Odüsszeusz 10 kalandja

Szkülla és Kharübdisz

Míg a szirénekkel kapcsolatban Kirké tudott ellenszert, addig Szkülla és Kharübisz esetén nincs ilyen.

Kirké figyelmezeti Odüsszeuszt, hogy ennél a kalandnál mindenképpen embereket fog veszíteni, semmit sem tehet ellene.

A szirének szigete után két irányba hajózhatnak tovább. Az egyik irányban áll a Bolygó Szikla, egy hatalmas, sima falú szikla a tengerben, ami még a közelében elszálló madarakat is elpusztítja. Erre nem érdemes menni.

A másik irányban két szikla áll egymással szemben: Szkülla és Kharübdisz.

Az egyik sziklán lévő barlangban lakik a Szkülla nevű tizenkét karú, hatfejű szörny, a másik sziklánál pedig a Kharübdisz van, egy hatalmas erejű örvény, ami naponta háromszor beszívja, majd kilöki a tengervizet.

A túlélés esély mindenhogy kicsi, hiszen ha megpróbálják elkerülni a Szküllát, akkor belefutnak a Kharübdiszba, és fordítva.

Odüsszeusz végül úgy dönt, hogy Kirké tanácsát követve a Szkülla felé hajózik, mert itt legalább némi esély van a túlélésre, annak ellenére, hogy biztosra vehető, hogy a szörny mind a hat feje meg fog enni egyet az emberei közül.

Így is történik, de így még mindig kevesebbel megúszták mint az összes többi lehetőségnél.

Heliosz szigete

Következik az utolsó kaland, Heliosz, a napisten szigete: Thranakié.

Mivel erről a szigetről Teiresziász is jósolt az alvilágban, majd Kirké is figyelmeztette őket, hogy nehogy levágjanak akár csak egyet is a napisten állatai közül, ezért Odüsszeusz biztos, ami biztos alapon ki sem akar kötni a szigeten.

A legénység azonban elégedetlenkedni kezd, enni-inni, pihenni akarnak. Odüsszeusz végül enged nekik, de mindenkit megesket, hogy nem nyúlnak Heliosz állataihoz.

Aztán persze nem így lesz, mikor kifogynak a magukkal hozott élelemből, Odüsszeusz pedig éppen nincs jelen, akkor Eurülokhosz vezetésével csak levágnak néhány marhát.

A katasztrófa ezzel bekövetkezik, a napisten pillanatok alatt értesül az esetről és bepanaszolja Odüsszeuszékat Zeusznál: kijelenti, hogyha Zeusz nem ad neki elégtételt – vagyis nem süllyeszti el Odüsszeusz utolsó hajóját –, akkor Heliosz tesz róla, hogy a nap ne világítson többet se az embereknek, se az isteneknek.

Zeusz pedig nem tehet mást, megígéri és meg is teszi. A szigetről való indulás után elsüllyeszti Odüsszeusz hajóját, a teljes legénység elpusztul, csak Odüsszeusz éli túl a dolgot és kilenc napos hánykolódás után vetődik Kalüpszó nimfa szigetére, ahol aztán majd 7 évig „raboskodik”.

Innen utazik aztán tovább tutajjal, amit Poszeidón elsüllyeszt. Így kerül meztelenül a phaiákok földjére, ahol elmeséli kalandjait Alkinoosznak.

-Vége-




“Odüsszeusz 10 kalandja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .