert ma van a perzsa gyászünnep, és ilyenkor annyi itt a búcsújáró, mint otthon Nagyboldogasszonykor. Hanem a Héttoronyba, oda még a madár se mer berepülni.”
Üdv:
Zsiráf
Milyen ünnep volt Isztambulban mikor megérkeztek Gergelyék ?
Kedves Adam!
Kérlek olvasd át ezt, aztán szaladj neki még egyszer a kérdésnek!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf ! Az lenne a kérdésem, hogy Móré hogyan érte el azt, hogy jobban bánjanbak vele a héttoronyban . Lenne még egy kérdésem . Az pedig az, hogy milyen ünnep volt Isztambulban amikor Gergelyék megérkeznek . Kérlek válaszolj rá .
Kedves Ádám!
1. Móré hogyan érte el, hogy jobban bánjanak vele a Héttoronyban?
A válasz ebben a fejezetben van, második bekezdés vége
2. Milyen ünnep volt Isztambulban, amikor Gergelyék megérkeztek?
„- Hát a városba csak be lehet menni – mondotta a cigány -, máma különösen. Mert ma van a perzsa gyászünnep, és ilyenkor annyi itt a búcsújáró, mint otthon Nagyboldogasszonykor. Hanem a Héttoronyba, oda még a madár se mer berepülni.”
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf ! Az lenne a kérdésem , hogy mennyi aranya volt gazsinak ? És még azt szeretném kérdezni hogy milyen játékkal mulatta az időt Török Bálint .?
Kedves Marci!
„- Sárközi barátom! Volt-e már valaha tíz aranyad?
A cigány meglepődve nézett a magyar szóra.
– Volt már tebb is. De csak álmomba, instálom.
– Hát valóságban?
– Valóságban kettő volt egyser. Azs egyiket két estendeig tartogattam. Egy kisgyereknek akartam adni. Azstán lovat vettem rajta. A ló megdeglett. Most se ló, se arany.”
A második kérdés, vagy helytelen, vagy beugratás, mert Török Bálinték nem játszanak semmit. A Héttoronyban két rab állandóan sakkozik, őket szokták nézni, de ők nem játszanak.
Üdv:
Zsiráf
Tudom sokat kérdezek 🙂 de ezekre kérlek válaszolj . Mit mondott az író Gergely jövőbeli sorsáról ?
És hogy amikor megérkeztek gergelyék Isztambulba miket láttak meg ?
Kedves xXadamXx!
Nem fogom megválaszolni a házid összes kérdését, mert nem én kaptam, a feladatot, hanem Te! Ráadásul érdemes lenne kicsit körülnézned az oldalon, mielőtt kérdezel: a Gergely és Dobó jövőbeli sorsáról egy egész poszt szól!
Üdv:
Zsiráf
Ebben benne van az egész rész?(3.rész I.fejezet az azt jelenti hogy csak az az 1 fejezet van meg összefoglalva a 3.részből?(Ha igen miért))
Kedves Dávid!
Előbb nézz szét az oldalon, rá fogsz jönni, hogy hogyan működik…
Üdv:
Zsiráf
szia Zsiráf! a 9.fejezet a 3.részből tényleg ilyen rövid?
Kedves Georgina!
Tényleg… A könyvben is kb. 2 oldal…
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Tudnál segíteni? Azt szeretném kérdezni hogy, hogyan történik a kiszabadítási kísérlet?
Kedves Zebra!
A választ a harmadik rész 12. fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Azt szeretném kérdezni hogy, hogyan történik a kiszabadítási kísérlet.
Előre is köszönöm. Szia további jó napot. 😀
Kedves Tiger!
A választ a III. rész 12. fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Tudnál segíteni egy kicsit? Ha igen ez lenne az:
Hogyan került az amulett Gergelyhez?
Válaszodat előre is köszi!
Kedves Márkvagyokszia!
Az amulettről/gyűrűről itt találsz egy teljes bejegyzést!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Én azt nem értem a 3. fejezet elején, hogy ha a Matyi részeg, amikor Vica megszökik a vacsoráról, akkor hogy tud ott lenni álruhában a menekülők között? A szereplőknél fel van sorolva. Az 5. ember nem az oláh, hiszen a Matyi a 6. rész végén jön meg? A másik a Török Jancsi. Ő is velük volt álruhában, vagy várta őket Hunyad várában? Ki az az öt magyar lovas a 6. rész elején?
Remélem érthető vagyok és köszi a választ előre is!
Kedves Ancsus!
Matyi nem a 3. fejezetben részeg, hanem a 4.-ben. + Kicsit kaotikusan használod a rész és a fejezet szavakat… Mekcsey és Gergő otthagyják Matyit Gyalu várban, hiszen részeg. Visszamennek, immár Vicával közösen Hunyadra, ahol Török Jancsi várja őket. Matyi pedig kicsit később, amikor kijózanodik, szintén visszasomfordál Hunyadra, természetesen rettentően szégyellve a részegséget 🙂
Az öt magyar lovas: Gergely, Éva, Mekcsey, Jancsi és Matyi.
Üdv:
Zsiráf
Lenne egy pár kérdésem sos !!!!
1:Kire vonatkozik a cím és mit mond ezzel kapcsolatban Török Bálintné????????
2:milyen helyeken bukkan fel a jumurdzsák?
3:Milyen lépésekben akarják kiszabadítani Török Jancsiék Bálint urat?
4:Milyen hitet vall Török Bálint?
5:mit nyerne Török Bálint ha teljesítené a szultán kérését és át térne a török (azaz az iszlám hitre? Megteszi-e miért döntött így ?
Előre is köszönöm
Kedves Nina!
1. Kire vonatkozik a cím, és mit mond ezzel kapcsolatban Török Bálintné?
A kérdés első felére a III. rész 2. fejezetében találod a választ. Törökné pedig a következőket mondja: „Az én uramat nem kincstári szerzeményképpen tartják vasban, hanem mint az oroszlánt szokták: mert félnek tőle. Ígértem én már érte mindent – folytatta búsan -, azt mondtam: vegyék el minden jószágunkat; vegyék el minden arany- és ezüstmarhánkat. A basák zsebre teszik, ami pénzt küldök, a szultán meg nem is felel nekik.”
2. Milyen helyeken bukkan fel Jumurdzsák?
Erre a kérdésre találsz válaszokat Jumurdzsák jellemzésében és a Jumurdzsák gyűrűje című írásokban.
3. Milyen lépésekben akarják kiszabadítani Török Jancsiék Bálint urat?
Válasz: III. rész 12. fejezet
4. Milyen hitet vall Török Bálint?
Ezt a kérdést nem egészen értem. Ha a vallásról van szó, akkor keresztény.
5. Mit nyerne Török Bálint, ha teljesítené a szultán kérését és áttérne a török (azaz az iszlám) hitre? Megteszi-e? Miért döntött így?
III. rész 8. fejezet
Üdv:
Zsiráf
Helló Zsiráf!
Három kérdésem volna:
Melyik lány volt segítője Gergőnek a rablásban?
Gergely és társai milyen énekesnek öltözék?
Ki mondta hogy,, Az én nevem Százezer”?
Előre is köszi! 😊
Kedves Zalán!
Melyik lány volt segítője Gergőnek a rablásban?
Őszintén szólva ezt a kérdést nem igazán értem, de gondolom Cserhánra, a cigánylányra vonatkozik.
Gergely és társai milyen énekesnek öltöztek?
Válasz: III. rész 11. fejezet
Ki mondta, hogy „Az én nevem Százezer?”
Válasz: III. rész 12. fejezet Az idézet ugyan nincs benne az olvasónaplóba, de rá fogsz jönni, hogy ki mondja, annyit segítek még, hogy megvesztegetéssel kapcsolatos. 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia zsiráf !
Az lenne a kérdésem ,hogy Gergőék hogyan találkoztak Sárközivel ??
Kedves Maller Édua!
A választ ebben a fejezetben találod!
Üdv:
Zsiráf
Hello kedves zsiráf tudom hogy nehéz neked de segítenél?
Az összes dolgozatom 5-ös lett szeretném hogy ez is az legyen.
Kérlek válaszolj a kérdésekre!
Kedves Dávid!
Gratulálok, ügyes vagy, de milyen kérdésekre válaszoljak??
Üdv:
Zsiráf
Szia kedves Zsiráf!
Nekem egy kérdésem lenne Cecey Éva végül a harmadik fejezetben kivel kötött házasságot?
Előre is köszönöm!
Kedves M Iuca!
A választ a harmadik rész hatodik fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!:)
Minden elismerésem a tiéd,hogy egy ilyen oldalt vezetsz.Szerintem nagyon ügyesen csinálod az oldalt így tovább:)
UI.: egy csomó ilyen Egri csillagokos olvasónaplót olvastam el,de a tiéd a legjobb.(Részletesen le van írva minden.)
Üdv:
Fanni 🙂
Kedves Fanni 🙂
Köszönöm szépne, mindig jól esik a megerősítés! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Az lenne a kérdésem hogy tudod-e arra a kérdésre a választ hogy :
Kinek a kardjára írta Tinódy ezeket a mondatokat? „Aki bátor,az az erős/Aki erős, könnyen is győz”
Ha tudsz segíteni légyszi válaszolj. Válaszodat előre is köszönöm!
Ui:nagyon jo ez az oldal. Folytasd tovább! 😊😉
Kedves Lili!
Mekcsey kardjára kerül az idézet.
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Az lenne a kérdésem, hogy mi a Jedikula és mi mindenre szolgál?
A válaszodat előre is köszönöm!
Üdv:
Zsombi
Kedves Zsombi!
„Konstantinápoly déli sarkán egy régi vár áll. Falai magasak. A falakon belül hét köpcös torony, mint hét óriás szélmalom […]
A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik.
Ez a híres Jedikula, magyarul Héttorony.
A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse.
A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek.
Ott a hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindenkit másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan kényben, szabadján, mintha otthon volna: járni engedik napestig a várkertben, a zöldségeskertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat hármat is; leveleket írhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet.”
További infókat a Jedikuláról ebben a bejegyzésben találsz!
Üdv:
Zsiráf
Szia!
Szuper amit csinálsz. Lehet hogy nagyon fáradt vagyok már, de pár kérdésre nem találtunk választ a gyerkőcömmel. Tudnál segíteni?
1.) Hányszor esküdött meg Gergely Vicával?
2.) Kellene 5 török szó, amit Éva tanult…
3.) Mivel ijesztgetik a török gyerekeket?
4.) Bizonyítsd be, hogy Jumurdzsákot tényleg elhagyta a szerencséje…
Illetve 5.) mit mond az író Gergely jövőbeni sorsáról?
38 kérdést viszont miattad tökéletesen sikerült megválaszolni. 🙂 Köszönöm!
Nagyon köszi mégegyszer….
Kedves Barbyka!
1., Hányszor esküdött meg Gergely Vicával?
Kétszer. Egyszer „nem hivatalosan”, csak úgy az erdőben, út közben eldöntötték, hogy férj és feleség lesznek. Később aztán Hunyad várában a pap rámutat, hogy az igaz, hogy a Bibliában nincs benne, hogy kötelező megházasodni, de azért igencsak ajánlott. Így aztán összeadja őket, immár hivatalosan is.
2., 5 török szó, ami Éva tanult:
„- De hát te törökül se tudsz – szólt utolsó ellenvetésül Gergely.
– Majd megtanulok az úton.
– Jól beszél – mondta Jancsi. – Én is tanítom, meg aztán nem is olyan nehéz az.
– Mondjon egypár szót! – szólt az egyórás menyecske.
– Hát például: elma = alma; benim = enyim; bapa = papa; pabucs = papucs; sarompo = sorompó; daduk = duda; cságána…
– Csákány! – kiáltotta Éva tapsolva. – Nem is gondoltam, hogy tudok törökül is!”
3., Mivel ijesztgetik a török gyerekeket?
„Egy háznál megáll a cigány, és int, hogy csendesen viselkedjenek. A házban gyermek sír, és férfihang hallatszik. Aztán egy bosszús női hang. Persze az ablakon nincs sehol üveg. S kihallatszik, ahogy a nő kiáltja:
– Szeszini kesz! Hunyadi gelijor! (Hallgass el! Hunyadi jön!)
A gyerek elhallgat. Utasaink sietve haladnak tovább.”
4., Bizonyítsd be, hogy Jumurdzsákot tényleg elhagyta a szerencséje!
Válasz a harmadik rész ötödik fejezetében.
5. Mit mond az író Gergely jövőbeni sorsáról?
Ezt a kérdést nem egészen értem. Talán ez a bejegyzés segíthet Nektek!
Üdv:
Zsiráf
Szia!
Nagyon tetszik az oldal!
De lenne egy kérdésem!
Milyen ünnepek vannak az Egri csillagokban?
Válaszodat előre is köszönöm, Eszti.
Kedves Eszti!
Hm… Lássuk csak…
Ami kimondottan ünnep az a törököknél a perzsa gyászünnep, amivel Gergelyék egy körmenet formájában találkoznak a III. rész 7. fejezetében.
Esetleg ide vehetjük még Éva és Fürjes tervezett lakodalmát, amit aztán Gergely és Mekcsey érkezése, és Éva megszöktetése hiúsít meg a III. rész 4. fejezetben. Már amennyire egy esküvő ünnepnek tekinthető, pláne egy elmaradt esküvő.
Hirtelen ennyi jut eszembe.
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Nagyon jó az olvasónaplód! Nagyon tetszik,
eszméletlen sokat segítettél.
Viszont ezekre a kérdésekre nem tudom a választ.
Kérlek segíts, mert holnapra kell.
Kérdés:
Kinek a kardjára írta Tinódy ezeket a mondatokat?
,,Aki bátor, az az erős,/ Aki erős, könnyen is győz./ S aki győzve megy
előre,/ a halál is megfut tőle!”
,,Ha félsz, nem élsz.”
Köszönöm előre is válaszod! 🙂
Kedves Gyuka!
Úgy látom az e-mail után a könnyebb megoldást választottad 😀
Mekcsey és Dobó kardjára kerülnek fel ezek a feliratok.
Üdv:
Zsiráf
Nagyon szépen köszönöm! 😀
Viszont végigolvastam a kommenteket és nem találtam. Na de már mindegy.
Még egyszer köszönöm válaszodat. 🙂
Kedves Gyuka!
Ott vannak azok pedig 🙂 Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Nagyon jól válogatadt ennek a regénynek a fontosabb részeit nagyon ügyesen csináltad.
Kedves Kritya Nagy!
Köszönöm! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon köszönöm hogy ennyit fáradozol ezzel az oldallal mert így rengetek embernek segítesz és könnyebb is a mai fiatalságnak az interneten keresgélnie.
Mégegyszer köszi.
Viki
Kedves Viki!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf nagyon tetszik ez az oldal és legalább mindennap feljövök erre az oldalra mert olvasónaplót kell írnom a suliba. ÉS ÉRZEM HOGY 5 ÖS LESZ .
Kedves Szepesi László!
Remélem tényleg az lesz! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Azt szeretném megkérdezni az egri csillagok A rab oroszlánból:
1.A királyné őt szemelte ki Éva férjének.
2.Török ruhát öltött magára hogy az urát kiszabadítsa.
3.Török Bálinttal együtt raboskodott.
4.Gergő segítője volt a lányrablásban
5.Konstantinápoly másik neve.
6.Gergely és társai … énekesnek öltöztek.
7.,,Az én nevem Százezer”
Kedves Youtube kevincraft:
1. A királyné őt szemelte ki Éva férjének:
Válasz ebben a fejezetben.
2. Török ruhát öltött magára, hogy az urát kiszabadítsa.
Valószínűleg Sárközi, a ragyás cigány a válasz, de félreérhető a kérdés, mert az, hogy az „urát kiszabadítsa” feltételezi a szolga viszonyt. Török Bálintot pedig a fiai, Mekcsey, Gergely és Éva próbálja meg kiszabadítani + Sárközi, aki viszont ekkor már nem áll Török Bálint szolgálatában. Mindegy, én Sárközi írnék…
3. Török Bálinttal együtt raboskodott:
Válasz ebben a fejezetben
4. Gergő segítője volt a lányrablásban:
Válasz ebben a fejezetben.
5. Konstantinápoly másik neve:
Isztambul.
6. Gergely és társai … énekesnek öltöztek:
Válasz ebben a fejezetben.
7. „Az én nevem Százezer”
Gergely próbálja meg így megvesztegetni a Jedikula vezetőjét, azaz százezer aranyat kínál, ha szabadon engedi Török Bálintot.
Üdv:
Zsiráf
TE csodaZsiráf! sokat segítettél köszönöm!
Kedves OPA!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiráf. Egyik barátommal az életünket mentetted meg kb ezzel az olvasónaplóval. És minimum 9-10 óra szabadidőnket.
Szóval köszönjük szépen!
Üdv: Tankó Ádám
Kedves Tankó Ádám!
Örülök neki, nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiráf!
Lenne egy kérdésem:
1:mit fogadnak meg a török jancsi,gergő és mecskey?
Kedves Lili!
A választ ebben a fejezetben találod!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Milyen álruhában akarja Gergely megszöktetni Török Bálintot?
Üdv:Cucu
Kedves cucu!
A választ a harmadik rész tizenegyedik fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Gyakran fogok ezen az oldalon járni
Tetszik
És segít
Üdv Káribócsi Emma
Kedves Káribócsi Emma!
Mindig szívesen látlak! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Tudnál nekem segíteni?
Mit mondott Töröknének Tinódi, hogy megenyhüljön az asszony?
Kedves Laci!
„- Nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy belekottyanjak ebbe a beszédbe.
– Hát csak szóljon, Sebők.
– A madár mindig visszatér a fészkére, akárhova megyen is. Gergely is röpdösni akar egyet. Én is azt mondom, hogy jó lenne, ha forogna a világban. Mert, tetszik látni, János úrfi maholnap fölemberedik, aztán neki is jobb, ha tanult katona lesz mellette.
Nem volt semmi mosolyognivaló ezeken a szavakon, de mégis mosolyogtak. Mert Sebők deák mindig tréfás, mikor nem énekel, s ha komolyan beszél, akkor is azt sejtik már, hogy vidámság lappang a szava alatt.
– Hát majd meggondoljuk – bólintott rá az asszony.”
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Köszönjük, hogy ennyit segítesz, tényleg életmentő vagy!!
Csak egy kérdésem lenne: Mit fogad meg Török Jancsi, Gergő és Mekcsey?
Válaszodat előre is köszönöm!
Kedves Bogi!
A választ a harmadik rész harmadik fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf lenne hozzád egy kérdésem,
Hogy hívják Mekcsey lovát?
Kedves Balázs!
„Az istállómester is részeg volt, Mekcsey akár valamennyi lovat elvihette volna tőle.
Végigment hát a sötét istállón, és nagyot kiáltott:
– Muszta!
Az egyik sarokból nyerítés felelt a szavára. Ott zabozott a sárga, s mellette a Matyi lova. Mekcsey egy félrészeg szolga segítségével fölnyergelte mind a kettőt, s eltávozott, anélkül hogy valaki kérdezte volna, miért megy el ilyen korán, a vacsora vége előtt.”
Üdv:
Zsiráf
Heló Zsiri!
Király vagy!
Azt szeretném kérdezni, hogy, ugye a harmadik részben amikor Gergelyék török Bálintot mentek kiszabadítani, akkor kivel találkoztak?
Kedves Berti!
Elég homályosan megfogalmazott kérdés, de szerintem, amire te gondolsz az a harmadik rész hetedik fejezetében lesz.
Üdv:
Zsiráf
Kedves Berti!
Legfeljebb herceg, de azért köszönöm! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf.
millió köszönet ezért a kincsért!!!
Erre nem találom a választ, ha tudnál segíteni nagyon megköszönném.
Mi volt az öt ok amiből rájön Veli aga szolgája, hogy az olasz énekesnek öltözött csapat tagjai magyarok?
Üdv.Kiko
Kedves Kiko!
1. Az olaszok papírral tisztítják a kardjukat (a törökök, mármint az írástudatlanok nem nyúlnak papírhoz, mert lehet, hogy Allah neve van ráírva.)
2. Egy feldőlt szekérről zsákmányolt magyar tyúkok szaladnak szét. A tyúkokat hiba próbálják meg török szóval összeterelni, nem sikerül. Ám amikor az egyik olasz magyar szóval próbálkozik, a tyúkok hallgatnak rá.
3. Belgrád mellett az egyik török katona lovat vett magának, de az olyan vad volt, hogy senki sem tudta megülni. Kivéve az egyik olaszt (Mekcsey) Honnan tud egy olasz énekes olyan kiválóan lovagolni?
4. Hajván felismeri az egyik olaszban Gergelyt, aki alig tudja kimagyarázni magát.
5. Amikor az egykori Mohácsi csatamezőn pihennek meg a törökök, akkor a bogrács felállításakor egy koponya fordul ki a földből. Azt felveszi az egyik olasz és megcsókolja, majd magyarul mond neki valamit. Ebből azért látszik, hogy magyarok, mert a törökök eltemették a Mohácsi csata után a halottaikat, tehát a koponya csak egy magyaré lehetett.
+1 Veli nem aga volt, hanem bég… 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiràf! A harmadik résznél tartunk, (Rab oroszlàn) és van egy olyan kérdés, amire nem talàltuk meg a választ: Hogyan alakul Szelimnek és családjának a sorsa a Héttoronyban?
Nagyon köszönjük, ha tudna segíteni!
Levi és anyukàja
Kedves Levi és anyukája!
A kérdés ravasz, és egy kicsit gonosz is… 🙂 Szelim ugyanis valójában Móré László, aki áttért az iszlám hitre, ezért kapott török nevet.
Remélem így már tudtok válaszolni a kérdésre!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Nagyon köszönöm ezt a sok feljegyzést. A hasznomra váltak! Ügyes vagy! Csak így tovább!😉
Kedves Huszty Maja!
Nagyon szívesen, és köszönöm a biztatást! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf! Az lenne a kérdésem, hogy ki Fürjes Ádám és ki Jaja-Oglu Mohamed fia a regényben,valamint az hogy milyen kapcsolatba vannak Cecey Évával?
Előre is köszönöm!
Üdv.: Sünibaba
Kedves Sünibaba!
Fürjes Ádámról és az Évával való kapcsolatáról a harmadik rész 3. fejezetében olvashatsz.
Jaja-Oglu Mohamed fia pedig nem más, mint Jumurdzsák, az ő kapcsolatuk kiindulópontját pedig a negyedik rész 1. fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf
Gergő hány emberrel indul el Egerbe?
Kedves Janka!
A választ a negyedik rész második fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf,
az alábbiakban kérném a segítséged,
A regény műfajának meghatározása: 3 csoportba is sorolható. Mindhárom kategória bizonyítására írjál 3-3 konkrét, a regényből vett bizonyítékot!
segítséged előre is köszönöm
Kedves Fanni07!
Történelmi regény, ifjúsági regény, történelmi fikció, de bizonyítani neked kell őket! 🙂
Üdv:
Zsiráf
szia! Ki az új rab, akit a Jedikulába visznek?
Kedves Mohos kitti!
A választ a harmadik rész nyolcadik fejezetében találod, ne zavarjon meg a többes szám! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia! Tudsz segíteni? Gergely török ruhába öltözve megvesztegette az új parancsnokot, Izmail béget. MENNYI ARANYAT ÍGÉRT NEKI?
Kedves Feke Lili!
A választ ebben a fejezetben találod!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf! Miben szökött meg Vicuska az esküvőjéről?
Kedves Mohos Kitti!
„Alig félóra múlva köpönyeges, nyúlánk emberárnyék jelent meg a ház előtt. Gyorsan feltárta az ajtót, és beszökkent.
Vica volt.
Abban a cseresznyeszínű atlaszruhában szökött el, amelyikben énekelt.”
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiráf!
Kérlek Értelmeznéd ezeket a mondatokat:
az okos madarász annak a madárnak sípol a legszebben, amelyikre legjobban fáj a foga
ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az emberek is
nem a kar ereje a fő, hanem a szív ereje: a bátorság
a vitézség szerencse nélkül nem ér semmit
Előre is Köszönöm!
Kedves Arszen!
Az okos madarász annak a madárnak sípol a legszebben, amelyikre a legjobban fáj a foga:
Ezt Török Bálint mondta, amikor a szultántól a legszebb kaftánt kapta ajándékba. Azt jelenti, hogy Török Bálint szerint a szultán tőle tart leginkább, őt tartja a legveszélyesebbnek, ezért kapta a legszebb ajándékot. És mint kiderül, Bálintnak igaza is lesz, hiszen ő lesz az egyetlen, akit a szultán fogságba ejt és a Héttoronyba zárat.
Ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az emberek is:
Török Bálint felesége mondja Gergőnek, amikor a fiú bejelenti, hogy be akar vonulni a királyi seregbe. Ekkor Török Bálint már évek óta török fogságban van, amit a felesége Isten büntetésének tart. És mivel Isten elfordult tőlük, ezért az emberek is lassan elhagyják az asszonyt, ahogy Gergő is el akar menni.
Nem a kar ereje a fő, hanem a szív ereje: a bátorság
Ezen szerintem nincs mit értelmezni, azt jelenti, ami le van írva: nem csak az erő számít, hanem a bátorság is.
A vitézség szerencse nélkül nem ér semmit
Ez se szorul szerintem különösebb magyarázatra.
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiráf! Tudsz egy olyat is írni hogy Ábel a rengetegben nagy9n nagyon kéne:( előre is köszönöm:)!!!
Kedves Anna!
http://olvasonaplopo.eu/tamasi-aron-abel-rengetegben-olvasonaplo/
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm szépen hogy megírtad az olvasónaplót a dogám ötös lett. Ráadásul az oldal jó és átlátható sokat segített
Kösz Zsiráf.
utóiratMentem megkeresni Sasukét
Kedves ITACHI UCIHA!
Örülök a jó jegyednek! 🙂
Üdv:
Zsiráf
ui.: Keresd Csak! 🙂
Kedves Zsiráf!
Segítséget szeretnék kérni.
A III. rész 6. fejezetének végén van egy elbeszélői utalás Gergő jövőjét illetően:
„Milyen furcsa volna, ha most a kocsis így felelne a kérdésre:
Hej, szegény Gergely úrfi, majd megtudja egyszer tekegyelmed, hogy hol van az a Keresztes…”
Ez a helyszín mire utal?
Elolvastam a Bornemissza Gergely életéről szóló összefoglalást, abban ez a helyszín nem szerepel. Véletlen az egybeesés a kitalált Keresztesfalva névvel (ahol indul a történet)?
Válaszodat előre is köszönöm!
Kedves Anonymus!
Valószínűleg nincs helyes válasz a kérdésedre, könnyen lehet, hogy igazad van, és Keresztesfalvára utal, de szerintem (és szigorúan szerintem! 🙂 ) inkább átvitt értelemben Gergely halálára, azaz a temetőre utal, ahol ugye keresztek vannak. De akár más megfejtés is elképzelhető.
Üdv:
Zsiráf
Szia zsiráf !
mi volt a jedikula feladata az Egri csillagokban ?
Kedves Domi Ninja!
A választ a harmadik rész ötödik fejezetben találod.
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Azt kérlek meg tudnád mondani hogy ki váltotta fel Veli béget a Jedikula élén?
Válaszodat előre is köszönöm: Bogi
Kedves Bogi!
„- Nem – feleli a katona, a tallértól megvidámulva. – A bég csak aknafúrókat visz meg deliket. Az én uram holnaptól fogva Izmail bég.”
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Érzem hogy ez az oldal sokat segít nekem. Így már biztosra tudhatom a jegyeim. (ami persze az ötös=D).
Üdv: Csabi
Kedves CSabi!
Remélem jól érzed! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia zsiráf
Kösz a jó tanácsokat!!!
Kedves Béla!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
szia zsiráf
így már biztos ötös lesz a felmérő
köszi! 🙂
Kedves Lil!
Legalábbis reméljük! 🙂 Szívesen!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Ön sokat segített, volt egy feladat ami nagyrészt hibátlan lett!🙂
Kedves Farkas Bálint!
Örülök a sikerednek!! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Amikor Kiírja, hogy kattints a folytatáshoz nem tudok kattintani tudod esetleg , hogy miért?
Kedves Bendegúz!
Ilyenkor frissítsd az oldalt, ha túl sokan nyüzsögtök egyszerre, akkor előfordul, hogy nem bírja a szerver. 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiráf
Holtalálom aszt hogy Dobó István és az ő katonái mire esküdtek meg az ostrom előtt
A vállaszodat előre is köszönöm
üdv:
Barni
Kedves Barni!
Pl. a Dobó István és a várvédők esküje című posztban.
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf !
Ez az oldal rengetegett segített az Egri csillagok olvasásánál. Mindig mikor el olvastam egy fejezetet mellé olvastam ezt és megértettem miről szolt.
Köszönöm szépen.
UI.: Anonimus111
Kedves Anonimus111!
Nagyon szívesen, örülök, hogy segített az oldal! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszi Zsiráf emiatt lett az olvasónaplóm 5ös
Nagyon jól meg van fogalmazva minden!
Respect!
Kedves CompactCase12!
Örülök a sikerednek, de én csak a support voltam, az érdem a tiéd! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm Zsiráf hogy ennyire segítessz nagyon jól össze állitottad!
Köszönöm!
Kedves Dr Foxy!
Szívesen, örülök, hogy tetszik! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!! Nagyon tetszik hogy ennyire jól meg tudtad ezt csinálni nagyon sokat segített!!!!!!!!!!
Kedves Noel!
Örülök neki! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Tudnál segíteni?
Hogyan sikerül Gergelyéknek túljárniuk a törökök eszén az alábbi helyzetekben? :
Jumurdzsák, egy aga és20 szpáhi üldözi őket.
Kedves Pepee!
A választ a III. rész ötödik, hetedik és tizedik fejezetében találod!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf !
Egy kérdésre szeretném a válaszodat kérni!
Ha segítenél nagyon örülnék!
Kérdés:
,,Mindennap ellopja a pincekulcsot a cudar, pedig mindennap máshova dugom.”
Ki a megszólító?:
Kit jellemeznek a nem igazán dicsérő szavak?:
Miben lesz majd ez a személy Gergő segítségére?:
Üdv: Rózsa
Kedves Rózsa!
1. Tulipán felesége, Juliska
2. Tulipánt.
3. A választ ebben a fejezetben találod!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Megmentettél! Még nyáron olvastam az Egrit, és már teljesen elfelejtettem! De ez az oldal tökélletes ismétlő és összefoglaló! Köszönjük a fáradságot!
Kedves Karolina!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon köszi az oldalt, sokat segít mivel majdnem egy éve olvastam el.
Kedves Anonim!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráááf!
Nagyon szépen köszönjük,hogy segítesz nekünk! Meghívlak egy limonádéra a segítségért:DD
Üdv:
ILuvZsiráf/Frozi
Kedves ILuvZsiráf!
Behajtom! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon köszönöm a részletes de egyszerüen értelmezhető szöveget nagyon sokat segít most nekem. 🙂
Kedves Ákos!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!Imádom az oldalas nagyon sokat segített köszönöm szépen.🙂
Kedves Dóri!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf