Ekkor jön a fordulat, ugyanis az öreg Ekdal lép ki a szobájából, és nem a padlásról, pedig mindenki azt hitte, hogy ott van, és ő lőtt.
De ha nem az öreg Ekdal lőtt a padláson, akkor ki? Gregers hamar rájön, hogy Hedvig saját maga lőtte le a vadkacsát.
Bemennek a padlásra, ahol Hedvig a földön fekszik
„HJALMAR
(kétségbeesve) Véletlenül elsült a pisztoly! Őt találta a golyó! Hívjatok segítséget! Segítség!”
Azonnal hívják Rellinget, aki érkezik is:
„HJALMAR
Relling! – Hát miért nem mond már valamit?
RELLING
A golyó a mellkast érte.
HJALMAR
Igen, de ugye meggyógyul?
RELLING
Nem látja, hogy már nem él?”
Hjalmar érthető módon azonnal kiborul, most derül ki saját maga számára is, hogy mennyire szerette Hedviget:
„HJALMAR
(felugrik) Nem! Neki élni kell! Az ég szerelmére, Relling… csak egy percig még… csak amíg megmondom neki, mindig milyen elmondhatatlanul szerettem!
RELLING
Szívlövés! Belső vérzés. Azonnal beállt a halál.
HJALMAR
És én úgy kergettem el magamtól, mint egy kóbor kutyát. És ő reszketve bebújt a padlásra, és meghalt értem, mert szeretett engem! (Zokog) Ezt soha nem teszem jóvá! Soha többé nem mondhatom meg neki! (Kezét ökölbe szorítja, és az égre kiált) Te, ott fönn! Ha vagy! Miért tetted ezt velem”
Hjalmar és Gina átviszik Hedvig testét egy másik szobába:
„HJALMAR
(miközben kiviszik a szobából a holttestet) Gina, Gina! Hogy bírod te ezt?
GINA
Majd csak ketten elboldogulunk valahogy, segítünk egyik a másikának. Mert most már legalább mind a kettőnknek ugyanannyi közünk van hozzá, nem igaz?”
Relling és Gregers egyedül maradnak. Kiderül, hogy Relling szerint egyáltalán nem baleset volt, csak ezt nem akart mondani a szülőknek. Hedvig ruhája megpörkölődött a lövéstől, ami arra utal, hogy a kislány szándékosan lőtte magát mellbe.
„GREGERS
Hedvig nemhiába halt meg. Megfigyelte, hogy a gyász micsoda magasságokba emelte Hjalmart?
RELLING
Ó, kedves barátom, holttest mellett, gyászban az emberek általában nagyon fennkölten viselkednek. De mit gondol, meddig fog ez tartani Hjalmarnál?
GREGERS
Hát amíg él, s mindinkább áthatja majd egész lelkületét.
RELLING
Egy év se telik bele, és meglátja, a kis Hedvig emléke már csak arra lesz jó neki, hogy szép, megható szavalatokat mondjon róla.”
Vagyis semmi sem változott, Gregers továbbra sem lehet eltéríteni az eszményeitől. Nem fogja fel, hogy a saját félreértelmezett eszményeit nem lett volna szabad Hjalmarra tukmálnia, mert ennek következtében meghalt Hedvig.
Hedvig ugyanis csak annyit fogott fel Gregers szavaiból, hogy valamilyen áldozatot kell hoznia azért, hogy az apja ne menjen el. És mivel túlságosan szerette a vadkacsáját, ezért helyette inkább önmagát lőtte le.
Gregers tehát semmit sem változott:
„RELLING
Majd ha elszáradt a síron az első fű, újra beszélünk róla. Hallgathatja majd, hogy „az ártatlan gyermek, kit a kegyetlen sors oly időnek előtte elszakított a szerető apai szívtől”, tetszeleg a gyászoló apa szerepében, miközben térdig gázol a meghatóbbnál meghatóbb érzelmekben s az önsajnálatban. Majd figyelje meg.
GREGERS
Ha magának lesz igaza, és én tévedek, akkor azt hiszem, nem is érdemes élni.
RELLING
Ó, azért egész kellemes volna az élet, csak a sok féleszű világboldogító hagyná békén a szegény embert, és ne folyton rajtunk akarnák behajtani az eszményeiket.
GREGERS
(maga elé mered) Ez esetben elégedett vagyok a végzetemmel.
RELLING
Engedelmével… mi légyen az ön végzete?
GREGERS
(indulóban) Tizenharmadiknak lenni az asztalnál.
RELLING
Ó, istenem…”
Gregers tehát az ideáljai és az eszményei nevében kevesebb, mint három nap alatt tönkretett egy házasságot, és meghalt miatta egy kislány. Mégis képtelen felismerni és még inkább bevallani, hogy ez az ő hibája, hogy hibásak az eszményei, vagy ha nem is azok, de nem a megfelelő helyen, időben és emberek között alkalmazta.
-Vége-
Vissza a dráma olvasónaplójának főoldalára.