De Hjalmar még ezt is tudja fokozni, amikor előkerül a tokaji bor témája:
„HJALMAR
Az nekem mindegy. (Közönyösen) Aztán volt egy kis nézeteltérésünk a tokaji körül.
EKDAL
A tokaji körül! Hű, az aztán a jó bor!
HJALMAR
(kis szünetet tartva) Ha jó. Minden az évjárattól függ; merthogy egyáltalán nem egyformák; az dönti el, mennyi napfényt kapott a szőlő.
GINA
Hjalmar, te mindent tudsz.
EKDAL
Na, és ekörül volt a vita?
HJALMAR
Igen, megpróbáltak okoskodni, de aztán jól megkapták, mert megmondtam nekik, hogy tessék tudomásul venni, a borral sincs másképp, mint a kamarásokkal, akik között szintén van jó évjárat is meg csapnivaló is.
GINA
Nahát, hogy neked mik jutnak eszedbe!
EKDAL
Haha! Na, ezt aztán nem tűzik a kalapjuk mellé!
HJALMAR
Megmondtam nekik, egyenest a szemükbe.
EKDAL
Hallod ezt, Gina? Csak úgy, egyenest a szemükbe, a híres kamarás uraknak.
GINA
Nahát Hjalmar! Hogy egyenest a szemükbe!”
Az Olvasó tudja, hogy ez sem igaz, éppen ellenkezőleg, emlékezzünk rá, hogy Hjalmar az egész vacsora alatt csak egyszer szólalt meg, akkor is rosszkor, és a tokajival kapcsolatban nem ő oktatta ki a társaságot, hanem éppen őt szégyenítették meg.
Érezi Hjalmar is, hogy lehet, hogy túl messzire ment:
„HJALMAR
Igen, de azért nem akarom, hogy híre menjen a dolognak. Nem kell az ilyesmit nagydobra verni. Meg persze az egész nagyon udvarias formák között zajlott. Igazán mindnyájan nagyon kedves, kellemes emberek voltak – hát miért bántsam én őket? Ugyan!”
Egyértelmű, hogy Hjalmar pontosan tisztában van vele, hogy milyen megalkuvóan és gyáván viselkedett a vacsorán, viszont a családja elismerését és ámulatát is ki akarja vívni, ezért adja elő másképp a történetet, mint ahogy az valójában történt.
A feszültséget Hedvig oldja fel, amikor emlékezteti apját, hogy az ígérte neki, hogy hoz valami finomságot a vacsoráról. Hjalmar bajban van, mert persze semmit sem hozott a kislánynak, de Hedvig nem hisz neki, Hjalmar végül odaad neki egy papírlapot:
„HJALMAR
(kezében darab papír) Tessék.
HEDVIG
Ezt hoztad? Hát ez csak egy darab papír!
HJALMAR
Nem úgy van az, kislányom! Ez az étlap, rajta van a teljes étrend. Látod, ide van írva, hogy „Menu”. Ez franciául van, és azt jelenti, hogy „étlap”.”
Hjalmar tehát már megint nagyképűsködik, észre sem véve, hogy mennyire megbántotta Hedviget azzal, hogy elfelejtett neki hozni valamit. És Hjalmar még ezt is tudja fokozni:
„HEDVIG
És mást nem is hoztál?
HJALMAR
Hát mondom, hogy megfeledkeztem róla. De hidd el nekem, kislányom, úgyis csak elrontottad volna vele a gyomrodat. Most pedig ülj oda szépen az asztalhoz, olvasd fel az étrendet, én pedig majd minden egyes fogásról elmondom, hogy milyen íze volt. Na, fogjad, kislányom, itt van.”
És Hjalmar még ezután is azon dohog, hogy milyen nehéz neki, mint családfenntartónak, és ha valami kis apróságot elfelejt, akkor mindjárt mindenki megsértődik rá. Nem veszi figyelembe, hogy Hedvig számára ez nem unalmas kis apróság lett volna, hanem valami nagy dolog, amire nagyon várt.
A második felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!