Kiderül, hogy a vadkacsát az öreg Werle egy vadászat alkalmával lőtte le. De mivel az öreg szeme már nem a régi, ezért csak a szárnyát találta el, és a kacsa egy tóba zuhant.
„EKDAL
(álmosan; már nehezen forog a nyelve) Mi az, hogy lezuhant! A vadkacsa mindig lemerül, lebukik a fenékre. Lebukik, kedves barátom, lebukik, amilyen mélyre csak tud. Aztán a csőrével megkapaszkodik a hínárban meg moszatban, meg hát ami a víz fenekén van, mindenféle gazban. Aztán soha többé nem jön föl.”
Ez a vadkacsa azonban nem maradt a víz fenekén, mert Werle vadászkutyája felhozta. Werle hazavitte a sebesült madarat, aztán utasította Pettersent, hogy vágja le. De addigra már az öreg Ekdal is értesült a vadkacsáról és „addig mesterkedett, amíg meg nem szerezte tőle magának.”
Hjalmarnak is van egy fontos mondata:
„HJALMAR
Igen, bámulatosan jól megvan. Egészen meghízott. Tudod, most már olyan régóta itt van, hogy már el is felejtette a régi szabad életét. És hát tudod, ez a lényeg.”
A vadkacsa-motívum és Hjalmar kijelentése is sokféleképpen értelmezhető. Itt akár úgy is, hogy a vadkacsa az öreg Ekdalt jelképezi, aki egyszer hibázott egy nagyot (a kincstári erdő hibás felmérése és kivágása), és abból a hibából már soha nem tudott felállni, lesüllyedt a víz fenekére, és nem jött fel többé, nem tudott talpra állni. És ez már olyan régen történt, az öreg olyan régen van a víz alatt (olyan régen alkoholista), hogy már el is felejtette, milyen volt a régi élete.
De vonatkozhat Hjalmarra is, aki egykor szépreményű egyetemista volt, de az apja tönkremenetele az ő karrierjét is derékba törte. Azután elvett egy olyan lányt, aki apja korábbi társának szeretője volt, bár erről semmit sem tud.
Az öreg Ekdal közben a benyakalt konyaktól és a Gregers érkezése óta legurított söröktől elalszik a kanapén, Gregers pedig jónak látja távozni.
Hirtelen azonban eszébe jut, hogy Hjalmar említette, hogy van kiadó szobájuk, és úgy dönt, hogy mégsem utazik vissza a höydali telepre, ahogyan azt korábban tervezte, hanem kiveszi a szobát.
Hjalmar őszintén örül ennek, Gina már nem annyira. Mondvacsinált indokokkal próbálja lebeszélni Gregerst – túl kicsi a szoba, nem való az egy olyan embernek, mint Gregers, zajosak a lenti lakók. (egy Molvik nevű egykori házitanító és papnövendék és egy Relling nevű orvos, mindketten komolyan elzüllöttek.)
Ne feledjük, ha valaki, akkor Gina pontosan tudja az igazságot, vagyis, hogy kitől van Hedvig, és női ösztönével megérzi, hogy Gregers bajt hozhat rájuk. Eddig ugyanis minden rendben volt náluk, igaz, hogy szegények, igaz, hogy Hjalmar nem a legjobb férj, igaz, hogy nem keres túl sokat, de legalább nyugalom volt a családban.
Most viszont felbukkant Gregers, a régi barát, és ezzel esélyes, hogy a régi dolgokban is elkezd vájkálni. Ezt pedig Gina – érthető módon – szeretné elkerülni.
Gina ellenállását nem érti Hjalmar, és ésszerűen Gina nem is tiltakozhat sokáig, hiszen a szobáért kapott pénzre szüksége van a családnak, ezért végül abban állapodnak meg, hogy Gregers másnap költözik be a szobába.
A fejezet végén van még Gregersnek egy érdekes gondolata. Már éppen távozni készül, amikor keserűen jegyzi meg, hogy mennyire nem szereti a saját nevét, a Gregers Werlét, Hjalmar nem igazán érti, hogy mire akar Gregers kilyukadni:
„HJALMAR
(nevetve) Haha! Mondd csak, ha nem volnál Gregers Werle, mi szeretnél lenni helyette?
GREGERS
Tudod, ha választhatnék, én a légszívesebben kutya lennék, egy okos kutya.
GREGERS
Igen, kutya, egy páratlanul okos, ügyes kutya. Olyan, amelyik lebukik a víz fenekére a vadkacsa után, és kiszabadítja a hínárból meg az iszapból.”
Ez már előrevetíti, hogy Gregers miért is döntött úgy, hogy kiveszi a szobát, és mi az a cél, amiről apjának beszélt. Úgy tűnik, hogy Gregersben megragadt a vadkacsa, mint jelkép, amin Hjalmart érti, és elhatározta, hogy megmenti a barátját, bár az Olvasó – és lehet, hogy Gregers – számára még nem egészen világos, hogy ez mit is jelent.
Gregers távozása után a családtagok eltérően reagálnak az eseményekre:
- Az öreg Ekdal már alkoholmámorban alszik.
- Hjalmar őszintén örül, hogy Gregers kivette a szobát, így legalább egy kis többletbevételhez jutnak, és ő több időt fordíthat a nagy tervének megvalósítására, bár erről a tervről most még nem derül ki, hogy mi is valójában.
- Ginának továbbra sem tetszik, hogy éppen Gregers költözik be hozzájuk. Arra hivatkozik, hogy ebből még bajuk lehet, mert nyilvánvaló, hogy Gregers összeveszett az apjával, különben nem költözött volna el otthonról. Márpedig, ha az öreg Werle megtudja, hogy éppen náluk vett ki szobát, akkor akár azzal is bosszút állhat rajtuk, hogy nem ad több másolni valót az öreg Ekdalnak, ami bevételkiesés lenne a családnak.
- És mint általában, Hedvig, a kislány az, aki rátapint a lényegre:
„GINA
(maga elé néz; varrása az ölében) Milyen furcsa, nem?… hogy legszívesebben kutya lenne.
HEDVIG
Te, én azt hiszem, hogy valami mást értett rajta.
GINA
Ugyan, mi mást?
HEDVIG
Én nem is tudom, de egész idő alatt az volt az érzésem, hogy igazából másra gondol, mint amit mond.”
Vége a második felvonás olvasónaplójának.
A harmadik felvonás olvasónaplóját itt találod.
Vissza a dráma olvasónaplójának főoldalára.