Henrik Ibsen – A vadkacsa – 5. felvonás – Olvasónapló

És Relling doktor Gregers-ről is kiállítja a diagnózist:

RELLING
Igen; csak maga bonyolultabb eset, többféle nyavalyája van. Mindenekelőtt ugyebár a heveny világboldogítás, aztán ezenfelül – és ez súlyosabb az előbbinél – kóros bálványimádásban szenved, magának mindig kell valami, amiért rajonghat. Maga sose éri be önmagával.

GREGERS
Persze, az természetes, hogy csak a magam személyén kívül találhatom meg…

RELLING
Csakhogy aztán folyton csalódik ezekben a fantasztikus csodalényekben, akiket maga körül látni vél. Tessék, most újra kolduson akarta behajtani a követelését; értse meg, ebben a házban mindenki fizetésképtelen.”

Relling tehát tűpontosan látja Gregers, akinek persze ez nem igazán tetszik, és ellentámadásba megy át.

Azt akarja tudni, hogyha Relling ilyen rossz véleménnyel van Hjalmarról, akkor mégis miért foglalkozik vele olyan sokat.

Relling közli, hogy végül is orvos, törődnie kell a betegekkel, márpedig Hjalmar szerinte beteg, és ő tud is megfelelő gyógymódot a bajára:

RELLING
A szokásos Relling-féle gyógymód; igyekszem tápot adni az önámításának. […] Mert tudja, ez a hazugság az élete mozgató rugója.”

De Relling nem csak Hjalmart „gyógyítja” az önámítással, hanem Molvikot, az egykori tanítót és papot is, sőt az öreg Ekdalt is.

RELLING
Hát mit gondol, miért hajkurászik a nagy medvevadász nyulakat a padláson? Nincs az öregnél boldogabb vadász a föld kerekén, amikor a limlomok között bóklászhat. Az a négy-öt elszáradt karácsonyfa, amit a padláson felállított magának, az ő szemében éppolyan, mint a höydali szálerdő; a kakas meg a tyúkok vadmadarak a fenyők csúcsain; a padlón ugrabugráló nyuszik meg medvék, mint amilyenekkel valamikor fiatal korában ölre ment a vadonban.”

A cinikus Relling remekül látja, hogy a házban csupa lelkileg sérült ember lakik, akikkel valójában nem lehet semmit kezdeni, nem lehet őket meggyógyítani. A legtöbb, amit tehet, hogy eltereli a figyelmüket : Hjalmarét a találmánnyal, Molvikét és az öreg Ekdalét pedig az alkohollal.

Ha ugyanis ezek az emberek rá lennének kényszerítve, mint ahogy azt Gregers akarja, hogy szembenézzenek önmagukkal, vagy a valósággal, akkor összeroppannának.

Bármennyire is lecsúszott és cinikus is Relling, nagyon is pontosan látja a dolgokat:

RELLING
Mielőtt elfelejteném, Werle úr – kérem, ne használja ezt a finomkodó kifejezést, hogy “eszmény”. Van erre nekünk egyszerűbb, kifejezőbb szavunk is, a “hazugság”.

GREGERS
Úgy érti, hogy ön szerint ez a két dolog összefügg egymással?

RELLING
Igen. Körülbelül úgy, mint a malária meg a váltóláz.

GREGERS
Relling doktor; én addig nem nyugszom, amíg ki nem mentem Hjalmart az ön karmai közül.”

Gregers tehát még mindig azt hiszi, hogy Hjalmar megmenthető, és hogy éppen Rellingtől kell megmenteni. Ez azonban nem igaz, Hjalmart saját magától kéne megmenteni, ami nem lehetséges, és ha ezt Gregers nem ismeri fel – márpedig nem ismeri fel –, akkor előbb-utóbb borítékolható a tragédia.

Relling pedig ezt ki is mondja:

RELLING
Nagy rosszat tenne vele. Mert aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle!” 

Az ötödik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .