Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat

4. fejezet

Ismét az osztályteremben vagyunk, éppen kicsengettek. A Pál utcai fiúk csapata kézjelekkel beszéli meg, hogy délután kettőkor találkoznak a grundon. Mindenki tudnii akarja, hogy mit intézett Boka, Csónakos és Nemecsek előző este a Füvészkertben.

Ekkor azonban Rácz tanár úr egy papírt húz elő a zsebéből és neveket olvas fel: Richter, Csele, Kolnay, Barabás, Leszik, Nemecsek.

Nekik be kell menniük a tanári szobába, ahol Rácz Tanár úr kijelenti, hogy tudomására jutott, hogy a fiúk valamilyen egyletet alapítottak. A fiúk nem mernek hazudni, kiderül, hogy valóban van egy gitt egyletük. Nagy sírások közepette kiderülnek a részletek is.

A gittegylet lényege, hogy a fiúk az ablakok keretekből kikapart gittet gyűjtik:

  • Alapító: Weisz
  • Pénztárnok: Kolnay
  • Pecsétőr: Barabás. A az egylet pecsétjén a következő áll: „Gittgyűjtő Egylet, Bp, 1889”. (Innen tudjuk meg, hogy a cselekmény 1889-ben játszódik)
  • Titkár: Nemecsek

Az egyletnek saját piros-fehér-zöld zászlaja is van, amin a „Gittgyűjtő Egylet, Budapest, 1889. Esküszünk, hogy rabok továb nem leszünk.” felirat áll.

Rácz tanár úr feloszlatja a gittegyletet, elkobozza az egyleti vagyont és az egyleti gittet és szigorúan megtiltja a fiúknak, hogy újraalapítsák az egyesületüket.

Kint a folyosón a gittegylet tagjai szomorúan mesélik el a rájuk várakozó Bokának, hogy mi történt a tanáriban. Boka megkönnyebbül, azt hitte, valaki a grundot árulta el.

Ekkor előáll Nemecsek, a gittegylet titkára, és elmondja, hogy amíg Rácz tanár úr a többieket hallgatta ki, addig ő az ablaknál állt és kikaparta a gittet. A többiek megörülnek, ha van gitt, akkor van gittegylet is! Tehát a közgyűlést is meg tudják tartani délután a grundon.

A fejezet a grundon folytatódik, ahol a gittegylet tagjai megkezdik a közgyűlést. Nemecsek, mint titkár szót kér, de ekkor hirtelen meglátja Gerébet, aki a farakások mentén oson Janó, a tót kunyhója felé. Nemecsek rögtön arra gondol, hogy valami rosszban sántikál.

Gyorsan felpattan és kerülő úton, Gerébet megelőzve szalad a kis kunyhóhoz és felmászik a tetejére. Közben megérkezik Geréb is, aki Janóval akar beszélni. Megvesztegeti a tótot szivarral és pénzzel, hogy segítsen a Pál utcaiak csapatát kiverni a grundról.

Nemecsek mindezt végighallgatja a kis házikó tetejéről, mikor Geréb elmegy, lemászik a tetőről és szalad vissza a grundra a fiúk közé, hogy Bokának elmesélje a történteket. Boka azonban még nem érkezett meg.

Közben a feloszlatott gittegylet tagjai Nemecsek, a titkár nélkül is megtartották a közgyűlésüket, ahol is elhatározták, hogy a gittegylet titkos egyletté alakul át. A többiek azt mondják Nemecseknek, hogyha meg akarja tartani titkári tisztét, akkor most le kell tennie a többiekkel együtt a „titoktartási becsületszót”.

Nemecsek azonban nem ér rá, sietne Boka elé, hogy minél hamarabb elmondhassa neki Geréb újabb árulását, ezért elszalad. Az egylet tagjai  ezt úgy értékelik, hogy Nemecsek gyáva, nem mer velük együtt felesküdni a titkos egyletre.

Ezért a többiek elhatározzák, hogy Nemecseket kicsapják az egyletből, megfosztják titkári állásától és az egyleti könyvbe beírják csupa kisbetűvel, hogy „nemecsek ernő áruló!!”

Közben Nemecsek szalad a grund kapuja felé, ahol belefut Bokába. Gyorsan elmeséli neki Geréb árulását, most ketten szaladnak vissza, hátha még a grundon találják Gerébet. Nemecsek azonban lemarad és köhögni kezd, megfázott a Füvészkertben

Gerébet azonban már nem találják ott a grundod, még látják, ahogy elszalad előlük és gúnyosan kineveti őket.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat” bejegyzéshez 67 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm sokat segitett de az elején van egy gyerek amit nem raktatok többesszámba és a 2. fejezetben a Még az helyett Mégbaz van irva 🙂

    Válasz
  2. Kedves Adria!

    Nem részek, hanem fejezetek és ne a rövidített változatból dolgozz, a másikban minden fejezet elején ott van, hogy kik a szereplők!

    Üdv:

    Zsiráf

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!

    Szuper az oldalad kérlek segítesz nem tudom hogy kell-e datumot írni,

    mert ha kell hogyan kéne

    Üdv:Karolina

    Válasz
    • Kedves Karolina!

      Használd a nem rövidített változatot, ott minden fejezet elején ott van a táblázat!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Nagyon ügyes vagy ZSIRÁF! Neked a második neved nem véletlenül ZSENI???? Nagyon jó lett sokat segített. Az egri csillagokhoz is a te vázlataidat fogom használni.

    Válasz
    • Kedves Viki!

      Nem tudom, milyen választ vársz… 🙂 Az oldalon lévő olvasónaplók nem azért vannak, hogy azokat szó szerint lemásold és beadd, hiszen akkor tulajdonképpen lenyúlod a munkámat, vagyis csalsz. Ha ezt elbírja a lelkiismereted, akkor én nem foglak lebeszélni róla, ezt Neked kell elrendezned magaddal.
      Az itteni anyagok célja, hogy segítsen Nektek eligazodni a kötelező olvasmányokban, mik a fontosabb részek, és mit jelentenek.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves zsiráf! A negyedik bekezdésben a ” megkérdezik az orvos” kicsit hibás! Köszönjük hogy irtál nekünk ilyen olvasónaplót,sokat használ!!!😇

    Válasz
    • Kedves Maja!

      Nem hibás, mert nem az van odaírva, hogy megkérdezik, hanem, hogy megérkezik 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. Nekem nagyon tetszett mivel csak a lényeg volt benne. Nem tért el a szöveg az eredetitől. Nagyon köszönöm ZSIRÁF!!!

    Válasz
  7. Kedves Zsiráf!

    Köszönöm, de átolvasva az oldal által közölt rövidített változatot, megoldódott. Kicsit „seggeltem” rajta, és kibogoztam. Köszi, szuper ez az oldal!!!

    Virág

    Válasz
    • Kedves Virág!

      Örülök, hogy sikerült összehozni, na meg, hogy még nem kezdtem neki a válasznak 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Emi!

      Könnyen lehet, hogy akad benne hiba, és mindig szívesen veszem, ha korrektül jelzik is ezt nekem. Te viszont csak hőbörögtél egyet, ráadásul úgy, hogy ebben az egy mondatodban két helyesírási hiba is van…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  8. Szia Zsiráf!

    Az olvasónapló közepén ott van,hogy : az olvasónaplónak meg nincs vége, kattints a folytatáshoz. Kattingatog mindenhova,de nem csinál semmit. kérlek el tudod mondani,hogy mit csináljak?

    Válasz
    • Kedves Bluepie!

      Ha PC-ről, vagy laptopról vagy, akkor frissítsd az oldalt, és akkor kattinthatóak lesznek a számok. Ha túl sokan vagytok egyszerre az oldalon, akkor néha nem bírja a szerver a terhelést…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  9. Szia. Az első fejezetben véletlenül azt írtad, hogy grundod. De nagyon köszönöm , sokat segített.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .