Gregersnek viszont nagyon is feltűnik a dolog, és bár az elmélete egyelőre elég gyenge lábakon áll, valószínűleg tovább erőltetné a témát, de ekkor az öreg Ekdal lép ki a szobájából a régi katonaruhájában.
Az öreg először megrémül Gregerstől, azt hiszi, hogy az öreg Werle akar tőle valamit. Gregers azonban megnyugtatja, és közli, hogy csak látogatóban van, és az öreg régi vadászterületének üdvözletét hozza:
„EKDAL
A vadászterületről?
GREGERS
Igen, a Höydal környéki erdőkből.
EKDAL
Szóval a telepről? Hát igen, valamikor jól ismertek engem arrafelé.
GREGERS
Híres vadász volt a hadnagy úr.
EKDAL
Az. Híres vadász. Voltam. Az uniformist nézi? Idehaza akkor veszem fel, amikor nekem tetszik. Itt nekem nem parancsol senki. Az utcára meg úgyse megyek ki benne.”
A beszélgetés ezután természetesen a régi szép időkre terelődik, amikor az öreg Ekdal még fent dolgozott a höydali telepen, Gregers és Hjalmar pedig kisfiúként feljártak hozzá.
Az öreg Ekdal szívesen nosztalgiázik: „De arról biztosíthatom, fiatal barátom, hogy kiváló vadász voltam! Medvét is lőttem. Összesen kilencet.”
Gregers ezután arról faggatja az öreget, hogy egy olyan nagy vadász, mint ő, hogy bírja itt a városban, nem hiányzik neki az erdő, meg a friss levegő?
Az öreg és Hjalmar furcsán reagálnak erre:
„EKDAL
(öklével az asztalra csap) Hjalmar! Megmutatjuk neki!
HJALMAR
De apám, gondolod, hogy érdemes? Most? Hiszen már beesteledett, sötét van…
EKDAL
Eh, ostobaság! Világít a hold. (Föláll) Megmutatjuk neki; hadd lássa! Vigyázz az utamból. Gyere, Hjalmar, segíts.”
Gregers persze értetlenül áll, nem tudja, miről van szó. Az öreg Ekdal és Hjalmar ekkor elhúzza a tolóajtót, amiről már korábban is volt szó. Az ajtó mögött nagy padlástér van, néhány vakolatlan kéménnyel.
Gregersnek be kell nézni a helyiségbe, de a félhomály miatt időbe telik, amíg felfedezi, hogy mit is kellene látnia. Kiderül, hogy az öreg Ekdal és Hjalmar a padláson tyúkokat, galambokat és nyulakat tart.
De igazából nem erre a legbüszkébbek, hanem a fal mellett álló kosárban alvó vadkacsára.
A vadkacsáról az egész család csillogó szemmel beszél, mintha valami óriási dolog lenne. Kivéve Ginát, őt láthatólag nem érdekli a dolog.
Gregers nem igazán érti, hogy miért olyan fontos a családnak a vadkacsa, de azért udvariasan érdeklődik róla: hogyan került hozzájuk?
A második felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!