Megint saját magát állítja be áldozatnak, aki imádta a lányát, de már nem lehet biztos benne, hogy Hedvig valóban szerette őt, vagy csak megjátszotta a szeretetet.
Hjalmarnak természetesen nincs igaza, hiszen Hedvig mindig feltétel nélkül rajongott érte. Hedvig számára a szeretet nem rokoni kérdés, ő akkor is imádná apját, ha kiderülne, hogy nem az apja.
Hjalmar viszont nem tud megbirkózni a ténnyel, hogy Hedvig esetleg nem az övé.
Ebben a pillanatban lövés hallatszik a padlás felől. Hjalmar és Gina nem lepődik meg különösebben, hiszen náluk mindennapos, hogy az öreg Ekdal lövöldözik a padláson.
Gregers viszont egészen felvillanyozódik, szerinte ugyanis Hedvig hallgatott rá és megkérte az öreg Ekdalt, hogy lője le a vadkacsát:
„GREGERS
(hadarva, megindultan) Várj! Tudod, mi volt ez?
HJALMAR
Persze, hogy tudom.
GREGERS
Nem, Hjalmar, nem tudod. De én igen. Ez a bizonyíték.
HJALMAR
Hogyhogy bizonyíték?
GREGERS
A gyermek meghozta áldozatát. Megkérte apádat, hogy lője le a vadkacsát…
HJALMAR
A vadkacsát!
GINA
Nahát…!
HJALMAR
És minek?
GREGERS
Fel akarta áldozni neked, ami számára legdrágább az életben, mert azt gondolta, hogy akkor majd újra szeretni fogod.
HJALMAR
(megindultan) Ó, ez a gyermek!
GINA
Mik jutnak az eszébe!
GREGERS
Csak azt akarta, hogy újra szeressed, Hjalmar; mert úgy érezte, hogy anélkül nem tud élni.”
Hjalmar teljesen elérzékenyül ettől az áldozattól, rögtön beszélni akar Hedviggel, de a kislány egyik szobában sincs, végül mindenki azt hiszi, hogy elment sétálni.
„HJALMAR
Jaj, istenem; csak jönne már haza… hogy megmondhassam neki… Most már minden jó lesz, Gregers; most már én is azt hiszem, hogy új életet kezdhetünk.”
Gregers nagyon elégedett magával:
„GREGERS
(csöndesen) Én mindig tudtam; a gyermek hozza majd meg a nagy fordulatot.”
Az ötödik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!