Odüsszeusz 10 kalandja

A szelek királyának szigete

A küklopszos kaland után a következő megálló Aiolosznak, a szelek királyának szigete.

Itt nem fenyegeti veszély hőseinket, a szigeten barátságosan fogadják őket, kapnak ételt, italt és lehetőségük van pihenni egy kicsit.

Sőt, Homérosz megragadja az alkalmat és összegzi is Odüsszeusz eddigi kalandjait, mert Odüsszeusz elmeséli Aiolosznak, hogy mi történt velük addig.

Segítséget is kapnak a szelek királyától, aki egy kilenc éves marha bőréből készített tömlőbe zárja a viharos, káros szeleket, és a zsákot átadja Odüsszeusznak.

A feladat egyszerű: amíg nem nyitják ki a tömlőt, addig nem szabadulnak ki a szelek, tehát Odüsszeuszék nem kerülnek viharba, így hamarosan hazatérhetnek.

Indulás után kilenc napig nincs is gond, addig ugyanis Odüsszeusz bírja alvás nélkül, végig ő kormányozza a hajót, hogy hamarabb hazaérjenek.

Már látszanak is Ithaka partjai, amikor Odüsszeusz két hibát is elkövet. Az egyik az, hogy nem árulta el a legénységnek, hogy mi van a tömlőben, a másik pedig az, hogy mivel már biztosnak érzi a hazatérést, így elalszik, gondolván, hogy most már azért túl nagy baj nem történhet velük.

A két hiba azonban Ithaka partjainál összeér, ugyanis Odüsszeusz alvását kihasználva a legénység azon kezd tanakodni, hogy mi lehet a zsákban.

És mivel Odüsszeusz emberei nem túl bonyolult lelkivilágúak és nincs sok fantáziájuk, arra jutnak, hogy bizonyára kincsekkel van kitömve az a zsák. Győz a kapzsiság, mert milyen dolog már, hogy míg Odüsszeusz kincsekkel megrakodva tér haza, addig nekik, az egyszerű harcos-tengerészeknek semmijük sincs.

Kibontják a zsákot, elszabadulnak a szelek és egészen Aiolosz szigetéig fújják vissza a hajót.

Odüsszeusz tombol, de most már nem tehet semmit. Reménykedik ugyan, hogy Aiolosz újra segít nekik, de amikor a szelek ura megtudja, hogy kibontották a zsákot, akkor ebből arra következtet, hogy valamelyik isten – vagy akár több is – nagyon ellenzi Odüsszeusz hazatérést. Tehát ő sem segít.

Az emberevő óriások szigete

A szelekkel megesett kaland azért is különösen fájó Odüsszeusznak, mert már látótávolságon belül volt az otthona, most pedig újra visszakerül oda, ahonnan nem sokkal korábban indult.

A szelek urának szigetét elhagyva, hat napos hajóút után érkeznek Lámosz szigetéhez, ahol az lasztrügónok élnek. A sziget központja Télepülosz városa, a nép királya pedig Antiphatész.

Ennyit tudnak Odüsszeuszék, bár még egyikük sem találkozott egyetlen lasztrügónnal sem. A sziget kikötője viszont híresen csendes vizű, Odüsszeusz 12 hajójából 11 be is hajózik és horgonyt vet.

Csak Odüsszeusz vezérhajója marad a kikötőn kívül, hősünk rosszat sejt.

És igaza is lesz, mert hamar kiderül, hogy a lasztrügónok még a küklopszoknál és nagyobb termetű lények, ráadásul hasonlóan kedvesek is, és ugyanúgy szeretik az emberhúst.

Mire ez kiderül, addigra Antiphatész megeszi Odüsszeusz egyik hírnökét, társai pedig óriási sziklákat hajigálva süllyesztik el a kikötőben horgonyzó hajókat, csak Odüsszeusz hajójának sikerül elmenekülnie.

Kirké szigete

Odüsszeusz helyzete egyre kétségbe ejtőbb, egy kivételével az összes hajóját elvesztette, ezzel pedig nemcsak emberei nagy részét, de a Trójában, majd a kikónok földjén zsákmányolt kincsek többségét is.

A következő állomás Aiaié szigete, ami kezdetben nem tűnik veszélyesnek, hőseink ismét tudnak egy kicsit pihenni.

De Odüsszeusz nyughatatlansága és kíváncsisága ismét bajba sodorja őket. Odüsszeusz ugyanis vadászat közben füstöt vesz észre a távolban, ebből következik, hogy a sziget lakott, kérdés, hogy érdemes-e kideríteni, hogy kik lakik rajta.

A legénység persze nem örül – különösen egy Eurülokhosz nevű legény lázad –, és rámutatnak, hogy eddig akárhányszor derítettek fel egy szigetet, mindig megszívták.

Odüsszeusz azonban hajthatatlan, a kétfelé osztott legénység egyik részét – éppen Eurülokhosz vezetésével – felderítésre küldi.

Vesztükre, mert a füst Kirké, a varázslónő kunyhójából száll fel, akinek sajátos hobbija, hogy szereti különböző állatfélékké változtatni a hozzá betévedőket.

Így jár Eurülokhosz is, akinek 22 emberét disznóvá változtatja Kirké, maga Eurülokhosz is alig tud elmenekülni.

Odüsszeusz persze rögtön fegyvert ragad, amikor megtudja társai sorsát, de itt kénytelen Pallasz Athéné is belenyúlni az eseményekbe, különben a hősnek esélye sem lenne Kirké ellen.

Pallasz pedig Hermésszel küldet varázsfüveket Odüsszeusznak, aminek segítségével Kirké varázslata nem fog rajta.

Így Odüsszeusz elkerüli az állattá válás sorsát, sőt, annyira sikerül összemelegednie Kirkével, hogy a varázslónő szeretője lesz, és társaival együtt egy évig marad a szigeten.

Odüsszeusz 10 kalandja leírásnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Odüsszeusz 10 kalandja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .